Az animével még csak barátkozom, de úgy döntöttem, hogy a filmet előre veszem a várólistámon, és legyen bármilyen, leküzdöm, még akkor is, ha alulmúlja a szánalmasan megvalósított (pedig könyvben zseniális) Battle Royale-t is. Elöljáróban annyit mondanék el, hogy szerencsére ezt azért überelte. Amíg a Battle Royale filmes megvalósítása egy katasztrófa, a Death Note egészen kellemes, és meglepően szórakoztató, korrekt forgatókönyvű, bár a színészi játék itt is levon az értékelésemből.
A történet igazából elég egyszerű:
A fényes jövő előtt álló, kiváló tanuló Yagami Light unalmas élete hirtelen fordulatot vesz, amikor megtalálja a renegát halálisten, Ryuk listáját. Az ember, akinek a neve a listára kerül, meghal.
Light a Halállistával végre életcélt talál: egy új, bűnözés nélküli világ létrehozását. A sorozatos halálesetek azonban a rendőrség figyelmét sem kerülik el: az ügyre L, az Interpol zseniális nyomozója száll rá. Olyan játszma veszi kezdetét, amiben csak egyvalami biztos: a vesztes az életével fizet.
Azt még én is tudom, hogy a film alapja egy 108 részes manga, szóval ez minden nálam felkészültebb számára kb. ezer éve ismert információ, ezért a mangáról nem mesélek. Amiatt se, mert a forgatókönyvön az eredeti történethez képest csavartak párat, hogy azok se unják el magukat, akik a kis fekete füzettel fekszenek-kelnek.
Light (Kira) és L az első pillanattól fogva játszanak egymással, L lebuktatni akarja a gyilkost, Kira pedig titkolni akarja, hogy ki ő valójában, és ennek érdekében bármire képes. Ha tehetné, megölné L-t, de nem ismeri a kilétét, nem tudja a nevét, sosem látta az arcát, így nem tudja felírni a nevét a kis notesz egyik lapjára. Azonban megöl rengeteg más embert, zömmel (és eleinte) csak gyilkosokat, majd később olyan bűnözőket, akik ugyan gyilkosságot nem követtek el, de ezen kívül bőven van a rovásukon, később már olyanok is a tolla hegyére kerülnek, akik semmit sem ártottak a társadalomnak, nem kriminális magatartásúak, egyszerűen csak akadályozzák a munkáját, veszélyeztetik a szabadságát.
Ryuk, a halálisten, aki Light-hoz juttatta a füzetet, mindenki más számára láthatatlan társként, és folyamatosan almát rágcsálva segíti Light-ot az úton, néhol támogatva őt, néhol értetlenkedve a döntései felett. Ő a film egyik húzó karaktere, egész korrektre sikerült az animációja is, bár bevallom animében jobban tetszik a mimikája, és az arca is. Ezt a valós, létező, tapintható formát nem találták el 100%-osan, viszont cserébe legalább a humora zseniális.
De ha lehántjuk a történetről ezt az animációval és humorral dúsított héjat, és megnézzük a magját, akkor bizony komoly erkölcsi dilemmákba ütközünk.
Vajon tényleg a jó és a rossz harcáról van itt szó? És ha igen, ki a rossz? A bűnözők nyilvánvalóan, hiszen öltek. Mellettük nyilván a jól tanuló rendőrnek készülő Light a jófiú. De Light a kezébe veszi a füzetet, és megindul az öldöklés. Akkor miben is különbözik az általa olyannyira megvetett bűnözőktől? Ahogy egy zseniális jelenetben Ryuk is kérdezi tőle, bennem is felmerült a kérdés, hogy lehet a gyilkosok ellen, a bűnözés ellen gyilkossággal (bűncselekmény elkövetésével) harcolni?
Light ugyan egy idea megszállottja, a tiszta, bűnözésmentes társadalom utópiájáért harcol, a maga által helyesnek tartott eszközökkel, de vajon emiatt, mert egy idea vezette erre az útra, fel kéne oldoznunk minden egyes gyilkosság alól? Ettől tisztábbá válnak az ő ölési cselekményei, mint azoké, akiket más cél vezérelt? Legyen az akár szexuális indíttatás, akár féltékenység, akár anyagi haszonszerzés? Nyilván más íze van a szánknak ha egy olyan gyilkosságról hallunk, ahol ártatlan áldozattal végeztek brutális módon, mintha egy olyanról, ahol valami olyan hal meg, aki "megérdemelte", akit "nem érdemes az adófizetők pénzén etetni". De vajon valóban létezik ilyen kategória? Van, aki nem érdemli meg? Erről biztosan elgondolkozik az, aki megnézi a filmet.
Továbbá el lehet merengeni L cukorfüggésén, azon, hogy honnan is tud ennyi mindent, hogyan és mikor ismerte ki Kira-t, vajon tud-e a füzetekről, és a halálistenekről, esetleg több köze van-e Light-hoz, mint azt elsőre gondoltuk, és az ő fehér oldalaként jelenik-e meg a történetben. Nagyon sok lehetőség van, amivel érdemes eljátszani, ha még nem unjuk az animét szinte 100%-os pontossággal másoló mozdulatait, gesztusait, akkor érdemes alaposan megfigyelni őt. Tény, hogy a teáscsésze kiürítésére kicsavart kézzel tett kísérlete közben Matsuyama Kenichi tulajdonképpen önmaga karikatúrájává válik, és levonható a tanulság, hogy ami animéban működik, és helyén van, az a filmen azért elég furcsán mutat majd, kár, hogy Shusuke Kaneko rendező nem gondolt erre.
Ennek ellenére Kenichi sokkal jobbat alakít, mint a Light-ot megformálni próbáló Tatsuya Fujiwara. Ő már a Battle Royale-ban is botrányosan gyenge volt, különösebben pedig még csak jóképűnek se nevezném (bár a japán férfiideál olyan mértékben tér el az én ízlésemtől, hogy erről jobb ha nem nyilatkozom, annyit viszont elmondanék, ha nem hordott volna egyértelműen férfias ruhákat, hosszú percekig kellett volna gondolkoznom, hogy milyen nemű egyáltalán) így nem értem, miért is kapott ennyi főszerepet. Még az a csúnya kérdés is felmerült bennem, hogy talán valakinek a valakije...
Nyitva maradt még rengeteg kérdés, például az, hogy hogy jön ide Nietzsche, és ad-e valami pluszt a történethez a folyamatosan előkerülő könyv? Vajon mi alapján válogatnak a halálistenek, és hogyan döntik el kinek dobják oda a füzetet (hiszen ők minden fontosabb adatot látnak az emberről - épp mint a terminátor)? Vajon a kis csíkos zoknis Kira rajongó kislányka mihez kezd az ölébe hullott másik füzettel? Mi lesz Light és L sorsa? A film nagyon okosan óriási cliffhangerekkel ér véget, több olyan szálat is elvarratlanul hagy, amikből egy is elég lenne ahhoz, hogy az ember meg akarja nézni a második részt.
7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése