Alessandro Baricco könyvéből François Girard álmodott és írt forgatókönyvet.
Maga az eredeti írott mű igencsak vékonyka, inkább hangulatokból és elfojtott érzelmekből építkezik, nem pergő cselekmény jellemzi. A megfilmesítését már anno 2007-ben is bizarr ötletnek tartottam. Sokáig nem is akartam megnézni, de ha már leadta a TV, és nem volt más értelmes alternatíva, megnéztem.
Előszóként el kell mondanom, hogy kevés olyan fiatal színésznő van ma Hollywood-ban, akit annyira utálnék, mint K. Knightley-t, szóval a szerepeltetése már alapból rányomta a bélyegét a filmre, sőt, magára a történetre is.
Az Alessandro Baricco regényéből készült Selyem két kontinensen átívelő, lenyűgöző élményt nyújtó alkotás. Hervé Joncour (Michael Pitt) odaadóan szereti szépséges feleségét (Keira Knightley). Ám amikor újra és újra veszélyes utakra vállalkozik, hogy selyemhernyó-kereskedőként segítse szülőfaluját, a kísértés nagy próbatétel elé állítja a szerelmét. Hervé Japánból a gondtalan gazdagságot hozza magával, de lelkét lassan felőrli egy japán hadúr érzéki ágyasa iránt érzett kínzó vágy és a felesége, Helene iránt érzett múlhatatlan szerelem.
Helene-t mindig is éteri, leheletfinom, tiszta szépségnek képzeltem, kissé gyenge fizikumúnak, és legalább annyira gyenge egészségűnek, de soha egy pillanatig se gondoltam, hogy a szinte már anorexiás Knightley lenne megfelelő erre a szerepre. Ha eltekintek a személyes ellenszenvemtől, akkor is azt kell mondanom, hogy van valami az arcában, a személyiségében, ami átüt Helene karakterén, és ami irreálissá teszi. Másfajta erő van ebben a nőben, nem az, ami az asszonyt kéne, hogy jellemezze.
A japán nő annyival érdekesebb, annyival több, annyival titokzatosabb, hogy a feleségnek esélye sincs, bár igazából a könyvben sem volt soha. A tisztelet, a szeretet persze megvan, de a tűz és a vágy máshová vezeti a férj gondolatait.
A főszereplő férfi, Michael Pitt sótlan, és semmilyen, mindent képes megjeleníteni, kivéve Hervé igaz valóját.
A film szépen fényképezett, lassan hömpölyög, a táj csodálatos... A könyvbeli eseményeket nagyjából pontosan követi, minden benne van, aminek benne kell lennie. Mégsincs benne semmi. Több az érzékiség, több a kéj, mégis kevesebb az igazi gyönyör, ahogy kevesebb az igazi érzelem is. Annyi érzékünket akarja kényeztetni a tökéletes zenével és a tökéletes jelenetek sorával, amennyit csak lehet, épp ettől üresedik ki. A túlzott szépség, a túlzott finomkodás és a tökéletes megalkotása iránti vágy a visszájára fordít mindent. Túl lassú, túl vontatott, túl simára csiszolt, az embernek az az érzése támad, hogy ilyen márpedig nincs, nem lehet.
Ha csak az első 15-20 percet, valamint az utolsó fél órát nézi meg az ember, pontosan ugyanazt az élményt kapja, mintha végigüli az egészet, mind a 107 percet.
Alfred Molina persze zseniális, mint mindig, de ez most ide sajnos kevés.
Ha valaki meg akarja érteni a történetet, akkor inkább a könyvet ajánlom.
Akár hangoskönyv formájában is.
6/10
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: japán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: japán. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. március 23., szombat
2012. szeptember 21., péntek
L- Change the world 2008
A Death Note meg nem írt fejezeteként emlegetik a filmet, így természetesen nem hagyhattam ki. Már csak Kenichi Matsuyama miatt se.
A különböző filmes oldalak az alábbi rövid leírást közölték a történetről:
L utolsó "küldetése" egy thai kis fiú, aki egyedüli túlélője a falujában kitört vírusfertőzésnek. L ajtajában újabb "vendég" jelenik meg, a 12 éves Maki. Mindkét gyermek kapcsolatban áll az ebola-influenza vírussal, amit Maki édesapja fejlesztett ki. Mikor terroristák ellopják a vírust és Maki életére törnek, L-nek cselekednie kell. Megpróbál kifejleszteni egy antivírust, hogy ezzel megállítsa a terroristákat, mielőtt ideje lejárna.
Hát, ezen azért lenne mit árnyalni. Igyekszem is megtenni, valamint megadni a kellő tiszteletet a japánok nyomozózsenijének. aki most, élete utolsó 23 napjában egy bioterrorista-csoporttal került szembe. Az utóbbi napokban sokat olvastam a karakterekről, a mangák valamint az anime megszületésének körülményeiről, megtudtam például, hogy az almáknak abszolúte semmi szerepük nem volt a történetben, csak azért imádta őket Ryuk, mert a manga kiötlője szerint "jól néztek ki". Ennél azért többet vártam. Valami legendát, valami alapot, hogy miért pont az almák. Na mindegy.
Egy oldalon belefutottam L megjelenésének leírásába, és abba az érdekességbe, miszerint Obata eredetileg csinos fiatalembernek tervezte, csak később ábrázolta Light kontrasztjaként. Érdekes, hogy a filmben mégis megmaradtak a jóképű fiú alapelgondolás mellett, persze alaposan kimeszelték az arcát, és nem spóroltak a fekete szemceruzával sem, de még így is sokkal vonzóbb maradt, mint Yagami Light. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy ez kizárólag a rettentő frizurájú és mindig napbarnított Fujiwara hibája-e, vagy ez volt-e a készítők eredeti szándéka is.
Hogy a filmről is meséljek, ne csak L-t dicsérjem, ha már láttuk a 2 Death Note-ot, akkor érdemes megnézni ezt a spin-off-ot is. Egyrészt kicsit többet tudhatunk meg arról, hogy is került L Japánba, hogyan kezdte üldözni Kira-t, másrészt kiderül az első részben megismert Naomi titka, és azt is megtudjuk kihez kötődik/kötődött L igazán. Mintha mélyebbre ásnánk a személyiségében, mindezt alig a bevezető percek alatt. Innentől pedig más szemmel nézünk rá, és más szemmel nézzük a megint csak gyötrelmesen hosszú, 2 órás történetet is. A mutálódó vírusokkal ugyanis nem lehetne eladni a filmet, mert azt már bőven sokat láttunk az amerikaiaktól is, ehhez L varázsa is kell, sőt, vágóképeken Fujiwara ostoba önelégült arca sem jön rosszul. Kell egy párhuzamos szál, egy másik történet, mert a biofegyver magában már kevés. Watari (mint azt már az előző filmben láthattuk) Kira áldozatává válik, L ezzel elveszti legfőbb támogatóját. Felveszi a kapcsolatot a többiekkel, akik még élnek, és akiket mind csak egy-egy betű jelöl, hogy tájékoztassa őket a halálesetről. Innentől nem csak a történet bonyolódik, hanem régóta ismert igazságokat is újrafogalmaznak. A Föld már nem képes a megújulásra, öntisztító képessége már nem tudja felvenni a versenyt az emberiség pusztításával, halálra van ítélve, miközben mi emberek még kis méretekben sem tudjuk reprodukálni a természet legkisebb szeletének tökéletes harmóniáját sem. Nem tudunk semmit a világról, csak azt, hogy kell megölni magunkat, és minden élőt magunk körül.
Ismét egy morális probléma a film középpontja, L mindig ilyen problémák közepébe csöppen. Kira után ismét egy őrülttel áll szemben, egy olyan őrülttel, aki a földanyát akarja megmenteni, mégpedig az emberiség megritkítása által. És itt jön a képbe a vírus. Meg a dilemma. Van -e joga bárkinek istent játszani? Eldönteni, hogy ki élhet, ki nem? Dönteni arról, hogy mi fontosabb? A nagyobb jó? A Föld megújulása? Vagy az egyes emberek bolygónk szempontjából porszemnyinek, szinte már lényegtelennek tekinthető élete? Egy porszem megítélhet egy másik porszemet? Ki az ellenség? A kapzsi kapitalisták? Vagy a vírusokkal bűvészkedő elmebeteg?
Ahogy közeledik L utolsó napja, egyre nagyobb lesz a káosz körülötte, és most először tűnik úgy, hogy L elveszti a harcot. Most először lehet igazán izgulni érte, az ember legszívesebben megölelgetné...Aki valami pörgős akciófilmet vár, az persze csalódni fog, hiszen ez Japán... Egy-két horrorjelenetet kapunk ugyan, de a mai gore-áradatban a vírustól vérző doki képe nem igazán fekszi meg a nézők gyomrát. Dráma is van bőven, lényegesen jobban adagolva, mint a Death Note filmekben. Gyönyörű képekkel, és érzelmes jelenetekkel is találkozhatunk, az élet apró, de végtelenül boldog pillanatainak felvillantásai azonban csak arra szolgálnak, hogy megmutassák a 3 tagú kis csapatnak, hogy mit vesztettek el mindannyian. A mulandóság és hármójuk különböző eredetű fájdalma szinte tapintható. És bár nyilván ez is csak egy újabb bőr lehúzása az eddigi sikertörténetről, mégis működik. Korrekt kis film lett. Még L is felegyenesedik benne.
Annak ellenére, hogy a végkifejlet borítékolható, hiszen letelik a 23 nap, mégis az utolsó percig reménykedünk. Ez még hozzáad egy pontot az eddigi minősítésemhez.
8.5/10
A különböző filmes oldalak az alábbi rövid leírást közölték a történetről:
L utolsó "küldetése" egy thai kis fiú, aki egyedüli túlélője a falujában kitört vírusfertőzésnek. L ajtajában újabb "vendég" jelenik meg, a 12 éves Maki. Mindkét gyermek kapcsolatban áll az ebola-influenza vírussal, amit Maki édesapja fejlesztett ki. Mikor terroristák ellopják a vírust és Maki életére törnek, L-nek cselekednie kell. Megpróbál kifejleszteni egy antivírust, hogy ezzel megállítsa a terroristákat, mielőtt ideje lejárna.
Hát, ezen azért lenne mit árnyalni. Igyekszem is megtenni, valamint megadni a kellő tiszteletet a japánok nyomozózsenijének. aki most, élete utolsó 23 napjában egy bioterrorista-csoporttal került szembe. Az utóbbi napokban sokat olvastam a karakterekről, a mangák valamint az anime megszületésének körülményeiről, megtudtam például, hogy az almáknak abszolúte semmi szerepük nem volt a történetben, csak azért imádta őket Ryuk, mert a manga kiötlője szerint "jól néztek ki". Ennél azért többet vártam. Valami legendát, valami alapot, hogy miért pont az almák. Na mindegy.
Egy oldalon belefutottam L megjelenésének leírásába, és abba az érdekességbe, miszerint Obata eredetileg csinos fiatalembernek tervezte, csak később ábrázolta Light kontrasztjaként. Érdekes, hogy a filmben mégis megmaradtak a jóképű fiú alapelgondolás mellett, persze alaposan kimeszelték az arcát, és nem spóroltak a fekete szemceruzával sem, de még így is sokkal vonzóbb maradt, mint Yagami Light. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy ez kizárólag a rettentő frizurájú és mindig napbarnított Fujiwara hibája-e, vagy ez volt-e a készítők eredeti szándéka is.
Hogy a filmről is meséljek, ne csak L-t dicsérjem, ha már láttuk a 2 Death Note-ot, akkor érdemes megnézni ezt a spin-off-ot is. Egyrészt kicsit többet tudhatunk meg arról, hogy is került L Japánba, hogyan kezdte üldözni Kira-t, másrészt kiderül az első részben megismert Naomi titka, és azt is megtudjuk kihez kötődik/kötődött L igazán. Mintha mélyebbre ásnánk a személyiségében, mindezt alig a bevezető percek alatt. Innentől pedig más szemmel nézünk rá, és más szemmel nézzük a megint csak gyötrelmesen hosszú, 2 órás történetet is. A mutálódó vírusokkal ugyanis nem lehetne eladni a filmet, mert azt már bőven sokat láttunk az amerikaiaktól is, ehhez L varázsa is kell, sőt, vágóképeken Fujiwara ostoba önelégült arca sem jön rosszul. Kell egy párhuzamos szál, egy másik történet, mert a biofegyver magában már kevés. Watari (mint azt már az előző filmben láthattuk) Kira áldozatává válik, L ezzel elveszti legfőbb támogatóját. Felveszi a kapcsolatot a többiekkel, akik még élnek, és akiket mind csak egy-egy betű jelöl, hogy tájékoztassa őket a halálesetről. Innentől nem csak a történet bonyolódik, hanem régóta ismert igazságokat is újrafogalmaznak. A Föld már nem képes a megújulásra, öntisztító képessége már nem tudja felvenni a versenyt az emberiség pusztításával, halálra van ítélve, miközben mi emberek még kis méretekben sem tudjuk reprodukálni a természet legkisebb szeletének tökéletes harmóniáját sem. Nem tudunk semmit a világról, csak azt, hogy kell megölni magunkat, és minden élőt magunk körül.
Ismét egy morális probléma a film középpontja, L mindig ilyen problémák közepébe csöppen. Kira után ismét egy őrülttel áll szemben, egy olyan őrülttel, aki a földanyát akarja megmenteni, mégpedig az emberiség megritkítása által. És itt jön a képbe a vírus. Meg a dilemma. Van -e joga bárkinek istent játszani? Eldönteni, hogy ki élhet, ki nem? Dönteni arról, hogy mi fontosabb? A nagyobb jó? A Föld megújulása? Vagy az egyes emberek bolygónk szempontjából porszemnyinek, szinte már lényegtelennek tekinthető élete? Egy porszem megítélhet egy másik porszemet? Ki az ellenség? A kapzsi kapitalisták? Vagy a vírusokkal bűvészkedő elmebeteg?
Ahogy közeledik L utolsó napja, egyre nagyobb lesz a káosz körülötte, és most először tűnik úgy, hogy L elveszti a harcot. Most először lehet igazán izgulni érte, az ember legszívesebben megölelgetné...Aki valami pörgős akciófilmet vár, az persze csalódni fog, hiszen ez Japán... Egy-két horrorjelenetet kapunk ugyan, de a mai gore-áradatban a vírustól vérző doki képe nem igazán fekszi meg a nézők gyomrát. Dráma is van bőven, lényegesen jobban adagolva, mint a Death Note filmekben. Gyönyörű képekkel, és érzelmes jelenetekkel is találkozhatunk, az élet apró, de végtelenül boldog pillanatainak felvillantásai azonban csak arra szolgálnak, hogy megmutassák a 3 tagú kis csapatnak, hogy mit vesztettek el mindannyian. A mulandóság és hármójuk különböző eredetű fájdalma szinte tapintható. És bár nyilván ez is csak egy újabb bőr lehúzása az eddigi sikertörténetről, mégis működik. Korrekt kis film lett. Még L is felegyenesedik benne.
Annak ellenére, hogy a végkifejlet borítékolható, hiszen letelik a 23 nap, mégis az utolsó percig reménykedünk. Ez még hozzáad egy pontot az eddigi minősítésemhez.
8.5/10
Death Note - The Last Name 2006
A második rész nem sok újat hoz az első után, hacsak azt nem, hogy az Amane Misa-t játszó lányka (Erika Toda), aki már az első filmben is eszméletlenül ripacs volt, rosszabbat alakít, mint Tatsuya Fujiwara, pedig azt hittem nála senki nem lehet borzalmasabb.
Viszont kapunk egy szép új halálistent, valamint egy titkos nyomozócsoportot, amiről a rendőrség nem tud, közben meg valahogy mégis.
A történet pontosan ott folytatódik, ahol az első film abbamaradt, Misa elé lepottyan a füzet, megérinti, és ezzel olyan tudás birtokába kerül, ami az egész világra veszélyes. Amíg Light egy kifejezetten intelligens (legalábbis annak szánt) azonban a környezetétől elhatárolódó, a kortársaitól elzárkózó fiatal volt, aki elmagányosodásában rendezett családi körülményei ellenére is pszichopatává vált, addig Misa súlyos titkot hordozója, a televízióban mutatott vidám külső mögött tragédiák rejtőznek, és a sok fájdalom hatására már alapból zavarodott, ezen pedig csak ront a halálisten megjelenése. Kevésbé intelligens, de mivel a képessége kicsit más, mint Kira-é (elcserélte a fél életét a látás képességéért), így mégis sokkal veszélyesebb. Nem kell tudnia a nevet, elég látnia az arcot, és a kiszemelt áldozat máris halott. Misa és Light szövetkeznek, de a lány ostobaságának hála szinte azonnal lebukik. Light pedig újabb agyafúrt tervet kell, hogy kiagyaljon, hogy megmenekülhessenek. L azonban szinte azonnal átlát ezen is. Kettőjük párharca bő 70-80 percig még izgalmas is, de a 135 percet (amennyi a film hossza) indokolatlannak érzem. Hiába fut több szálon a történet, és hiába kerül az egyik füzet egy riporterhez, hiába lesz egyre nagyobb szerepe a médiának, a történet lassan csordogál, és a 80. perc körül unalomba fullad.
A szinkron gyilkos, de tényleg, agysejtek százai pusztulnak tőle, főleg Misa hangjától, szóval ha tehetitek inkább eredeti nyelven és felirattal nézzétek. A színészi játék továbbra is botrányosan gyenge, leszámítva L-t, aki azonban még mindig remek karakter, és ez kárpótolhat minket mindenért. A film végére azért parádés csavarokat kapunk, az alkotók odatették magukat rendesen. Természetesen az agyafúrtabb győz, s hogy ő-e a jó oldal? Ezt mindenki döntse el maga.
5/10
Viszont kapunk egy szép új halálistent, valamint egy titkos nyomozócsoportot, amiről a rendőrség nem tud, közben meg valahogy mégis.
A történet pontosan ott folytatódik, ahol az első film abbamaradt, Misa elé lepottyan a füzet, megérinti, és ezzel olyan tudás birtokába kerül, ami az egész világra veszélyes. Amíg Light egy kifejezetten intelligens (legalábbis annak szánt) azonban a környezetétől elhatárolódó, a kortársaitól elzárkózó fiatal volt, aki elmagányosodásában rendezett családi körülményei ellenére is pszichopatává vált, addig Misa súlyos titkot hordozója, a televízióban mutatott vidám külső mögött tragédiák rejtőznek, és a sok fájdalom hatására már alapból zavarodott, ezen pedig csak ront a halálisten megjelenése. Kevésbé intelligens, de mivel a képessége kicsit más, mint Kira-é (elcserélte a fél életét a látás képességéért), így mégis sokkal veszélyesebb. Nem kell tudnia a nevet, elég látnia az arcot, és a kiszemelt áldozat máris halott. Misa és Light szövetkeznek, de a lány ostobaságának hála szinte azonnal lebukik. Light pedig újabb agyafúrt tervet kell, hogy kiagyaljon, hogy megmenekülhessenek. L azonban szinte azonnal átlát ezen is. Kettőjük párharca bő 70-80 percig még izgalmas is, de a 135 percet (amennyi a film hossza) indokolatlannak érzem. Hiába fut több szálon a történet, és hiába kerül az egyik füzet egy riporterhez, hiába lesz egyre nagyobb szerepe a médiának, a történet lassan csordogál, és a 80. perc körül unalomba fullad.
A szinkron gyilkos, de tényleg, agysejtek százai pusztulnak tőle, főleg Misa hangjától, szóval ha tehetitek inkább eredeti nyelven és felirattal nézzétek. A színészi játék továbbra is botrányosan gyenge, leszámítva L-t, aki azonban még mindig remek karakter, és ez kárpótolhat minket mindenért. A film végére azért parádés csavarokat kapunk, az alkotók odatették magukat rendesen. Természetesen az agyafúrtabb győz, s hogy ő-e a jó oldal? Ezt mindenki döntse el maga.
5/10
Death Note 2006
Előre le kell szögeznem, nem vagyok Japán-mániás, sőt anime rajongó se, az Inuyasha-n kívül csak a Vampire Knight-ot és annak második évadát a Vampire Knight Guilty-t láttam, de ezekből se minden részt, és annyira nem is gerjedtem rájuk, hogy például a fél karomat adjam értük, vagy bármilyen rajzfilmért, netán mívesen rajzolt mangáért. Azonban volt egy történet, ami régóta izgatta a fantáziámat, egyrészt a sztori, másrészt a karakterek (főként az almaevő halálistenek) miatt. Ez pedig nem más mint a Death Note.
Az animével még csak barátkozom, de úgy döntöttem, hogy a filmet előre veszem a várólistámon, és legyen bármilyen, leküzdöm, még akkor is, ha alulmúlja a szánalmasan megvalósított (pedig könyvben zseniális) Battle Royale-t is. Elöljáróban annyit mondanék el, hogy szerencsére ezt azért überelte. Amíg a Battle Royale filmes megvalósítása egy katasztrófa, a Death Note egészen kellemes, és meglepően szórakoztató, korrekt forgatókönyvű, bár a színészi játék itt is levon az értékelésemből.
A történet igazából elég egyszerű:
A fényes jövő előtt álló, kiváló tanuló Yagami Light unalmas élete hirtelen fordulatot vesz, amikor megtalálja a renegát halálisten, Ryuk listáját. Az ember, akinek a neve a listára kerül, meghal.
Light a Halállistával végre életcélt talál: egy új, bűnözés nélküli világ létrehozását. A sorozatos halálesetek azonban a rendőrség figyelmét sem kerülik el: az ügyre L, az Interpol zseniális nyomozója száll rá. Olyan játszma veszi kezdetét, amiben csak egyvalami biztos: a vesztes az életével fizet.
7/10
Az animével még csak barátkozom, de úgy döntöttem, hogy a filmet előre veszem a várólistámon, és legyen bármilyen, leküzdöm, még akkor is, ha alulmúlja a szánalmasan megvalósított (pedig könyvben zseniális) Battle Royale-t is. Elöljáróban annyit mondanék el, hogy szerencsére ezt azért überelte. Amíg a Battle Royale filmes megvalósítása egy katasztrófa, a Death Note egészen kellemes, és meglepően szórakoztató, korrekt forgatókönyvű, bár a színészi játék itt is levon az értékelésemből.
A történet igazából elég egyszerű:
A fényes jövő előtt álló, kiváló tanuló Yagami Light unalmas élete hirtelen fordulatot vesz, amikor megtalálja a renegát halálisten, Ryuk listáját. Az ember, akinek a neve a listára kerül, meghal.
Light a Halállistával végre életcélt talál: egy új, bűnözés nélküli világ létrehozását. A sorozatos halálesetek azonban a rendőrség figyelmét sem kerülik el: az ügyre L, az Interpol zseniális nyomozója száll rá. Olyan játszma veszi kezdetét, amiben csak egyvalami biztos: a vesztes az életével fizet.
Azt még én is tudom, hogy a film alapja egy 108 részes manga, szóval ez minden nálam felkészültebb számára kb. ezer éve ismert információ, ezért a mangáról nem mesélek. Amiatt se, mert a forgatókönyvön az eredeti történethez képest csavartak párat, hogy azok se unják el magukat, akik a kis fekete füzettel fekszenek-kelnek.
Light (Kira) és L az első pillanattól fogva játszanak egymással, L lebuktatni akarja a gyilkost, Kira pedig titkolni akarja, hogy ki ő valójában, és ennek érdekében bármire képes. Ha tehetné, megölné L-t, de nem ismeri a kilétét, nem tudja a nevét, sosem látta az arcát, így nem tudja felírni a nevét a kis notesz egyik lapjára. Azonban megöl rengeteg más embert, zömmel (és eleinte) csak gyilkosokat, majd később olyan bűnözőket, akik ugyan gyilkosságot nem követtek el, de ezen kívül bőven van a rovásukon, később már olyanok is a tolla hegyére kerülnek, akik semmit sem ártottak a társadalomnak, nem kriminális magatartásúak, egyszerűen csak akadályozzák a munkáját, veszélyeztetik a szabadságát.
Ryuk, a halálisten, aki Light-hoz juttatta a füzetet, mindenki más számára láthatatlan társként, és folyamatosan almát rágcsálva segíti Light-ot az úton, néhol támogatva őt, néhol értetlenkedve a döntései felett. Ő a film egyik húzó karaktere, egész korrektre sikerült az animációja is, bár bevallom animében jobban tetszik a mimikája, és az arca is. Ezt a valós, létező, tapintható formát nem találták el 100%-osan, viszont cserébe legalább a humora zseniális.
De ha lehántjuk a történetről ezt az animációval és humorral dúsított héjat, és megnézzük a magját, akkor bizony komoly erkölcsi dilemmákba ütközünk.
Vajon tényleg a jó és a rossz harcáról van itt szó? És ha igen, ki a rossz? A bűnözők nyilvánvalóan, hiszen öltek. Mellettük nyilván a jól tanuló rendőrnek készülő Light a jófiú. De Light a kezébe veszi a füzetet, és megindul az öldöklés. Akkor miben is különbözik az általa olyannyira megvetett bűnözőktől? Ahogy egy zseniális jelenetben Ryuk is kérdezi tőle, bennem is felmerült a kérdés, hogy lehet a gyilkosok ellen, a bűnözés ellen gyilkossággal (bűncselekmény elkövetésével) harcolni?
Light ugyan egy idea megszállottja, a tiszta, bűnözésmentes társadalom utópiájáért harcol, a maga által helyesnek tartott eszközökkel, de vajon emiatt, mert egy idea vezette erre az útra, fel kéne oldoznunk minden egyes gyilkosság alól? Ettől tisztábbá válnak az ő ölési cselekményei, mint azoké, akiket más cél vezérelt? Legyen az akár szexuális indíttatás, akár féltékenység, akár anyagi haszonszerzés? Nyilván más íze van a szánknak ha egy olyan gyilkosságról hallunk, ahol ártatlan áldozattal végeztek brutális módon, mintha egy olyanról, ahol valami olyan hal meg, aki "megérdemelte", akit "nem érdemes az adófizetők pénzén etetni". De vajon valóban létezik ilyen kategória? Van, aki nem érdemli meg? Erről biztosan elgondolkozik az, aki megnézi a filmet.
Továbbá el lehet merengeni L cukorfüggésén, azon, hogy honnan is tud ennyi mindent, hogyan és mikor ismerte ki Kira-t, vajon tud-e a füzetekről, és a halálistenekről, esetleg több köze van-e Light-hoz, mint azt elsőre gondoltuk, és az ő fehér oldalaként jelenik-e meg a történetben. Nagyon sok lehetőség van, amivel érdemes eljátszani, ha még nem unjuk az animét szinte 100%-os pontossággal másoló mozdulatait, gesztusait, akkor érdemes alaposan megfigyelni őt. Tény, hogy a teáscsésze kiürítésére kicsavart kézzel tett kísérlete közben Matsuyama Kenichi tulajdonképpen önmaga karikatúrájává válik, és levonható a tanulság, hogy ami animéban működik, és helyén van, az a filmen azért elég furcsán mutat majd, kár, hogy Shusuke Kaneko rendező nem gondolt erre.
Ennek ellenére Kenichi sokkal jobbat alakít, mint a Light-ot megformálni próbáló Tatsuya Fujiwara. Ő már a Battle Royale-ban is botrányosan gyenge volt, különösebben pedig még csak jóképűnek se nevezném (bár a japán férfiideál olyan mértékben tér el az én ízlésemtől, hogy erről jobb ha nem nyilatkozom, annyit viszont elmondanék, ha nem hordott volna egyértelműen férfias ruhákat, hosszú percekig kellett volna gondolkoznom, hogy milyen nemű egyáltalán) így nem értem, miért is kapott ennyi főszerepet. Még az a csúnya kérdés is felmerült bennem, hogy talán valakinek a valakije...
Nyitva maradt még rengeteg kérdés, például az, hogy hogy jön ide Nietzsche, és ad-e valami pluszt a történethez a folyamatosan előkerülő könyv? Vajon mi alapján válogatnak a halálistenek, és hogyan döntik el kinek dobják oda a füzetet (hiszen ők minden fontosabb adatot látnak az emberről - épp mint a terminátor)? Vajon a kis csíkos zoknis Kira rajongó kislányka mihez kezd az ölébe hullott másik füzettel? Mi lesz Light és L sorsa? A film nagyon okosan óriási cliffhangerekkel ér véget, több olyan szálat is elvarratlanul hagy, amikből egy is elég lenne ahhoz, hogy az ember meg akarja nézni a második részt.
7/10
