A filmben Ethan Hawke egy írót alakít, aki valódi bűnesetek alapján veti papírra a regényeit, és egy nap, nyugtalanító tartalmú filmekkel teli dobozra bukkan. Ezzel olyan természetfeletti események sora veszi kezdetét, amelyek rémálommá változtatják a szerző és családja életét.
Érdekes, hogy mások sose kapcsolják fel a villanyt, amikor éjjel a sötét házban mászkálnak. Én mindig felkapcsolom. Az összeset, amit lehet. Nem a sötétségtől félek, ha teljes feketeség van, és semmit sem látok, biztonságban érzem magam. A fekete puha, és ölel. Az árnyékok, a nem egyértelmű dolgok, a felsejlő formák viszont rémisztőek. Azokat látnom kell. Mindig. Minden körülmények között.
Ez a film tele van árnyékokkal és zajokkal. Senki sem kapcsol villanyt, az apa mindenhová a lehető legkisebb fényt vető eszközzel sétál. (Most komolyan, az ott egy mobiltelefon??) Számomra kissé hihetetlen, de biztosan vannak ilyen talpig férfiak, akiknek fontosabb az áramszámla, mint az életük.
Az első 45 perc a jóféle ijesztgetős horror minden létező elemét felvonultatja, hanghatások, megrázó képek, random önkívületben sikító emberek. Néhol meg is rezzentem a megtekintése közben. De onnantól, hogy Mr. Boogie előkerült, nem különösebben érintett meg az egész. Persze tapsikolhatnék örömömben, hiszen végre egy jóféle ízig-vérig horrorfilm, amiben nem hentelnek ész nélkül, hanem van történet, van egy főszereplő, aki az egész elmebajt igyekszik felgöngyölíteni, és van pár "creepy" mellékszereplő, akiknek ugyan elfelejtettek karaktert és történetszálat írni, mégis abban az 1-2 jelenetben, amikor a vásznon vannak, érzi az ember, hogy itt nem stimmel valami.
Ethan Hawke remekül alakítja az italozó életmódot folytató, megtört karrierjének ívét helyreállítani próbáló krimiírót, a gyerekszereplők arcberendezése kellően "para", ezen a fronton minden a helyén van.
Egy pici hiányérzet marad az emberben, mert annyiféle vonalon lehetett volna vinni a történetet, és ez, amin vitték, talán épp a legérdektelenebb. A férfi diszfunkcionális házassága, teljes összeomlása sokkal durvább volt, mint Boogie.
Ettől függetlenül az elmúlt év egyik kiemelkedő hagyományos horrorfilmje, és a sok negatív kritika ellenére is jó, és megnézésre érdemes. Pacsi a rendezőnek.
7.5/10
2013. január 29., kedd
Loving Leah 2009 - A bátyám cipőjében
Íme még egy példa arra, hogyan csináljunk szép és érzékeny filmet, remek szereplőgárdával.
Leah (Lauren Ambrose), a 26 éves özvegy férje elvesztését gyászolja, majd találkozik egykori férje testvérével, a jóképű, 30 éves szívsebésszel, Jake-kel (Adam Kaufman). Amikor a pár rájön, hogy a zsidó szentírás szerint Jake-nek feleségül kell vennie testvére özvegyét, akkor a férfi és Leah bohém álházasságra lépnek. Csak egy a probléma: Jake már eljegyezte magát Carollal (Christy Pusz).
A szükségesnél nem akarom tovább elemezni, Lauren Ambrose-t a Six feet under óta imádom, itt is hozta a tőle várhatót, Adam Kaufman pedig meglepően jó volt Jake szerepében. Lassan csordogáló és még lassabban építkező film, de aki vevő az érzelmek, hangulatok ábrázolására, az egy másodpercig sem fog unatkozni. A rendező biztos kézzel fogta a gyeplőt, nem voltak mellékvágányok, semmi kisiklás, csak egy szép lineáris történetvezetés némi nosztalgiával. Az operatőr olyan látványvilágot álmodott, ami illik a film finomságához, minden puha pasztell, minden lágy. Sehol semmi éles, semmi hirtelen vágás. Van azonban finom humor, ami főleg a fiatal nő félénkségéből fakad. Mégse érezzük egy pillanatig se szerencsétlennek, nem sajnáljuk, mert elfogadjuk, hogy más közegből származik, más szokások között nőtt fel. Bár esetlen a való világban, mégis bájos. Az lenne a meglepő, ha Jake nem szeretne bele. Mivel azonban ez egy romantikus film, borítékolható a szerelem. Nincs is vele semmi baj, abszolút hitelesen ábrázolták.Visszafogottan. Óvatosan.
A zsidó hit inkább csak mint egyfajta fűszer lengi körül a történetet, bár az alaphelyzet a hitnek köszönhető, mégsem feltétlenül a zsidó szokásokról, vagy azok elhagyásáról szól a film, hiszen bő 90%-ában Jake egyáltalán nem foglalkozik a vallással, Leah pedig egyre inkább kitör a korlátok közül, mégis érdekes kicsit bepillantani a zsinagógába, vagy a súl-ba, hogy megtudjuk m is zajlik ott.
Nem feltétlenül újranézős, de egyszer érdemes látni.
8/10
Leah (Lauren Ambrose), a 26 éves özvegy férje elvesztését gyászolja, majd találkozik egykori férje testvérével, a jóképű, 30 éves szívsebésszel, Jake-kel (Adam Kaufman). Amikor a pár rájön, hogy a zsidó szentírás szerint Jake-nek feleségül kell vennie testvére özvegyét, akkor a férfi és Leah bohém álházasságra lépnek. Csak egy a probléma: Jake már eljegyezte magát Carollal (Christy Pusz).
A szükségesnél nem akarom tovább elemezni, Lauren Ambrose-t a Six feet under óta imádom, itt is hozta a tőle várhatót, Adam Kaufman pedig meglepően jó volt Jake szerepében. Lassan csordogáló és még lassabban építkező film, de aki vevő az érzelmek, hangulatok ábrázolására, az egy másodpercig sem fog unatkozni. A rendező biztos kézzel fogta a gyeplőt, nem voltak mellékvágányok, semmi kisiklás, csak egy szép lineáris történetvezetés némi nosztalgiával. Az operatőr olyan látványvilágot álmodott, ami illik a film finomságához, minden puha pasztell, minden lágy. Sehol semmi éles, semmi hirtelen vágás. Van azonban finom humor, ami főleg a fiatal nő félénkségéből fakad. Mégse érezzük egy pillanatig se szerencsétlennek, nem sajnáljuk, mert elfogadjuk, hogy más közegből származik, más szokások között nőtt fel. Bár esetlen a való világban, mégis bájos. Az lenne a meglepő, ha Jake nem szeretne bele. Mivel azonban ez egy romantikus film, borítékolható a szerelem. Nincs is vele semmi baj, abszolút hitelesen ábrázolták.Visszafogottan. Óvatosan.
A zsidó hit inkább csak mint egyfajta fűszer lengi körül a történetet, bár az alaphelyzet a hitnek köszönhető, mégsem feltétlenül a zsidó szokásokról, vagy azok elhagyásáról szól a film, hiszen bő 90%-ában Jake egyáltalán nem foglalkozik a vallással, Leah pedig egyre inkább kitör a korlátok közül, mégis érdekes kicsit bepillantani a zsinagógába, vagy a súl-ba, hogy megtudjuk m is zajlik ott.
Nem feltétlenül újranézős, de egyszer érdemes látni.
8/10
If only 2004 - Bárcsak (Ha másért nem is)
Íme egy példa arra, hogyan kell romantikus filmet rendezni. A LOL rendezőjének meg se merném mutatni, úgysem értené. Egy vérbeli drámával van dolgunk, ami egyszerre őszinte, szép, tiszta, és mint minden romantikus film, kissé persze klisés is, mégis szerethető.
2013. január 28., hétfő
LOL 2012
A film, amiben Miley Cyrus-t elkapta a Kristen Stewart -kór, ennek hála végig tátott szájjal és elképesztően bambán meredt a világba, mellette pedig egy végletekig kiélt, és piszkafává soványodott Ashley Greene próbálta 16 évesnek eladni magát.
Ha 2 szóval kéne jellemeznem az egészet, úgy, hogy a "fiatalabb generáció", akiknek a filmet szánták, is megértse, akkor az EPIC FAIL kifejezést ragasztanám fel a DVD-borítókra. Ez a film ugyanis rossz. Nagyon nagyon rossz.
Alig kezdődik el az iskolaév, Lolát otthagyja Chad, de hamarosan kiderül, hogy a lány legjobb barátja, a zenésznek készülő Kyle viszont gyengéd érzelmeket táplál iránta. Csakhogy a srácra a bombázó Ashley is szemet vetett. A Facebook, Youtube, Twitter és iTunes korában is ugyanazokkal a problémákkal kell szembenézniük a tinédzsereknek: túlélni a szakítást és valahogy kijönni néha elviselhetetlen szüleikkel.
Nem is értem miért kellett ezt 2×(!) leforgatni. (A francia eredeti sem jó, ugyanis.) Miley a Hannah Montana-ban se volt valami kiemelkedő, de ott legalább képes volt bájos, aranyos, vicces lenni egyszerre, Az utolsó dalban szerethető volt a maga sérülékenységével... De itt... Itt olyan, mintha egy folyamatosan magát felfújó pulyka lenne, ami előtte önbarnítóban hempergett 3 napig. A színészi eszköztára zéró, csak a nyitott száj és a polírozott fogak villantása meg a bárgyú mosolygás váltakozik. Egyszerre hihetetlen és rémisztő. Mintha tényleg Kristen-hez járt volna tanfolyamra.
Demi Moore. Demi Moore... Demi Moore 4millió plasztikai műtéttel elérte, hogy pontosan annyi idősnek nézzen ki, amennyi valójában, de úgy tűnjön, mintha kimerevedett gumiarca leválni készülne a koponyájáról. Emellett ez a nő anorexiás, és sose hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de ez a legkisebb baj vele. A nagyobb az, hogy pocsék színésznő. A karakter is borzalmas, amit játszania kéne, üres, egysíkú, éretlen, 3 gyermekes anya létére is, de a színészi játéka is minősíthetetlen. Nem találok rá szavakat.
A főszereplő barátnőiként felvonultatott tinilányok borzalmasak, ha ilyenek a mai tinik, akkor szeretném, ha valaki most azonnal lelőne. Lehetőleg a fejemre célozzon. A hímek a mai divatnak biztosan megfelelnek, de egy cseppnyi férfiasság sem szorult beléjük. Lola ex-legjobb barátja és újdonsült szerelme Kyle pedig (Dougles Booth) még a többieket is alulmúlja. Néhol nem tudtam eldönteni, rajta van-e több rúzs, vagy Lola-n, annyira bizarrul csillogott a szája. Azt hittem Edward Cullen castingot tartanak.
A történet bugyuta, üres, szinte mindenki r*banc benne, vagy legalábbis annak akar látszani, mert az menő, az az elvárt... A telefonokat persze nyomkodják 0-24-ben, na meg a laptopot, és egy percre el is gondolkoztam, miben különböznek akkor tőlem, hiszen én is a laptopon pötyögök, és a barátaimmal 90%-ban online vagy mobilon beszélek, de hamar rájöttem. Abban a 10%-ban, amiben én odakint nagyjából normális vagyok, dolgozom, felelősséget vállalok, és próbálom ápolni és építeni a kapcsolataim a körülöttem levő emberekkel, míg ezek a kis véglények piti félreértések miatt rombolják azokat.
A filmnek szinte csak mélypontjai vannak, de a csirkébe chatroulette-en kamerát dugó és azt női nemi szervnek eladó szöszi ezek közül is kitűnik. Annyira súlyos, hogy már fáj. Emellet eltörpül a piától teljesen kiütött nagymama, vagy anyuka szánalmas féltékenykedése és kalandja a zsaruval. Még Franciaország klisés bemutatását, és a franciák cikizését sem utáltam annyira, mint a csirkés jelenetet.
Hogy ajánlom-e bárkinek ezt a filmet? NEM
Hogy érdemes-e végigszenvedni a másfél órát, ami ötnek érződik? NEM
Van tanulsága? NINCS
Miért néztem meg? Gondoltam nem árthat. Tévedtem. Ártott.
Ha most lennék tini, és 12 évesen ebből a filmből próbálnám megtudni, hogyan éljem túl ezt a nehéz időszakot, akkor csak az derülne ki számomra, hogy a szex buli, lehet csinálni iskolai WC-ben is, csak hogy túl legyünk rajta végre, na meg megkérhetem az egyik jó barátom, aki ha szerencsém van, nemet mond, ha nincs szerencsém, azonnal letámad. Hogy ha füvezek és erről írogatok a naplómba, akkor anyám a szemét, nem én vagyok hülye, és hogy Párizsban a Down-kórosok vonzódnak a négerekhez. Biztos még nem láttak olyat. Végülis alig van Párizsban néger. Amikor ott jártam csak minden második ember volt az.
Szóval ez a műfaját tekintve besorolhatatlan trash nagyjából ennyit ér:
-10/-10
Ha 2 szóval kéne jellemeznem az egészet, úgy, hogy a "fiatalabb generáció", akiknek a filmet szánták, is megértse, akkor az EPIC FAIL kifejezést ragasztanám fel a DVD-borítókra. Ez a film ugyanis rossz. Nagyon nagyon rossz.
Alig kezdődik el az iskolaév, Lolát otthagyja Chad, de hamarosan kiderül, hogy a lány legjobb barátja, a zenésznek készülő Kyle viszont gyengéd érzelmeket táplál iránta. Csakhogy a srácra a bombázó Ashley is szemet vetett. A Facebook, Youtube, Twitter és iTunes korában is ugyanazokkal a problémákkal kell szembenézniük a tinédzsereknek: túlélni a szakítást és valahogy kijönni néha elviselhetetlen szüleikkel.
Nem is értem miért kellett ezt 2×(!) leforgatni. (A francia eredeti sem jó, ugyanis.) Miley a Hannah Montana-ban se volt valami kiemelkedő, de ott legalább képes volt bájos, aranyos, vicces lenni egyszerre, Az utolsó dalban szerethető volt a maga sérülékenységével... De itt... Itt olyan, mintha egy folyamatosan magát felfújó pulyka lenne, ami előtte önbarnítóban hempergett 3 napig. A színészi eszköztára zéró, csak a nyitott száj és a polírozott fogak villantása meg a bárgyú mosolygás váltakozik. Egyszerre hihetetlen és rémisztő. Mintha tényleg Kristen-hez járt volna tanfolyamra.
Demi Moore. Demi Moore... Demi Moore 4millió plasztikai műtéttel elérte, hogy pontosan annyi idősnek nézzen ki, amennyi valójában, de úgy tűnjön, mintha kimerevedett gumiarca leválni készülne a koponyájáról. Emellett ez a nő anorexiás, és sose hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de ez a legkisebb baj vele. A nagyobb az, hogy pocsék színésznő. A karakter is borzalmas, amit játszania kéne, üres, egysíkú, éretlen, 3 gyermekes anya létére is, de a színészi játéka is minősíthetetlen. Nem találok rá szavakat.
A főszereplő barátnőiként felvonultatott tinilányok borzalmasak, ha ilyenek a mai tinik, akkor szeretném, ha valaki most azonnal lelőne. Lehetőleg a fejemre célozzon. A hímek a mai divatnak biztosan megfelelnek, de egy cseppnyi férfiasság sem szorult beléjük. Lola ex-legjobb barátja és újdonsült szerelme Kyle pedig (Dougles Booth) még a többieket is alulmúlja. Néhol nem tudtam eldönteni, rajta van-e több rúzs, vagy Lola-n, annyira bizarrul csillogott a szája. Azt hittem Edward Cullen castingot tartanak.
A történet bugyuta, üres, szinte mindenki r*banc benne, vagy legalábbis annak akar látszani, mert az menő, az az elvárt... A telefonokat persze nyomkodják 0-24-ben, na meg a laptopot, és egy percre el is gondolkoztam, miben különböznek akkor tőlem, hiszen én is a laptopon pötyögök, és a barátaimmal 90%-ban online vagy mobilon beszélek, de hamar rájöttem. Abban a 10%-ban, amiben én odakint nagyjából normális vagyok, dolgozom, felelősséget vállalok, és próbálom ápolni és építeni a kapcsolataim a körülöttem levő emberekkel, míg ezek a kis véglények piti félreértések miatt rombolják azokat.
A filmnek szinte csak mélypontjai vannak, de a csirkébe chatroulette-en kamerát dugó és azt női nemi szervnek eladó szöszi ezek közül is kitűnik. Annyira súlyos, hogy már fáj. Emellet eltörpül a piától teljesen kiütött nagymama, vagy anyuka szánalmas féltékenykedése és kalandja a zsaruval. Még Franciaország klisés bemutatását, és a franciák cikizését sem utáltam annyira, mint a csirkés jelenetet.
Hogy ajánlom-e bárkinek ezt a filmet? NEM
Hogy érdemes-e végigszenvedni a másfél órát, ami ötnek érződik? NEM
Van tanulsága? NINCS
Miért néztem meg? Gondoltam nem árthat. Tévedtem. Ártott.
Ha most lennék tini, és 12 évesen ebből a filmből próbálnám megtudni, hogyan éljem túl ezt a nehéz időszakot, akkor csak az derülne ki számomra, hogy a szex buli, lehet csinálni iskolai WC-ben is, csak hogy túl legyünk rajta végre, na meg megkérhetem az egyik jó barátom, aki ha szerencsém van, nemet mond, ha nincs szerencsém, azonnal letámad. Hogy ha füvezek és erről írogatok a naplómba, akkor anyám a szemét, nem én vagyok hülye, és hogy Párizsban a Down-kórosok vonzódnak a négerekhez. Biztos még nem láttak olyat. Végülis alig van Párizsban néger. Amikor ott jártam csak minden második ember volt az.
Szóval ez a műfaját tekintve besorolhatatlan trash nagyjából ennyit ér:
-10/-10
2013. január 20., vasárnap
A szerető - L' amant 1992
Íme egy film, amit mindenkinek látnia kéne.
A Mekong folyón Saigon felé tartó kompon egy kínai férfi figyelmét megragadja egy fiatal lány, különös megjelenésével: agyonmosott selyemruhában és férfikalapjában - a korlátnak támaszkodik, s álmodózóan tekint a távolba. A férfi 32 éves, a lány 15. Megismerkednek. Szenvedélyes, eksztatikus szerelem lobban közöttük. Amikor a gazdag férfinak családi nyomásra meg kell nősülnie, a lány hazautazik Franciaországba. Híres íróként megírja első, igazi szerelmének a történetét, s ily módon vallja meg a férfinak, hogy mennyire szerette - s szereti még most is.
Szép, bár szomorú történet két világról, melyek bár egymásba folyva léteznek, mégis kőkeményen ragaszkodnak saját szabályaikhoz, a különállósághoz. A 20. század elejének minden bizonytalansága, minden keserve benne van ebben a filmben, ha elég sokáig és elég erősen nézzük. Az akkori fiatal lány már mint idős hölgy narrálja végig a történetet, értelmezi az eseményeket, felismeri és beismeri az akkor elkövetett hibáit.
Akárki akármit mond, ez egy szerelem története. A férfi éretlen, kora ellenére szinte még gyerek, a lány pedig már kész fiatal nő. Már a megismerkedésükkor pattognak közöttük a szikrák, de akkor még mindketten félnek, érdekes módon a férfi jobban. Megrémül a tiszta és akkor még romlatlan szépségtől, amivel találkozik. Később persze, mint az várható volt, tulajdonképpen egymást rontják meg. A férfi elmondja a lánynak, hogy csak kínai lányt vehet el, és csakis szűz lehet az arája, a lány pedig önmagát védendő játszadozni kezd. Olcsó szajhává alakul a férfi kedvéért, bízva abban, hogy így mindkettőjüknek könnyebb lesz az elválás. Miután a családja is megalázza, a férfi is szajhaként kezdi kezelni a lányt, a kettejük közti kezdeti szerelem olyannyira eltorzul, hogy szinte már az lenne meglepő, ha nem történne meg az az erőszak.
A tradíciók és az elvárások összecsapnak a szerelemmel és végül a felnőtt felelősségvállalás győzedelmeskedik. A férfi megnősül, elhagyja a lányt, nem jön el utolsó megbeszélt találkájukra sem. A lány már a hajón ráébred arra, mennyire ostoba volt, és mennyire szerette a férfit, de ekkor már késő. Évekkel később, könyve megjelenése után azonban a férfi egyetlen egyszer telefonál.
A két főszereplőről csak szuperlatívuszokban tudnék nyilatkozni, egyszerűen zseniálisak. Megvan közöttük az az összhang, ami egy ilyen történethez szükséges. Nagyrészt miattuk lett ilyen zseniális ez a film. Jane March tiszta és ártatlan, mégis vibráló nőiességű, csodálatosan alakítja a teljesen összezavarodott lányt. A film vége után órákig előttem volt az arca. Tony Leung Ka Fai is kiváló, annak ellenére is vonzó férfinak tudtam látni, hogy nekem abszolút nem tetszenek ezek a keleti arcberendezések. Mégis el tudta hitetni velem, hogy ő egy sármos, hihetetlen kisugárzású úriember, aki minden nő álma.
Jean-Jacques Annaud csodát tett ezzel a történettel, sikerült úgy láttatnia, hogy a számos szexjelenet ellenére sem lett hatásvadász, vagy olcsó a film. Művészi maradt, tiszta, és szép. Különösen jól sikerült eltalálni a romantika - erotika arányát, egyik sem csordul túl a filmben. Sokan bírálják, hogy egyáltalán nem romantikus, és hogy a lány nem is volt, nem is lehetett szerelmes a férfiba, bár ezt pontosan csak az író Marguerite Duras tudja, én mégis meg vagyok győződve, hogy igenis szerette. A maga módján, ami egy ilyen családban, ilyen környezetben nevelkedett ilyen fiataltól várható, ki is nyilvánította. Csak az eltérő kultúra, eltérő élethelyzet okán a férfi képtelen volt érteni a jelekből. Akkor még képtelen.
Az operatőri munka zseniális, nem is csodálom, hogy jelölték Oscar-díjra Robert Fraisse-t. A táj és a szeretkezések is csodásan fényképezettek. Gabriel Yared zeneszerző szintén kitett magáért. Remekül hangolta a muzsikát az eseményekhez.
9/10
A Mekong folyón Saigon felé tartó kompon egy kínai férfi figyelmét megragadja egy fiatal lány, különös megjelenésével: agyonmosott selyemruhában és férfikalapjában - a korlátnak támaszkodik, s álmodózóan tekint a távolba. A férfi 32 éves, a lány 15. Megismerkednek. Szenvedélyes, eksztatikus szerelem lobban közöttük. Amikor a gazdag férfinak családi nyomásra meg kell nősülnie, a lány hazautazik Franciaországba. Híres íróként megírja első, igazi szerelmének a történetét, s ily módon vallja meg a férfinak, hogy mennyire szerette - s szereti még most is.
Szép, bár szomorú történet két világról, melyek bár egymásba folyva léteznek, mégis kőkeményen ragaszkodnak saját szabályaikhoz, a különállósághoz. A 20. század elejének minden bizonytalansága, minden keserve benne van ebben a filmben, ha elég sokáig és elég erősen nézzük. Az akkori fiatal lány már mint idős hölgy narrálja végig a történetet, értelmezi az eseményeket, felismeri és beismeri az akkor elkövetett hibáit.
Akárki akármit mond, ez egy szerelem története. A férfi éretlen, kora ellenére szinte még gyerek, a lány pedig már kész fiatal nő. Már a megismerkedésükkor pattognak közöttük a szikrák, de akkor még mindketten félnek, érdekes módon a férfi jobban. Megrémül a tiszta és akkor még romlatlan szépségtől, amivel találkozik. Később persze, mint az várható volt, tulajdonképpen egymást rontják meg. A férfi elmondja a lánynak, hogy csak kínai lányt vehet el, és csakis szűz lehet az arája, a lány pedig önmagát védendő játszadozni kezd. Olcsó szajhává alakul a férfi kedvéért, bízva abban, hogy így mindkettőjüknek könnyebb lesz az elválás. Miután a családja is megalázza, a férfi is szajhaként kezdi kezelni a lányt, a kettejük közti kezdeti szerelem olyannyira eltorzul, hogy szinte már az lenne meglepő, ha nem történne meg az az erőszak.
A tradíciók és az elvárások összecsapnak a szerelemmel és végül a felnőtt felelősségvállalás győzedelmeskedik. A férfi megnősül, elhagyja a lányt, nem jön el utolsó megbeszélt találkájukra sem. A lány már a hajón ráébred arra, mennyire ostoba volt, és mennyire szerette a férfit, de ekkor már késő. Évekkel később, könyve megjelenése után azonban a férfi egyetlen egyszer telefonál.
A két főszereplőről csak szuperlatívuszokban tudnék nyilatkozni, egyszerűen zseniálisak. Megvan közöttük az az összhang, ami egy ilyen történethez szükséges. Nagyrészt miattuk lett ilyen zseniális ez a film. Jane March tiszta és ártatlan, mégis vibráló nőiességű, csodálatosan alakítja a teljesen összezavarodott lányt. A film vége után órákig előttem volt az arca. Tony Leung Ka Fai is kiváló, annak ellenére is vonzó férfinak tudtam látni, hogy nekem abszolút nem tetszenek ezek a keleti arcberendezések. Mégis el tudta hitetni velem, hogy ő egy sármos, hihetetlen kisugárzású úriember, aki minden nő álma.
Jean-Jacques Annaud csodát tett ezzel a történettel, sikerült úgy láttatnia, hogy a számos szexjelenet ellenére sem lett hatásvadász, vagy olcsó a film. Művészi maradt, tiszta, és szép. Különösen jól sikerült eltalálni a romantika - erotika arányát, egyik sem csordul túl a filmben. Sokan bírálják, hogy egyáltalán nem romantikus, és hogy a lány nem is volt, nem is lehetett szerelmes a férfiba, bár ezt pontosan csak az író Marguerite Duras tudja, én mégis meg vagyok győződve, hogy igenis szerette. A maga módján, ami egy ilyen családban, ilyen környezetben nevelkedett ilyen fiataltól várható, ki is nyilvánította. Csak az eltérő kultúra, eltérő élethelyzet okán a férfi képtelen volt érteni a jelekből. Akkor még képtelen.
Az operatőri munka zseniális, nem is csodálom, hogy jelölték Oscar-díjra Robert Fraisse-t. A táj és a szeretkezések is csodásan fényképezettek. Gabriel Yared zeneszerző szintén kitett magáért. Remekül hangolta a muzsikát az eseményekhez.
9/10
2013. január 19., szombat
A nyelvtanárnő - The Sleeping Dictionary 2002
John Truscott, a brit korona ifjú titánja a gyarmati Sarawakba érkezik és a helyi kormányzónak, Henry Bullardnak kezd dolgozni. Mellérendelnek egy fiatal lányt, Selimát, aki a helyiek furcsa módszerét, az "alvó szótár" nevű nyelvtanítási módszert alkalmazza férjénél. Lényege, hogy az angolok hamarabb megtanuljanak kommunikálni a helyiekkel és így jobban be tudjanak illeszkedni. John hatalmas elméleti tudással érkezik a civilizálatlanok gyarmatosításával kapcsolatban, ám semmit sem tud még az életről. Selima gyengédségével és romlatlanságával lenyűgözi Johnt. Egymásba szeretnek, de titkolniuk kell kapcsolatukat. Ráadásul a kormányzó finoman, de határozottan Henry értésére adja, hogy Cecil lányát neki szánja feleségül.
Jessica Alba túl szép, egyáltalán nem hiteles a bennszülött lány szerepében, még úgy sem, hogy angol apát álmodtak neki. Hugh Dancy szeretnivalóan ostoba és idétlen, de elég gyorsan adaptálódik a környezethez, és elég gyorsan válik felnőtt férfivá. Noah Taylor épp annyira visszataszító, amennyire Neville-t annak szánták.
A film nyilván nem akarja megváltani a világot, de amit vállal, hogy keserédes drámát tár elénk, azt maradéktalanul teljesíti is. A táj gyönyörű, a romantikus jelenetek nem csöpögnek, inkább erotikától fűtöttek. Alba-ból sugárzik a szexualitás, még akkor is bájos marad, mikor tudatosan rájátszik erre. Emily Mortimer a művelt, ámde végtelenül semmilyen angolkisasszony nem veheti fel vele a versenyt. Már a startnál elbukik. De nem lehet sajnálni, furcsa természete, és folyamatos bizonytalansága miatt akkor is elmarná maga mellől Truscott-ot, ha az nem lenne másba szerelmes.
Egy kis izgalom után persze boldog véggel zárul a történet. Különösebb probléma tehát nincs a filmmel, néhol az igazságérzetünk lázadozhat, néhol picit gyűlölhetjük az angolokat, de amellett, hogy kellemes és szórakoztató mozit kapunk, még nagy vonalakban korrajznak is tekinthető.
Nem tudom mekkora hírverést kapott ez készültekor, de kicsit olyannak érzem, mint ami szürke eminenciásként osont be a "nagy, komoly hírverést kapott produkciók mellett", mégis jobban megszerették a nézők. Talán a ráköltött pénz, idő, energia volt a kulcsa, talán a rengeteg ember, aki azért dolgozott, hogy a végeredmény ilyen élő, ilyen valódi legyen. Talán csak annyi, hogy tényleg nem akartak vele többet annál, mint amit nyújtani tudott. Akármi is az ok, Guy Jenkin örülhet, maradandót alkotott.
A címet magyarra fordítóknak pedig jár a sarokban kukoricán térdeplés szokás szerint...
7.5/10
Jessica Alba túl szép, egyáltalán nem hiteles a bennszülött lány szerepében, még úgy sem, hogy angol apát álmodtak neki. Hugh Dancy szeretnivalóan ostoba és idétlen, de elég gyorsan adaptálódik a környezethez, és elég gyorsan válik felnőtt férfivá. Noah Taylor épp annyira visszataszító, amennyire Neville-t annak szánták.
A film nyilván nem akarja megváltani a világot, de amit vállal, hogy keserédes drámát tár elénk, azt maradéktalanul teljesíti is. A táj gyönyörű, a romantikus jelenetek nem csöpögnek, inkább erotikától fűtöttek. Alba-ból sugárzik a szexualitás, még akkor is bájos marad, mikor tudatosan rájátszik erre. Emily Mortimer a művelt, ámde végtelenül semmilyen angolkisasszony nem veheti fel vele a versenyt. Már a startnál elbukik. De nem lehet sajnálni, furcsa természete, és folyamatos bizonytalansága miatt akkor is elmarná maga mellől Truscott-ot, ha az nem lenne másba szerelmes.
Egy kis izgalom után persze boldog véggel zárul a történet. Különösebb probléma tehát nincs a filmmel, néhol az igazságérzetünk lázadozhat, néhol picit gyűlölhetjük az angolokat, de amellett, hogy kellemes és szórakoztató mozit kapunk, még nagy vonalakban korrajznak is tekinthető.
Nem tudom mekkora hírverést kapott ez készültekor, de kicsit olyannak érzem, mint ami szürke eminenciásként osont be a "nagy, komoly hírverést kapott produkciók mellett", mégis jobban megszerették a nézők. Talán a ráköltött pénz, idő, energia volt a kulcsa, talán a rengeteg ember, aki azért dolgozott, hogy a végeredmény ilyen élő, ilyen valódi legyen. Talán csak annyi, hogy tényleg nem akartak vele többet annál, mint amit nyújtani tudott. Akármi is az ok, Guy Jenkin örülhet, maradandót alkotott.
A címet magyarra fordítóknak pedig jár a sarokban kukoricán térdeplés szokás szerint...
7.5/10
After.Life - A halott túlélő 2009
A filmmel kapcsolatosan eléggé vegyes érzéseim voltak. Egyrészt ugye nagyon szeretem Liam Neeson-t, valamilyen bizarr módon kedvelem Justin Long-ot, aki ugyan nem sokat tett még hozzá a világ filmművészetéhez, de mégis szimpatikus, és szinte már beteges kíváncsisággal követem nyomon Christina Ricci munkásságát. Innentől kezdve nem volt kérdéses, hogy ha már egyesével is leültettek volna a képernyő elé, akkor a 3 főszereplő együtt biztosan be fog rántani. Másrészt viszont rengeteg negatív kritikát, kommentet, véleményt olvastam, és az imdb értékelés is elbizonytalanított. Maga a filmes oldalakon található egyrészt félrevezető másrészt spoileres leírás azonban ismét meggyőzött.
Elöljáróban, mielőtt rátérnék a filmre, el kell mondanom valamit Liam Neeson-ről. Egyre több szerepe kapcsán érzem azt, hogy Liam bizony pszichopatákat eszik reggelire, akcióhősöket tízóraira, tankokat darabol ebédre, cápát és farkast uzsonnázik, vacsorára pedig nyárson süti meg Chuck Norris-t. Ez is egy ilyen szerep, bár az is biztos, hogy minden egyes jelenetet reggeli után, ám még a tízórai előtt forgatott le.
Nézzük a tartalmát. Anna Taylor, a fiatal, depressziós, életébe teljesen belefásult tanárnő, aki már a pasijával való együttlétet sem képes élvezni, egy hosszú, fárasztó, idegeit végképp felőrlő nap után vacsorázni készül Paul-lal, aki az elegáns étteremben készül megkérni a kezét. Anna azonban félreérti a férfi kifejezetten suta monológját, azt hiszi, hogy szakítani akar vele, így elviharzik az étteremből, majd az aznap beszedett jó pár gyógyszer és a balul sikerült vacsora előtt ivott bor ellenére autóba ül, a szakadó esőben azonban kisodródik, és súlyos, végzetes autóbalesetet szenved. Anna teste bekerül a temetkezési vállalathoz. Paul, a majdnem vőlegény képtelen belenyugodni a veszteségbe, Deacon pedig elkezdi felkészíteni a lányt a temetésre.
A történet persze nem ennyi, hiszen Anna magához tér Deacon kezei között, először ugyan meg van győződve arról, hogy félreértés történt, ő él, később azonban tudomásul veszi, hogy Deacon az egyetlen, aki képes kapcsolatot teremteni vele, már halott, csak az a dolga, hogy megbékéljen és elinduljon tovább.
Ezzel már önmagában el lehetne adni 1.5 órát, de azért csavarnak még egyet a forgatókönyvön, hogy a thrillerek rajongóit is lekössék.
A filmnek persze vannak hibái, nagyon látszik, hogy huszonpár nap alatt vették fel, és olyan alapvető dolgokra se figyeltek, mint hogy Deacon barnára festette Anna vörösre színezett haját, a koporsóban mégis vörös hajjal feküdt ismét, a temetés napján. Az ilyen hibák ellenére mégis olyan atmoszférája van, hogy aki egyszer belekerül, órákkal a vége után se szabadul belőle. Liam Neeson félelmetes, remekül hozza a társadalomba láthatatlanul belesimuló elmebeteget, Christina Ricci élve halottabb, mint a koporsóban, Justin Long pedig teljesen elborul a történet végére. Szóval a színészi alakítással nem volt semmi gond, mindenki hozta az elvártat, Neeson még annál többet is.
Ha értelmezni akarjuk a látottakat, akkor két úton indulhatunk. Hihetünk a nyilvánvalóan beteg, folyamatosan hazudozó Deacon-nek, és gondolhatjuk azt, hogy itt tényleg arról van szó, hogy készül fel egy lélek a távozásra, és hogy dolgozza fel a feldolgozhatatlant, a saját halálát. Vagy hihetünk a teljesen egyértelmű bizonyítékoknak, Anna leheletének a tükrön, a gondosan adagolt injekcióknak, és a termosztát folyamatos állítgatásának, akkor viszont egy sorozatgyilkos temeti el élve az előtte napokig bénított áldozatait. Deacon eleinte jó szándékú szellemekkel suttogónak tűnhet, de hamar egyértelművé válik, hogy nem minden az, aminek látszik. A férfi bizarr gyűjtögető, aki olyan embereket pécéz ki magának, akik élve sem élnek igazán, olyanokat, akik "elszívják mások elől a levegőt", mert nem használják ki az ölükbe hulló lehetőségeket, nem indulnak el semmilyen úton, csak vegetálnak. Szerencsére nem zuhanunk Coelho-i mélységekbe, Anna ugyan felismeri, hogy pár dolgot másként csinálna, ha lenne még egy lehetősége, mégsem hagyja el a temetkezési vállalkozó házát, amikor az kinyitja az ajtót neki. Mégsem öli meg, pedig ott van a kezében az olló, majd a kés. Nem menekül. Nem él. Paul dörömböl az ajtón, ordít, követeli Deacon-tól hogy engedje be, Anna azonban nem reagál.
Nem csak ez a furcsaság. Honnan szerez áldozatokat Deacon? Hogy követi őket? Hogy nem lett gyanús ennyi év alatt egy ilyen kis közösségben? Ki írja neki a halotti anyakönyvi kivonatokat? Egyáltalán ki az, aki több száz embernél tévesen igazolta a halál beálltált? Mindenkit előre beinjekciózott ez az elmebeteg, ezért tévedtek a kiérkező mentősök minden egyes alkalommal? Vagy összejátszik valakikkel? Megannyi kérdés, amire nincs válasz, és ami nélkül igazából csak lóg a levegőben az egész. Nem kezdődik sehol, és nem is ér véget, ez bár nagyban hozzájárul a nyomasztó hangulathoz és a komorsághoz, mégis hiányérzetet hagy maga után. Szerencsére nem csapták agyon az egész történetet egy primitív happy enddel, de ez a befejezés is furcsán sült el.
A rendezőt tulajdonképpen dicséret illeti, a filmen látszik a kemény munka, és a koncepció rendben is lenne, de a költségvetés rendkívül alacsony lehetett, és ez egyes jelenetek kivitelezésénél visszaütött. A zárt tér, amibe kerül a lány, rémisztő kellene, hogy legyen, hiszen halottakkal van körülvéve, a hentelős pornóhorrorokhoz szokott néző azonban túl tágnak, túl szépnek és túl fényesnek érez mindent, a horrornak szánt jelenetek nem nagyon forgatják fel a gyomrát. Anna egy másodpercig sem kedvelhető, nem lehet drukkolni neki, senki se akarja igazán, hogy életben maradjon, hiszen nincs miért léteznie. Paul kellemesen balfék, az ő tragédiája már jobban megérintett. De azért ez kevés.
Eredetileg Alfred Molina-t szánták a pszichopata szerepére. Vele is megnéztem volna.
6/10
Elöljáróban, mielőtt rátérnék a filmre, el kell mondanom valamit Liam Neeson-ről. Egyre több szerepe kapcsán érzem azt, hogy Liam bizony pszichopatákat eszik reggelire, akcióhősöket tízóraira, tankokat darabol ebédre, cápát és farkast uzsonnázik, vacsorára pedig nyárson süti meg Chuck Norris-t. Ez is egy ilyen szerep, bár az is biztos, hogy minden egyes jelenetet reggeli után, ám még a tízórai előtt forgatott le.
Nézzük a tartalmát. Anna Taylor, a fiatal, depressziós, életébe teljesen belefásult tanárnő, aki már a pasijával való együttlétet sem képes élvezni, egy hosszú, fárasztó, idegeit végképp felőrlő nap után vacsorázni készül Paul-lal, aki az elegáns étteremben készül megkérni a kezét. Anna azonban félreérti a férfi kifejezetten suta monológját, azt hiszi, hogy szakítani akar vele, így elviharzik az étteremből, majd az aznap beszedett jó pár gyógyszer és a balul sikerült vacsora előtt ivott bor ellenére autóba ül, a szakadó esőben azonban kisodródik, és súlyos, végzetes autóbalesetet szenved. Anna teste bekerül a temetkezési vállalathoz. Paul, a majdnem vőlegény képtelen belenyugodni a veszteségbe, Deacon pedig elkezdi felkészíteni a lányt a temetésre.
A történet persze nem ennyi, hiszen Anna magához tér Deacon kezei között, először ugyan meg van győződve arról, hogy félreértés történt, ő él, később azonban tudomásul veszi, hogy Deacon az egyetlen, aki képes kapcsolatot teremteni vele, már halott, csak az a dolga, hogy megbékéljen és elinduljon tovább.
Ezzel már önmagában el lehetne adni 1.5 órát, de azért csavarnak még egyet a forgatókönyvön, hogy a thrillerek rajongóit is lekössék.
A filmnek persze vannak hibái, nagyon látszik, hogy huszonpár nap alatt vették fel, és olyan alapvető dolgokra se figyeltek, mint hogy Deacon barnára festette Anna vörösre színezett haját, a koporsóban mégis vörös hajjal feküdt ismét, a temetés napján. Az ilyen hibák ellenére mégis olyan atmoszférája van, hogy aki egyszer belekerül, órákkal a vége után se szabadul belőle. Liam Neeson félelmetes, remekül hozza a társadalomba láthatatlanul belesimuló elmebeteget, Christina Ricci élve halottabb, mint a koporsóban, Justin Long pedig teljesen elborul a történet végére. Szóval a színészi alakítással nem volt semmi gond, mindenki hozta az elvártat, Neeson még annál többet is.
Ha értelmezni akarjuk a látottakat, akkor két úton indulhatunk. Hihetünk a nyilvánvalóan beteg, folyamatosan hazudozó Deacon-nek, és gondolhatjuk azt, hogy itt tényleg arról van szó, hogy készül fel egy lélek a távozásra, és hogy dolgozza fel a feldolgozhatatlant, a saját halálát. Vagy hihetünk a teljesen egyértelmű bizonyítékoknak, Anna leheletének a tükrön, a gondosan adagolt injekcióknak, és a termosztát folyamatos állítgatásának, akkor viszont egy sorozatgyilkos temeti el élve az előtte napokig bénított áldozatait. Deacon eleinte jó szándékú szellemekkel suttogónak tűnhet, de hamar egyértelművé válik, hogy nem minden az, aminek látszik. A férfi bizarr gyűjtögető, aki olyan embereket pécéz ki magának, akik élve sem élnek igazán, olyanokat, akik "elszívják mások elől a levegőt", mert nem használják ki az ölükbe hulló lehetőségeket, nem indulnak el semmilyen úton, csak vegetálnak. Szerencsére nem zuhanunk Coelho-i mélységekbe, Anna ugyan felismeri, hogy pár dolgot másként csinálna, ha lenne még egy lehetősége, mégsem hagyja el a temetkezési vállalkozó házát, amikor az kinyitja az ajtót neki. Mégsem öli meg, pedig ott van a kezében az olló, majd a kés. Nem menekül. Nem él. Paul dörömböl az ajtón, ordít, követeli Deacon-tól hogy engedje be, Anna azonban nem reagál.
Nem csak ez a furcsaság. Honnan szerez áldozatokat Deacon? Hogy követi őket? Hogy nem lett gyanús ennyi év alatt egy ilyen kis közösségben? Ki írja neki a halotti anyakönyvi kivonatokat? Egyáltalán ki az, aki több száz embernél tévesen igazolta a halál beálltált? Mindenkit előre beinjekciózott ez az elmebeteg, ezért tévedtek a kiérkező mentősök minden egyes alkalommal? Vagy összejátszik valakikkel? Megannyi kérdés, amire nincs válasz, és ami nélkül igazából csak lóg a levegőben az egész. Nem kezdődik sehol, és nem is ér véget, ez bár nagyban hozzájárul a nyomasztó hangulathoz és a komorsághoz, mégis hiányérzetet hagy maga után. Szerencsére nem csapták agyon az egész történetet egy primitív happy enddel, de ez a befejezés is furcsán sült el.
A rendezőt tulajdonképpen dicséret illeti, a filmen látszik a kemény munka, és a koncepció rendben is lenne, de a költségvetés rendkívül alacsony lehetett, és ez egyes jelenetek kivitelezésénél visszaütött. A zárt tér, amibe kerül a lány, rémisztő kellene, hogy legyen, hiszen halottakkal van körülvéve, a hentelős pornóhorrorokhoz szokott néző azonban túl tágnak, túl szépnek és túl fényesnek érez mindent, a horrornak szánt jelenetek nem nagyon forgatják fel a gyomrát. Anna egy másodpercig sem kedvelhető, nem lehet drukkolni neki, senki se akarja igazán, hogy életben maradjon, hiszen nincs miért léteznie. Paul kellemesen balfék, az ő tragédiája már jobban megérintett. De azért ez kevés.
Eredetileg Alfred Molina-t szánták a pszichopata szerepére. Vele is megnéztem volna.
6/10
2013. január 16., szerda
The Possession 2012 - Démoni doboz
Igaza van Szirmai Gergelynek, ezt a filmet mindenki látta már. Jobb kivitelezésben is.
A frissen elvált apa, Clyde még nem szokta meg, hogy külön él ex-nejétől, Stephanie-tól mindenesetre abban nem lát sok kivetnivalót, mikor legkisebb lányuk, Em egy kirakodóvásáron kinéz, majd megvesz magának egy titokzatos feliratokkal díszített fadobozkát. Nem sokkal később egyre furcsább dolgok történnek. Em a dobozka megszállottjává válik - nagyjából mindenhová magával viszi faragott zsákmányát. Viselkedése pedig egyre aggasztóbbá válik. Apja, bár megpróbálja, ám képtelen szétválasztani Emet a doboztól, de legalább Stephanie is hinni kezd neki, mivel szerinte a furcsa tárgy az oka annak, hogy kislányuk kezdi elveszíteni az eszét.
A kislány hozza amit kell, apuci egész korrekt (már a SupNat-ban is szerettem a színészt). Anyuci ütnivaló, visszataszító, borzalmas, undorító, szavaim nincsenek rá. Sosem fogom megérteni, hogy egy a gyerekeiért mindent megtevő apáról (aki, oké, gyakran elfoglalt, és hajlamos elkésni a srácok fellépéseiről) hogy lehet azt hinni egyik napról a másikra, hogy ha 14-5 évig sosem bántotta a kicsiket, akkor egyik pillanatról a másikra a nagyobbik lánya szeme láttára veri félhülyére és félholtra a kisebbet. Ki az, aki ezt feltételezi az emberről, akiről tudja, hogy a légynek se tudna ártani, és akivel tizeniksz évet együtt élt? Hát egy önnön tökéletessége tudatában dagonyázó, egocentrikus, enyhén ribancoid nő, aki ráadásul még ostoba is.
A férfiban ugyanis az erőszakosság szikrája sincs meg, semmilyen jel nem utal arra, hogy valaha is bántana bárkit, leginkább azzal a jelenettel tudnám ezt alátámasztani, amikor okos anyuci a bíróságon elintézi, hogy megvonják apuci kapcsolattartási jogát, a férfi a nő után rohan, hogy beszéljen vele, a nő csak ordít, replikázik, a férfi elkapja a karját, hogy legalább forduljon felé, a nő hisztériázik, és közli a férfival, hogy tűnjön el. Na ez volt az a momentum, ahol szívem szerint egy vascsővel okoztam volna 8 napon túl gyógyuló sérüléseket anyucinak, de legalábbis lekentem volna neki 2 akkorát, hogy a bíróság fala adja a harmadikat és negyediket, pedig gyűlölöm az erőszakot, és megvetem azokat az embereket, akik bántalmaznak másokat. De a nő irracionális viselkedésére tehetetlenségemben nem sok mást tudtam volna reagálni. A jámbor apuci azonban egyszerűen elsétált. Eszébe sem jutott, hogy legalább alaposabban megrángassa a teljesen hülye asszonyt, hogy térj már észhez, a lányunkban bérelt lakást az ördög!
A dibbuk (démon) CGI-je a nevetséges - hihető skálán valahol a félelmetesen rossz pontnál helyezkedik el, szóval aki azért nézné meg a filmet, mert félne egy jóízűt, azt mindenképpen lebeszélném a megtekintésről, inkább egy sétát ajánlanék éjszaka egy elhagyatott elmegyógyintézetben.
A történet/forgatókönyv tehát pocsék, a CGI gyatra, az operatőri munka azonban zseniális. A doboz-motívum végigvonul az egész filmen, amikor épp nem a démoni dobozt mutatják, akkor is téglatestekbe van zárva a tér (és nem azért mert a vászon, vagy épp a monitor is téglalap alakú). A kislányt játszó Natasha Calis is hihetetlenül jó, néha mikor csak áll, és bámul a kamerába, kiráz tőle a hideg. Szóval volt azért puskapor ebben a filmben, még akkor is, ha nem lőttek semmit végül.
Egészen az utolsó jelenetekig azt is gondolhatná az egyszeri néző, hogy oké, klisés, oké láttam már ilyet, de annyira nem rossz ez, erős közepes... A végével azonban agyonvágnak mindent. Fognak egy mángorlót, és addig ütik az egész koncepciót, amíg a képletesen vett dobozból kb. kör nem lesz. A diszfunkcionális család varázsütésre egésszé válik, egy másodperc alatt elfelejtődik, hogy anyuci X ideig, egy másik férfival élt, hogy minek tartotta apucit korábban... Mintha mi sem történt volna, ülnek a konyhában, és élvezik a reggeli napfény simogatását. Röhej. A záró képsorok pedig, amiknek nyugtalanságot kellene ébreszteniük, szimplán elégedetlen, keserű mosolyt csalnak a néző arcára. Miközben néztem az utolsó kockákat, végig arra gondoltam, hogy "Most komolyan? Bedobják, hogy...?" És be. Azt kell mondanom, hogy be.
Ezzel pedig felteszik a klisétortára a klisémeggyet. És megszerzik a
3.5/10-es pontszámot, amit kizárólag a színészi játék miatt adok. Anélkül nulla lenne.
A frissen elvált apa, Clyde még nem szokta meg, hogy külön él ex-nejétől, Stephanie-tól mindenesetre abban nem lát sok kivetnivalót, mikor legkisebb lányuk, Em egy kirakodóvásáron kinéz, majd megvesz magának egy titokzatos feliratokkal díszített fadobozkát. Nem sokkal később egyre furcsább dolgok történnek. Em a dobozka megszállottjává válik - nagyjából mindenhová magával viszi faragott zsákmányát. Viselkedése pedig egyre aggasztóbbá válik. Apja, bár megpróbálja, ám képtelen szétválasztani Emet a doboztól, de legalább Stephanie is hinni kezd neki, mivel szerinte a furcsa tárgy az oka annak, hogy kislányuk kezdi elveszíteni az eszét.
A kislány hozza amit kell, apuci egész korrekt (már a SupNat-ban is szerettem a színészt). Anyuci ütnivaló, visszataszító, borzalmas, undorító, szavaim nincsenek rá. Sosem fogom megérteni, hogy egy a gyerekeiért mindent megtevő apáról (aki, oké, gyakran elfoglalt, és hajlamos elkésni a srácok fellépéseiről) hogy lehet azt hinni egyik napról a másikra, hogy ha 14-5 évig sosem bántotta a kicsiket, akkor egyik pillanatról a másikra a nagyobbik lánya szeme láttára veri félhülyére és félholtra a kisebbet. Ki az, aki ezt feltételezi az emberről, akiről tudja, hogy a légynek se tudna ártani, és akivel tizeniksz évet együtt élt? Hát egy önnön tökéletessége tudatában dagonyázó, egocentrikus, enyhén ribancoid nő, aki ráadásul még ostoba is.
A férfiban ugyanis az erőszakosság szikrája sincs meg, semmilyen jel nem utal arra, hogy valaha is bántana bárkit, leginkább azzal a jelenettel tudnám ezt alátámasztani, amikor okos anyuci a bíróságon elintézi, hogy megvonják apuci kapcsolattartási jogát, a férfi a nő után rohan, hogy beszéljen vele, a nő csak ordít, replikázik, a férfi elkapja a karját, hogy legalább forduljon felé, a nő hisztériázik, és közli a férfival, hogy tűnjön el. Na ez volt az a momentum, ahol szívem szerint egy vascsővel okoztam volna 8 napon túl gyógyuló sérüléseket anyucinak, de legalábbis lekentem volna neki 2 akkorát, hogy a bíróság fala adja a harmadikat és negyediket, pedig gyűlölöm az erőszakot, és megvetem azokat az embereket, akik bántalmaznak másokat. De a nő irracionális viselkedésére tehetetlenségemben nem sok mást tudtam volna reagálni. A jámbor apuci azonban egyszerűen elsétált. Eszébe sem jutott, hogy legalább alaposabban megrángassa a teljesen hülye asszonyt, hogy térj már észhez, a lányunkban bérelt lakást az ördög!
A dibbuk (démon) CGI-je a nevetséges - hihető skálán valahol a félelmetesen rossz pontnál helyezkedik el, szóval aki azért nézné meg a filmet, mert félne egy jóízűt, azt mindenképpen lebeszélném a megtekintésről, inkább egy sétát ajánlanék éjszaka egy elhagyatott elmegyógyintézetben.
A történet/forgatókönyv tehát pocsék, a CGI gyatra, az operatőri munka azonban zseniális. A doboz-motívum végigvonul az egész filmen, amikor épp nem a démoni dobozt mutatják, akkor is téglatestekbe van zárva a tér (és nem azért mert a vászon, vagy épp a monitor is téglalap alakú). A kislányt játszó Natasha Calis is hihetetlenül jó, néha mikor csak áll, és bámul a kamerába, kiráz tőle a hideg. Szóval volt azért puskapor ebben a filmben, még akkor is, ha nem lőttek semmit végül.
Egészen az utolsó jelenetekig azt is gondolhatná az egyszeri néző, hogy oké, klisés, oké láttam már ilyet, de annyira nem rossz ez, erős közepes... A végével azonban agyonvágnak mindent. Fognak egy mángorlót, és addig ütik az egész koncepciót, amíg a képletesen vett dobozból kb. kör nem lesz. A diszfunkcionális család varázsütésre egésszé válik, egy másodperc alatt elfelejtődik, hogy anyuci X ideig, egy másik férfival élt, hogy minek tartotta apucit korábban... Mintha mi sem történt volna, ülnek a konyhában, és élvezik a reggeli napfény simogatását. Röhej. A záró képsorok pedig, amiknek nyugtalanságot kellene ébreszteniük, szimplán elégedetlen, keserű mosolyt csalnak a néző arcára. Miközben néztem az utolsó kockákat, végig arra gondoltam, hogy "Most komolyan? Bedobják, hogy...?" És be. Azt kell mondanom, hogy be.
Ezzel pedig felteszik a klisétortára a klisémeggyet. És megszerzik a
3.5/10-es pontszámot, amit kizárólag a színészi játék miatt adok. Anélkül nulla lenne.
2013. január 12., szombat
Breaking Wind 2011 - A vámpírok szaga (Alkonyat teljes sötétségben)
Vannak olyan filmek, amik annyira rosszak, hogy már jók. Az eredeti Alkonyat -széria nem ilyen.
Vannak olyan filmek, amik nem jók, de legalább sz*rok. Az eredeti Alkonyat -széria nem ilyen.
Az első rész még úgy-ahogy, a második azonban már büntet, a harmadik említésre sem méltó, a negyedik fáj, a záróakkord pedig gyilkos.
Szóval már az alap is borzalmas, milyen paródiát lehetne ebből csinálni? A könyvekből se sikerült, a New Moan - New Mona is elvetélt próbálkozás volt. A Vampires suck film is altesti poénokra épített, és rém gyenge volt, Hilly és Hannah Hindi 10 perces youtube-os szösszeneteiben ezerszer több az ötlet, mint akár az eredeti szériában, akár a korábbi paródiában. Még a színészi játék is jobb. Figyeljétek csak "edvárd" fejét majd "dzséköbét": Breaking Dawn Parody by The Hillywood Show
De a High School Musical-be oltott paródia is ezerszer jobb még az eredeti filmnél is, nemhogy a Szívnak a vámpírok-nál: HSM style
Ezek után én már biztosan nem vágtam volna a fejszémet egy újabb paródiafilm készítésébe, hacsak az nem ötletes/zenés/görbe tükröt állító/ igazán poénos. Mert ebből van hiány a piacon, de abból amit A vámpírok szaga készítői letettek az asztalra (alpári, undorító, gusztustalan mocsok) így is túltermelés van.
Soha nem gondoltam volna, hogy egy teljes filmet lehet a bélgázokra és a bélsárra építeni, de a forgetókönyíró mégis ezt a koncepciót választotta. Nem viccelek. 80 percen keresztül azon "poénkodnak", hogy ki "csokizik be, ki milyen büdöset ereszt, és fel lehet-e ismerni egy állandóan zabáló vérfarkast a gázainak szagáról. Jó, ezen kívül más "rendkívül igényes" humorbonbon is száll az ég felé, a gyaníthatóan impotens Edward-ot ugyanis már a kezdő képsorokban letámadja a csattogó műfogsorú szexnagyi, és a jóérzésű nézőt itt ki is rázza a hideg.
Hogy miért nem kapcsoltam ki azonnal? 4 okból:
- meg akartam tudni, van-e még lejjebb a kezdetnél (van)
- Rosalie Bella iránti gyűlöletének ábrázolása meglepően jó, szerintem nincs olyan Bella-t utáló néző, aki ne értene egyet velem
- Bella hülyesége és csapodársága a végletekig van karikírozva, de teljesen igaz, amit ez a film állít róla
- a színészi játék még ebben a minősíthetetlen ürülékben is jobb, mint az eredeti filmben (ami azért borzasztó kellemetlen, ha belegondolunk)
Ettől függetlenül ez egy agyrothasztó pusztulat, egy ötlettelen pöcegödör, aminél nem tudom szánakozzak-e, vagy megrémüljek amiatt, hogy valaki komolyan pénzt költött rá. Figyeljétek inkább A Hindi-lányok munkásságát, és támogassátok őket! Szépek, fiatalok, tehetségesek.. Legyen az övék a jövő, ne az ilyen minősíthetetlen végbélből származó produktumoké.
-10/-10
Vannak olyan filmek, amik nem jók, de legalább sz*rok. Az eredeti Alkonyat -széria nem ilyen.
Az első rész még úgy-ahogy, a második azonban már büntet, a harmadik említésre sem méltó, a negyedik fáj, a záróakkord pedig gyilkos.
Szóval már az alap is borzalmas, milyen paródiát lehetne ebből csinálni? A könyvekből se sikerült, a New Moan - New Mona is elvetélt próbálkozás volt. A Vampires suck film is altesti poénokra épített, és rém gyenge volt, Hilly és Hannah Hindi 10 perces youtube-os szösszeneteiben ezerszer több az ötlet, mint akár az eredeti szériában, akár a korábbi paródiában. Még a színészi játék is jobb. Figyeljétek csak "edvárd" fejét majd "dzséköbét": Breaking Dawn Parody by The Hillywood Show
De a High School Musical-be oltott paródia is ezerszer jobb még az eredeti filmnél is, nemhogy a Szívnak a vámpírok-nál: HSM style
Ezek után én már biztosan nem vágtam volna a fejszémet egy újabb paródiafilm készítésébe, hacsak az nem ötletes/zenés/görbe tükröt állító/ igazán poénos. Mert ebből van hiány a piacon, de abból amit A vámpírok szaga készítői letettek az asztalra (alpári, undorító, gusztustalan mocsok) így is túltermelés van.
Soha nem gondoltam volna, hogy egy teljes filmet lehet a bélgázokra és a bélsárra építeni, de a forgetókönyíró mégis ezt a koncepciót választotta. Nem viccelek. 80 percen keresztül azon "poénkodnak", hogy ki "csokizik be, ki milyen büdöset ereszt, és fel lehet-e ismerni egy állandóan zabáló vérfarkast a gázainak szagáról. Jó, ezen kívül más "rendkívül igényes" humorbonbon is száll az ég felé, a gyaníthatóan impotens Edward-ot ugyanis már a kezdő képsorokban letámadja a csattogó műfogsorú szexnagyi, és a jóérzésű nézőt itt ki is rázza a hideg.
Hogy miért nem kapcsoltam ki azonnal? 4 okból:
- meg akartam tudni, van-e még lejjebb a kezdetnél (van)
- Rosalie Bella iránti gyűlöletének ábrázolása meglepően jó, szerintem nincs olyan Bella-t utáló néző, aki ne értene egyet velem
- Bella hülyesége és csapodársága a végletekig van karikírozva, de teljesen igaz, amit ez a film állít róla
- a színészi játék még ebben a minősíthetetlen ürülékben is jobb, mint az eredeti filmben (ami azért borzasztó kellemetlen, ha belegondolunk)
Ettől függetlenül ez egy agyrothasztó pusztulat, egy ötlettelen pöcegödör, aminél nem tudom szánakozzak-e, vagy megrémüljek amiatt, hogy valaki komolyan pénzt költött rá. Figyeljétek inkább A Hindi-lányok munkásságát, és támogassátok őket! Szépek, fiatalok, tehetségesek.. Legyen az övék a jövő, ne az ilyen minősíthetetlen végbélből származó produktumoké.
-10/-10
2013. január 10., csütörtök
Kék lagúna - Az ébredés 2012
Ez az első olyan film, amiről nem tudom eldönteni, kiknek is szánták. Mert akció, izgalom, fordulat az nincs benne, 18 felett szerintem senkit sem köt le. Drámát próbálnak becsempészni, de annyira pocsék a forgatókönyv, és annyira botrányosak a dialógusok, hogy ebből se lesz semmi. Kiskamaszok esetleg jól szórakozhatnának rajta, de ahhoz, hogy ez elé leültessek egy 12-13 évest, a megítélésem szerint sok benne a szex. Persze nem mutatják, minden ki van takarva, de azért többször is egymásnak esnek a fiatalok, és nem biztos, hogy szeretném, ha egy "kislány" ebből tanulna.
A történet tehát egy nulla:
Két középiskolás diák egy trópusi szigeten ragad, a a külvilágtól elzárva. A túléléshez szükségük van egymásra - egyre többet tanulnak az őket körülvevő világról és egymásról is, miközben lassan egymásba szeretnek.
A látvány nagyjából nulla, még csak a "lagúna" sem túl különleges. A szereplők színészi képességei szinte már magyar kertévés magasságokba emelik őket... Indiana Evans se jutott túl messzire a H2O-tól. Érdekes, hogy amíg Claire Holt egy pocsék horrorfilm mellékszerepe után egy lejtmenetbe kapcsolt ám még mindig népszerű sorozat hihetetlenül dögös és veszélyes vámpírlánya lett, Phoebe Tonkin pedig bukott egyet a Titkos körrel, majd most "bedögösnősködte" magát az előbb már említett Vámpírnaplókba, farkaslánynak (bár igen haloványan teljesít), Evans kisasszonynak nem volt más lehetősége, mint hogy ledobja a textil nagy részét, és falatnyi bikiniben riszálva cipelje a pálmaleveleket, egy szemmel láthatóan még a pubertáskor előtt álló kisfiú párás tekintetének sugarában.
Meg vagyok lőve. A film nem drámai, a színészek nem jók, humorral még csak nyomokban sem találkozunk, a konfliktusok hiteltelenek, és néhol értelmetlenek is. Mégse tudom azt mondani, hogy egyértelműen pocsék film. Egyszer végig lehet ülni. Van benne egy aranyos majom.
3.5/10
A történet tehát egy nulla:
Két középiskolás diák egy trópusi szigeten ragad, a a külvilágtól elzárva. A túléléshez szükségük van egymásra - egyre többet tanulnak az őket körülvevő világról és egymásról is, miközben lassan egymásba szeretnek.
A látvány nagyjából nulla, még csak a "lagúna" sem túl különleges. A szereplők színészi képességei szinte már magyar kertévés magasságokba emelik őket... Indiana Evans se jutott túl messzire a H2O-tól. Érdekes, hogy amíg Claire Holt egy pocsék horrorfilm mellékszerepe után egy lejtmenetbe kapcsolt ám még mindig népszerű sorozat hihetetlenül dögös és veszélyes vámpírlánya lett, Phoebe Tonkin pedig bukott egyet a Titkos körrel, majd most "bedögösnősködte" magát az előbb már említett Vámpírnaplókba, farkaslánynak (bár igen haloványan teljesít), Evans kisasszonynak nem volt más lehetősége, mint hogy ledobja a textil nagy részét, és falatnyi bikiniben riszálva cipelje a pálmaleveleket, egy szemmel láthatóan még a pubertáskor előtt álló kisfiú párás tekintetének sugarában.
Meg vagyok lőve. A film nem drámai, a színészek nem jók, humorral még csak nyomokban sem találkozunk, a konfliktusok hiteltelenek, és néhol értelmetlenek is. Mégse tudom azt mondani, hogy egyértelműen pocsék film. Egyszer végig lehet ülni. Van benne egy aranyos majom.
3.5/10
2013. január 8., kedd
Bűnök és szerelmek
Nem, ez nem legújabb mexikói telenovella címe... Bár az lenne.
Ez az a pont, ahol a TV2 belenyúlt a szarosbödönbe, először könyékig merült benne, majd vállig, és miután így sem ért az aljára, bedugta a fejét is.
A Csillag születik szellemi kútmérgezése kiscserkész volt ahhoz képest, ami itt zajlik most, kérem szépen. Egyszerűen felfoghatatlan, hihetetlen, és egyelőre nem találom a megfelelő szavakat, hogy leírjam azt a borzalmat, amit az első rész megtekintése közben átéltem.
A történet a port.hu szerint:
"Az elképesztő izgalmakat, meghökkentő fordulatokat, titkokat és szerelmi drámákat ígérő magyar sorozat történetének középpontjában három társaság áll. A Bodzás klán, melynek tagjai családi "üzlet" címén leginkább piszkos ügyletekkel keresik a napi betevőt; a Kapus család, élén Kapus Tiborral, aki rendőrfőnökként mindent megtesz azért, hogy felszámolja Bodzásék bandáját, valamint néhány nevelőintézetben nevelkedett fiatal, akik miközben kisebb-nagyobb stiklikkel próbálnak érvényesülni, szoros kapcsolatot ápolnak az alvilággal és Kapusékkal is. A három társaság tagjai között titkos szerelmek, régi és új barátságok, ellentétek és szövetségek szövődnek, valamint egy régi konfliktus is felszínre kerül, amely ellentétes oldalra sodorta az egykori gyermekkori barátokat: a maffiózó Bodzás Lajost és a rendőrfőnök Kapus Tibort..."
Már ez önmagáért beszélhetne, ennél jobb ajánlólevél nem is kell ahhoz, hogy az ember azonnal áramtalanítson minden létező monitort, tv-t, bármilyen mozgókép lejátszására alkalmas eszközt... De a mazochistábbja kitart. Hátha nem lesz ez olyan rossz, gondolja. Végülis szerepelnek benne színészek, pl. az a Bánovits Vivianne, aki a nemrég súlyos pénzekből forgatott Pillangó Zsuzsikájaként domborított. (Hogy arról a filmről mi a véleményem, az más kérdés.) Meg a történet is eléggé valóság-illatú... Miért ne működhetne ez?
Aztán következik a főcím, majd az első percek... A narrátor hangja egy másodpercig izgatottan cseng, mintha örülne az új munkának, vagy legalábbis az összegnek, amit átutalnak, vagy kézbe adnak neki cserébe, aztán dögunalmasan, monotonon zakatol tovább. És a "pokol" elszabadul.
Rondábbnál rondább emberek érkeznek, hiteltelenebbnél hiteltelenebb színészi játékkal. Nem tudom eldönteni, hogy trash sorozatot nézek, vagy trash reality-t. Már a komplett Bodzás (?!?!?!) klán kiveri a biztosítékos nálam, de csak a rész vége felé pattan el az utolsó húr, amikor megérkezik Kapus (?!?!??!?) rendőr úr, talpig egyenruhában, majd a biztonság kedvéért kiírják mellé, hogy Kapus GipszJakab. Rendőr. Mert ugye a néző nem lát. Sőt, a néző azt gondolja, hogy farsang van, netán Halloween... Esetleg április 1. Ez esetben el is várnám, nyilván, hogy tisztázzák a helyzetet, és kiírják, hogy Tóth Ottó hidegburkoló helovinkor(!) mentőtisztnek öltözött, de ameddig valaki pontosan az, ahogy kinéz, köszönöm, nem kérek belőle.
De vonatkoztassunk el az idióta nevektől, az idióta narrálástól és kiírogatástól. Ha mindezt lefejtjük a sorozatról, akkor azt kell mondanom, jobb mint vártam. Nagyjából arra számítottam, hogy épp annyira fog szórakoztatni, mint egy kupac meleg, gőzölgő tehéntrágya... Ehhez képest voltak pozitív csalódások. Például az alkesz mamát játszó nőn kimondottan jót nevettem, és határozottan kíváncsi vagyok, kit lőttek le. Remélem mindenkit, és vége is. De nincs nekünk olyan szerencsénk. Ha a történettel nem is, esetleg néhány letakart majd véletlenül mégis felvillanó márkajelzéssel tehát a továbbiakban is szórakoztathatjuk magunkat...
A színpadias lassítások, a pocsék hang, és a még pocsékabb fényképezés számomra azt jelzi, hogy mindent azért ezek se gondolnak komolyan, ott a csatornánál... De aztán egy másik csatornára gondolok, és a Marslakókra, amit a végén már az se nézett, aki játszott benne, mégis meglepően sokáig műsoron maradt... Szóval ebből is lehet akár új Jóban-Rosszban.
Hello 2013. Hello Magyarország. Az Rtl Klub pedig már bőszen dolgozik a nagy visszavágón. Hát, előttük a pálya. Tessék ezt alulmúlni. Bár előre szólok, nem lesz könnyű... De ahogy azt a másik csatornát "ismerem", sikerülni fog nekik.
1.5/10
Ez az a pont, ahol a TV2 belenyúlt a szarosbödönbe, először könyékig merült benne, majd vállig, és miután így sem ért az aljára, bedugta a fejét is.
A Csillag születik szellemi kútmérgezése kiscserkész volt ahhoz képest, ami itt zajlik most, kérem szépen. Egyszerűen felfoghatatlan, hihetetlen, és egyelőre nem találom a megfelelő szavakat, hogy leírjam azt a borzalmat, amit az első rész megtekintése közben átéltem.
A történet a port.hu szerint:
"Az elképesztő izgalmakat, meghökkentő fordulatokat, titkokat és szerelmi drámákat ígérő magyar sorozat történetének középpontjában három társaság áll. A Bodzás klán, melynek tagjai családi "üzlet" címén leginkább piszkos ügyletekkel keresik a napi betevőt; a Kapus család, élén Kapus Tiborral, aki rendőrfőnökként mindent megtesz azért, hogy felszámolja Bodzásék bandáját, valamint néhány nevelőintézetben nevelkedett fiatal, akik miközben kisebb-nagyobb stiklikkel próbálnak érvényesülni, szoros kapcsolatot ápolnak az alvilággal és Kapusékkal is. A három társaság tagjai között titkos szerelmek, régi és új barátságok, ellentétek és szövetségek szövődnek, valamint egy régi konfliktus is felszínre kerül, amely ellentétes oldalra sodorta az egykori gyermekkori barátokat: a maffiózó Bodzás Lajost és a rendőrfőnök Kapus Tibort..."
Már ez önmagáért beszélhetne, ennél jobb ajánlólevél nem is kell ahhoz, hogy az ember azonnal áramtalanítson minden létező monitort, tv-t, bármilyen mozgókép lejátszására alkalmas eszközt... De a mazochistábbja kitart. Hátha nem lesz ez olyan rossz, gondolja. Végülis szerepelnek benne színészek, pl. az a Bánovits Vivianne, aki a nemrég súlyos pénzekből forgatott Pillangó Zsuzsikájaként domborított. (Hogy arról a filmről mi a véleményem, az más kérdés.) Meg a történet is eléggé valóság-illatú... Miért ne működhetne ez?
Aztán következik a főcím, majd az első percek... A narrátor hangja egy másodpercig izgatottan cseng, mintha örülne az új munkának, vagy legalábbis az összegnek, amit átutalnak, vagy kézbe adnak neki cserébe, aztán dögunalmasan, monotonon zakatol tovább. És a "pokol" elszabadul.
Rondábbnál rondább emberek érkeznek, hiteltelenebbnél hiteltelenebb színészi játékkal. Nem tudom eldönteni, hogy trash sorozatot nézek, vagy trash reality-t. Már a komplett Bodzás (?!?!?!) klán kiveri a biztosítékos nálam, de csak a rész vége felé pattan el az utolsó húr, amikor megérkezik Kapus (?!?!??!?) rendőr úr, talpig egyenruhában, majd a biztonság kedvéért kiírják mellé, hogy Kapus GipszJakab. Rendőr. Mert ugye a néző nem lát. Sőt, a néző azt gondolja, hogy farsang van, netán Halloween... Esetleg április 1. Ez esetben el is várnám, nyilván, hogy tisztázzák a helyzetet, és kiírják, hogy Tóth Ottó hidegburkoló helovinkor(!) mentőtisztnek öltözött, de ameddig valaki pontosan az, ahogy kinéz, köszönöm, nem kérek belőle.
De vonatkoztassunk el az idióta nevektől, az idióta narrálástól és kiírogatástól. Ha mindezt lefejtjük a sorozatról, akkor azt kell mondanom, jobb mint vártam. Nagyjából arra számítottam, hogy épp annyira fog szórakoztatni, mint egy kupac meleg, gőzölgő tehéntrágya... Ehhez képest voltak pozitív csalódások. Például az alkesz mamát játszó nőn kimondottan jót nevettem, és határozottan kíváncsi vagyok, kit lőttek le. Remélem mindenkit, és vége is. De nincs nekünk olyan szerencsénk. Ha a történettel nem is, esetleg néhány letakart majd véletlenül mégis felvillanó márkajelzéssel tehát a továbbiakban is szórakoztathatjuk magunkat...
A színpadias lassítások, a pocsék hang, és a még pocsékabb fényképezés számomra azt jelzi, hogy mindent azért ezek se gondolnak komolyan, ott a csatornánál... De aztán egy másik csatornára gondolok, és a Marslakókra, amit a végén már az se nézett, aki játszott benne, mégis meglepően sokáig műsoron maradt... Szóval ebből is lehet akár új Jóban-Rosszban.
Hello 2013. Hello Magyarország. Az Rtl Klub pedig már bőszen dolgozik a nagy visszavágón. Hát, előttük a pálya. Tessék ezt alulmúlni. Bár előre szólok, nem lesz könnyű... De ahogy azt a másik csatornát "ismerem", sikerülni fog nekik.
1.5/10
