LOL 2012

A  film, amiben Miley Cyrus-t elkapta a Kristen Stewart -kór, ennek hála végig tátott szájjal és elképesztően bambán meredt a világba, mellette pedig egy végletekig kiélt, és piszkafává soványodott Ashley Greene próbálta 16 évesnek eladni magát.

Ha 2 szóval kéne jellemeznem az egészet, úgy, hogy a "fiatalabb generáció", akiknek a filmet szánták, is megértse, akkor az EPIC FAIL kifejezést ragasztanám fel a DVD-borítókra. Ez a film ugyanis rossz. Nagyon nagyon rossz.

Alig kezdődik el az iskolaév, Lolát otthagyja Chad, de hamarosan kiderül, hogy a lány legjobb barátja, a zenésznek készülő Kyle viszont gyengéd érzelmeket táplál iránta. Csakhogy a srácra a bombázó Ashley is szemet vetett. A Facebook, Youtube, Twitter és iTunes korában is ugyanazokkal a problémákkal kell szembenézniük a tinédzsereknek: túlélni a szakítást és valahogy kijönni néha elviselhetetlen szüleikkel.

 Nem is értem miért kellett ezt 2×(!) leforgatni. (A francia eredeti sem jó, ugyanis.) Miley a Hannah Montana-ban se volt valami kiemelkedő, de ott legalább képes volt bájos, aranyos, vicces lenni egyszerre, Az utolsó dalban szerethető volt a maga sérülékenységével... De itt... Itt olyan, mintha egy folyamatosan magát felfújó pulyka lenne, ami előtte önbarnítóban hempergett 3 napig. A színészi eszköztára zéró, csak a nyitott száj és a polírozott fogak villantása meg a bárgyú mosolygás váltakozik. Egyszerre hihetetlen és rémisztő. Mintha tényleg Kristen-hez járt volna tanfolyamra.

Demi Moore. Demi Moore... Demi Moore 4millió plasztikai műtéttel elérte, hogy pontosan annyi idősnek nézzen ki, amennyi valójában, de úgy tűnjön, mintha kimerevedett gumiarca  leválni készülne a koponyájáról. Emellett ez a nő anorexiás, és sose hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de ez a legkisebb baj vele. A nagyobb az, hogy pocsék színésznő. A karakter is borzalmas, amit játszania kéne, üres, egysíkú, éretlen, 3 gyermekes anya létére is, de a színészi játéka is minősíthetetlen. Nem találok rá szavakat.

A főszereplő barátnőiként felvonultatott tinilányok borzalmasak, ha ilyenek a mai tinik, akkor szeretném, ha valaki most azonnal lelőne. Lehetőleg a fejemre célozzon. A hímek a mai divatnak biztosan megfelelnek, de egy cseppnyi férfiasság sem szorult beléjük. Lola ex-legjobb barátja és újdonsült szerelme Kyle pedig (Dougles Booth) még a többieket is alulmúlja. Néhol nem tudtam eldönteni, rajta van-e több rúzs, vagy Lola-n, annyira bizarrul csillogott a szája. Azt hittem Edward Cullen castingot tartanak.

A történet bugyuta, üres, szinte mindenki r*banc benne, vagy legalábbis annak akar látszani, mert az menő, az az elvárt... A telefonokat persze nyomkodják 0-24-ben, na meg a laptopot, és egy percre el is gondolkoztam, miben különböznek akkor tőlem, hiszen én is a laptopon pötyögök, és a barátaimmal 90%-ban online vagy mobilon beszélek, de hamar rájöttem. Abban a 10%-ban, amiben én odakint nagyjából normális vagyok, dolgozom, felelősséget vállalok, és próbálom ápolni és építeni a kapcsolataim a körülöttem levő emberekkel, míg ezek a kis véglények piti félreértések miatt rombolják azokat.

A filmnek szinte csak mélypontjai vannak, de a csirkébe chatroulette-en kamerát dugó és azt női nemi szervnek eladó szöszi ezek közül is kitűnik. Annyira súlyos, hogy már fáj. Emellet eltörpül a piától teljesen kiütött nagymama, vagy anyuka szánalmas féltékenykedése és kalandja a zsaruval. Még Franciaország klisés bemutatását, és a franciák cikizését sem utáltam annyira, mint a csirkés jelenetet.

Hogy ajánlom-e bárkinek ezt a filmet? NEM
Hogy érdemes-e végigszenvedni a másfél órát, ami ötnek érződik? NEM
Van tanulsága? NINCS
Miért néztem meg? Gondoltam nem árthat. Tévedtem. Ártott.
Ha most lennék tini, és 12 évesen ebből a filmből próbálnám megtudni, hogyan éljem túl ezt a nehéz időszakot, akkor csak az derülne ki számomra, hogy a szex buli, lehet csinálni iskolai WC-ben is, csak hogy túl legyünk rajta végre, na meg megkérhetem az egyik jó barátom, aki ha szerencsém van, nemet mond, ha nincs szerencsém, azonnal letámad. Hogy ha füvezek és erről írogatok a naplómba, akkor anyám a szemét, nem én vagyok hülye, és hogy Párizsban a Down-kórosok vonzódnak a négerekhez. Biztos még nem láttak olyat. Végülis alig van Párizsban néger. Amikor ott jártam csak minden második ember volt az.

Szóval ez a műfaját tekintve besorolhatatlan trash nagyjából ennyit ér:
-10/-10