Ezt a filmet még a bugyiban parádézó Ashley Greene se tudta eladni. A lány egyébként bűn rossz színésznő, nem is értem miért építenek rá. De az igazi probléma nem is, inkább az a 48 perc tömény unalom, amíg kb. semmi nem történik a vásznon (a DVDn). A fennmaradó 30 perc se viszi túlzásba az izgalmakat, innentől már eleve bukásra van ítélve a film. Nem is értem, hogy adhatta a nevét Tom Felton egy ilyen hulladékhoz. Bár ő az egyetlen, aki magasan kiemelkedik ebből a színvonaltalan trágyából.
Elméletüket bizonyítandó, hogy a paranormális jelenségeket az emberi hit teremti, néhány diák megpróbál egy természetfeletti lényt alkotni. A kísérlet rettenetesen félresikerül. Évekkel később egy fiatal pár, Kelly (Ashley Greene - Alkonyat-sorozat) és Ben (Sebastian Stan - Pletykafészek) félelmetes, megmagyarázhatatlan dolgokat tapasztal új otthonukban. Kétségbeesésükben egy paranormális jelenségekkel foglalkozó specialista (Tom Felton - Harry Potter-sorozat) segítségét kérik, ám csak annyi derül ki: nem a házzal van a gond. De ha a jelenés vadászik rájuk, vajon van-e esélyük a menekülésre?
Remekül tükrözi a helyzetet, hogy még a Twilight rajongó csimoták olvasztótégelyén, a porton is csak 4.9-es a film.
Nálam a kettest súrolja alulról. A rendezőnek üzenem, hogy következő hasonló filmjére szánt összeget inkább adakozza el!
2/10
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2/10. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2/10. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. december 19., szerda
2012. november 1., csütörtök
100 Feet
Újabb gyenge horror, egy közepes forgatókönyv végletekig egyszerű megvalósítása némi magyar közreműködéssel és Famke Janssen-nel.
Marnie hosszas szenvedés és több hiába tett feljelentés után megölte az őt bántalmazó zsaru férjét, emiatt több év börtönre, majd egy év házi őrizetre ítélték. A zsaru egykori társa, a valaha volt családi barát Shanks kíséri haza, és zárja otthona börtönébe a testileg-lelkileg megtört nőt. Marnie csinos pittyegő bokapántot is kap, hogy ne juthasson 30-31 méternél távolabb lakása közepén elhelyezett központi egységtől. Ha kilép a kütyü hatósugarából, pl. kiviszi a szemetet, akkor az pittyegni kezd, majd meghatározott idő után riaszt a rendőrségen. A bejárati ajtót is csak széles terpeszben, bokapántos lábát a nappali küszöbén belül tartva nyithatja ki, ha nem akarja hallani a csipogást. A ház sötét, nyomott hangulatú, bizarr, senki se költözne be szívesen, de Marnie-nak nincs választása. Lassan berendezkedik, lefesti a falat, hogy ne kelljen nap mint nap szembesülnie a tette nyomaival, megszervezi a mindennapjait, futárral rendeli az ételt, telefonos otthonról végezhető munkát vállal. Mike azonban nem törődik bele ilyen könnyen az események alakulásába.
Nem tipikus szellemes film, sőt, nem is tipikus horror, inkább csak egy combos thriller-nek mondanám, ami, ha valaki képes elhinni és kész tényként kezelni az univerzumot, amiben játszódik, még akár működhet is. A CGI ugyan rettentően gagyi, a szellem-Mike táncoló körvonalai, a körülötte tekergőző szürke árnyék, a japánosra vett sminkje inkább mosolyra fakasztják az embert, nem rettegést váltanak ki belőle. A feszültség főleg Famke játékának köszönhető, meglepően komolyan veszi a szerepét, és szépen sikoltozik, szépen fogadkozik, hogy őt nem űzi el innen az egykori férj. A nő viszont borzasztóan öregszik, és a mellé választott Edward Cullen-nek sminkelt kifutófiú mellett a saját öreganyjának tűnik, emiatt kettőjük vonzalma és szexjelenete egyszerűen röhejessé válik. Nem is értem miért erőltették. A férj persze rendesen megveri a fiatal csábítót is, olyan szögekbe állítva a végtagjait, amilyenekbe szerintem törni sem tud egy ember. Aztán vérben fürdő arccal feleségére és egykori kollegájára ront.
A befejezés kiszámítható, és rém gyenge. Ha nem tudtam volna már a megtekintés előtt, akkor is biztosra vettem volna, hogy az Asylum-nak köze van hozzá. Ilyen botrányosan béna horrorokat ők szoktak gyártani. Ezt elvileg csak forgalmazzák, de nyilván nem véletlenül. Másoknak érthető okokból nem kellett.
Olvastam olyan cikkeket, hogy a film nagy részét itt nálunk forgatták, hát... Erre annyit tudok csak mondani, hogy olyan is lett. De ha kint forgatják, se hiszem, hogy jobban sikerült volna.
Nem tudom eldönteni, hogy trashmovie-e, mert azért vannak benne egészen értékelhető gondolatok, amikből lehetett volna filmet csinálni. Csak nem így.
2/10
Marnie hosszas szenvedés és több hiába tett feljelentés után megölte az őt bántalmazó zsaru férjét, emiatt több év börtönre, majd egy év házi őrizetre ítélték. A zsaru egykori társa, a valaha volt családi barát Shanks kíséri haza, és zárja otthona börtönébe a testileg-lelkileg megtört nőt. Marnie csinos pittyegő bokapántot is kap, hogy ne juthasson 30-31 méternél távolabb lakása közepén elhelyezett központi egységtől. Ha kilép a kütyü hatósugarából, pl. kiviszi a szemetet, akkor az pittyegni kezd, majd meghatározott idő után riaszt a rendőrségen. A bejárati ajtót is csak széles terpeszben, bokapántos lábát a nappali küszöbén belül tartva nyithatja ki, ha nem akarja hallani a csipogást. A ház sötét, nyomott hangulatú, bizarr, senki se költözne be szívesen, de Marnie-nak nincs választása. Lassan berendezkedik, lefesti a falat, hogy ne kelljen nap mint nap szembesülnie a tette nyomaival, megszervezi a mindennapjait, futárral rendeli az ételt, telefonos otthonról végezhető munkát vállal. Mike azonban nem törődik bele ilyen könnyen az események alakulásába.
Nem tipikus szellemes film, sőt, nem is tipikus horror, inkább csak egy combos thriller-nek mondanám, ami, ha valaki képes elhinni és kész tényként kezelni az univerzumot, amiben játszódik, még akár működhet is. A CGI ugyan rettentően gagyi, a szellem-Mike táncoló körvonalai, a körülötte tekergőző szürke árnyék, a japánosra vett sminkje inkább mosolyra fakasztják az embert, nem rettegést váltanak ki belőle. A feszültség főleg Famke játékának köszönhető, meglepően komolyan veszi a szerepét, és szépen sikoltozik, szépen fogadkozik, hogy őt nem űzi el innen az egykori férj. A nő viszont borzasztóan öregszik, és a mellé választott Edward Cullen-nek sminkelt kifutófiú mellett a saját öreganyjának tűnik, emiatt kettőjük vonzalma és szexjelenete egyszerűen röhejessé válik. Nem is értem miért erőltették. A férj persze rendesen megveri a fiatal csábítót is, olyan szögekbe állítva a végtagjait, amilyenekbe szerintem törni sem tud egy ember. Aztán vérben fürdő arccal feleségére és egykori kollegájára ront.
A befejezés kiszámítható, és rém gyenge. Ha nem tudtam volna már a megtekintés előtt, akkor is biztosra vettem volna, hogy az Asylum-nak köze van hozzá. Ilyen botrányosan béna horrorokat ők szoktak gyártani. Ezt elvileg csak forgalmazzák, de nyilván nem véletlenül. Másoknak érthető okokból nem kellett.
Olvastam olyan cikkeket, hogy a film nagy részét itt nálunk forgatták, hát... Erre annyit tudok csak mondani, hogy olyan is lett. De ha kint forgatják, se hiszem, hogy jobban sikerült volna.
Nem tudom eldönteni, hogy trashmovie-e, mert azért vannak benne egészen értékelhető gondolatok, amikből lehetett volna filmet csinálni. Csak nem így.
2/10
2012. szeptember 23., vasárnap
X határon innen és túl
Mivel a magyar merítés a válogatók adásai alapján katasztrófa, és alig 10 olyan embert tudnék mondani, akiket elviselhető volt hallgatni és maximum 3-at, akiket jól esett, továbbá ez a maroknyi "sztárjelölt" is régóta ismert ember (színházból, innen-onnan), megunva a szemfényvesztést és az RTL Klub már most halott tehetségkutatóját, úgy gondoltam körülnézek külföldön is, hogy ott mi a helyzet.
Rá kellett döbbennem, hogy mi se rekesztünk Dunát a tehetségekkel, és mások se Delaware-t, se Temzét, de még csak az ausztrálok sem emelhetnek gátat belőlük a Darling-ra. Ez az idei év rém gyenge nálunk, és Amerikában is, és épp csak megüti a mércét az ausztráloknál. Így őket most ebből a sárdobálásból kihagyom. A UK Factor bevonásán még gondolkozom. A britekre kitérve ugyanis nem tudom, hogy érdemes-e méltatnom vagy szidnom egy olyan műsort, ami a világra szabadította a One Direction-t (mintha enélkül nem utálnám eléggé Nicole Scherzinger-t), akiket a legutóbbi hazai Csillag Születik során olyan ügyesen másolt le az Immigrants. Komoly dilemmában vagyok. De amíg ezt eldöntöm, csak az USA-ra és kis hazánkra koncentrálok.
Színvonalbeli különbséget igazából csak a műsorvezetők és a mentorok között látok, de azt sem tudom eldönteni, hogy valóban jobban működik-e a dolog külföldön, vagy csak annyira utálom már a honiakat, hogy azt is élvezettel nézném végig, ha egy falusi nyugdíjas kórus énekelne nekik magyar nótákat 8 órán keresztül szünet nélkül, miközben a vérben forgó szemű Korda György pisztolyt fogna a fejükhöz, és kényszerítené őket, hogy a helyükön maradjanak. Mert a tény, hogy itthon Keresztes Ildikó, Geszti Péter, Malek Miklós és Nagy Feró ülnek ennél az asztalnál, sok-sok ponttal rontja az értékelésemet. Malek pofavágásaitól, és Mount Everest-szerű egójától kiver a víz, Keresztes műsírásai, hisztériája, és plasztikai sebészek által évről évre rémisztőbbre varrt arcának torzulásai szimplán idegesítenek, Geszti horrorfilmbe illő ábrázata, és bicskanyitogató stílusa viszont adásról adásra kihozza belőlem az állatot. Nyoma sincs már benne annak az embernek, aki a Rapülők tagjaként messziről nézve olyan ígéretesnek tűnt. Vagy csak annyival fiatalabb voltam akkor, hogy képtelen voltam reálisan megítélni őt. Most annak látom ami, tenyérbe mászó, öntelt alaknak, aki azt képzeli hogy valaki. Miközben nem.
De a legnagyobbat Feróban csalódtam. Az előző években ő volt az egyetlen, akit képes voltam akár még kedvelni is, de idén elásta magát, az a nyílt ellenszenv, ami a kövérebb, "kevésbé képernyőképes" nők felé árad belőle, egyszerűen sok. Felfoghatatlan, és tűrhetetlen, hogy képes gondolkodás nélkül igent mondani két kipakolt szilikonmellnek, akármilyen hang is jön a viselőjének torkából, de undorító megjegyzéseket tesz a színpadon teljesen hibbant módon táncoló, ám sok 4 igennel távozónál lényegesen jobb hangi adottságokkal rendelkező dundi nőre, és arra kéri mentortársait, hogy szabadítsák meg tőle. Szánalmasnak tartom, hogy 2012-ben egy tehetségkutató ennyire nyíltan és szájba rágósan képviselje azt a már a 90-es években túlhaladott nézetet, miszerint egy sztárnak elég, ha jól mutat a klipekben, és szépen mosolyog a fotókon, a többit majd "megoldják okosba". Pont Ferónak, aki maga sem egy szép ember, ennek ellenére tehetséges, kéne a legmerevebben elutasítania ezt a diszkriminációt, hogy csak ab ovo előnyös külsejűek juthatnak közel a kondérhoz, mindenki más pedig választódjék ki "természetes szelekció" útján. Keresztes mama is szót emelhetne ez ellen, hiszen hazánkba szakadt erdélyi lányként anno több együttes hang nélküli üresfejű cicababája helyett is énekelt, szintén a már említett 90-es években. Mind a 4 mentor megélte és végigküzdötte azt az időszakot, amikor az egész hazai zenei világ tele volt hazugságokkal ön- és nézőáltatással. Ennek ellenére most mindezt feledve mégis mind a négyen aktívan részt vesznek ennek a tradíciónak a folytatásában.
Geszti Pétertől - aki már korábban is hozott rémesen rossz döntéseket, elég csak az élő show-ig tolt Ikrekre gondolni, akik biztos nem az X faktor, inkább a csöcs-faktor miatt kerültek az adásba, vagy a nem túl tehetséges, de cserébe rendkívül idegesítő Domokos Fannira, aki helyett akár Szirota Dzseni, akár Németh Katica is sokkal jobb választás lehetett volna - idén sem vártam semmit, esetleg csak azt, hogy megpróbál kevésbé tenyérbe mászó lenni, de még ezt se volt képes teljesíteni.
A koronát az egész idei évadra, és a tehetségtelen, legjobb esetben középszerű énekesek özönére Ördög Nórika ostobácska megjegyzései, és reakciói tették fel. Semmi jót nem várok az idei X-től, a jobbak biztosan elvéreznek még a Táborban, a Mentorok Házában, vagy az első döntők egyikén, és a végén majd három átlagos, semmi pluszt nem mutató, de tollas bazári majomnak öltöztetett szerencsétlen közül kell kiválasztania a nézőknek, hogy ki kevésbé szar. Itthon az X kifulladt, ahogy anno a Megasztár is a másik csatornán. Ezzel a felállással legalábbis biztosan. Ez a 4 mentor már semmi újat nem tud mutatni nekünk, hiába ültették őket más sorrendbe, hiába lett új frizurája Ilda mamának, és hiába öregedett újabb évet Geszti. A műsor vérfrissítésért, vagy kaszáért kiált (én az utóbbira szavazok, mert nem tudom van-e 4 olyan személyiség itthon, aki méltó lenne arra, hogy a székbe üljön, ez a 4 ember ugyanis sajnos nem az).
Külföldön is érezték, hogy valami nem klappol, mert idén 2 mentort is újítottak, a meglepően fiatal és sok megpróbáltatáson épp csak túlevickélt Demi Lovato-t, valamint a teljes összeomlásból önmaga darabjait szorgalmasan egymáshoz illesztgető Britney Spears-t, akik a promóképeken mindketten elveszettnek és töröttnek tűntek továbbra is. Simon Cowell 19-re húzott lapot, két időzített bombát választott maga mellé, akikről sem a közönség, sem a szakma nem tudhatta előre, robbannak-e, vagy profikhoz méltó módon teszik a dolgukat, és azt hiszem mindenkit hatalmas meglepetés ért. Britney ugyanis bájos kislányhangon, édesen mosolyogva árasztotta magából a vitriolos megjegyzéseket már az első válogatón, ha mondhatom ezt, sokkal keményebb volt, mint Simon valaha is. Demi pedig egészen összeszedettnek tűnt, és majdhogynem boldognak, bár eleinte nem igazán találta a helyét.
Mivel a formátum azonos, Amerikában sem hagyhatták ki az önkritika nélküli önégetőket, nyilván a gyökérparádé hozza eleinte a nézettséget, azonban amíg a hazai idióták helyett általában én szégyelltem magam, az amerikaiakon néhol nevetni is tudtam. Valahogy bájosan, naivan voltak hülyék, illetve a szerkesztők ügyeltek arra, hogy ne csak szánni való majdhogynem a gyengeelméjűség határát súroló embereket mutassanak tölteléknek, hanem olyan magamutogató hülyéket, akiknek vagy jól jön egy nevelő hatású pofon az élettől, vagy kellő öniróniával rendelkeznek ahhoz, hogy ők is tudjanak röhögni magukon. Persze itt is megvoltak a szokásos körök, bájosan mosolygó gyereksztárok, tragikus sorsú fiatal felnőttek életének felvillantása, nekem gyerekem van, én meg kutyát hoztam magammal, hogy szeressetek - körök, mégis kicsit összeszedettebbnek, profibbnak érződik az egész. Ez pedig nem a beleölt pénz mennyiségén múlik, hanem azon, hogy partnernek tekintik-e a nézőket, vagy teljesen ostoba birkacsordának, akiknek bármi jó, amit ők, a magasságos kertévé eléjük vetnek. Simon és a stuff partnernek tekinti a nézőket, és Britney odamondogatásai sem hasonlíthatóak a honi Csillag Születik (tudom más licence) Puzsérjének öncélúskodásához. Britney egyszerűen csak kimondja, ha valami nem jó. Nem olvad el egy farokfogdosó bárpultostól, ahogy Keresztes tenné, nem fakad könnyekre, ha szorongva lép színpadra előtte egy gyerek. Ha nem tud énekelni, kidobja, és kész. 20 éve a szakmában van, pontosan tudja mit jelent ez, és azt is pontosan tudja, hogy az itt próbálkozóknak is sokkal jobb, ha időben megtudják, hogy ebből nem fognak megélni. Íme egy újabb dolog, amiben a magyar mentorok le vannak maradva, amiben az RTL Klub le van maradva (sok más mellett).
Demi egyelőre inkább kedves kislány, mint vérbeli ítész, de a későbbiekben biztosan jobban kibontakozik majd. Jó füle és jó szeme van a tehetségre, nem féltem. Egyelőre azonban ő tűnik a leginkább vérszegénynek. De még ezzel a teljesítményével is messze felülmúlja a magyarokat, legalább nem ugyanazokból az elkoptatott frázisokból válogat, ha dicsérni kell. Ez külön pluszpont.
Amerikában mindenkit hagynak kibontakozni, végigénekelhetik a számot a transzvesztiták is, sőt, ha szórakoztatóak, megkapják a maguk 3 igenjét a továbbjutáshoz. Én pedig csak sárgulok az irigységtől, mert ezek a "nők" úgy járkálnak, úgy táncolnak, úgy guggolnak 15-17 centis sarkú cipőkben, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, nekem pedig már a 10 centi is kihívás. De ez most lényegtelen.
A két gyengus műsor közül tehát magasan az amerikai nyer, és ha az igeneket bezsebelők nem is kiugróan tehetségesek, legalább szimpatikusak és valóban eddig fel nem fedezettnek tűnnek. Bárcsak elmondható lenne ez a magyar mentorált-jelöltekről is.
Összesítve:
X Faktor Hungary 2/10
X Factor US 5/10
UK és Ausztrália faktoráról pedig később.
Rá kellett döbbennem, hogy mi se rekesztünk Dunát a tehetségekkel, és mások se Delaware-t, se Temzét, de még csak az ausztrálok sem emelhetnek gátat belőlük a Darling-ra. Ez az idei év rém gyenge nálunk, és Amerikában is, és épp csak megüti a mércét az ausztráloknál. Így őket most ebből a sárdobálásból kihagyom. A UK Factor bevonásán még gondolkozom. A britekre kitérve ugyanis nem tudom, hogy érdemes-e méltatnom vagy szidnom egy olyan műsort, ami a világra szabadította a One Direction-t (mintha enélkül nem utálnám eléggé Nicole Scherzinger-t), akiket a legutóbbi hazai Csillag Születik során olyan ügyesen másolt le az Immigrants. Komoly dilemmában vagyok. De amíg ezt eldöntöm, csak az USA-ra és kis hazánkra koncentrálok.
Színvonalbeli különbséget igazából csak a műsorvezetők és a mentorok között látok, de azt sem tudom eldönteni, hogy valóban jobban működik-e a dolog külföldön, vagy csak annyira utálom már a honiakat, hogy azt is élvezettel nézném végig, ha egy falusi nyugdíjas kórus énekelne nekik magyar nótákat 8 órán keresztül szünet nélkül, miközben a vérben forgó szemű Korda György pisztolyt fogna a fejükhöz, és kényszerítené őket, hogy a helyükön maradjanak. Mert a tény, hogy itthon Keresztes Ildikó, Geszti Péter, Malek Miklós és Nagy Feró ülnek ennél az asztalnál, sok-sok ponttal rontja az értékelésemet. Malek pofavágásaitól, és Mount Everest-szerű egójától kiver a víz, Keresztes műsírásai, hisztériája, és plasztikai sebészek által évről évre rémisztőbbre varrt arcának torzulásai szimplán idegesítenek, Geszti horrorfilmbe illő ábrázata, és bicskanyitogató stílusa viszont adásról adásra kihozza belőlem az állatot. Nyoma sincs már benne annak az embernek, aki a Rapülők tagjaként messziről nézve olyan ígéretesnek tűnt. Vagy csak annyival fiatalabb voltam akkor, hogy képtelen voltam reálisan megítélni őt. Most annak látom ami, tenyérbe mászó, öntelt alaknak, aki azt képzeli hogy valaki. Miközben nem.
De a legnagyobbat Feróban csalódtam. Az előző években ő volt az egyetlen, akit képes voltam akár még kedvelni is, de idén elásta magát, az a nyílt ellenszenv, ami a kövérebb, "kevésbé képernyőképes" nők felé árad belőle, egyszerűen sok. Felfoghatatlan, és tűrhetetlen, hogy képes gondolkodás nélkül igent mondani két kipakolt szilikonmellnek, akármilyen hang is jön a viselőjének torkából, de undorító megjegyzéseket tesz a színpadon teljesen hibbant módon táncoló, ám sok 4 igennel távozónál lényegesen jobb hangi adottságokkal rendelkező dundi nőre, és arra kéri mentortársait, hogy szabadítsák meg tőle. Szánalmasnak tartom, hogy 2012-ben egy tehetségkutató ennyire nyíltan és szájba rágósan képviselje azt a már a 90-es években túlhaladott nézetet, miszerint egy sztárnak elég, ha jól mutat a klipekben, és szépen mosolyog a fotókon, a többit majd "megoldják okosba". Pont Ferónak, aki maga sem egy szép ember, ennek ellenére tehetséges, kéne a legmerevebben elutasítania ezt a diszkriminációt, hogy csak ab ovo előnyös külsejűek juthatnak közel a kondérhoz, mindenki más pedig választódjék ki "természetes szelekció" útján. Keresztes mama is szót emelhetne ez ellen, hiszen hazánkba szakadt erdélyi lányként anno több együttes hang nélküli üresfejű cicababája helyett is énekelt, szintén a már említett 90-es években. Mind a 4 mentor megélte és végigküzdötte azt az időszakot, amikor az egész hazai zenei világ tele volt hazugságokkal ön- és nézőáltatással. Ennek ellenére most mindezt feledve mégis mind a négyen aktívan részt vesznek ennek a tradíciónak a folytatásában.
Geszti Pétertől - aki már korábban is hozott rémesen rossz döntéseket, elég csak az élő show-ig tolt Ikrekre gondolni, akik biztos nem az X faktor, inkább a csöcs-faktor miatt kerültek az adásba, vagy a nem túl tehetséges, de cserébe rendkívül idegesítő Domokos Fannira, aki helyett akár Szirota Dzseni, akár Németh Katica is sokkal jobb választás lehetett volna - idén sem vártam semmit, esetleg csak azt, hogy megpróbál kevésbé tenyérbe mászó lenni, de még ezt se volt képes teljesíteni.
A koronát az egész idei évadra, és a tehetségtelen, legjobb esetben középszerű énekesek özönére Ördög Nórika ostobácska megjegyzései, és reakciói tették fel. Semmi jót nem várok az idei X-től, a jobbak biztosan elvéreznek még a Táborban, a Mentorok Házában, vagy az első döntők egyikén, és a végén majd három átlagos, semmi pluszt nem mutató, de tollas bazári majomnak öltöztetett szerencsétlen közül kell kiválasztania a nézőknek, hogy ki kevésbé szar. Itthon az X kifulladt, ahogy anno a Megasztár is a másik csatornán. Ezzel a felállással legalábbis biztosan. Ez a 4 mentor már semmi újat nem tud mutatni nekünk, hiába ültették őket más sorrendbe, hiába lett új frizurája Ilda mamának, és hiába öregedett újabb évet Geszti. A műsor vérfrissítésért, vagy kaszáért kiált (én az utóbbira szavazok, mert nem tudom van-e 4 olyan személyiség itthon, aki méltó lenne arra, hogy a székbe üljön, ez a 4 ember ugyanis sajnos nem az).
Külföldön is érezték, hogy valami nem klappol, mert idén 2 mentort is újítottak, a meglepően fiatal és sok megpróbáltatáson épp csak túlevickélt Demi Lovato-t, valamint a teljes összeomlásból önmaga darabjait szorgalmasan egymáshoz illesztgető Britney Spears-t, akik a promóképeken mindketten elveszettnek és töröttnek tűntek továbbra is. Simon Cowell 19-re húzott lapot, két időzített bombát választott maga mellé, akikről sem a közönség, sem a szakma nem tudhatta előre, robbannak-e, vagy profikhoz méltó módon teszik a dolgukat, és azt hiszem mindenkit hatalmas meglepetés ért. Britney ugyanis bájos kislányhangon, édesen mosolyogva árasztotta magából a vitriolos megjegyzéseket már az első válogatón, ha mondhatom ezt, sokkal keményebb volt, mint Simon valaha is. Demi pedig egészen összeszedettnek tűnt, és majdhogynem boldognak, bár eleinte nem igazán találta a helyét.
Mivel a formátum azonos, Amerikában sem hagyhatták ki az önkritika nélküli önégetőket, nyilván a gyökérparádé hozza eleinte a nézettséget, azonban amíg a hazai idióták helyett általában én szégyelltem magam, az amerikaiakon néhol nevetni is tudtam. Valahogy bájosan, naivan voltak hülyék, illetve a szerkesztők ügyeltek arra, hogy ne csak szánni való majdhogynem a gyengeelméjűség határát súroló embereket mutassanak tölteléknek, hanem olyan magamutogató hülyéket, akiknek vagy jól jön egy nevelő hatású pofon az élettől, vagy kellő öniróniával rendelkeznek ahhoz, hogy ők is tudjanak röhögni magukon. Persze itt is megvoltak a szokásos körök, bájosan mosolygó gyereksztárok, tragikus sorsú fiatal felnőttek életének felvillantása, nekem gyerekem van, én meg kutyát hoztam magammal, hogy szeressetek - körök, mégis kicsit összeszedettebbnek, profibbnak érződik az egész. Ez pedig nem a beleölt pénz mennyiségén múlik, hanem azon, hogy partnernek tekintik-e a nézőket, vagy teljesen ostoba birkacsordának, akiknek bármi jó, amit ők, a magasságos kertévé eléjük vetnek. Simon és a stuff partnernek tekinti a nézőket, és Britney odamondogatásai sem hasonlíthatóak a honi Csillag Születik (tudom más licence) Puzsérjének öncélúskodásához. Britney egyszerűen csak kimondja, ha valami nem jó. Nem olvad el egy farokfogdosó bárpultostól, ahogy Keresztes tenné, nem fakad könnyekre, ha szorongva lép színpadra előtte egy gyerek. Ha nem tud énekelni, kidobja, és kész. 20 éve a szakmában van, pontosan tudja mit jelent ez, és azt is pontosan tudja, hogy az itt próbálkozóknak is sokkal jobb, ha időben megtudják, hogy ebből nem fognak megélni. Íme egy újabb dolog, amiben a magyar mentorok le vannak maradva, amiben az RTL Klub le van maradva (sok más mellett).
Demi egyelőre inkább kedves kislány, mint vérbeli ítész, de a későbbiekben biztosan jobban kibontakozik majd. Jó füle és jó szeme van a tehetségre, nem féltem. Egyelőre azonban ő tűnik a leginkább vérszegénynek. De még ezzel a teljesítményével is messze felülmúlja a magyarokat, legalább nem ugyanazokból az elkoptatott frázisokból válogat, ha dicsérni kell. Ez külön pluszpont.
Amerikában mindenkit hagynak kibontakozni, végigénekelhetik a számot a transzvesztiták is, sőt, ha szórakoztatóak, megkapják a maguk 3 igenjét a továbbjutáshoz. Én pedig csak sárgulok az irigységtől, mert ezek a "nők" úgy járkálnak, úgy táncolnak, úgy guggolnak 15-17 centis sarkú cipőkben, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, nekem pedig már a 10 centi is kihívás. De ez most lényegtelen.
A két gyengus műsor közül tehát magasan az amerikai nyer, és ha az igeneket bezsebelők nem is kiugróan tehetségesek, legalább szimpatikusak és valóban eddig fel nem fedezettnek tűnnek. Bárcsak elmondható lenne ez a magyar mentorált-jelöltekről is.
Összesítve:
X Faktor Hungary 2/10
X Factor US 5/10
UK és Ausztrália faktoráról pedig később.
2012. szeptember 22., szombat
ATM 2012
Csak, hogy teljes legyen mára a paletta, következzen egy olyan film, aminek a koncepcióját sem teljesen értem. Persze az világos, hogy láthatatlanul akarta elkövetni a bűnöket, kiélvezte, hogy az a 3 idióta megőrül, megfagy a fülkében, még gyilkolnak is, majd szépen meghalnak, ő pedig, a valódi tettes pedig egyszerűen elsétál, hiszen a kamerák látóterén kívül maradt, az ATM-nél rekedt szerencsétleneken kívül senki sem látta őt, de ők se tudnák azonosítani, hiszen az arcát nekik sem mutatta meg.
Ezzel az 5 sorral nagyjából le is lőttem a film összes poénját, bár azt már a trailer megteszi, nem kellett ehhez az elemzésem. Most pedig itt állok meglőve, hogy mit is írhatnék erről a történetről. Nézzük meg először a nemhivatalos leírást.
Az ATM történetének középpontjában pár fiatal áll, akik egy hazaút alkalmával megéheznek, majd mivel éppen nincs náluk kápé, úgy döntenek, hogy megállnak egy ATM-nél, hogy papírpénz zizegjen a markukban, viszont az ötletről kiderül, hogy eléggé megváltoztatja az életüket... Egy elmebeteg bezárja őket a fülkébe, lekapcsolja a fűtést, ezzel is növelve diszkomfortérzetüket, na meg a rettegésüket, majd válogatott módszerekkel riogatja őket, ezzel tesztelve, hogy mennyit bírnak mind fizikailag, mind mentálisan.
Ezzel az 5 sorral nagyjából le is lőttem a film összes poénját, bár azt már a trailer megteszi, nem kellett ehhez az elemzésem. Most pedig itt állok meglőve, hogy mit is írhatnék erről a történetről. Nézzük meg először a nemhivatalos leírást.
Az ATM történetének középpontjában pár fiatal áll, akik egy hazaút alkalmával megéheznek, majd mivel éppen nincs náluk kápé, úgy döntenek, hogy megállnak egy ATM-nél, hogy papírpénz zizegjen a markukban, viszont az ötletről kiderül, hogy eléggé megváltoztatja az életüket... Egy elmebeteg bezárja őket a fülkébe, lekapcsolja a fűtést, ezzel is növelve diszkomfortérzetüket, na meg a rettegésüket, majd válogatott módszerekkel riogatja őket, ezzel tesztelve, hogy mennyit bírnak mind fizikailag, mind mentálisan.
Most be is bizonyosodik, amit már eddig is mondtam, óvakodni kell az olyan emberektől, akiknek műszőrme van a kapucniján (azoktól meg, akiknek igazi, főleg!) mert valami gond lehet velük. Hát ezzel a fickóval, aki itt terrorizálja ezt a 3 jobb sorsra érdemes fiatalt, van is. Nagy gond például, hogy a forma egy másodpercig sem ijesztő, hogy bár hülyébbnél hülyébb ötletekkel áll elő, a jeges hidegben még vízzel locsolni is képes az áldozatait, mégse válik félelmetessé. Egy idő után szimplán unalmas a 3 bezárt jómadár vergődése.
Alice Eve, Josh Peck, Brian Geraghty pedig hiába próbál meg mindent (amire képes színészileg), egyrészt nem jutnak ki, másrészt nem nyerik el a szimpátiámat, harmadrészt nem teszik izgalmassá, átélhetővé a filmet. Ha már a kapucnis idegentől nem lehet félni, akkor talán a bezártsággal kéne machinálni, és folyamatosan fokozva a feszültséget a végletekig lehetne idegelni a nézőket, David Brooks rendező mégsem él ezzel a lehetőséggel (sem). Ez Brooks első komolyabb filmje, és hát mindenkinek el kell indulnia valahogyan... Nem is igazán őt okolom azért, hogy a film halálra rémítés helyett maximum halálra untatni tud, hanem Chris Sparling forgatókönyvírót, akitől azért ennél lényegesen többet vártam. Az operatőri munkára egy rossz szavam sincs, ha mást nem is, ezt legalább sikerült eltalálni.
Nem tudom, mennyiben javított volna a dolgon egy jobb casting, ha sikerült volna olyan nőt kiválasztani a főszerepre, aki, ha maga nem is színésznő, legalább látott már egyet munka közben, mert Alice Eve-ről sajnos még csak ez sem mondható el... De hogy ne csak a hölgyet szidjam, meg kell jegyezzem, hogy a két fiúval sem voltam maradéktalanul elégedett, bár legalább Josh Peck hihetően hozta az igaz surmók figuráját.
A film ezzel együtt is egy nagy semmi, szinte értékelhetetlen. Nagy jóindulattal:
2/10
2012. szeptember 17., hétfő
Ted 2012
Avagy Seth MacFarlane mélyrepülése és a magyar szinkrongyártás legalja egy filmben. Pedig szeretem a Family Guy-t, abszolút helyén vannak benne a poénok, jók a karakterek, szuper az egész történet. De ez a mackós film... Ez valami szörnyű. A poénok laposak, és legalább 80, de lehet, hogy 90%-át már a trailerben láthattuk, így a filmre már nem sok maradt. A popkult utalások viszont jók, MacFarlane legalább ebben önmaga maradt, hogy ezt tudta hozni.
Őszintén szólva nem értem miért vállalta el a szerepet Mark Wahlberg, az utóbbi időben egész szépen kezdett kiforrni mint színész és mint producer... Ezzel hatalmasat lépett hátra. A színészet szónak rendkívül tág az értelmezési tartománya, ez tény, elhangzik a filmben is, John karaktere azonban ebbe a tág tartományba sem fér bele. Mindemellett még szarul is alakítja a felnőni és felelősséget vállalni képtelen 35 évest. Egy másodpercig nem hiszek neki, még a bongo se úgy áll a kezében, ahogy kéne. Mila Kunis is semmilyen, pedig a vígjátékokban brillírozni szokott. Mintha ez a film leszívná az energiáikat.
Látványra rendben van a mozi, a mackó aranyos, a mozgása egyrészről macis, bájos, másrészről megvan benne az a tirpákfaktor, aminek egy ilyen laza bunkó pasiban meg kell lennie. A többi dologgal nem törődtek túl sokat, így az operatőri munkát inkább az átlagos jelzővel illetném. A vágásokkal se volt különösebben bajom, technikailag tehát hozták az elvárt színvonalat.
De a történet... Hát a történetről elég nehéz beszélni, mert igazából nincs története. Piálások, drogozások, fingások, kurvázások, a mackó beszólásai és vérprimitív megmozdulásai töltik ki az első órát, miközben igazából nem történik semmi. A végére persze kapunk egy kis (rettentően rossz) akciót, de ettől akár meg is kímélhettek volna minket. A "jellemfejlődés" címszó alatt a szánkba adagolt gejl hányás no comment,
A cameok és a már említett popkult utalások nélkül ez a film semmit se érne, még zs kategóriának is gyenge lenne. A legalja pedig Ted Flash Gordon-os bulija (lenne). Nem is értem hogyan és miért, de a VOX a hónap filmjének választotta, én pedig azt érzem, hogy nem egy mozit láttunk. Eddig nem éreztem, hogy gond lenne a humorérzékemmel, de mivel ezen a filmen egyszer sem sikerült még csak elmosolyodnom se, most azért elgondolkoztam. Lehet, hogy bennem van a hiba.
A drámai végkifejlet és a hollywood-i lezárás pedig... adott még egy pofont az egésznek.
2/10
Őszintén szólva nem értem miért vállalta el a szerepet Mark Wahlberg, az utóbbi időben egész szépen kezdett kiforrni mint színész és mint producer... Ezzel hatalmasat lépett hátra. A színészet szónak rendkívül tág az értelmezési tartománya, ez tény, elhangzik a filmben is, John karaktere azonban ebbe a tág tartományba sem fér bele. Mindemellett még szarul is alakítja a felnőni és felelősséget vállalni képtelen 35 évest. Egy másodpercig nem hiszek neki, még a bongo se úgy áll a kezében, ahogy kéne. Mila Kunis is semmilyen, pedig a vígjátékokban brillírozni szokott. Mintha ez a film leszívná az energiáikat.
Látványra rendben van a mozi, a mackó aranyos, a mozgása egyrészről macis, bájos, másrészről megvan benne az a tirpákfaktor, aminek egy ilyen laza bunkó pasiban meg kell lennie. A többi dologgal nem törődtek túl sokat, így az operatőri munkát inkább az átlagos jelzővel illetném. A vágásokkal se volt különösebben bajom, technikailag tehát hozták az elvárt színvonalat.
De a történet... Hát a történetről elég nehéz beszélni, mert igazából nincs története. Piálások, drogozások, fingások, kurvázások, a mackó beszólásai és vérprimitív megmozdulásai töltik ki az első órát, miközben igazából nem történik semmi. A végére persze kapunk egy kis (rettentően rossz) akciót, de ettől akár meg is kímélhettek volna minket. A "jellemfejlődés" címszó alatt a szánkba adagolt gejl hányás no comment,
A cameok és a már említett popkult utalások nélkül ez a film semmit se érne, még zs kategóriának is gyenge lenne. A legalja pedig Ted Flash Gordon-os bulija (lenne). Nem is értem hogyan és miért, de a VOX a hónap filmjének választotta, én pedig azt érzem, hogy nem egy mozit láttunk. Eddig nem éreztem, hogy gond lenne a humorérzékemmel, de mivel ezen a filmen egyszer sem sikerült még csak elmosolyodnom se, most azért elgondolkoztam. Lehet, hogy bennem van a hiba.
A drámai végkifejlet és a hollywood-i lezárás pedig... adott még egy pofont az egésznek.
2/10
2011. április 2., szombat
Gnómeó és Júlia
Szóra sem érdemes... Ritkán mondok ilyet egy meséről, de ez olyan kritikán alulian rossz volt, hogy nincs is mit elemezni. Giccsparádé és Rómeó és Júlia szerelme tragédia nélkül. Gnómok és flamingók, szánalmas Shakespeare áthallások, és 1.5 dögunalom.
2/10
2/10
2010. augusztus 9., hétfő
Asylum 2008
Átlagos B kategóriás horrorfilm a Végső állomás 2 rendezőjétől a legbelső félelmünkről, feldolgozatlan gyermekkori traumákról, és egy elmegyógyintézet teljesen őrült orvosáról. A klisékkel teli történet főhőse Madison McBride, aki 9 évesen vesztette el édesapját, és alig 17 volt, amikor a bátyja is öngyilkos lett. Apja elmebeteg volt, hangokat hallott, és valami olyat látott, aminél borzalmasabbat nehéz lenne elképzelni. Annyira szörnyű látomások gyötörték, hogy inkább főbe lőtte magát, minthogy tovább kelljen ezzel élnie. Azt remélte ezzel megkímélheti családját. Fia Brandon, Madison bátyja azonban az első éve során a főiskolán szintén hangokat kezdett hallani, és ugyanúgy látomások kínozták, mint az apját. Ő is önkezével vetett véget az életének. Madison pedig, bár megdöbbentően normálisnak látszik, egy hihetetlenül őrült dolgot talál ki. Hogy lezárhassa a múltat, ugyanarra a főiskolára megy tanulni, ahol bátyja öngyilkos lett. Az anyja, bár egy pillanatra átfut az arcán, hogy szerinte nem jó ötlet, támogatja ebben. Elég nehéz eldönteni melyikük a hülyébb, anya vagy lánya, de érdemes Madison-ra voksolni, aki az után is képes az újonnan átadott kollégiumi épületben maradni, miután kiderül, hogy korábban elmegyógyintézet volt, és annak romjait újították fel.
A lányt látomások gyötrik, mint egykor az apját, sorra tűnnek el a barátai, felbukkan Dr. Burke. Halvány másolata csak a valóban vért megfagyasztó B-kategóriás dilis dokinak, Dr. Vannacut-nak (House on the haunted hill), külleme erősen emlékeztet a Twilight vámpírokéra. Vérben forgó szeme, fehérre vakolt arca alapján akár "normális vámpír" is lehetne. A filmben két valamire való, nagyjából 16os karikát érdemlő trancsírozás van, az egyik a szőke fiú, a másik pedig a doktor kivégzése.
A művér csak mérsékelten csorog, a rémület hiteltelen, színészi játékról nem igazán érdemes beszélni, nem jellemző a film során. A fiatalok egyenkénti elhullása az első 2 esetben még érdekes, utána már kiszámítható, és unalmas. Ami feldobja kicsit, az a családi hátterük. Meglepően sokat tudunk meg ezekről a srácokról, annak ellenére, hogy alig 1.5 órás film az Asylum. Mindegyiküknek megvan a maga nyomora, a saját belső démonok odakint is üldözték őket, az elmegyógyintézet és a kegyetlen Burke doktor csak ráerősít ezekre a rossz élményekre, félelmekre. A magának való srác a hobbija által hal, a maga köré módszeresen falat építő lányt a bántalmazó volt barát segítségével öli meg a jó doktor, az elhízástól betegesen rettegő jelenleg tökéletes testű ám egykor pufók fiúcska Schobert Norbit megszégyenítően éles elmével (!) és erős akarattal küzd, de a doktort ő sem élheti túl. Az apja által molesztált és videózott lány pedig hiába könyörög, hogy nem akar többé játszani, Sade márkit megszégyenítő brutalitással hasítanak rajta új lyukakat.
Az egyetlen ami garantáltan nem meglepő a filmben, az az, hogy Madison túléli. Ez egy percig se legyen kétséges senki előtt. A takarító ugyan szintén alulmarad a küzdelemben, de Madison és frissen megtalált szerelme kijutnak. A horror egy napos, világos erdőben folytatódik, a folyamatosan villogó lámpák kereszttüzéből némi áramszüneten át ugyanis ide jutnak a főhőseink. A doktor köddé válik, majd súlyos száz méterekkel arrébb materializálódik ismét, és váltig állítja, hogy ő legyőzhetetlen. A mi Maddie-nk azonban kifog rajta. Saját fegyverét fordítja Burke ellen, ezzel felszabadítva a fogságba ejtett szenvedő lelkeket, akiknek fizikai testét Burke kínozta halálra.
Teljes a happy end, a doktor kimúlt, az elmegyógyintézetben 50 éve raboskodó kamaszok kék csillámlényekként lebegnek az ég felé, Maddie és Holt pedig kézenfogva sétálnak a napfényben. Hogy a férfiak se unják halálra magukat, Sarah Roemer megvillantja a teljes testét, hosszú perceken keresztül zuhanyzik, majd a vízzel megtelő zuhanyfülkében mindent megtesz azért, hogy csak előnyös szögből látszódjon, miközben vergődik. Igazán profi eyecandy. A másik két lány külsejére se lehet panasz, és a három fiúból kettő is igazán finom falat. A harmadik srácot pedig a sorozataddictok a Született Feleségekből ismerhetik, 52 epizódon keresztül játszotta Zach Young-ot. Az ő játékára itt sincs különösebb panasz, ahogy a sorozatban sem volt. A változatosság kedvéért ismét egy igazán freaky fiút formál meg. Úgy tűnik ez áll jól neki.
A leírtakból egyértelmű, hogy nem épp egy kiemelkedő alkotásról van szó, mégis megtekintésre érdemesnek tartom. Kliséi, amatőrsége, és tipikussága ellenére is érdekes, hogyan mossák egybe a srácok múltját, és a jelent. Klassz ötlet volt.
2/10
A lányt látomások gyötrik, mint egykor az apját, sorra tűnnek el a barátai, felbukkan Dr. Burke. Halvány másolata csak a valóban vért megfagyasztó B-kategóriás dilis dokinak, Dr. Vannacut-nak (House on the haunted hill), külleme erősen emlékeztet a Twilight vámpírokéra. Vérben forgó szeme, fehérre vakolt arca alapján akár "normális vámpír" is lehetne. A filmben két valamire való, nagyjából 16os karikát érdemlő trancsírozás van, az egyik a szőke fiú, a másik pedig a doktor kivégzése.
A művér csak mérsékelten csorog, a rémület hiteltelen, színészi játékról nem igazán érdemes beszélni, nem jellemző a film során. A fiatalok egyenkénti elhullása az első 2 esetben még érdekes, utána már kiszámítható, és unalmas. Ami feldobja kicsit, az a családi hátterük. Meglepően sokat tudunk meg ezekről a srácokról, annak ellenére, hogy alig 1.5 órás film az Asylum. Mindegyiküknek megvan a maga nyomora, a saját belső démonok odakint is üldözték őket, az elmegyógyintézet és a kegyetlen Burke doktor csak ráerősít ezekre a rossz élményekre, félelmekre. A magának való srác a hobbija által hal, a maga köré módszeresen falat építő lányt a bántalmazó volt barát segítségével öli meg a jó doktor, az elhízástól betegesen rettegő jelenleg tökéletes testű ám egykor pufók fiúcska Schobert Norbit megszégyenítően éles elmével (!) és erős akarattal küzd, de a doktort ő sem élheti túl. Az apja által molesztált és videózott lány pedig hiába könyörög, hogy nem akar többé játszani, Sade márkit megszégyenítő brutalitással hasítanak rajta új lyukakat.
Az egyetlen ami garantáltan nem meglepő a filmben, az az, hogy Madison túléli. Ez egy percig se legyen kétséges senki előtt. A takarító ugyan szintén alulmarad a küzdelemben, de Madison és frissen megtalált szerelme kijutnak. A horror egy napos, világos erdőben folytatódik, a folyamatosan villogó lámpák kereszttüzéből némi áramszüneten át ugyanis ide jutnak a főhőseink. A doktor köddé válik, majd súlyos száz méterekkel arrébb materializálódik ismét, és váltig állítja, hogy ő legyőzhetetlen. A mi Maddie-nk azonban kifog rajta. Saját fegyverét fordítja Burke ellen, ezzel felszabadítva a fogságba ejtett szenvedő lelkeket, akiknek fizikai testét Burke kínozta halálra.
Teljes a happy end, a doktor kimúlt, az elmegyógyintézetben 50 éve raboskodó kamaszok kék csillámlényekként lebegnek az ég felé, Maddie és Holt pedig kézenfogva sétálnak a napfényben. Hogy a férfiak se unják halálra magukat, Sarah Roemer megvillantja a teljes testét, hosszú perceken keresztül zuhanyzik, majd a vízzel megtelő zuhanyfülkében mindent megtesz azért, hogy csak előnyös szögből látszódjon, miközben vergődik. Igazán profi eyecandy. A másik két lány külsejére se lehet panasz, és a három fiúból kettő is igazán finom falat. A harmadik srácot pedig a sorozataddictok a Született Feleségekből ismerhetik, 52 epizódon keresztül játszotta Zach Young-ot. Az ő játékára itt sincs különösebb panasz, ahogy a sorozatban sem volt. A változatosság kedvéért ismét egy igazán freaky fiút formál meg. Úgy tűnik ez áll jól neki.
A leírtakból egyértelmű, hogy nem épp egy kiemelkedő alkotásról van szó, mégis megtekintésre érdemesnek tartom. Kliséi, amatőrsége, és tipikussága ellenére is érdekes, hogyan mossák egybe a srácok múltját, és a jelent. Klassz ötlet volt.
2/10
2010. augusztus 5., csütörtök
Just My Luck 2006
Igazán szerencsésnek mondhatja magát Ashley. A karrierje egyenesben van és minden, amihez hozzáfog, sikeresen végződik. Jake pontosan az ellentéte. A világ legnagyobb lúzerét üldözi a balszerencse, soha, semmi nem sikerül neki. Egy bulin Ashley és Jake véletlenül egymás mellé keverednek, és véletlenül megcsókolják egymást. Mit ad ég, csillaguk helyet cserél és a balfékből a szerencse kegyeltje, a sikerlányból pedig szerencsétlen vesztes lesz. Egyikük sem érti, mi történt vele és nem is nagyon tud mit kezdeni az új helyzettel. Csak azt tudják, hogy meg kell találniuk a másikat.
A gyermekkorból már rég kilépett jelenleg börtönbüntetését töltő Lindsay Lohan újabb szánalmas tinivígjátéka, amiben azt igyekszik bebizonyítani, hogy ő nem egy semmitérő kis celebmaca az átlagnál nagyobb mellekkel, hanem igazi színésznő. Kár, hogy se a karakter, amit alakít, se a forgatókönyv nem ad lehetőséget erre. Bár, ha mélyebben belegondolunk, nem kár. Mintha végig önmagát alakítaná, leszámítva hogy hiteltelen a tehetséges okos nő szerepében. Lilo ugyanis olyan hülyének látszik, mint aki egyedül felöltözni sem tud, nem hogy mások asszisztenseként mindent kézben tartani. De a pasivadász celeblétet bálványozó partytündér, na az tipikusan ő.
A film kiszámítható, egysíkú, és nem is túl vicces. Lilo mimikája iszonyatosan idegesítő, és a szinkron (Nemes Takách Kata???) is elég irritáló. A McFly viszont megadja a dolog hangulatát, és a kimondottan helyes fiú főhős teljes tizedmásodpercekre képes elterelni a figyelmem arról, mennyire rossz is ez a film. A balszerencse áradása inkább szánalmas, mint mókás. Összegezve leginkább fájdalmas erőlködés az egész.
A már említett jóképű fiún kívül még a néger hölgyet tudnám pozitívumként említeni, aki a film során többször is kiüti Lilot. Szeretnék a helyében lenni.
2/10
A gyermekkorból már rég kilépett jelenleg börtönbüntetését töltő Lindsay Lohan újabb szánalmas tinivígjátéka, amiben azt igyekszik bebizonyítani, hogy ő nem egy semmitérő kis celebmaca az átlagnál nagyobb mellekkel, hanem igazi színésznő. Kár, hogy se a karakter, amit alakít, se a forgatókönyv nem ad lehetőséget erre. Bár, ha mélyebben belegondolunk, nem kár. Mintha végig önmagát alakítaná, leszámítva hogy hiteltelen a tehetséges okos nő szerepében. Lilo ugyanis olyan hülyének látszik, mint aki egyedül felöltözni sem tud, nem hogy mások asszisztenseként mindent kézben tartani. De a pasivadász celeblétet bálványozó partytündér, na az tipikusan ő.
A film kiszámítható, egysíkú, és nem is túl vicces. Lilo mimikája iszonyatosan idegesítő, és a szinkron (Nemes Takách Kata???) is elég irritáló. A McFly viszont megadja a dolog hangulatát, és a kimondottan helyes fiú főhős teljes tizedmásodpercekre képes elterelni a figyelmem arról, mennyire rossz is ez a film. A balszerencse áradása inkább szánalmas, mint mókás. Összegezve leginkább fájdalmas erőlködés az egész.
A már említett jóképű fiún kívül még a néger hölgyet tudnám pozitívumként említeni, aki a film során többször is kiüti Lilot. Szeretnék a helyében lenni.
2/10
