New in Town 2009 - Miért éppen Minnesota?

"Nincs még egy olyan ambiciózus nő mint a Miamiban élő Lucy Hill (Renée Zellweger). Szereti a csillogást és a pénzt, de még ennél is jobban imádja a karrierjét, amivel szemben minden csak másodlagos. Mikor szembejön egy új megbízatás, amiben le kell vezényelni egy isten háta mögötti gyár átszervezését, Lucy ráveti magát a feladatra, ugyanis úgy sejti, a siker újabb előléptetéssel jár. Igen ám, de a rutinmunkának induló feladat nem csak olyan meglepetéseket tartogat számára, melynek hatására egész élete átértékelődik, de még álmai férfijával (Harry Connick, Jr.) is összeakad ott, ahol álmában sem gondolta volna, hogy meglelheti." port.hu

A film, amiben Renee Zellweger már szinte felismerhetetlen - fogalmam sincs mit tett az arcával, de kár érte... És amiben Harry Connick Jr. az utolsó pár kockára borotválkozik meg - bár nem értem miért teszi, és hatalmas hiba részéről is.

Besorolása szerint romantikus vígjátékkal van dolgunk, közben viszont alig lehet rajta nevetni, és a romantika is mérsékelt benne. A poénok zöme abból fakad, hogy délről a nagyvárosi beképzelt liba odacuccol az isten háta mögé, ahol éppen tombol a tél, és kiskosztümben, tűsarkúban akar túlélni a jég és fagy országában... Jó, egyszer egy kamaszlány frizuráját is tönkreteszi a dauer, és valakit seggbelőnek sörétes puskával, de ezen kívül tényleg csak Zellerwég kisasszonyon lehet röhögni, aki nem tud seggen cipzáros anorákban pisilni, aki bennragad a hóban a kocsijával, és egy csipkés kombinét lebegtetve próbálja felhívni magára a figyelmet, miközben lerészegedik.

Kissé unalmas már, hogy minden ilyen film arra próbál építeni, hogy a vidéki ember furcsa, bogaras, kissé tán hibbant, és persze szörnyen vallásos, ezért a nagyvilági, felvilágosult ember csak kiröhögheti. (Bár bevallom, egy jó poén volt a vallással, amin tényleg sikerült nevetnem.) Az alapötlet tehát kissé poros, de ha a megvalósítás legalább minimálisan formabontó próbált volna lenni, akkor ezzel nem lett volna gond. Viszont a megvalósítás is poros. A színészi játék végtelenül gyenge, Zellervég is alulmúlja saját magát, gyakorlatilag egy az egyben másolva Bridget Jones manírjait, bár kissé talán kimértebben hozva a figurát. (Nemrég láttam a Ms. Potter c. filmben is, és abban is ugyanilyen hülye, 100% Bridget, mert még csak nem is kimért.)

Érdekes, hogy a főszereplők minimalizmusa mellett a mellékszereplők valósággal brillíroznak. Siobhan Fallon a hátán viszi az egész filmet, nélküle katasztrofális bukta lenne a minekszótá állambeli bridzsit dzsónsz kavargása.

Kár ezért az egészért, és főleg Zellweger-ért.

5/10

Fák jú Tanár Úr - Fack ju Göhte 2013

Fák jú Tanár Úr - avagy a német humor újra támad.

"A volt bűnöző, Zeki Müller (Elyas M'barek) barátnője elrejtette a férfi által ellopott pénzt, és valaki pont a szajré fölé húzott fel egy iskolát. Zekinek ebben a helyzetben nincs más választása, kénytelen helyettes tanárnak kiadni magát a Goethe Középiskolában, és ezáltal újabb problémával gazdagítja a német oktatási rendszert: minden idők legőrültebb pedagógusával. Éjszakánként titokban próbálja kiásni a pénzt, napközben pedig drasztikus, bár hatékony módszerekkel igyekszik megnevelni a 10/b rakoncátlan diákjait. Ugyan pedáns kolléganője, Lisi Schnabelstedt (Karoline Herfurth) elítéli a férfi radikális pedagógiai fogásait, azon kapja magát, hogy beleszeret, sőt még segít is neki előásni valamit, ami jóval többet ér a pénznél - Zeki erkölcsi integritását."

 Kivételesen amikor német humorról beszélek, valóban humort értek alatta, nem a Hangyák a gatyában típusú altesti erőlködést. Ez a film egyszerűen jó, az alapötlet zseniális, a suttyó tróger állat kamaszok közé egy félreértés hatására egy hasonlóan suttyó, hasonlóan tróger állat, Zeki Müller kerül, aki pont annyira hiteles a katedra innenső oldalán, mint volt a börtönben a másikon. Elyas M'barek tökéletesen alakítja a műveletlen, kissé ostoba, bődületesen bunkó fickót, annyira lazán hozza a figurát az egész filmben, hogy szinte jutalomjátéknak tűnik, nem is szerepnek.

A diákcsínyek végig brutálisak, a tanárok szívatása elképesztő méreteket ölt, de a filmet nem ez viszi a hátán, hanem maga Zeki, és az ő nőgyűlölő ordas beszólásai. A börtönben edződött keményfiún napról napra fognak ki a kamaszok, és az ominózus tollas jelenetnél már csorogtak a könnyeim a röhögéstől. A nem kielégítően képzett rétegből származó fiatalok kreativitása tényleg nem ismer határokat, ahogy Zeki frappáns válaszai sem. Minden trágárság indokoltnak érződik, és a film a legjobb értelemben véve közép-európai. Nem majmolja Amerikát, nem akar erőn felül "nyugati" lenni, de csodálatosan építi be a "rothadó kapitalizmust", miközben egy tipikusan kelet-európai ügyeskedő arcot tesz meg főhősnek. Elyas színészi játékát már méltattam, de Karoline Herfurth vénkisasszonyos, elkeseredett, unalmas szinglije is telitalálat.

A legjobb mégis az, hogy a film a valóság kihívásairól szól, azokat nagyítja fel, karikírozza ki. A régi pedagógiai módszerek megbuktak, a mai, felgyorsult világban más ötletekre, más trükkökre van szükség, hogy a fiatalok figyelmét fenn tudják tartani. A gyerekek sokkal több időt töltenek egyedül, mint korábban, és még többet az internet előtt, a korcsoport hatása (adott esetben nyomása) sokkal nagyobb mint korábban, így a pedagógusok is komolyabb kihívásokkal küzdenek. Egyre több a problémás srác, és egyre többen keresik a könnyebb, rövidebb utat. Zeki módszerei talán kifogásolhatóak erkölcsileg, etikailag, de mindenesetre működnek, ezért semmiképpen nem mondanám őket elfogadhatatlannak.

Kifejezetten jól sikerült Zeki személyiségfejlődése, engem is meglepett, de hiteles volt az út, amit bejárt. A film - hála neki - anélkül tudott nekem is tanítani, hogy moralizálni kezdett volna. A romantikus vígjátékok kedvelőinek pedig egy kellemes kis langyos románc is belefért. A filmnek persze vannak hibái, de annyival több az erénye, hogy hajlamos voltam szemet hunyni a neuralgikus pontok felett.

Nem írtam külön a rendezőről, sem a forgatókönyvíróról, pedig feszes, jó dinamikájú filmet raktak össze, és akárki is volt a zenei aláfestést szolgáló korrekt kis popdalok összeválogatója, neki is jár a pacsi.

A Fack ju Göhte telitalálat tehát, és valahogy így kéne folytatni a németeknek, ez a jó irány.

8/10

Hamupipőke 2 - Cinderella II: Dreams come true 2002

A boldogságtól ragyogó pár, Hamupipőke és a herceg hazatérnek nászútjukról palotájukba, ahol az egykoron lencsét válogató, mostoha körülmények között élő lánynak szokatlan szerepbe kell beletanulnia. El kell sajátítania minden csínját-bínját annak, hogyan viselkedik egy hercegnői fenség. A tündér dadus és a folyton rosszalkodó egérsereg hathatós segítsége mellett Hamupipőke rájön, egyetlen módja van megfelelni az elvárásoknak, mégpedig az, ha nem akar más lenni, mint amilyen.
A varázslatos mesében az álmok ismét valóra válnak...

Kiüresedett, ötlettelen, felesleges folytatás, amiben ugyan Hamupipőke kiáll magáért, és Jacques is rájön mennyivel jobb egérnek lenni, mégsem érte meg a befektetett időt és energiát.

Az egerek és a cicák (különösen Lucifer) dögönyöznivalóak, Hamupipőke pedig most is nagyon szép, bár kissé újrafazonírozták.

Anastasia jó útra tér, az öreg király habókos, mint mindig... A többiek pedig... Egyáltalán nem érdekesek.

4.5/10

Hamupipőke - Cinderella 1950

A szorgos és csodaszép Hamupipőke jobb életről és romantikus kalandokról álmodozik, de szegényke sajnos ki van szolgáltatva gonosz mostohaanyja és két irigy mostohatestvére kénye-kedvének. Három huncut kisegér és a Jótündér varázslata segítségével azonban Hamupipőke eljut a bálba, ahol találkozik álmai hercegével. A varázsige éjfélkor elveszti hatását, ezért Hamupipőkének sebtében el kell hagynia a kastélyt, hogy ki ne derüljön az igazság. Ám a nagy sietségben maga mögött hagyja egyik üvegcipőjét...

Bájos és szeretnivaló mese, melyben a főhősnő az 50-es évek nőideáljának minden tulajdonságával bír, imádja a házimunkát, képes alárendeltségben élni, és a férfitől a megváltást várja. Emellett bájos, kedves, szereti az állatokat, és képes ellátni egy nagyobb családot.

A herceg jóképű és kedves, jelleme azonban szinte egyáltalán nincs. Tipikus Disney -sablon, akiről bármelyik kislány álmodozhat, hogy felnőve hasonlót talál. Az 5 éves lányomnak én is ilyen férfit mutatnék, akiben egy csipetnyi veszély sincs. Bár 10 körül már kiábrándító lehet a valóság.

A kisállatok tündériek, gyönyörűre vannak rajzolva, a zene kellemes, a negatív karakterek is csak a mindennapi mocskosságokat követik el, olyan bűnöket,  amiknél egy átlagos öt éves több rosszat fog kapni egy átlagos óvodában.

A jótündér aranyos és esetlen. Az egereket imádtam. Czák-czák!

9/10

Szerelmünk lapjai - The Notebook 2004

A történet, amit Ryan Gosling csodálatosan szép kezei adnak el nekem.

http://handson.provocateuse.com/images/photos/ryan_gosling_01.jpg

Allie és Noah tizenévesek voltak, amikor találkoztak, az első pillanattól kezdve rokonszenveztek egymással. Kibontakozó szerelmük hamar beteljesedik. A lány gazdag szülei azonban ellenzik kapcsolatukat, így a két fiatal útja elválik egymástól. Amikor néhány esztendővel később újra találkoznak, a szerelmük újjáéled, és Allie-nek hamarosan választania kell társa és társadalmi rangja között. Történetüket, melynek fontos jelentősége van számára, egy idős úr olvassa fel újra és újra egy hasonló korú hölgynek.

Tehát a történet, amit Ryan Gosling csodálatosan szép kezei adtak el nekem. És az a két szeretkezés, aminél pontosan értettem miért szeretik a nők inkább a romantikus filmeket, és nem a pornót. Általában sokkal motiválóbb, érdekesebb, ha egy szex előtt felépítenek valamit, kialakul egyfajta kapcsolat, látjuk az izzást, nem csak megérkezik a vízvezeték-szerelő, aztán uccu neki, hadd szóljon. Szerintem az átlag nőknek így kéne pornót forgatni. Kerekíteni elé legalább 20-30 perc ismerkedést, kapcsolatot, egy csipetnyi romantikát, aztán végülis kiköthetnénk ugyanott, ahol az a másik műfaj zárja sorait. Persze nyilván van, aki beindul Catherine M. szexuális életére, de mások azért főként a szürke 50 árnyalatát olvassák. Azok, akiknek hiányzik az életéből, a világából valami álom, amit persze igazinak hisznek; azok, akik a bántóan színes mesék után fakónak látják a valóságot, és képtelenek azt elviselni.

Na ezek az emberek a legnagyobb fogyasztói a romantikus filmeknek, (és bár a szürkét rettentően rossz könyvnek tartom, és abszolút nem mozgatott meg, a romantikus filmeket én magam is szeretem) és nincs ezzel baj. Ha egy romantikus film korrekten van összerakva, vannak szimpatikus szereplők, akiket a néző megkedvelhet, van egy lány, akivel a nő azonosulni tud, akinek őszintén drukkol, van egy fiú, akibe azonnal beleszeret, mert annyira titokzatos, erős, jóképű, ügyes, okos, akármilyen... Akkor rendben is vagyunk. Ha emellé még van egy kerek, egész, lezárt történet, és koherens történetvezetés, akkor már lassan 5-6 pontnál járunk a 10-ből, ha osztályozni kell. Ha jók a színészek, szépen fényképezett, nem giccses, és még a zene is jó, akkor akár 8-9-es magasságokba is emelkedhetünk. A dráma és a humor révén pedig akár a 10-est is elérheti a film.

Nézzünk egy check-listát arról, mi is van meg a Szerelmünk lapjaiban.

Korrekten összerakott, ez tény. Remek, keretes szerkezetű, az idős párral indul és zárul.

Szimpatikus szereplők? A fiú kellemesen pofátlan és kellemesen szenvedélyes, és csodálatosak a kezei. Állhatatos, kitartó, vicces, és spontán. Rá nem lehet panasz.
A női főszereplő néha ostobácska, néha elkényeztetett, és a film bő 90%-ában nem tud magáról semmit. Idős nőként a demencia miatt, fiatalon pedig azért, mert túl gyáva felismerni az igazán értékes dolgokat. Bő 110 percen keresztül képtelen szembenézni saját magával, elfogadni a saját vágyait, a saját érzéseit. Alapvetően mégis szerethető, és mivel néhol azért a jelleméből is megcsillant valamit, nem tűnik üres csigaháznak. Rachel McAdams-nek nem ez az első "terhelt" karaktere, ahol olyan nőt alakít, aki elfelejtette az életét (a Fogadom-ban rendkívül hasonló a helyzet) itt csak annyi a csavar, hogy Gena Rowlands alakítja az idős Allie-t, és ő az, aki képtelen emlékezni. Kimondottan örülök, hogy nem a fiatalokat sminkelték rémisztőre némi rizsporral, műránccal és parókával, hanem kerestek két zseniális idősebb színészt, és velük játszatták el a szerelmeseket.

A történet lezárt, a megismerkedésüktől egészen életük végéig kísérjük a két szerelmest, mégis épp ez a lezártság von le rengeteget a film értékéből. Az utolsó bő 10 perc, az asszony tudatra ébredése, majd a férj szívrohama, és végül a közös halál annyira erőltetett, annyira hamis, hogy már ebbe a vattacukorral körbefújt vörös-zöld-kék álomba se fér bele. Mert persze, vannak idős párok, akik annyira kötődnek egymáshoz, hogy egyszerre halnak meg, de ez a "szerelmünk erejével lehetséges" szöveg... Ez annyira borzalmasan hangzik, hogy felfordul tőle az ember gyomra.

A sok szirup, nyál és a rettentő záró képsorok ellenére ez egy egészen kellemes film, ahol az ember végig drukkol Noah-nak, hogy végre ágyba vihesse már a hőn szeretett lányt, hogy ő húzhasson gyűrűt az ujjára, ő tehesse asszonnyá. De úgy a film felétől őszintén sajnálni kezdjük szerencsétlen Lon Hammond-ot, aki rossz ápolónőt szúrt ki magának, rossz nőért kezdett rajongani.  Ugyanígy sajnálatra méltó a Noah körül legyeskedő özvegy, aki szintén nem sokat remélhet. Nekik kettőjüknek esélyük sincs a mindent elsöprő, első és egyetlen szerelem ellen.

Mi az, ami miatt (leszámítva a végét) képtelen vagyok jó pontszámot adni erre a filmre?
A logikátlanságok.

1) Honnan tudja Allie, hogy Noah a seregben van? Miért mondja azt a narráló, hogy Allie minden egyes sebesültben Noah-t vagy egy társát látja? Semmit se tud róla. Amennyi információja van, Noah lehetne évek óta halott is. A könyvben ezt biztos jobban kifejti Nicholas Sparks, de itt a filmben teljesen értelmetlen az egész.

2) Miért viszi el az anyja Allie-t a szálló por és a törmelék kellős közepére, hogy megmutassa neki a lapátoló embert mint élete szerelmét? Nem illik a történetbe. Nem illik a nő karakteréhez. Tudom, hogy a regényben nem is szerepel ez a jelenet, nem értem miért kellett a filmbe beleerőltetni. Felesleges. Logikátlan. Egy olyan nő, mint Allie anyja, sose állna le egy mozdonyfűtővel, vagy legyen bármi is a lapátoló foglalkozása.

3) Allie magától miért nem írt sosem Noah-nak? Azokban az években, amíg elvileg álomba sírta magát, és mindig csak rá gondolt, miért nem volt képes megereszteni csak 1 levelet? Ennyire büszke volt, vagy ennyire gyáva? Ha nekem kellett volna úgy otthagynom a szerelmemet, biztos, hogy nem érdekelt volna a büszkeség, se a tartás. Írtam volna neki. Ha kell, minden nap, amíg nem válaszol. (Noah legalább ebből rájött volna, hogy Allie nem kapja meg a leveleit, és elment volna érte személyesen.)

4) Miért borzolták a nézők idegeit azzal a pár másodperces jelenettel, amiben Allie szerelmet hazudik Lon-nak, majd kijelenti, hogy nem fogja őt elveszíteni, hiszem már TUDJA, hogy vele KELL lennie? Mi értelme volt ennek. Csak pislogunk egyet, és máris jön a feloldókép, a Noah háza elé begördülő autó. Mivel a filmet szinkronosan láttam, ez lehet, hogy a szinkron hibája, de mindenképpen rettenetes.

Ezek, valamint az utolsó pár perc jelenetei azok, amik miatt nem tudok sírni ezen a filmen, inkább csak dühöngök. Mert összességében nézve tehát nem lett jó. És kár érte.

6/10

Selyem - Silk 2007

Alessandro Baricco könyvéből  François Girard álmodott és írt forgatókönyvet.

Maga az eredeti írott mű igencsak vékonyka, inkább hangulatokból és elfojtott érzelmekből építkezik, nem pergő cselekmény jellemzi. A megfilmesítését már anno 2007-ben is bizarr ötletnek tartottam. Sokáig nem is akartam megnézni, de ha már leadta a TV, és nem volt más értelmes alternatíva, megnéztem.

Előszóként el kell mondanom, hogy kevés olyan fiatal színésznő van ma Hollywood-ban, akit annyira utálnék, mint K. Knightley-t, szóval a szerepeltetése már alapból rányomta a bélyegét a filmre, sőt, magára a történetre is.

Az Alessandro Baricco regényéből készült Selyem két kontinensen átívelő, lenyűgöző élményt nyújtó alkotás. Hervé Joncour (Michael Pitt) odaadóan szereti szépséges feleségét (Keira Knightley). Ám amikor újra és újra veszélyes utakra vállalkozik, hogy selyemhernyó-kereskedőként segítse szülőfaluját, a kísértés nagy próbatétel elé állítja a szerelmét. Hervé Japánból a gondtalan gazdagságot hozza magával, de lelkét lassan felőrli egy japán hadúr érzéki ágyasa iránt érzett kínzó vágy és a felesége, Helene iránt érzett múlhatatlan szerelem.

Helene-t mindig is éteri, leheletfinom, tiszta szépségnek képzeltem, kissé gyenge fizikumúnak, és legalább annyira gyenge egészségűnek, de soha egy pillanatig se gondoltam, hogy a szinte már anorexiás Knightley lenne megfelelő erre a szerepre. Ha eltekintek a személyes ellenszenvemtől, akkor is azt kell mondanom, hogy van valami az arcában, a személyiségében, ami átüt Helene karakterén, és ami irreálissá teszi. Másfajta erő van ebben a nőben, nem az, ami az asszonyt kéne, hogy jellemezze.

A japán nő annyival érdekesebb, annyival több, annyival titokzatosabb, hogy a feleségnek esélye sincs, bár igazából a könyvben sem volt soha. A tisztelet, a szeretet persze megvan, de a tűz és a vágy máshová vezeti a férj gondolatait.

A főszereplő férfi, Michael Pitt sótlan, és semmilyen, mindent képes megjeleníteni, kivéve Hervé igaz valóját.

A film szépen fényképezett, lassan hömpölyög, a táj csodálatos... A könyvbeli eseményeket nagyjából pontosan követi, minden benne van, aminek benne kell lennie. Mégsincs benne semmi. Több az érzékiség, több a kéj, mégis kevesebb az igazi gyönyör, ahogy kevesebb az igazi érzelem is. Annyi érzékünket akarja kényeztetni a tökéletes zenével és a tökéletes jelenetek sorával, amennyit csak lehet, épp ettől üresedik ki. A túlzott szépség, a túlzott finomkodás és a tökéletes megalkotása iránti vágy a visszájára fordít mindent. Túl lassú, túl vontatott, túl simára csiszolt, az embernek az az érzése támad, hogy ilyen márpedig nincs, nem lehet.

Ha csak az első 15-20 percet, valamint az utolsó fél órát nézi meg az ember, pontosan ugyanazt az élményt kapja, mintha végigüli az egészet, mind a 107 percet.
Alfred Molina persze zseniális, mint mindig, de ez most ide sajnos kevés.

Ha valaki meg akarja érteni a történetet, akkor inkább a könyvet ajánlom.
Akár hangoskönyv formájában is.


6/10

Csajok Monte Carlo-ban - Monte Carlo 2011

Néhány vagány amerikai csaj egy párizsi vakációval szeretné megünnepelni a gimi befejezését. A nagy kaland azonban nem egészen úgy alakul, ahogy azt Grace, a legjobb barátnője, Emma és a nyafka féltestvére, Meg elképzelték. Ám egy napon Grace-t összetévesztik az elkényeztetett brit örökösnővel, és ezzel minden megváltozik. A lányok kapva kapnak az alkalmon. A helyzetet kihasználva a gazdag arisztokraták életét élik. Végül a Riviéra gyöngyszemén, Monte Carlóban kötnek ki, ahol felejthetetlen kalandokban lesz részük.

Imígyen szóla a leírás erről a filmről, a húszas évei közepét taposó Leighton Meester és az erős harmincas Katie Cassidy tehát ünneplik a gimi végét (legalábbis Selena Gomez érettségijét)... A film egyébként eleinte jó, aztán rossz, végül szimplán gagyi. Kizárólag eredeti nyelven érdemes nézni, mert Selena legalább az akcentusokkal remekül játszadozik... 

Meester egyike azoknak a lányoknak, akiknél sose fogom megérteni, miért tartja őket bárki is szépnek... Ebben a filmben különösen borzalmas szegénykém, olyan kis holdvilág-borjú feje van... Annyira hihetetlen számomra, hogy ő hódít meg egy jóképűnek beállított (bár közepesen borzalmas) laza kalandort. 

A konfliktus erőltetett, a végkifejlet röhejes, a sármőr francia fiú förtelmes... De a legrosszabb nem ez, hanem az, hogy az alapvetően jól működő 3 lányos felállás a film 60%-ában nem valósul meg, mert a csajok külön külön ismerkednek a kiszemelt legényekkel. Egyedül viszont egyikük karaktere sem működik. Nem elég jók. 

Magyaroknak a magyar forgatási helyszínek miatt érdemes, meg a magyar arcok kiszúrása céljából, de ennyi. Hiányzik a filmből a diznis báj, de nincs meg benne a 'felnőttfilmek" mélysége sem. Valahol megrekedt félúton, és ebbe bukott bele.

5/10

Loving Leah 2009 - A bátyám cipőjében

Íme még egy példa arra, hogyan csináljunk szép és érzékeny filmet, remek szereplőgárdával.

Leah (Lauren Ambrose), a 26 éves özvegy férje elvesztését gyászolja, majd találkozik egykori férje testvérével, a jóképű, 30 éves szívsebésszel, Jake-kel (Adam Kaufman). Amikor a pár rájön, hogy a zsidó szentírás szerint Jake-nek feleségül kell vennie testvére özvegyét, akkor a férfi és Leah bohém álházasságra lépnek. Csak egy a probléma: Jake már eljegyezte magát Carollal (Christy Pusz).

A szükségesnél nem akarom tovább elemezni, Lauren Ambrose-t a Six feet under óta imádom, itt is hozta a tőle várhatót, Adam Kaufman pedig meglepően jó volt Jake szerepében. Lassan csordogáló és még lassabban építkező film, de aki vevő az érzelmek, hangulatok ábrázolására, az egy másodpercig sem fog unatkozni. A rendező biztos kézzel fogta a gyeplőt, nem voltak mellékvágányok, semmi kisiklás, csak egy szép lineáris történetvezetés némi nosztalgiával. Az operatőr olyan látványvilágot álmodott, ami illik a film finomságához, minden puha pasztell, minden lágy. Sehol semmi éles, semmi hirtelen vágás. Van azonban finom humor, ami főleg a fiatal nő félénkségéből fakad. Mégse érezzük egy pillanatig se szerencsétlennek, nem sajnáljuk, mert elfogadjuk, hogy más közegből származik, más szokások között nőtt fel. Bár esetlen a való világban, mégis bájos. Az lenne a meglepő, ha Jake nem szeretne bele. Mivel azonban ez egy romantikus film, borítékolható a szerelem. Nincs is vele semmi baj, abszolút hitelesen ábrázolták.Visszafogottan. Óvatosan. 

A zsidó hit inkább csak mint egyfajta fűszer lengi körül a történetet, bár az alaphelyzet a hitnek köszönhető, mégsem feltétlenül a zsidó szokásokról, vagy azok elhagyásáról szól a film, hiszen bő 90%-ában Jake egyáltalán nem foglalkozik a vallással, Leah pedig egyre inkább kitör a korlátok közül, mégis érdekes kicsit bepillantani a zsinagógába, vagy a súl-ba, hogy megtudjuk m is zajlik ott.

Nem feltétlenül újranézős, de egyszer érdemes látni.

8/10

If only 2004 - Bárcsak (Ha másért nem is)

Íme egy példa arra, hogyan kell romantikus filmet rendezni. A LOL rendezőjének meg se merném mutatni, úgysem értené. Egy vérbeli drámával van dolgunk, ami egyszerre őszinte, szép, tiszta, és mint minden romantikus film, kissé persze klisés is, mégis szerethető.

Az amerikai Samantha (Jennifer Love Hewitt) egy neves londoni zeneiskolában tanul, és a szabad szellemű, csupa tűz lány őrülten szerelmes brit barátjába, Ianbe (Paul Nicholls). Ian azonban csak a munkájának él, így még arra sincs ideje, hogy végiggondolja: ha nem törődik az érzelmeivel, és elhanyagolja barátnőjét, végleg elveszítheti. Amikor aztán Samanthát végzetes baleset éri, Ian végre ráébred, mit is jelentett számára a lány. Bárcsak elmondhatta volna neki... Vagy még nem késő? Egy különös csodának köszönhetően Ian lehetőséget kap, hogy újraélje a tragikus napot, és talán megváltoztassa a nekik rendelt sorsot.

Mind Jennifer mind Paul zseniálisak, őszinték, hitelesek. Jenny ugyan elképesztően vékony, összehasonlítva a Ghost Whisperer Melinda-jával, de annyira bájos, annyira tiszta, hogy azonnal beleszeret az ember. Legyen nő, vagy férfi. Kicsit ugyan idősebbnek hat egy végzős főiskolásnál, de hát művészberkekben sosem lehet tudni. Paul szép karakterfejlődést mutat a rendelkezésére álló rövid idő alatt, bár a végkifejlet borítékolható, mégis megéri megnézni. A tanulság persze ugyanaz, mint ezer másik hasonló filmben, és ez a történet se váltja meg a világot, mégis úgy gondolom, rá lehet szánni azt a 90 percet. 

Külön érdekesség, hogy a filmben valóban Jenny énekel, ráadásul a saját dalát. És ha pontosak az információim, a producer is ő volt, ennek ellenére mégsem ő uralja a vásznat, hanem Paul Nicholls. Persze vannak hibák, a konfliktus a 2 szereplő között kicsit vérszegény, nem igazán lehet érteni, miért áll fel, és miért hagyja ott a vacsoránál Sam Ian-t, amennyit a film felvillant az előzményekből, az alapján nem feltétlenül kéne ezt tennie, de ha mindezek felett képesek vagyunk szemet hunyni, akkor egy jó kis könnyezve nevetős Hallmark-mozi kerekedik ki az egészből. Ha a helyén kezeljük, nem várunk komoly virtuozitást (tekintve, hogy Hallmark) még jól is szórakozhatunk. Anglia például szép. 

7/10

LOL 2012

A  film, amiben Miley Cyrus-t elkapta a Kristen Stewart -kór, ennek hála végig tátott szájjal és elképesztően bambán meredt a világba, mellette pedig egy végletekig kiélt, és piszkafává soványodott Ashley Greene próbálta 16 évesnek eladni magát.

Ha 2 szóval kéne jellemeznem az egészet, úgy, hogy a "fiatalabb generáció", akiknek a filmet szánták, is megértse, akkor az EPIC FAIL kifejezést ragasztanám fel a DVD-borítókra. Ez a film ugyanis rossz. Nagyon nagyon rossz.

Alig kezdődik el az iskolaév, Lolát otthagyja Chad, de hamarosan kiderül, hogy a lány legjobb barátja, a zenésznek készülő Kyle viszont gyengéd érzelmeket táplál iránta. Csakhogy a srácra a bombázó Ashley is szemet vetett. A Facebook, Youtube, Twitter és iTunes korában is ugyanazokkal a problémákkal kell szembenézniük a tinédzsereknek: túlélni a szakítást és valahogy kijönni néha elviselhetetlen szüleikkel.

 Nem is értem miért kellett ezt 2×(!) leforgatni. (A francia eredeti sem jó, ugyanis.) Miley a Hannah Montana-ban se volt valami kiemelkedő, de ott legalább képes volt bájos, aranyos, vicces lenni egyszerre, Az utolsó dalban szerethető volt a maga sérülékenységével... De itt... Itt olyan, mintha egy folyamatosan magát felfújó pulyka lenne, ami előtte önbarnítóban hempergett 3 napig. A színészi eszköztára zéró, csak a nyitott száj és a polírozott fogak villantása meg a bárgyú mosolygás váltakozik. Egyszerre hihetetlen és rémisztő. Mintha tényleg Kristen-hez járt volna tanfolyamra.

Demi Moore. Demi Moore... Demi Moore 4millió plasztikai műtéttel elérte, hogy pontosan annyi idősnek nézzen ki, amennyi valójában, de úgy tűnjön, mintha kimerevedett gumiarca  leválni készülne a koponyájáról. Emellett ez a nő anorexiás, és sose hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de ez a legkisebb baj vele. A nagyobb az, hogy pocsék színésznő. A karakter is borzalmas, amit játszania kéne, üres, egysíkú, éretlen, 3 gyermekes anya létére is, de a színészi játéka is minősíthetetlen. Nem találok rá szavakat.

A főszereplő barátnőiként felvonultatott tinilányok borzalmasak, ha ilyenek a mai tinik, akkor szeretném, ha valaki most azonnal lelőne. Lehetőleg a fejemre célozzon. A hímek a mai divatnak biztosan megfelelnek, de egy cseppnyi férfiasság sem szorult beléjük. Lola ex-legjobb barátja és újdonsült szerelme Kyle pedig (Dougles Booth) még a többieket is alulmúlja. Néhol nem tudtam eldönteni, rajta van-e több rúzs, vagy Lola-n, annyira bizarrul csillogott a szája. Azt hittem Edward Cullen castingot tartanak.

A történet bugyuta, üres, szinte mindenki r*banc benne, vagy legalábbis annak akar látszani, mert az menő, az az elvárt... A telefonokat persze nyomkodják 0-24-ben, na meg a laptopot, és egy percre el is gondolkoztam, miben különböznek akkor tőlem, hiszen én is a laptopon pötyögök, és a barátaimmal 90%-ban online vagy mobilon beszélek, de hamar rájöttem. Abban a 10%-ban, amiben én odakint nagyjából normális vagyok, dolgozom, felelősséget vállalok, és próbálom ápolni és építeni a kapcsolataim a körülöttem levő emberekkel, míg ezek a kis véglények piti félreértések miatt rombolják azokat.

A filmnek szinte csak mélypontjai vannak, de a csirkébe chatroulette-en kamerát dugó és azt női nemi szervnek eladó szöszi ezek közül is kitűnik. Annyira súlyos, hogy már fáj. Emellet eltörpül a piától teljesen kiütött nagymama, vagy anyuka szánalmas féltékenykedése és kalandja a zsaruval. Még Franciaország klisés bemutatását, és a franciák cikizését sem utáltam annyira, mint a csirkés jelenetet.

Hogy ajánlom-e bárkinek ezt a filmet? NEM
Hogy érdemes-e végigszenvedni a másfél órát, ami ötnek érződik? NEM
Van tanulsága? NINCS
Miért néztem meg? Gondoltam nem árthat. Tévedtem. Ártott.
Ha most lennék tini, és 12 évesen ebből a filmből próbálnám megtudni, hogyan éljem túl ezt a nehéz időszakot, akkor csak az derülne ki számomra, hogy a szex buli, lehet csinálni iskolai WC-ben is, csak hogy túl legyünk rajta végre, na meg megkérhetem az egyik jó barátom, aki ha szerencsém van, nemet mond, ha nincs szerencsém, azonnal letámad. Hogy ha füvezek és erről írogatok a naplómba, akkor anyám a szemét, nem én vagyok hülye, és hogy Párizsban a Down-kórosok vonzódnak a négerekhez. Biztos még nem láttak olyat. Végülis alig van Párizsban néger. Amikor ott jártam csak minden második ember volt az.

Szóval ez a műfaját tekintve besorolhatatlan trash nagyjából ennyit ér:
-10/-10

A szerető - L' amant 1992

Íme egy film, amit mindenkinek látnia kéne.

A Mekong folyón Saigon felé tartó kompon egy kínai férfi figyelmét megragadja egy fiatal lány, különös megjelenésével: agyonmosott selyemruhában és férfikalapjában - a korlátnak támaszkodik, s álmodózóan tekint a távolba. A férfi 32 éves, a lány 15. Megismerkednek. Szenvedélyes, eksztatikus szerelem lobban közöttük. Amikor a gazdag férfinak családi nyomásra meg kell nősülnie, a lány hazautazik Franciaországba. Híres íróként megírja első, igazi szerelmének a történetét, s ily módon vallja meg a férfinak, hogy mennyire szerette - s szereti még most is.

Szép, bár szomorú történet két világról, melyek bár egymásba folyva léteznek, mégis kőkeményen ragaszkodnak saját szabályaikhoz, a különállósághoz. A 20. század elejének minden bizonytalansága, minden keserve benne van ebben a filmben, ha elég sokáig és elég erősen nézzük. Az akkori fiatal lány már mint idős hölgy narrálja végig a történetet, értelmezi az eseményeket, felismeri és beismeri az akkor elkövetett hibáit.


Akárki akármit mond, ez egy szerelem története. A férfi éretlen, kora ellenére szinte még gyerek, a lány pedig már kész fiatal nő. Már a megismerkedésükkor pattognak közöttük a szikrák, de akkor még mindketten félnek, érdekes módon a férfi jobban. Megrémül a tiszta és akkor még romlatlan szépségtől, amivel találkozik. Később persze, mint az várható volt, tulajdonképpen egymást rontják meg. A férfi elmondja a lánynak, hogy csak kínai lányt vehet el, és csakis szűz lehet az arája, a lány pedig önmagát védendő játszadozni kezd. Olcsó szajhává alakul a férfi kedvéért, bízva abban, hogy így mindkettőjüknek könnyebb lesz az elválás. Miután a családja is megalázza, a férfi is szajhaként kezdi kezelni a lányt, a kettejük közti kezdeti szerelem olyannyira eltorzul, hogy szinte már az lenne meglepő, ha nem történne meg az az erőszak.

A tradíciók és az elvárások összecsapnak a szerelemmel és végül a felnőtt felelősségvállalás győzedelmeskedik. A férfi megnősül, elhagyja a lányt, nem jön el utolsó megbeszélt találkájukra sem. A lány már a hajón ráébred arra, mennyire ostoba volt, és mennyire szerette a férfit, de ekkor már késő. Évekkel később, könyve megjelenése után azonban a férfi egyetlen egyszer telefonál.

A két főszereplőről csak szuperlatívuszokban tudnék nyilatkozni, egyszerűen zseniálisak. Megvan közöttük az az összhang, ami egy ilyen történethez szükséges. Nagyrészt miattuk lett ilyen zseniális ez a film. Jane March tiszta és ártatlan, mégis vibráló nőiességű, csodálatosan alakítja a teljesen összezavarodott lányt. A film vége után órákig előttem volt az arca. Tony Leung Ka Fai is kiváló, annak ellenére is vonzó férfinak tudtam látni, hogy nekem abszolút nem tetszenek ezek a keleti arcberendezések. Mégis el tudta hitetni velem, hogy ő egy sármos, hihetetlen kisugárzású úriember, aki minden nő álma.

Jean-Jacques Annaud csodát tett ezzel a történettel, sikerült úgy láttatnia, hogy a számos szexjelenet ellenére sem lett hatásvadász, vagy olcsó a film. Művészi maradt, tiszta, és szép. Különösen jól sikerült eltalálni a romantika - erotika arányát, egyik sem csordul túl a filmben. Sokan bírálják, hogy egyáltalán nem romantikus, és hogy a lány nem is volt, nem is lehetett szerelmes a férfiba, bár ezt pontosan csak az író Marguerite Duras tudja, én mégis meg vagyok győződve, hogy igenis szerette. A maga módján, ami egy ilyen családban, ilyen környezetben nevelkedett ilyen fiataltól várható, ki is nyilvánította. Csak az eltérő kultúra, eltérő élethelyzet okán a férfi képtelen volt érteni a jelekből. Akkor még képtelen.

Az operatőri munka zseniális, nem is csodálom, hogy jelölték Oscar-díjra Robert Fraisse-t. A táj és a szeretkezések is csodásan fényképezettek. Gabriel Yared zeneszerző szintén kitett magáért. Remekül hangolta a muzsikát az eseményekhez.

9/10

A nyelvtanárnő - The Sleeping Dictionary 2002

John Truscott, a brit korona ifjú titánja a gyarmati Sarawakba érkezik és a helyi kormányzónak, Henry Bullardnak kezd dolgozni. Mellérendelnek egy fiatal lányt, Selimát, aki a helyiek furcsa módszerét, az "alvó szótár" nevű nyelvtanítási módszert alkalmazza férjénél. Lényege, hogy az angolok hamarabb megtanuljanak kommunikálni a helyiekkel és így jobban be tudjanak illeszkedni. John hatalmas elméleti tudással érkezik a civilizálatlanok gyarmatosításával kapcsolatban, ám semmit sem tud még az életről. Selima gyengédségével és romlatlanságával lenyűgözi Johnt. Egymásba szeretnek, de titkolniuk kell kapcsolatukat. Ráadásul a kormányzó finoman, de határozottan Henry értésére adja, hogy Cecil lányát neki szánja feleségül.

Jessica Alba túl szép, egyáltalán nem hiteles a bennszülött lány szerepében, még úgy sem, hogy angol apát álmodtak neki. Hugh Dancy szeretnivalóan ostoba és idétlen, de elég gyorsan adaptálódik a környezethez, és elég gyorsan válik felnőtt férfivá. Noah Taylor épp annyira visszataszító, amennyire Neville-t annak szánták.

A film nyilván nem akarja megváltani a világot, de amit vállal, hogy keserédes drámát tár elénk, azt maradéktalanul teljesíti is. A táj gyönyörű, a romantikus jelenetek nem csöpögnek, inkább erotikától fűtöttek. Alba-ból sugárzik a szexualitás, még akkor is bájos marad, mikor tudatosan rájátszik erre. Emily Mortimer a művelt, ámde végtelenül semmilyen angolkisasszony nem veheti fel vele a versenyt. Már a startnál elbukik. De nem lehet sajnálni, furcsa természete, és folyamatos bizonytalansága miatt akkor is elmarná maga mellől Truscott-ot, ha az nem lenne másba szerelmes.

Egy kis izgalom után persze boldog véggel zárul a történet. Különösebb probléma tehát nincs a filmmel, néhol az igazságérzetünk lázadozhat, néhol picit gyűlölhetjük az angolokat, de amellett, hogy kellemes és szórakoztató mozit kapunk, még nagy vonalakban korrajznak is tekinthető.

Nem tudom mekkora hírverést kapott ez készültekor, de kicsit olyannak érzem, mint ami szürke eminenciásként osont be a "nagy, komoly hírverést kapott produkciók mellett", mégis jobban megszerették a nézők. Talán a ráköltött pénz, idő, energia volt a kulcsa, talán a rengeteg ember, aki azért dolgozott, hogy a végeredmény ilyen élő, ilyen valódi legyen. Talán csak annyi, hogy tényleg nem akartak vele többet annál, mint amit nyújtani tudott. Akármi is az ok, Guy Jenkin örülhet, maradandót alkotott.

A címet magyarra fordítóknak pedig jár a sarokban kukoricán térdeplés szokás szerint...

7.5/10

Kék lagúna - Az ébredés 2012

Ez az első olyan film, amiről nem tudom eldönteni, kiknek is szánták. Mert akció, izgalom, fordulat az nincs benne, 18 felett szerintem senkit sem köt le. Drámát próbálnak becsempészni, de annyira pocsék a forgatókönyv, és annyira botrányosak a dialógusok, hogy ebből se lesz semmi. Kiskamaszok esetleg jól szórakozhatnának rajta, de ahhoz, hogy ez elé leültessek egy 12-13 évest, a megítélésem szerint sok benne a szex. Persze nem mutatják, minden ki van takarva, de azért többször is egymásnak esnek a fiatalok, és nem biztos, hogy szeretném, ha egy "kislány" ebből tanulna.

A történet tehát egy nulla:

Két középiskolás diák egy trópusi szigeten ragad, a a külvilágtól elzárva. A túléléshez szükségük van egymásra - egyre többet tanulnak az őket körülvevő világról és egymásról is, miközben lassan egymásba szeretnek.


A látvány nagyjából nulla, még csak a "lagúna" sem túl különleges. A szereplők színészi képességei szinte már magyar kertévés magasságokba emelik őket... Indiana Evans se jutott túl messzire a H2O-tól. Érdekes, hogy amíg Claire Holt egy pocsék horrorfilm mellékszerepe után egy lejtmenetbe kapcsolt ám még mindig népszerű sorozat hihetetlenül dögös és veszélyes vámpírlánya lett, Phoebe Tonkin pedig bukott egyet a Titkos körrel, majd most "bedögösnősködte" magát az előbb már említett Vámpírnaplókba, farkaslánynak (bár igen haloványan teljesít), Evans kisasszonynak nem volt más lehetősége, mint hogy ledobja a textil nagy részét, és falatnyi bikiniben riszálva cipelje a pálmaleveleket, egy szemmel láthatóan még a pubertáskor előtt álló kisfiú párás tekintetének sugarában.

Meg vagyok lőve. A film nem drámai, a színészek nem jók, humorral még csak nyomokban sem találkozunk, a konfliktusok hiteltelenek, és néhol értelmetlenek is. Mégse tudom azt mondani, hogy egyértelműen pocsék film. Egyszer végig lehet ülni. Van benne egy aranyos majom.

3.5/10

How do you know 2010

Annyira rossz film, hogy minden másodpercet bánok, amit azzal töltöttem, hogy bámultam és vártam mi sül ki belőle.
Láttatok már romantika és humor nélküli romantikus komédiát?
Hát, ne is nézzétek meg.

Lisa szépen felépített élete romokban hever, amikor kiteszik a softball csapatból. Próbál beilleszkedni a normális életbe, amikor találkozik az önző, nőcsábász baseballjátékossal, Mattyvel. A kezdeti nehézségek ellenére összeköltöznek, amikor a lúzer George képében felbukkan a harmadik. A fickó rossz passzban van, elhagyta a barátnője, anyagilag a csőd szélén áll, az apja ellen meg szövetségi nyomozás folyik. Úgy tűnik, minden széthullik körülötte, ám mégis felettébb vonzó Lisa számára. Ettől kezdve a lány a két pasi között hánykódik, nem tudja, melyik az igazi.


Trash. 120 perc trash. Egyik fickónál sem értem miért van velük a nő, de azt sem, hogy ők miért foglalkoznak a nővel. Semmi érzelem, semmi kötődés, csak sodródás van, meg balfék döntések. Mindezt iszonyatos, arcról bőrt lekaparósan botrányos párbeszédek koronázzák meg, és persze a kedvenc Szöszink tágra nyílt csillagszemei, amiknek varázsa azért megkopott az elmúlt években. Reese már nem az a hamvas tinilány, akit a Kegyetlen Játékokban Ryan Philippe tett nővé, hanem egy érett (lassan középkor felé lépdelő) nő, akinek már egyáltalán nem állnak jól ezek a végletekig lebutított, ostobácska szerepek.

Egyedül Owen Wilson menti a menthetőt, remekül alakítja az arrogáns, nagyképű, tenyérbe mászó sportolót, aki azt képzeli, minden az övé lehet. Paul Rudd naiv karaktere borzalmas, a cselekmény (ami nincs) botrányosan unalmas. Jack Nicholson-nál pedig nem is értem mit keres a filmben. Annyival felette áll ennek az egésznek. Egy szemöldökrándulása érdekesebb, mint a 120 perc trash összesen.

Innen is gratulálnék James L. Brooks-nak. Ilyen rosszat is régen láttam.

1/10

De csak Wilson & Nicholson miatt

Kieg: Az eddig leírtaknál szomorúbb, hogyha mindezt csak paródiának szánták, mert paródiának még gyengébb, mint romantikus filmnek.

Step Up 4 - Revolution 2012

Nem hittem volna, hogy a Mátrix után lesz még bármi, ami ilyen forradalmi címmel akarja eladni magát. De ezek szerint a Step Up-osok nagyot álmodtak. A két próbálkozás között igazából "csak" annyi a különbség, hogy amíg a Mátrix - trilógia 3 film (nem is akármilyen), addig a Step Up sorozat 4 (eddigi?? vagy összesen???) része se tesz ki egyet se, ha az értékeit nézzük.

Emily (Kathryn McCormick) profi táncosi karrierről álmodik, ezért Miamiba költözik. Itt hamarosan beleszeret egy Sean nevű fiúba (Ryan Guzman), aki a Banda nevű tánccsoportot vezeti, amely profin kidolgozott, látványos flash mobokkal hívja fel magára a figyelmet. Amikor egy dúsgazdag üzletember épp a Banda területén tervez szállodákat építeni, és emiatt emberek ezrei veszítenék el az otthonukat, Emily kötelességének érzi, hogy csatlakozzon Seanhoz és a Bandához. Együtt dolgoznak azért, hogy a táncot puszta előadó-művészetből a tiltakozás művészetévé változtassák, és a nagy ügyért még az álmaikat is készek feláldozni.

Nem sok jó dolog mondható el erről a részről sem, megkapjuk az átkötést, hiszen ettől sorozat a sorozat, felbukkan Moose és Camille, kapunk egy dekoratív főszereplő hölgyet, aki tényleg már az anyaméhben is balettozott, és ez minden mozdulatán látszik, és persze megkapjuk Calvin Klein kedvenc alsónemű modelljét 2009-ből, aki ugyan a táncban nem olyan erős, de ha megfelelő szögből veszi a kamera, akkor több millió tinilány nyálelválasztása indul be tőle. Ha még ennél is jobb szögből és messziről mutatják, akkor még én is elgondolkozom néhány pillanatra, hogy a 183 cm magas texasi születésű úriembernek vajon mennyi mexikói vér csörgedezik az ereiben. A mozdulatai (és a családneve) alapján azért örökölt az apjától bőven, szerencsére. 

Férfi főszereplőben tehát az egyik legrondább hollywoodi (Channing Tatum) után egész szép fejlődési ívet írtak le, bár már a harmadik rész főhőse is elment szódával, ez a Guzman gyerek kimondottan finom példány.  Talán a női főszereplők közül is McCormick a leginkább szemrevaló, a mozgása mindenesetre neki a legszebb.

A film viszont a szokásos hibákkal terhelt. Nulla, zéró, semmi történet. Még annál is nullább. Gyök kettő színészi játék, ezek a főszereplők is csak táncolni tudnak, immáron úgy tűnik a kollízió feloldhatatlan. Vagy táncolnak, vagy karaktert formálnak meg. A kettő együtt nem létezhet. Pont. Mondjuk a fiataloknak könnyű dolguk van, ugyanis ebben a történetben sincsenek karakterek, ergo nem is kell megformálni senkit. Megy a tánci-tánci, céllal vagy anélkül, most épp az eddigiekhez képest agresszívebb flashmob formájában. Néhol érdekesek a mozdulatok, néhol olyan "láttam már" érzésem van, és untat.

Hiába a hangzatos cím, a Forradalom sem fogja megváltani a világot, ahogy az előző részt sem mentette meg az unalomtól a kettős szerelmi(??) történet sem. Vannak olyan forgatókönyvek, amiken nem nagyon lehet segíteni. Hát, tulajdonképpen ezen se. De lesz happy end, meg sok olyan mozdulat, amitől már akkor kiújul a lumbágóm, ha csak nézem.

Ha a tisztelt készítők nem érnék be ennyivel, és újabb bőrt akarnak lehúzni az évek óta döglött rókáról, arra alapozva, hogy azóta újabb kislányok léptek preteen korba, és nekik ez biztosan hatalmas élmény lesz majd, akkor csak annyit jegyeznék meg, hogy férfi fronton érdemes még magasabbra tenni a lécet, és talán egy picikét hitelesebben ábrázolni a társadalmi különbözőségeket. Mert ha valakit szegény "népfiának" akarnak eladni, akkor nem igazán esik jól a néző kicsi lelkének, ha a gardróbja teljes tartalma nem ér annyit, mint a csórébéla egy cipője a filmben.

4/10

Step Up 2 - The Streets 2008

Avagy egy másik film a millióból.

Eleven utcai táncok, amelyben mozgásba lendül a test, felforrósodik a szív és szárnyra kap a képzelet. Új diák érkezik a marylandi művészeti iskolába: a lázadó Andie (Briana Evigan) megpróbál beilleszkedni új közösségébe, miközben arról álmodozik, hogy baltimore-i utcai táncosokkal dolgozhasson. Közben az iskola legnagyobb reménysége, Chase (Robert Hoffman) új kihívások után kutat, ezért létrehoz egy táncegyüttest, mellyel benevez Baltimore legnagyobb, legkeményebb utcai táncversenyére. Chase beveszi a csapatba a tehetséges Andie-t is, akitől ugyan egy világ választja el, a győzelem érdekében mégis kénytelenek megtalálni a közös hangot és mozdulatokat. Andie két világ - elit táncos-társai és az utca szabadsága - között őrlődik, s ahogy egyre forróbbá válik körülötte a levegő, rá kell jönnie arra, hogy építhet hidat a szerelem és lojalitás, a függetlenség és a karrier között. Mert csak így találhatja meg helyét az életben. 

Eltelt két év az első rész óta, és újra támadásba lendült a Summit, de most az utcára vitte a táncot és a zenét, hátha mindez érdekesebbé, szenvedélyesebbé, pezsgőbbé válik. Kiemelte a steril környezetből a karaktereket, életet csepegtetett a történésekbe, és ez nagyon jót tett a film... elejének...

Sajnos fogalmam sincs, ki táncolt Channing Tatum helyett, de ezúton is üzenem neki, hogy elismerésem. Tyler szerepében valami eszméletlen volt, amit lenyomott a párbajon, hogy ezzel motiválja Andie-t. Az átkötés mondjuk harmatos, és felesleges is, ezzel azért nem tudták a Tatum-rajongó tiniket a mozikba csábítani. De szépen felvezette a későbbi igazán dinamikus jeleneteket.

A színészi játék szokás szerint gyök kettő, a drámaiság szintén. Jellemfejlődés 0, a szereplőkről szinte semmit sem tudunk meg, így a mezei jellemábrázolás is zéró. A romantika az előző részhez képest mínusz három, de a tánc, az csillagos ötös. Nekem ugyan kicsit sok ilyen töménységben az utcai stílus, és néhol hiányoltam az első rész egyes táncainak kifinomultságát, eleganciáját. Ott valahogy megvolt az egyensúly, ami innen hiányzik, de ugye ízlések és pofonok.

Az utolsó jelenet az esővel igazán ütős lett, bár kicsit úgy éreztem, mintha az első rész "lemenő nap fényében romantikusan táncikálunk" jelenetét forgatták volna ki, és alkották volna újra "éjszaka a közvilágítás fénykörei és az esőcseppeken megtörő sugarak között járunk násztáncot" jelenetre. Mintha az a kapcsolat, ami a Step up-ban kezdődött, itt jutott volna egy másik fázisba. A swingerklubban a csoportos előjátékig.

Nem vártam csodát a filmtől, de az első pár perc annyira klassz volt, hogy a maradék egy és negyed óra mégis csalódást okozott. A főszereplő páros különösen. Egyáltalán nem volt közöttük szikra, nem éreztem, hogy nekik kezdeniük kéne egymással valamit. A nagy egymásra találás, a csók, egyszerűen erőltetett volt. Kár is volt bele.

4/10

Step Up 2006

Avagy egy a millió táncos film közül.

Nehezen kezelhető srác Tyler Gage, a táncparkett ördöge. Nevelőszülőkkel él, ideje nagy részét a haverokkal az utcán tölti. Egy éjjeli balhé után a fiatalkorúak bíróságán köt ki, ahol közmunkára ítélik. Takarítóként kell letöltenie a büntetését abban a művészeti középiskolában, ahol barátaival randalíroztak. A fiú itt találkozik Norával. A táncos lány felfigyel Tyler ösztönös, szinte akrobatikus tánctudására. Így, amikor lesérül a táncpartnere, és veszélybe kerül a vizsgaelőadása, Nora elintézi, hogy Tyler kerüljön a helyére. A tánc és Nora segítségével egy új élet lehetősége villan fel Tyler előtt.

Mi történik akkor, ha a Summit, és Melissa Rosenberg nem a Twilight-on erőlködnek, hanem valami más műfajban is kipróbálják magukat? 12-es karikával is bátran vetíthető lagymatag történetű, klisét klisére halmozó középszerű filmet kapunk, ami bár romantikusnak van beállítva, de nem más, mint egy suttyó srác viharos és hiteltelen jellemfejlődése, 3 olyan csókjelenettel dúsítva, amin már az általános iskolások is csak röhögnének.

Szóval kihúzhatjuk a romantikát, és bár az utolsó 10 percben kapunk egy kis drámát, ezt se feltétlenül kell felvennünk a listánkra a film pozitívumai közé. Ennek ellenére működhetne a dolog, ha ez egy táncfilm lenne, és igazán pezsegne az egész, de nem pezseg. Keveset táncolnak, sok a kitérő, sok a felesleges kör.

A színészi játék pocsék, Channing Tatum továbbra is a legrondább férfi Hollywood-ban, bár be kell vallanom, hogy látom, milyen sokat dolgozott a testén, elég nehéz levennem a szemem az izmairól, de aztán a fejére pillantok, és máris úgy vagyok, hogy bárhová néznék, csak rá ne kelljen. Alapvetően nem egy szimpatikus fiú, itt pedig egy hülye bunkót kell megformálnia, ami többé-kevésbé sikerül is neki, bár nem tudom eldönteni, hogy azért-e, mert ő maga is ilyen (avagy ilyen volt) vagy mert sikerült magáévá tenni a karaktert. Van azonban még egy dolog, amit nem kritizálhatok. A mozgása. Hihetetlen ritmusérzéke van, és meglepően tehetséges. Remek a kontraszt a film eleji "laza vagyok, szét tudnék esni, sz*rok mindenre" srác és a film végi "pontosan, ritmusra csinálom a koreográfiát" táncos között. El se hinném, ha nem tudnám, hogy ez ugyanaz az ember.

Jenna Dewan legalább olyan furcsán előnyös (előnytelen) külsejű, mint C. T., talán pont emiatt szerettek egymásba a forgatás alatt. Viszont azt róla is el kell mondanom, hogy csodálatos táncos. Szépen működnek együtt a vásznon Tatum-mal, aki azóta már hites ura. Láthatóan már a forgatás kezdetén megtalálták a közös hangot, és a vonzalom is ott volt kettőjük között a kezdetektől. Sokkal szimpatikusabbak is, mint a Summit másik "álompárja" (mindenki tudja kire gondolok... KStew és RPattz... akik most elvileg ismét összejövőben vannak... vagy nem) nekik őszintén lehet drukkolni, hogy mind a film során, mind az életben találjanak egymásra, és maradjanak is együtt. Boldogan.

Az igazi baj nem is azzal van, hogy ezt a történetet már hallottuk ezerszer, vagy hogy ezt a filmet is láttuk már, csak épp mások táncoltak benne, hanem azzal, hogy az 1980-as születésű(!!!) Mrs. Tatum 2006-ban, 26 évesen alakít 17 éves fruskát, aki az ÉRETTSÉGI UTÁNI szerződésért harcol... A szintén 1980-as születésű (!!!) Mr. Tatum pedig 17 éves suhancot, aki balhézik, verekszik, kocsikat lop, és nem találja a helyét az életben, bár jobbára azért, mert nem is keresi azt.

A szinkron furcsa, de igazából nem rossz, csak az eredeti hangokhoz szokott fülem hördült fel néha... Alapvetően túl sok gond nincs ezzel a filmmel, bár egyediség sincs benne, meg ötlet se, de legalább nem demotivál, nem tanít rosszra, sőt, igyekszik pozitív példákat állítani, felvillantani a mindenki számára elérhető (muhaha) amerikai álmot. Még ezzel az ordas hazugsággal sincs igazán probléma, mert a dolog szerethető, még így is. A 12 egy tucat táncos történetek között a középmezőnybe jutott be, egyszer legalább érdemes megnézni, és ha valakit kicsit jobban érdekel a tánc, talán kétszer is be fogja tenni a dvd lejátszóba. Én valószínűleg nem fogom

5/10

Ten inch hero 2007

Milyen lehet az a film, amiben Clea DuVall szőke, és valóban nem túl csinos (ellentétben a But I'm a cheerleader c. darabbal, amiben barnán egészen szexi tudott lenni)? Amiben Jensen Ackles-en több a smink mint a mellette dolgozó 3 lányon együttvéve? Amiben egy John Doe nevű fickó alakítja az ötödik fő karaktert? Ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám remek. Ha van rá több bekezdésem, akkor pedig menthetetlenül áradozni fogok róla.

Üde, friss, tele van boldogsággal és élettel, romantikus komédia, de nem abból a megszokott hálivúdi erőltetett fajtából, amitől torz vigyorba fagy az arcod, és markolod a moziban a karfát, remélve, hogy mindjárt vége. Ez olyan romkom, aminél nem akarod, hogy vége legyen, mert együtt sírsz és együtt nevetsz ezzel az 5 szerencsétlennel, akik a boldogságot keresik a vásznon.

Piper/Anna a gyermekét, akit 15 évesen szült, és szülei nyomására örökbe adott, Tish , a bombanő az igaz szerelmet újabb és újabb férfiak oldalán, akik ahogy jönnek sorban, egyre rosszabbak, és egyre durvábban bánnak vele. Jen, attól tartva, hogy nem elég csinos az internet rejtekében Katicabogár nicken ismerkedik. Priestly meghökkentő, vicces, figyelemfelkeltő, egyedi pólókat hord, és őrültebbnél őrültebb frizurákkal szórakoztatja a lányokat, miközben egyértelműen látszik, hogy teljesen megőrül Tish-ért. A lány azonban nem méltatja figyelemre. Trucker pedig őrülten vonzódik a szomszédos Zo-hoz, mégsem képes megvallani neki.

Mindannyian annyira valós karakterek, bármelyikünk járhatna így. Na persze nem szül mindenki 15 évesen, ez tény, de mindannyian epekedtünk már olyasvalaki után, aki nem igazán vett észre minket. Mindannyian kerestünk olyan boldogságot, ami a saját hibánkból veszett el. Mindannyian próbáltunk új életet kezdeni. Minden kapcsolattal újat.

Aztán hirtelen mindenkinek felcsillan a remény.

Katicabogár megismerkedik egy fuzzy22 nevű férfival, és - már amennyire az internet lehetőséget ad erre - vonzódni kezdenek egymáshoz.
Tish a munkahelyén botlik bele Tadd-be, aki első látásra annyira tökéletesnek tűnik. Persze van az az idegesítő barátja, Brad, aki néha túl közeli barát, de a lány ezt eleinte nem veszi észre.
Piper egy újságcikkben meglát egy Julia nevű 5 éves remekül rajzoló kislányt, akiben felismerni véli a saját lányát. Egyrészt a kislány rajztehetsége, másrészt a szülők neve miatt is joggal gondolja, hogy ez a Julia az ő Julia-ja.
Priestly a szupermarketben leckét ad az őt kiröhögő kamaszfiúknak.
Trucker-hez pedig egy nap belép Zo, és kér egy tofus szendvicset.

A fellendülést újabb katasztrófák sora követi.

Fuzzy22 randevúra hívja Katicabogarat, akinek immár Jen-ként kell ott lennie. El is megy a bárba a 2 barátnőjével, azonban mikor meglátja mennyire jóképű Fuzzy, elmenekül.
Piper magát Anna-nak kiadva megismerkedik a családdal, és románcba kezd Julia apjával, egyre növelve maga körül a hazugság buborékát.
Tish mégsem olyan szabados erkölcsű mint Tadd és Brad remélték, így kihagyja a fiúk által tervezett édeshármast, azonban egy csúnya vágással a homlokán tud csak elszabadulni.
Priestly pedig kénytelen szembesülni azzal, hogy mások bántották a lányt, akit ő mindennél jobban szeret.

Persze a történet vége happy end. Mit is várhatnánk mást egy romantikus komédiától? Szerencsére egy másodpercre se fullad unalomba, hihetetlen kémia van a főhősök között, Priestly körül példának okáért folyamatosan izzik a levegő. A srác egyszerűen hihetetlen. Kék hajjal is, zöld hajjal, rendezett hajjal is. Ackles-t mintha erre teremtették volna, hogy egy ilyen szerepet játsszon el.

A 3 lány nem ripacskodik, nem mesterkéltek, nagyban hozzájárul ehhez persze Clea DuVall természetessége, és egyszerűsége, de még Danneel Harris se próbál túlzottan kirívóan "jócsaj" lenni. Az általa megformált Tish tipikus a gimi után lecsúszott egykori bálkirálynő, aki a szépségén kívül eddig semmit sem tudott felmutatni, mert senkit sem érdekelt belőle más. Senkit, kivéve Priestly-t, aki addig provokálja az amúgy éles eszű és remek humorú lányt, amíg igazán fergeteges szócsatákba nem bonyolódnak. Trucker is hasonlóan bánik vele, Tish talán ezért is ragaszkodik hozzá annyira. Ha már Trucker, érdemes megnézni az imdb-n John Doe filmográfiáját.

Riszpekt a castingért, a forgatókönyvért, és a színészek játékáért is. Mindez egyben remekül működik.

Aquamarine 2006

A tizenhárom éves Claire és legjobb barátnője, az ugyancsak tinédzser Hailey már előre siratják azt a napot, amikor talán örökre elválasztja őket egymástól a sors. Claire tenger-biológus anyukája ugyanis fontos állást kapott Ausztráliában, így néhány hét múlva az egész család elköltözik Tampából. Miközben a lányok azon törik a fejüket, hogyan akadályozhatnák meg az elkerülhetetlennek látszó elválást, hatalmas vihar kerekedik, és a tenger felkorbácsolt hullámai egy különös vízi lényt repítenek Hailey-ék úszómedencéjébe: egy Aquamarine névre hallgató hableányt, aki a barátnőkhöz hasonlóan szintén tini és szintén hatalmas lelki problémákkal küzd. Aqua édesapja - a víz alatti világ ura - ugyanis egy olyan hablegényhez szeretné feleségül adni lányát, akit a szépséges sellő egyáltalán nem szeret. Úgy tűnik, az uszonyos apuka tündérmesének tartja csupán a szerelmet, és ha lányának nem sikerül bizonyítania, hogy ez a bizonyos érzés nem csak légből kapott legenda, aligha úszhatja meg a kényszer-esküvőt. Aqua a lányok segítségét kéri, hogy megtalálhassa az igazit, ki is szúrja magának a jóképű vízimentőt, azonban a boldog befejezésig még sok kalandon kell átverekedniük magukat. Az Aquamarine bájos kis tanmese barátságról, szeretetről, őszinte érzelmekről. Megtanulhatjuk belőle, hányféleképpen csomózható egy átlagos hosszú ujjú vékony anyagú tunika csinos nyári ruhává, a stílusérzékünket kihajítva az első szembejövő kukába csináltathatunk akvamarin árnyalatú tincseket a hajunkba, láthatunk hangulatváltozásokat követő színváltós körmöket, és örökké a fülünkbe duruzsoló minket bókokkal elhalmozó tengeri csillagocskákat, amik jobban építik az önbizalmat, mint bármilyen átváltoztató show a kereskedelmi televíziókban. Sarah én nem értem miért tartják őt szexinek Paxton most kékesen csillámló uszonnyal hódít, a mindig csodálatos Arielle Kebbel pedig a főgonoszt alakítja, meglepően hitelesen keltve életre a hisztis fruskát. Az ausztrálok nagy kedvence Claudia Karvan anyaszerepben tündököl. Julia Roberts unokahúga Emma is korrekten sikoltozik, amikor vízbe akarják dobni, csillaga a film készültekor már felszállóágban volt, nem is érdemtelenül. Aranyos kislányból csinos nővé érett, és a mai igencsak híg felhozatalban üde színfoltként van jelen. Bizonyos mozdulatai, néhány pillantása a romantikus filmek egykori királynőjére, a csodálatos Juliára emlékeztetheti a nézőt. Ha másról nem, hát széles és telt ajkairól biztos a nagynénjére asszociálhatunk. A mindenki szívét megnyerő vízimentő figurája számomra kicsit nyálas, és kicsit esetlen, változnak az idők, változnak az igények, a 2006-os tinik biztosan az ilyen szőke szépfiúkat részesítették előnyben. Legalább nem emo, ez is valami. A mese története szép ívű, mindenkinek lehetőséget biztosít a forgatókönyv némi jellemfejlődésre. Még a gonosz Cecilia is elnyeri méltó büntetését. A víztől betegesen rettegő kislányt a barátság kigyógyítja félelméből, a sekélyes fiú megismeri az igazi, mély érzelmeket, Aqua papája megbocsát lányának, és az elválástól rettegő Claire is megbékél sorsával. Még a furcsa tekintetű öreg takarító is szerelemre gyúl az animátornővel. Így minden jó, ha a vége jó alapon, igazán gyerekbarát tündérmesét kapunk. Két nagyobb vihart leszámítva semmi ijesztő, és semmi negatív nincs a filmben, bátran ajánlható bármelyik korosztálynak. 6/10