Eskalofrío 2008

És megint a spanyolok. Ha lehet eltekintenék azoktól az ódáktól, amiket több spanyol film felvezetőjeként zengtem már, miszerint mennyire tudnak filmeket gyártani, mennyire jók a hangulatkeltésben, és a diszfunkcionális emberek, közösségek ábrázolásában. Ezeket vegyük tudottnak. A pszicho-gyerekekhez való hozzáállásom szintén.

A fentebbiekből következik, hogy a Rettegés nálam már jó pontokkal indul, és kezdeti nyerő pozíciójából szinte csak bukni tud, ha mégis gyenge film. A rendező neve szinte már garancia arra, hogy valami igazán jót kapunk ismét, Isidro Ortiz nevéhez kapcsolódik ugyanis a Fausto 5.0, amiről korábban már megemlékeztem a blog keretein belül. Ortiz nem viszi túlzásba a munkát, nem hajlandó futószalagon egy kaptafára gyártani a filmeket, legyen szó akár moziról, akár tévéfilmről. Ha megnézzük az adatlapját elég rövidke listát találunk a neve alatt, első pillantásra szegényesnek is tűnhet, de ha jobban utánajárunk, akkor bizony rájöhetünk mekkorát tévedtünk. A megoldás rémesen egyszerű, már a kezdetektől egyértelműen sz** filmet nem vállal el. Nem hódol be, nem hagyja, hogy rákényszerítsék, és milyen jól teszi.

Ennek ellenére az Eskalofrío olyan film, ami után vegyes érzelmek maradtak bennem. Nem tudom, hogy amit láttam, az most jó volt-e, vagy csak annyira jól fényképezett, és jól rendezett, hogy még a sz**t is megkajáltam, csak mert spanyolok tálalták elém.

A 16 éves Santi első pillantásra olyannak tűnik, mint a többi tinédzser, de különleges betegsége, ami miatt óvakodnia kell az erős fénytől, különösen a napfénytől, nagyon megnehezíti beilleszkedését. Anyja ezért úgy dönt, egy kis faluba költözik fiával, amelybe a körülötte lévő hegyek miatt nem sok napfény jut be. Megérkezésük után viszont hamarosan baljós és véres események történnek, amikért a helyiek természetesen a sokuk által vámpírnak gondolt Santit teszik felelőssé, pedig az itt élők közül némelyeknek sokkal sötétebb titkaik vannak...

 A leírás alapján tucathorror is lehetne, szerencsére mégsem az. Nem új köntösbe bújtatott vámpírtörténet, és nem is tipikus hangeffektekkel és olcsó kliséképekkel riogató film, sőt, kicsit továbblép a szokásos a "szörny bennünk emberekben él" fordulaton is. A szörny most valóságos, bár eredetileg embernek született (és nem, nem halt meg) , és emberek tetté azzá, ami ma, mégis a film utolsó előtti jelenetéig ő a legkevésbé emberi lény, akit valaha ember által megformálva láttam. A Rettegés tele van remek jelenetekkel, Santi rémálmaiban megjelenő nap okozta égési sebei, az idillikus környezetben az anyuka által kibérelt új otthon, mely egyszerre tűnik melegnek, és barátságosnak, valamint túl szépnek, hogy igaz legyen, a baljós erdő, amibe ilyen megvilágításban puskával se tudnának bekergetni, a boltos, aki gyanúsan kedves a csonka családhoz... Minden apró momentumból árad a nehézkesség, érezni a titkok okozta nyomást.

A túl szép volt, hogy igaz legyen ház természetesen titkot őriz, szörnyű gyilkosságok titkát, a falu rejtegeti a bűnöst, aki bár ma is ember, ezerszer rosszabb a "szörnynél", akit teremtett. A padló recseg, az ajtók nyikorognak, néha maguktól, a semmitől, a széltől, néha pedig a beosonó szörny miatt, aki időről időre visszatér az eredeti otthonába, talán a honvágy, talán a bosszú iránti vágya vezeti, ez nem mindig derül ki pontosan. Santi megjelenése azonban megváltoztatja a dolgokat. Az erdőben egy bokor mögül a szörny szemei néznek vissza rá, és mögöttük meglátja az egykori gyermeket.
A fiú otthon takaró alá bújik, alvást színlel, később a kamrába zárkózik, és ott retteg tovább. Most, hogy tudja mi ölte meg az állatokat, és mi rejtőzik az erdőben, még jobban fél. Pedig a szörny nem csak hogy megkímélte az életét, még érdeklődni is kezdett iránta. Sőt, valami bizarr módon barátjává fogadta. Ennek a jelentőségét azonban csak a film végén ismerjük fel. A házban addig tett látogatásai inkább fenyegetőek, mögöttük rossz, gyilkos szándék valószínűsíthető, a boltos lelepleződésekor azonban értelmet nyer minden.

Santi frissen szerzett barátjával, a rendőrfőnök lányával, és a rég látott madridi haverral nyomozásba kezd, megpróbálják felgöngyölíteni az egész mocskos ügyet, felfedni a szörny kilétét, és lehetőség szerint "rehabilitálni" őt. A fiú nem puszta emberi szívjóságból teszi ezt, hanem a saját bőrét is menti, hiszen a feltrancsírozott állatok után az emberek is hullani kezdenek, és valahogy mindig a közelben van, amikor valami szörnyűség történik, így a rendőrfőnök egyre gyanúsabban méregeti, és a falu is a szájára veszi a messziről érkezett bizarr gyereket.

A történet végére a bűnösök egy része meglakol, Santi felfedi a szörny titkát, aki ezzel esélyt kap egy új, jobb életre.

Remek színészi alakítások jellemzik az Eskalofrío-t, Junio Valverde Santi-ként egyszerre bátor és rettegő, tettre kész és menekülni vágyó. Mindemellett betegsége ellenére próbál normális kamaszként élni, kapcsolatokat építeni, és romantikusan közeledni a rendőrfőnök lányához. Julia, az anya, kicsit súlytalan marad a történetben, távolléte néha érthető, máskor azonban furcsa, mert a gondoskodó szülői képbe elég nehezen illeszkedik, hogy ennyit hagyja egyedül a fiát. A falusiakkal kialakított kapcsolata azonban mégis fontos eleme a filmnek, nélküle egyáltalán nem működne ez az egész. Az Erica Hassel-t megformáló Berta Ros is hihetetlen jól hozza a számára írt karaktert. Ha valaki megnézi a filmet, sokáig nem felejti el az alakítását, sem az arcát, sem a tekintetét.

Felépítésében inkább a régi horrorokra emlékeztet, nincsenek benne gore jelenetek, se túl sok misztikusság. A helyszínt zseniálisan választották meg, az operatőri munka csillagos ötös, egyáltalán nem látszik, hogy alacsony költségvetésből dolgoztak. Sőt! Nyilván vannak idegesítő megoldások a filmben (pl. az erdőben játszódó tipikus "váljunk szét" jelenet) és vannak olyan momentumok,amiket máshol mástól már láthattunk, de aki teljesen eredeti, sosem látott, sosem hallott dolgokra kíváncsi, az a mozi világában rossz helyen keresgél. Az ilyen filmek ritkábbak a fehér hollónál is.

Nekem alapvetően egy élmény volt, sokkal jobbnak tartom a mások által felmagasztalt Az árvaháznál.

8/10