RSS
Welcome to my blog, hope you enjoy reading :)

2009. július 19., vasárnap

How to be

Another R.P. face. De hogy most micsoda face. Félelmetesen röhejes. Mint a jóllakott óvodás, úgy ül a nagy gitár mögött. Még mindig a hatása alatt vagyok. :)))

Amit Kristen próbált a Kalandparkban, de képtelen volt rá, az Robnak itt sikerül. Filmet forgat a felnőtté válásról, és az ezzel járó nehézségekről, lehetőségekről. Ez a quarter-life crisis mindig is hálás téma volt, jó zenékkel kominbálva pedig még sikerre is lehet vinni. Főleg most, hogy a főszereplő nevének hatására tinilányok milliói áramlanak be a mozikba, bár persze ott a kockázat is, hogy most már a nemjót, mondjuk ki szart is el lehet majd adni ennek a fickónak a nevével, mert a nézőszám meglesz, maximum a szakma és a kritikusok hánynak egyet az első kukába, miután látták.

Szerencsére ennél a filmnél nem erről van szó. Alapvetően ez egy nagyon beteg film. De ezt a legjobb értelemben mondom. :)))))))) Egyfajta wry comedyről beszélünk (aki ezt értelmesen szépen magyarra fordítja nyer egy csokit), amin nagyon jókat lehet röhögni. Az elmaradhatatlan Converse a világ leghülyébb színeiben, egy kis deszkás életérzés, de az is csak kispályásban, kispályás különcségek, és R.P. keze, ami önmagában olyan látvány, hogy 10 percet ki lehetne tölteni vele a filmből. De szerencsére erre nincs szükség, mert kapunk helyette egy agymosó elmebeteg gurut, aki kitölti az üresjáratokat. Hol a könyve, hol a feje az interneten, hol a levele, hol ő maga. Ettől válik elmebeteggé Art mosolya, és ettől válik igazán beteggé maga a film.

7.5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése