Scream of the Banshee 2011

A Banshee-val való felemás kapcsolatom nagyjából a Bűbájos boszorkák vonatkozó részére vezethető vissza, amikor is a Cole árulása miatti fájdalomba belehülyült Phoebe végigsikoltozza a harmadik évad 21. részét. Azt hiszem itt hallottam először erről a sikoltozó szellemlényről, és itt olvastam utána az eredeti Banshee legendának.

A legendák szerint minden régi klánhoz tartozik egy Banshee, aki a család tagjaiért jajong. Ha közember hallja, nem kell tartania tőle. Általában az ősi lakhely közelében hallani sikolyait, s ezek jelzik a családtag halálának milyenségét is: ha a jajgatás hangos, akkor a halál erőszakos; ha halk, akkor békés.

Az After Darkos filmnek se a Charmed-hoz se a Wikipedián fellelhető egyik legendához sincs köze.

Itt egy archeológus professzor és 2 fiatalabb alkalmazottja kategorizálja gyötrelmesen lassú tempóban egy ásatás leleteit, néha besegít a nő épp csak felnőtt lánya, akivel szinte egyáltalán nem találják a közös hangot. Már épp azt hinnék, hogy időben a munka végére érnek, amikor is valaki titokzatos páncélkesztyűt küld nekik. Nem sokkal a kesztyű megérkezése után találnak egy elfalazott rejtett kamrát is, benne egy dobozzal. Minden rossz érzésük ellenére kinyitják a dobozt, és a banshee percekkel később elszabadul.

A film egyszerűn komolytalan, a banshee képi megvalósítása gagyi, mintha csak 10 dolláruk lett volna cgi-re, meg egy szakközépiskolát végett konzumidiótájuk, és rá bízták volna a speciális effekteket. A művérről messziről ordít, hogy köze nincs az igazihoz, a színészek brutálisan rosszul játszanak, kezdve mindjárt a steven seagalt megszégyenítő mimikájú Lauren Holly-val, aki szintén örök sorozatszínész, és ha jót akart volna magának, maradt is volna a kaptafánál. Lance Henriksen is ejutott oda vénségére, hogy minden forgatókönyvnél megáll, és minden szerepet képes elvállalni, azt is amiről pontosan tudja, hogy kár a belefeccölt energiáért.

Ha már forgatókönyv nincs, és igazából történet se, legalább jó nők lehetnének benne, gondolhatják a férfiak, de árnyékra kell vetődniük. Az archeológus nő nem éppen egy milf, a fiatal kolleganője szimplán aszimmetrikus és furcsa, egyedül a lázadó lányt alakító Marcelle Baer tekinthető eyecandy-nek. Szegény női nézők is sanyarú diétára vannak fogva, mert egyetlen nézegetésre érdemes férfi sincs a vásznon.

Szóval nincs forgatókönyv, nincs történet, nincs látványvilág, nincsenek értékelhető karakterek, sem rémisztő hanghatások. Hogy mi van? Dilettantizmus, és bugyutaságok sorozata. Meg néhány hulla, mert ahogy az minden horror esetében várható, a megismert szereplők szép lassan hullani kezdenek. Többé-kevésbé gagyi módokon haláloznak el, se egy igazán látványos trancsírozás, se egy feszültséggel teli jelenet. A mélypont mégis akkor jön el, amikor megmaradt szereplőink bejutnak a szétvagdalt próbababák műanyag végtagokból és fejekből alkotott kertjébe, ezt szerintem már Anthony C. Ferrante se gondolhatta komolyan.

Úgy gondolom, hogy utólag Steven C. Miller is cikinek érzi ezt az egészet, és átkozza a napot, amikor belefogott ebbe a filmbe... Nem is értem, hogy lehet egy ilyen jó alapötletet ennyire rosszul megvalósítani. A lény mindenkit megöl, aki vele sikít. Pont. Ha meglátok egy ilyen szörnyet az első természetes reakcióm, hogy elkezdek ordítani. Pont. Egyszerű ez, és annyi mindent ki lehetett volna hozni belőle. Ehelyett némi unalom után megmaradt hőseink legyőzik a Banshee-t, és a fej ismét dobozba kerül.

Hát zseniális. Ennél még a boszik is jobban csinálták. Tessék csak megnézni!

2.5/10