How do you know 2010

Annyira rossz film, hogy minden másodpercet bánok, amit azzal töltöttem, hogy bámultam és vártam mi sül ki belőle.
Láttatok már romantika és humor nélküli romantikus komédiát?
Hát, ne is nézzétek meg.

Lisa szépen felépített élete romokban hever, amikor kiteszik a softball csapatból. Próbál beilleszkedni a normális életbe, amikor találkozik az önző, nőcsábász baseballjátékossal, Mattyvel. A kezdeti nehézségek ellenére összeköltöznek, amikor a lúzer George képében felbukkan a harmadik. A fickó rossz passzban van, elhagyta a barátnője, anyagilag a csőd szélén áll, az apja ellen meg szövetségi nyomozás folyik. Úgy tűnik, minden széthullik körülötte, ám mégis felettébb vonzó Lisa számára. Ettől kezdve a lány a két pasi között hánykódik, nem tudja, melyik az igazi.


Trash. 120 perc trash. Egyik fickónál sem értem miért van velük a nő, de azt sem, hogy ők miért foglalkoznak a nővel. Semmi érzelem, semmi kötődés, csak sodródás van, meg balfék döntések. Mindezt iszonyatos, arcról bőrt lekaparósan botrányos párbeszédek koronázzák meg, és persze a kedvenc Szöszink tágra nyílt csillagszemei, amiknek varázsa azért megkopott az elmúlt években. Reese már nem az a hamvas tinilány, akit a Kegyetlen Játékokban Ryan Philippe tett nővé, hanem egy érett (lassan középkor felé lépdelő) nő, akinek már egyáltalán nem állnak jól ezek a végletekig lebutított, ostobácska szerepek.

Egyedül Owen Wilson menti a menthetőt, remekül alakítja az arrogáns, nagyképű, tenyérbe mászó sportolót, aki azt képzeli, minden az övé lehet. Paul Rudd naiv karaktere borzalmas, a cselekmény (ami nincs) botrányosan unalmas. Jack Nicholson-nál pedig nem is értem mit keres a filmben. Annyival felette áll ennek az egésznek. Egy szemöldökrándulása érdekesebb, mint a 120 perc trash összesen.

Innen is gratulálnék James L. Brooks-nak. Ilyen rosszat is régen láttam.

1/10

De csak Wilson & Nicholson miatt

Kieg: Az eddig leírtaknál szomorúbb, hogyha mindezt csak paródiának szánták, mert paródiának még gyengébb, mint romantikus filmnek.