Íme egy film, amit mindenkinek látnia kéne.
A Mekong folyón Saigon felé tartó kompon egy kínai férfi figyelmét megragadja egy fiatal lány, különös megjelenésével: agyonmosott selyemruhában és férfikalapjában - a korlátnak támaszkodik, s álmodózóan tekint a távolba. A férfi 32 éves, a lány 15. Megismerkednek. Szenvedélyes, eksztatikus szerelem lobban közöttük. Amikor a gazdag férfinak családi nyomásra meg kell nősülnie, a lány hazautazik Franciaországba. Híres íróként megírja első, igazi szerelmének a történetét, s ily módon vallja meg a férfinak, hogy mennyire szerette - s szereti még most is.
Szép, bár szomorú történet két világról, melyek bár egymásba folyva léteznek, mégis kőkeményen ragaszkodnak saját szabályaikhoz, a különállósághoz. A 20. század elejének minden bizonytalansága, minden keserve benne van ebben a filmben, ha elég sokáig és elég erősen nézzük. Az akkori fiatal lány már mint idős hölgy narrálja végig a történetet, értelmezi az eseményeket, felismeri és beismeri az akkor elkövetett hibáit.
Akárki akármit mond, ez egy szerelem története. A férfi éretlen, kora ellenére szinte még gyerek, a lány pedig már kész fiatal nő. Már a megismerkedésükkor pattognak közöttük a szikrák, de akkor még mindketten félnek, érdekes módon a férfi jobban. Megrémül a tiszta és akkor még romlatlan szépségtől, amivel találkozik. Később persze, mint az várható volt, tulajdonképpen egymást rontják meg. A férfi elmondja a lánynak, hogy csak kínai lányt vehet el, és csakis szűz lehet az arája, a lány pedig önmagát védendő játszadozni kezd. Olcsó szajhává alakul a férfi kedvéért, bízva abban, hogy így mindkettőjüknek könnyebb lesz az elválás. Miután a családja is megalázza, a férfi is szajhaként kezdi kezelni a lányt, a kettejük közti kezdeti szerelem olyannyira eltorzul, hogy szinte már az lenne meglepő, ha nem történne meg az az erőszak.
A tradíciók és az elvárások összecsapnak a szerelemmel és végül a felnőtt felelősségvállalás győzedelmeskedik. A férfi megnősül, elhagyja a lányt, nem jön el utolsó megbeszélt találkájukra sem. A lány már a hajón ráébred arra, mennyire ostoba volt, és mennyire szerette a férfit, de ekkor már késő. Évekkel később, könyve megjelenése után azonban a férfi egyetlen egyszer telefonál.
A két főszereplőről csak szuperlatívuszokban tudnék nyilatkozni, egyszerűen zseniálisak. Megvan közöttük az az összhang, ami egy ilyen történethez szükséges. Nagyrészt miattuk lett ilyen zseniális ez a film. Jane March tiszta és ártatlan, mégis vibráló nőiességű, csodálatosan alakítja a teljesen összezavarodott lányt. A film vége után órákig előttem volt az arca. Tony Leung Ka Fai is kiváló, annak ellenére is vonzó férfinak tudtam látni, hogy nekem abszolút nem tetszenek ezek a keleti arcberendezések. Mégis el tudta hitetni velem, hogy ő egy sármos, hihetetlen kisugárzású úriember, aki minden nő álma.
Jean-Jacques Annaud csodát tett ezzel a történettel, sikerült úgy láttatnia, hogy a számos szexjelenet ellenére sem lett hatásvadász, vagy olcsó a film. Művészi maradt, tiszta, és szép. Különösen jól sikerült eltalálni a romantika - erotika arányát, egyik sem csordul túl a filmben. Sokan bírálják, hogy egyáltalán nem romantikus, és hogy a lány nem is volt, nem is lehetett szerelmes a férfiba, bár ezt pontosan csak az író Marguerite Duras tudja, én mégis meg vagyok győződve, hogy igenis szerette. A maga módján, ami egy ilyen családban, ilyen környezetben nevelkedett ilyen fiataltól várható, ki is nyilvánította. Csak az eltérő kultúra, eltérő élethelyzet okán a férfi képtelen volt érteni a jelekből. Akkor még képtelen.
Az operatőri munka zseniális, nem is csodálom, hogy jelölték Oscar-díjra Robert Fraisse-t. A táj és a szeretkezések is csodásan fényképezettek. Gabriel Yared zeneszerző szintén kitett magáért. Remekül hangolta a muzsikát az eseményekhez.
9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése