Őfelsége pincére voltam

Mindennek kezdeteképpen szeretném elmondani, hogy az érdem Bohumil Hrabalé, mert megírta ezt a könyvet. Az ész az enyém, mert felvettem az m2ről videóra, a tehetség azonban Jiri Menzelé, amiért így rendezte, ahogy. Mindenfajta háttérinformáció nélkül 2 perc után egyértelmű volt, hogy ez Menzel filmje, minden egyes kockát áthat a gondoskodó jelenléte.

A kelet-európai hangulat jellegzetesen megül a filmen és a nézőben is, persze ehhez a nézőnek is kelet-európainak kell lenni.

Az Őfelsége pincére voltam kockáin derű és irónia váltakozik, de van benne némi merész életigenlés is, ami a náci Németország és a világháború árnyékában levő csehek egyetlen tartaléka. Csibészes bohózat ez, tragikomikus játék önmagunkkal, és egy olyan világgal, amiben másként talán nem is lehetett élni. Fasizmusból lépünk kommunizmusba, az egyik pillanatban még valutával tapétázunk, a másikban már az államé minden, ami a miénk volt...

A film kicsit olyan, mintha Hrabal minden könyvének hangulatát ötvözni akarná, és korrajzot kívánna adni, a végeredmény pedig azért is zseniális, mert az író és a rendező is hasonló kultúrkörből származik. Menzel annyira érzi Hrabalt, amennyire mi érezzük önmagunkat, és ez nagyon jó.

Tanulságos történet ez egy kisemberről, akit magával sodor az élet, és aki úgy narrálja a saját sorsát, mintha másról beszélne. A házasság, amiben Jan Dité él, számomra érthetetlen, és felfoghatatlan. Még a diktatúrától sem félek annyira, mint attól, hogy ilyen kapcsolatban kell élnem. Én így nem tudnék boldog lenni.

Többet is vártam meg nem is. Menzel volt már jobb is ennél, de elismerem, nehéz dolga volt Hrabal nélkül.

9/10

Dragon Ball Evolution

Amikor egy film úgy indul nálam, hogy megkérdezem ismerőseimtől, hogy ebben van-e a Pikachu, mert akkor kikapcsolom még megtekintés előtt, akkor nem sok jogom van bármit is mondani róla. Hálisten a Pikachu nem ebben van, mert az Pokémon, úgyhogy sárga CGI nyúlgörényekkel nem kínozták az érzékszerveim, ehelyett kaptam egy amerikanizált Songokut 7 aranyló sárkánygömbbel, és befutott James Marsters, mint Piccolo. Miatta néztem meg a filmet. James Marsters a Buffy óta rajongásom tárgya, hihetetlenül jó arca van a gonosz karakterekhez. Ő maga a gonosz.

A filmről nem tudok semmit mondani, a sorozatot nem láttam, így elvárásom nem volt. A látvány klassz, monumentális, néhol még lenyűgöző is. Marsters kicsit gumiarcú benne, Songoku nem olyan tiszta, mint ismerősöm mesélte. A történet élvezetéhez eléggé el kell vonatkoztatni, de nekem sikerült.

Se az animék, se a mangák világa nem az én világom, így számomra nem volt komoly érvágás, hogy egy amerikai akciófilmet látok, nem egy keleti harcművészettel teli mozit. Abszolút laikusként túl sok rosszat nem tudok mondani, persze jót se.

Kellemes 1.5 óra volt, egészen jól szórakoztam.

5.5/10

The Lovely Bones

Rávettem magam a Komfortos mennyország c. film megtekintésére is (magyar bemutató csak márciusban, gondolom valami iszonyatos szinkronnal). Ültem egy éjszakát a történet felett, és még azt sem tudom eldönteni, tetszett-e vagy sem. Évekkel ezelőtt olvastam Alice Sebold könyvét, akkor is végigzokogtam, most a vásznon látva is ugyanilyen nagy hatással volt rám. Végülis megerőszakolnak és megölnek egy 14 éves kislányt a szemünk előtt. A Stanley Tucci által megformált gyilkos ördögi őrületében egy kamrát épít a kukoricaföldbe, mindent mérnöki pontossággal megtervez előre, és várja a Salmon lányt.

A könyvben Susie Sailfishként megjelenő kislány a filmen Susie Salmon. "My name is Salmon, like the fish. First name Susie." Ez a mondat annyira megragadt. "14 éves voltam, amikor meggyilkoltak."

Susie hazafelé tart az iskolából, élete első szerelmével, Ray Singh-gel töltött boldog pillanatok után lélekben a hétvégi randevúra készülve, amikor George Harvey lehívja magával a kamrába. És innentől vége. A kislány már csak a saját "inbetween"ként aposztrofált mennyországából figyelheti családját.

A könyv egyszerűen csodálatos, a szakma és az olvasók kegyeit is elnyerte, és minden fórumon ódákat zengtek róla. A kegyetlen és fájdalmas témát ugyanis olyan szépen, melegen, szeretettel telin sikerült megközelítenie az írónőnek, ahogy előtte senki másnak. A tragikum ellenére is annyi báj van benne, hogy minden fájdalommal együtt túlélhető. Alice Sebold olyan érzékenységgel kezeli a család gyászát, és olyan gyengéden tereli őket a gyógyulás útjára, hogy szinte észre se veszi az olvasó, máris a könyv végén jár, és kénytelen elköszönni Susie-tól, aki lassan továbblép. Mert mi is a gyógyulás? Az elengedés? Vagy a további lét az emlékek súlyával a gerincen? Bár Susie halála után majd egy évtized kellett a felépüléshez, de a család talpra állt.

Értelmetlen a könyvet a filmhez hasonlítani, de főleg értelmetlen a filmet a könyvhöz mérni. Egyértelműen sokkal kevesebb. Fájdalmasan kevés. De önálló alkotásként tekintve sem feltétlenül állja meg a helyét. Nem tudom mennyiben Peter Jackson hibája, és mennyiben azé, hogy ez egy megfilmesíthetetlen történet. A kritikusok se fogadták túl nagy lelkesedéssel, és a nézők is vegyesen reagáltak rá, emiatt is pakolta egyre későbbre a magyar bemutatót a UIP Dunafilm... (akik helyében nekifutásból lőném tököm magam, ilyen dizájn láttán ugyanis nem sok mást lehet)

Nem is tudom mit kritizálhatnék, hiszen a szereplőgárda remekül megválasztott, még Marky Mark, azaz a szerencsétlen Mark Wahlberg is egészen elviselhető benne, ami nagy teljesítmény tőle. Rachel Weisz nekem kicsit kevés, de ez egyéni ízlés kérdése. A Susiet játszó Saoirse Ronan egyszerűen fantasztikus.

Susan Sarandon viszont annyira eltúlzottan adja az alkoholista nagymamát, hogy képtelen vagyok hinni neki. Azt kell mondanom, Jackson jobban eltalálta a Mennyei teremtményeket.

Ettől függetlenül klassz kis film ez, látványvilágát tekintve 9 pontos a 10ből, sokkal többet adott, mint amennyit egy drámától vártam. Ha nem 23 éves szemmel vizsgálnám, hanem a mesélő 14 éves Salmon lány tekintetén át, akkor még jobbra kéne értékelnem. Erre azonban sajnos képtelen vagyok. Már...

Volt jó pár jelenet, amiért érdemes volt, és volt jó pár, aminél többet vártam. Lelkileg viszont mélyen megérintett...

8/10

Amaro atya bűne 2002

Hát valahol itt kezdődik a romantika... Ahol ez a film mutatja.

Amaro atya és Amelia között valami olyan bontakozik ki, amit mindenki, aki csak nőből van, érezni akar egyszer. Legalább egyszer.

A háttértörténetet félve elemezgetem, mert kizárólag a szerelmi szál miatt néztem a filmet (igen, ilyen sekélyes vagyok). Pedig elemzésre méltó, hiszen a romlottság filmje ez. Az egyetlen aki talán nem tehet semmiről, de mégis jól ráfázik arra, hogy őszinte, az a szerencsétlen sekrestyés.

Amaro atya hivatástudata úgy alszik ki a lelkében, mintha gyertyát fújnának el, a szenvedély pedig úgy keríti hatalmába, hogy képtelen harcolni ellene. Persze nem becsüli meg a sors ajándékát, sem a nőt, aki szereti, sem a gyermeket, akivel isten megajándékozni próbálja.

A papok, akik egymást közt az idős lelkipásztor halálát várják, és úgy egyeztetik a kiátkozás tényét, mintha csak az aznapi ultiparti eredményét beszélnék meg, annyira gusztustalanok, Amaro atya is pont olyan szar alakká válik tehát, amilyen mindenki a környezetében. Az ember és a bűn úgy vegyülnek egymással, mint olvadt arany az olvadt ezüsttel, ha összefolyik. Amaro atya gyávasága, megalkuvása, és kezdetben apró, később egyre súlyosbodó hazugságai egyre inkább megkeserítik az életét, de képtelen a helyes útra lépni.

A katolikusok persze nem meglepő módon támadták ezt a filmet is, de ez is csak a szűklátókörűségüket igazolja. Nem ismerték fel, hogy nem egyházellenes támadás, egyszerűen csak az emberiség bűnbe esésének története. Az enyém, a tiéd, mindenkié. Hiszen mind csak egy hazugsággal kezdünk.

Maffia, drog, szex, szerelem, halál... A téma nem túl eredeti, de a feldolgozása mégis egyedi, szókimondó, újszerű. Ha a film hibáit kéne sorolnom, akkor elsőként azt kéne említenem, hogy az atya változásának sarkalatos pontjait nem hangsúlyozza eléggé. Ezen kívül zavaró még, hogy bűn és bűnhődés nincs arányban egymással, de ez már nem a film, inkább az élet hibája.

Elítélhető-e az akaratgyenge ember? Jó-e, ha az oligarchiában a maffia tartja fenn a társadalom fejlődését? Ember, szükségképpen képmutatás a neved? A cölibátus meddig marad még fenn, meddig nyomorítja meg a papok életét? Van-e még tiszta ember, és van-e szerelem?

Isten angyalából a pokol angyala válik a szemünk láttára, minderre csupán 118 perc elég.

8/10

Parfait amour! - Tökéletes szerelem

A portos ismertető ("Catherine Breillat az 1996-ban készült provokatív drámájában megmutatja, hogyan képes egy tökéletes szerelem - amely az elvált, két gyermekes optikusnő és huszonéves hősszerelmes fiú között szövődik- brutális gyilkossággá fajulni. A gyönyörű, érett, tapasztalt asszony kezéből apránként csúszik ki az irányítás képessége és a mély érzelmek szép lassan érzéketlen, irányíthatatlan eseményekké silányulnak, az emberi lélek sötét oldalát mutatva.") elolvasása után kíváncsian vártam a filmet, és bevallom nem csalódtam.

A főszereplőnő csinos, süt belőle az érzékiség, a fiú, bár hasonlít Macaulay Culkin-ra, mégis annak bájosabb vonásait viszi vászonra olyan férfiassággal, amibe bele is lehet szeretni. Az, hogy a film feliratos, és dallamos ámbár ropogó francia sorok elhangzása közben láthatjuk a szenvedély és a vágy finom szálait kibontakozni Frédérique és huszonéves választottja között, csak tovább fokozza a hangulatot. A tragédia, mint Damoklész kardja a kezdettől felettük lebeg, és nem amiatt, mert a film az áldozat lányának beszámolójával indul. Egyszerűen a férfiből árad valami, valami baljós. Az ilyen végzetesen vonzó férfiaktól mindig félni kell, ezt minden lány/nő tudja. És mégis minden lány/nő kapcsolatot kezd velük, mert a szenvedély, amit megismer általuk, felér minden kínnal, amit átélni kénytelen.

Az első szeretkezésük nekem inkább csalódás, mint szép... Óvatos, ismerkedő, egymást még csak fel se fedező együttlét, ennél többet vártam, olyan igazi, elementáris erővel feltörő vágyat, egymás kisajátítását, és teljes birtokba vételt. Amit itt elvesz, azt a szex utáni mély beszélgetésben visszaadja a film.

Megdöbbentő, hogy a nő mondta ki a kulcsmondatot. "Azért vagy együtt a másikkal, mert nem akarod hogy mással legyen, nem bírnád boldognak látni. Meg kell halnia" És itt még az előző férjéről beszél. Arról, benne milyen halálos szenvedélyt, majd milyen halálos gyűlöletet ébresztett a kapcsolatuk. A fiú ragaszkodása, álmai, tervei romantikusak, és igazán szépen hangzanak, de valahol rémisztőek is.

A jelenetek, hogy Karfiol barátném idézzem, életszerűek, hiszen ilyen minden nagy beszélgetés az ágyban, főleg a kapcsolat elején. A kitárulkozás teljesen realista, nincsenek benne túlzások. A srác 10 óra 10 perces kormánymarkolása ugyan kicsit vicces, főleg azzal együtt nézve, hogy nyomja a gázt, de talán ennek is szerepe van, hiszen vélhetően neurotikus.

A környezet félelmetesen gyönyörű, már ahol tájat látni, beleremeg a lelkem is a hegyek látványába. Meg a ködbe. A zene tökéletes, szinte végig, nem csak aláfestésnek kiváló, hanem a filmtől függetlenül tekintve is élmény lenne hallgatni cd formájában.

Kicsit lassan haladnak előre az események, hangulat kell, meg némi türelem, de mindenképp megéri. A családi vitákba beavatkozó fiatal szerető és az egymásnak feszülő indulatok, és egy rosszat sejtető barátkozás a nő lánya és szeretője között már tényleg a drámai vég felé sodorják az eseményeket. A nő viselkedése vérforraló, a férfi pedig úgy fordul ki magából a változások hatására, hogy a lehető legrosszabbat hozzák ki magukból mindketten. De egymásból is.

A féltékenység, a birtoklási vágy, a homoszexualitás árnyéka, és az állandó bizonyítási kényszer tesz tönkre mindent végleg. Menthetetlenül.

Brutális film, tényleg, amiben mindenki beteg, és mindenki hazudik.

7/10

Dan in real Life 2007

A Steve Carell jelenség egyre dagad... Kicsit olyan számomra mint a lufi, fújják fújják, de nincs benne semmi. Ebben most megint nincs semmi. Poén se, szerelem se, csak émelyítő kedvesség, és cukros limonádé, amibe minden jóérzésű mozilátogató belefulladt két évvel ezelőtt, a DVD megvásárlásától pedig óva intenék mindenkit.

A vánnyadt macska Juliette Binoche is ocsmányul öregszik, és egyre kevésbé alkalmas a friss hús barátnő szerepének megformálására, a 40 éves szűz Carell most éppen nem szűz, hanem 3 leánygyermek apja, de ezzel a helyzettel épp annyira képtelen megbirkózni, mint a szüzességével az előző moziban.

Maradhatott volna az Office-nál. Alapvetően ugyanis nagyon jó színész, becsülettel készül ezekre a szerepekre, elő is adja amit kell, nem is értem miért ilyen szarokból válogat mindig.

Ebben a moziban mindenki émelyítően illedelmes, még a lázadó kamasz is csak annyira lázad, amennyire én 8 évesen, a szülők féltő szeretettel gyámkodnak a nagy család felett, az erős negyvenes "gyerekek" mint túlfejlett kisiskolások járnak haza, hogy minden idejüket apukával és anyukával töltsék a fészekben, ahova most is összegyűlik a szent család. Dan, aki felesége halála óta egyedül neveli a lányokat, az öccse, aki elhozza az új barátnőjét... Marie pedig nem más, mint az a különleges nő, akit Dan a könyvesboltban megismert, és aki hosszú évek gyásza után felébresztette szunnyadó szívét...

Aki eddig nem csöppent el, az kérem most tegye meg, mert innentől már csak olyan drámai gondolatok hangzanak el, mint pl "Te vagy a szerelem gyilkosa", vagy a "A szerelem nem érzés, hanem képesség."

Érdekes, hogy az alapanyag itt is jó lett volna, de valahogy nagyon kisiklott ez az egész, kezdve a családi aerobic gyomorforgató perceivel, folytatva a házi ki mit tud jelenetével, a fürdőszobai meztelen intermezzon át egészen a gitáros hangelcsuklós éneklésig.

Semmitmondó, nem életszerű, Még csak le se fekteti a nőt úgy istenesen, ahogy illene ilyen események után. Sok kérdés nem merült fel bennem a filmmel kapcsolatosan, mert nem mozdított meg bennem semmit, de egyet azért feltennék mégis.

Csak én gondolom úgy, hogy a Binoche által megformált karakter egy álszent kurva? Esetleg másnak is feltűnt? Vagy elbújt a bölcs sommázatok között, és nem ti nem vettétek észre?

Peter Hedges is megbukott rendezőként a szememben. Forgatókönyvíróként nem is értem hogy vállalhatott fel egy ilyet az Egy fiúról és a Gilbert Grape után. Egy biztos: a filmtörténelem legbénább pofáncsapása díjat szívesen kiosztanám neki, Mitch ugyanis annyival üt Dan mellé, hogy 4 másik ember beférne közéjük.

Valahol a szánalmas és a tragikus között elhelyezkedő vígjáték ez. Nem is érdemes több szót vesztegetni rá, meg a happy endjére...

3/10

The Happening 2008

M. Night Shyamalan romlásának története is lehetne a film alcíme. A Hatodik érzék, a Jelek és a Falu után persze várható lett volna, hogy a csúcsról csak lefelé van út, de azt nem gondoltam, hogy ilyen mélységbe sikerül kerülnünk.

A lány a vízben is katasztrofális volt, és inkább tűnt egy kezdő rendező első filmjének, mint kiforrott alkotásnak, de ez Az esemény... Ez a gödör alja. Legalábbis remélem ennél már nem ásunk lejjebb, mert akkor nyugodtan szögre is akaszthatja a forgatókönyveit.

A rendezés pocsék, a színészi játék hiteltelen, egyáltalán Marky Mark mint biológiatanár? Jézusom... Nem az a karakter, akinek tudományos gondolatokat adnék a szájába. A The happening iskolapéldája annak, hogyan kell és hogyan lehet egy alapvetően jó ötletet úgy megírni és úgy rendezni, hogy egy nagy kupac semmi jöjjön ki belőle. A színészeket nem vezeti senki, Zooey Deschanel úgy bámul a kamerába, mint egy 3 éves kislány az óvodai előadáson, John Leguizamo meg nemes egyszerűséggel úgy viselkedik, mint aki debil. A misztikum elvész valahol az ötlettelenségben, és a bűnrossz dialógusok mellé még a szél lefutásának képességét is a képünkbe próbálja tolni a szebb napokat látott rendező.

Amatőr szagú és ízű ez az egész, ez persze még élvezhetőbbé is tenné a dolgokat, ha nem egy vérprofi ember követte volna el. Így inkább kellemetlen, és szégyellnivaló, mint bájosan esetlen. A sütis gondolatok elhangzásakor gyilkolni támadt kedvem, a köhögés elleni szirupos poénnál a hajam téptem, elmosolyodnom csak egyetlen egyszer sikerült, amikor Mark Wahlberg percekig beszélt egy művirághoz, csak hogy az megkímélje az életüket.

A szerelmes ömlengés még a korábbiaknál is távolabb áll mindkét főhőstől... Egyszerűen nem áll jól nekik a számukra írt szerep, nem illik a szájukba egyetlen mondatuk se. Pedig mindketten bizonyítottak már. Zooey pl a Yes-manben, vagy az 500 days of summerben, Mark pedig... Hát talán ezt nem kell sorolnom.

A kiindulópont rendben, az alapgondolat rendben, Einstein rendben... Ha eltűnnek a méhek, négy éven belül elpusztul a világ. Idáig minden stimmel. A romlás innentől következik. A növények amint ideggázt termelnek, ezzel öngyilkosságra ösztökélve az emberiséget? Nehezen emészthető, de legyen. De az, hogy valami, ami a levegőben terjed, X koordinátán gyilkol, 2 méterrel arrébb pedig nem... Na azt már nem veszi be a gyomrom. Ennek is lehetett volna elméleti alapot adni, hogy bizonyos emberekben bekapcsol valamit, másokban nem... Shyamalan nem tette meg, inkább tovább fokozta a kreténséget Alma pozitív terhességi tesztjével, és egy olyan semmitmondó értelmetlen jelentéktelen befejezéssel, amilyet még az életben nem láttam tőle.

Ezúton is szeretnék gratulálni neki, valamint javasolnám, hogy ha eddig nem tette nyaljon egy kis LSD-t, vagy ha eddig sokat nyalt, tegye le, és gondolkozzon el magán. Lehet környezettudatos-misztikus filmet csinálni, támogatom, de nem így kell, ahogy ő tette. Amíg a Muzsika hangjaiban látványosabb és megragadóbb a Von Trepp család vonulása a hegyen, és közelebb viszi a nézőket a természethez, mint a The Happening, addig jogosan jár az Arany Málna.

4/10

The soloist 2008

"Úgy látszik, Jamie Foxx már a kisujjából kirázza a fogyatékkal élő zenészek karaktereit :) Hisz ott volt neki "Ray Charles", a vak legenda (amelyért Oscart-díjat is kapott), most pedig "Nathaniel Ayers", a skizofrén csellóművész. Remélhetőleg Andrea Bocelli-t már nem ő fogja eljátszani..."

Hát Andrea Bocelli nem éppen az a karakter, akit Foxx hitelesen eljátszhat, de talán nem is baj. Ebbe a filmbe beletett mindent, amit beletehetett. Ahogy Robert Downey Jr. is. Nem rajtuk múlott, hogy ez a mozi sem lett átütő sikerű alkotás. Nem az ő hibájuk a túl hosszú játékidő, sem az, hogy a filmnek nincs igazán ritmusa.

Nathaniel Ayers-nek abba kell hagynia zenei tanulmányait, miután megjelennek nála a skizofrénia kezdő tünetei. Ezt követően válik hajléktalanná, és az utcán kezd el zenélni, némi vadidegenektől kicsalogatott apróban reménykedve. Egy napon felfigyel rá a Los Angeles Times egyik cikkírója Steve Lopez, aki segíteni szeretne Nathaniel-en azzal, hogy leírja a történetét. Eközben szoros barátság alakul ki közöttük.

Kicsit többet vártam ettől a filmtől is, minél több filmet látok, annál többet várok mindegyiktől, és újra és újra csalódnom kell. A megrázó Ray után valami hasonlóan szívfájdítóban reménykedtem, de Ayers története nekem nem adott ennyit. A színészi játék kiemelkedő, a képi megvalósítás csillagos ötös, az újságíró jellemfejlődése páratlan, a zene csodálatos. De valami mégis hiányzott. Talán nem is hiány volt, hanem túl sok vizelet. Lopez a sajátjában is megfürdött, meg a kertben is ráömlött a zacskó tartalma. Bár ellentétben a páros mellékhatás vizeletpoénjaival, itt legalább tudtam rajta röhögni.

Nincs happy end, hiszen sehol sincs happy end, az életben sem. Ettől függetlenül tragikus, és csodálatos.

A Ray 10 pontja után zavarban vagyok, nem tudom ide mit és mennyit kellene. A filmet 2× láttam. Másodszorra talán képes voltam jobban megérteni.

9/10

Páros mellékhatás

Vince Vaughn eredeti ötletéből nagyon eredeti vígjátékot akartak, John Favreau is beszállt pár gondolattal, de minden húzónév ellenére azt kell mondanom kár volt az erőfeszítés. Újra felfedezték a szexi Kristen Bell-t, aki azért kamaszként lényegesen jobb nő volt, mint így 30 körül... Egy elhízott pinavadász görénnyel házasították ki Kristin Davist, és a dagadt néger mellé is csodálatos gazellatestű feleséget álmodtak, de a filmet ez se menthette meg attól, hogy lehúzzák a kritikusok, és lehúzza a közönség is.

Nem is értem, hogy fordulhatott elő, hogy ennyire kisiklott ez a film, 4 furcsa pár egy édeni szigeten, mi ez ha nem a bombabiztos vígjátéki alaphelyzet? Folyamatos csetlésbotlás, házastársi cívódások, helyzetkomikum... Minden lehetett volna. Ehelyett mit kaptunk? Egy kisgyereket, aki az egész film alatt pisil, hol ágyba, hol áruházban bemutatásra kitett WC-be, mindezt csak azért, hogy a film csúcspontján bele is kakiljon... Aki ezen elnevette magát, az kérem tegye fel a kezét, boldogan lelövöm, hogy megszabadítsam kínjaitól.

Mi is az alaptörténet? "Jason és Cynthia házassága nyolc év után megfeneklett, ezért párterápiára szánják el magukat. Csoportos kedvezménnyel azonban sokkal tűrhetőbb az árfekvés, így rábeszélnek három baráti párt, hogy tartsanak velük, pihenjenek és szórakozzanak önfeledten, míg ők dolgoznak a kapcsolatukért. A helyszínen azonban kiderül, hogy a terápiás foglalkozások mindenkinek kötelezőek, ráadásul a szinglik számára fenntartott szomszédos szórakozóhelyre sem tehetik be a lábukat."

Botrányosan rossz film ez a Couples retreat. Ráadásul az idegesítően szar fajtából. Még azt sem mondhatom rá, hogy annyira szar, hogy már attól jó. Sőt, az se igaz, hogy nem jó, de legalább szar... Ez egyszerűen csak szánalmas. A tavalyi év egyik legpocsékabb darabjával állunk szemben, és csak azért helyezem magasan Morganék fölé, mert legalább látványban rendben volt. A sziget csodálatos, és a párocskák között legalább minimális kémia észlelhető.

A filmnek azért vannak erényei is, a 4 pszichiáter, és azok teljesen eltérő terápiás módszerei, valamint a hülye akcentussal beszélő visszataszítóan undorító jógaoktató, aki szünet nélkül villogtatja kidolgozott testét.

Én csak Jean Reno-t nem értem. Mire kellett ez neki?

4.5/10

Hova lettek Morganék?

Sarah Jessica Parker a valaha volt legrondább nő, akit Hollywoodnak sikerült kitermelnie, és sorozatban évekig futtatnia, majd filmeken újrahasznosítania. Ellentétben a hasonlóan kevéssé dekoratív ám hihetetlenül tehetséges Barbra Streisanddal, a veterán Carrie Bradshaw ideges rángatózáson és ló fején kívül semmit se tud felmutatni. Kiaggott kóróként asszisztál az öregedő, táskás szemű Hugh Grant mellett, akinek bár valóban nem áll jól a kor, mert kisfiús vonásai nem igazán harmonizálnak szaporodó ráncaival, mégis kategóriákkal Sarah felett áll mind külsejét mind színészi játékát tekintve.

Sarah ebben a filmben is majdnem Carrie, annyi különbséggel, hogy itt mellé pakoltak egy szerencsétlen fickót, aki kénytelen elviselni Miss túlemancipált Meryl szingli manírjait, aki erősen 40+ külsejével egy épp értékesítendő lakás kellős közepén a gyermekvállalásról magyaráz. Szánalmas, röhejes, hihetetlen, és hiteltelen az egész. Hugh Grant sem éppen az a tipikus ifjú kispapa, aki mellé totyogós gyereket képzelne az ember, de ez a Parker nő kritikán aluli, még hozzá képest is.

A tanúvédelmi program keretében isten háta mögé költöztetett párocska szituációjából sok mindent ki lehetne hozni, a Szegény embert az amish húzza c. filmben ez sikerült is, bár ott legalább önkéntes száműzetésről volt szó, ez a mozi azonban, úgy ahogy van, hatalmas bukás. A vidéki élet egy kliséhalom, a pár konfliktusai szánalmasak, az érzelmi szál csökevényes, a Morganéket befogadó seriff és neje is élettelenek.

Semmi nincs ebben a filmben, amiért érdemes lenne kiadni akár csak egy diákjegynyit is.

1.5/10

Megtorlás - Sakebi

Egy fiatal, vörös ruhás nő holttestére egy pocsolyában bukkannak rá, ám a boncolás során kiderül, hogy a teste tengervízzel van telítve. Yoshioka detektív a nyomozás során egyre több furcsasággal találkozik, és a nyomok arra mutatnak, hogy neki is köze van a gyilkossághoz. Emlékeiben kutatva azonban nem tudja megmagyarázni a rejtélyes összefüggést, ráadásul újabb hasonló gyilkosságok történnek…
A Mezsgye rendezőjének horrorfilmje számos japán filmfesztiválon vett részt.

2007 februárjában mutatták be Japánban, DVDre itthon mégis csak 2009ben került, és még így is örülhetünk, hogy nem sikkadt el, mint megannyi külföldi alkotás. Feltehetőleg a Mezsgye sikerén felbuzdulva adták ki ezt is, hátha ez is akkora siker lesz... Hát nem is tudom... Így 38 perc után nem mondanám, hogy bármi is érdekes ezen. Van egy szellem. Micsoda meglepetés, a japánoknál mindig van egy szellem. Itt most piros ruhás, nem fehér...

Hitckock sírva röhögne a filmet látva. Egyszerűen nulla. Ingerem volt belepörgetni, sőt nézetlenül törölni is... Pedig sosem kukázok ki filmet megtekintés nélkül. Akkor se ha igazán rattyer. De erre még csak azt se tudom mondani, hogy rattyer lenne. Egyszerűen szar.

A fickóval, az őrlődésével, és a nagy felismeréssel nem tudok mit kezdeni, a történet lassú, akcióban szegény, mondhatni unalmas, ez a rétestésztanyújtó vívódás nem ragad magával, sőt kifejezetten irritál. Most már csak a csattanót várom. Mert ugye lesz csattanó? Lesz olyan fordulat, amiért azt mondhatom majd, megérte? Ugye?

Az 55. percben újabb gyilkost avatunk, így lassan mintha kezdene felpörögni a sztori, de annyira idétlen és esetlen az egész, hogy nagyobbakat ásítok, mint amekkorákat a nő üt, miközben a vőlegényét igyekszik a másvilágra segíteni.

Mindennek kulcsa megjelent tehát, s kibontakozik előttünk a nagy rejtély, ami értelmet ad az egésznek. Az alapötlet nem is rossz, most hogy így összeállt a kép, de sokkal több kakaót érdemelt volna, és legalább némi jeges rémületet.

A hanghatások, meg a zene egészen jó. A képi megvalósítás épp csak elégséges... A határ átlépése szerintem sokkal izgalmasabb lehetett volna. Sokkolóbb. A mezsgye monumentalitása után kicsit többet vártam no. Mea culpa.

3.5/10

Monster - in - Law

+

J.Lo szőkésbarnán
Michael Vartan (akibe ezer éve szerelmes vagyok, mert őrülten szexi)
Jane Fonda (aki őrülten túljátssza a szerepét)
a meleg legjobb barát (aki olyan poénok forrása, hogy hűha, valamint aki a leginkább élettel teli az összes szereplő közül)
volt valaha nővel? háhá:)))
milyen színű a szemem? az a monológ, amit a MV utána elmond... ohh, ha nekem ilyet mondana valaha egy férfi :))
ahogy Viola ráugrik a kis noname popsztárocskára...
J.Lo méretes hátsóján az a bizonyos ruha...
J.Lo öniróniája


-

J.Lo öregszik
kevés poén
lassú történetvezetés
túl női film

A Doktor Szöszi rendezője nem vállalt se többet se kevesebbet, mint hogy 1.5 órára kikapcsolja az embert. Ez sikerült is neki. Könnyű, nyári film, emiatt azonban elmebetegség télen és vasárnap este adni. Egy vasárnapot nem visz el a hátán, még akkor se, ha egészen magas pontot fogok adni neki.

5.5/10

Equilibrium 2002

Az Amerikai Pszicho és a Batman Begins mellett ez a 3. film, amiben nem tudom megunni Christian Bale-t. Pont olyan arca van, ami ide tökéletes, az az érzelemmentesség, amivel a bedrogozott, érzelmeitől megfosztott katonát megjeleníti, egyszerűen félelmetes. Néha felordítanék a film közben, zajt akarnék csapni, zenélni, énekelni, futni, táncolni, virágot szedni, szeretni. Utoljára ilyen erős késztetésem a lázadásra az 1984 közben volt. Akkor sem tudtam elviselni az elnyomást, és boldogan hajoltam volna nyaktilóba, ha érzésbűnért ítélnek el.

Kurt Wimmer rendezőnek nem szívesen térdelnék le, de azt el kell mondanom, hogy remek forgatókönyvet írt. Olyan világot álmodott meg, amiben egyesül a Fahrenheit 451, és az 1984 összes mocskossága, visszássága, és tragikuma. Olyan atmoszférát teremtett, amiért cserébe még a logikai bukfenceket, és a kisebb-nagyobb bakikat is elnézzük neki.

Emily Watson lázadó karaktere legalább annyira őrült és kétségbe esett, mint én lennék egy ilyen világban. Nem sok energiába került azonosulni vele.

Kicsit méltatlanul bánt ezzel a filmmel a világ, kicsit későn csorgott be Magyarországra is, és kicsit alacsony az értékelése imdb-n, pedig alapvetően a 7.8-at nem tartanám kevésnek. De nálam John Preston első tiszta pillanata, majd eszeveszett küzdelme az élhető életért, és a szebb világért, magasabb pontszámot vívott ki magának.

Évente előveszem ezt a DVDt, leülök elé, ráhangolódom, és csendben megőrülök közben. A rettegéstől magunkért, emberekért.

10/10

The ugly truth

Ez a film halmozottan hátrányos helyzetből indult nálam. Egyrészt Eszterrel kezdtük nézni közösen, hogy hülyére röhöghessük magunkat rajta, és teljesen kifigurázhassuk, másrészt folyamatosan rohangáltam közben ki-be, és nem is igazán tudtam rá figyelni. Emiatt egyrészt a közös nézés, valamint a kifigurázás nem valósulhatott meg, másrészt a mű hiánytalan élvezete sem. Utólag is szeretnék bocsánatot kérni drága Eszteremtől, aki hiába várt rám órákon át, és ráadásul még a film se volt jó, így neki sem volt mit élvezni.

Harmadrészt azért startol hátulról a mozi, mert egyre inkább az agyamra megy Katherine Heigl, és kezdem teljesen beskatulyázni idióta komikának, akinek egyetlen érdeme a jó alakja. Bár ha csak a testét nézzük a becsüs hideg tekintetével, akkor is főként a nagy melleit és Meg Ryan fénykorát idéző szőkeségét emelhetjük ki.

Ebben a filmben azonban sikerült olyan gesztusokkal, és olyan mimikával felruházni, hogy hitelesen játszhassa a karót nyelt konzervatív picsát, hogy már az első 10 percben a falat kapartam az antinőségtől, amit képviselt. Nyomokban sem emlékeztet a romantikus vígjátékok bájos hősnőire, szimplán egy szerencsétlen idióta, aki álomvilágban él, és akinek olyan boldog mosollyal tekerném ki a hattyúnyakát, mintha ő lett volna általánosban a tornatanárom. Pedig szegény semmit nem ártott nekem, egyszerűen csak beállt egy pályára, és azon kering, szarabbnál szarabb vígjátékok ripacs hamupipőkéjeként gyűjti a pénzt magának és kis családjának. Kicsit fáj ezt látni, mert a Grace klinika alapján magasabbra tettem a lécet neki, és nem hogy nem ugrotta át, hason kúszott át alatta...

A filmben semmi eredeti nincs, hacsak nem a férfi főszereplő, az igazi parasztot játszó Gerard Butler. Szembe állítva Mr. Tökéletes Udvarias Kisköcsöggel, nem is kérdéses kivel lép le a végén a film elejéhez képest magából kifordult, más források szerint magára találó Abby.

Nem jó film ez a Csúf igazság, a férfi és nő közötti csipkelődések ellenére se. Nem jó film, még úgy se, hogy GB és KH között működik a kémia. 25 percenként egy hervatag poénnal, közben szánalmas féligazságok puffogtatásával ugyanis nem lehet jó filmet csinálni. Ez a film se csajozni, se pasizni nem tanít meg, hiába hitték róla azt a tinik a moziban. Talán kóbor numerát lehet fogni így, de szerintem még azt se. Ahhoz is több fantázia kell.

Pontosan kiszámolva a 25 percet, az 50. percben érkezik a második poén, de olyan elnyújtottan, és olyan bénán, hogy még csak elmosolyodni sem lehet rajta. Meg Ryan ezt is jobban csinálta. Unalom a köbön, és ezerszer látott és játszott játszmák.

Jellegtelen mellékszereplők, élettelen 3szereplős világ. Egy szenvedélyes csók, egy nagy szex, persze hálóingben melltartóban... Szóra se érdemes ez már.

3/10

Sherlock Holmes

Egy újabb tétel a "filmek amikért szeretjük Robert Downey Jr.-t" listán.
Egy újabb tétel a "filmek amikért szeretjük Jude Law-t" listán.
Egy újabb tétel a "filmek amikért szeretjük Guy Ritchie-t" listán.

Utóbbinak lassan azt is megbocsátom, hogy elvette Madonnát, pedig ez minden bizonnyal élete legnagyobb hibája volt. Persze meglovagolhatta a pop nagyasszonyának médiaparipáját, és a nagysága farvizén evezgetve igen magasra tört, ez tény, de kérdéses, hogy igazán boldog volt-e valaha mellette. Jó, tudom ez jelenleg rajtam kívül senkit se érdekel, hiszen most itt a Sherlock, méghozzá annak is egy tuningolt változata, és mindenki erről beszél.

Kicsit olyan érzésem van a filmet nézve, mintha Trabantba tettek volna Ferrari motort, mert ez a Holmes annyira nem az a Holmes, hogy ülve lehagyja Conan Doyle sétáló figuráját. Ez most kivételesen nem negatív kritika. Kimondottan jól pöfög a kis Trabant felturbózva, korrekten veri rommá ellenfelét a szorítóban a vitoriánus Bud Spencer, aki mind testi erejét, mind intellektusát tekintve 21. századi hős.

Mivel Guy Ritchie-vel van dolgunk, előre tudható volt, hogy nem lesz itt komoly krimi, inkább csak sok humor, és sok akció. Esetleg humoros akció. Legrosszabb esetben akciós humor. Aki lassú víz partot mos nyomkövetést és ügyfelgöngyölítést várt, azt nem tudom sajnálni.

Parádés szereposztás, Jude és Robert már jelenlétükkel feszültséget hoznak a vászonra, meg se kell szólalniuk. Kettősük lényegesen furcsább és borzongatóbb mint Conan Doyle Sherlock-ja és Watson-ja volt. Watson új, érdekesebb egyéniséget kapott a generálozás során, és most már méltó ellenpólusa Holmes-nak. Manír is van a világon, erre képi bizonyítékunk is van, hiszen láthatjuk a két macsót kakaskodni.

Holmes kicsit sok leszaromtablettát vehetett be, ugyanis olyan sztoikus nyugalommal, vagy olyan morózusan áll bizonyos dolgokhoz, hogy Hugh Laurie sírva venne tőle leckéket House karakterének megformáláshoz.

Mark Strong Lord Blackwood- ja karizmatikus, félelmetes, de kicsit talán több teret adhattak volna neki, hogy mi is tovább keringhessünk a racionalitást és az okkultizmust elválasztó vékony határvonalon. Ebben a században néha egymásba mosódott még minden, a természetes és a természetfeletti, a kézzel fogható és a hiedelem. Fókuszálhattak volna erre kicsit jobban.

A CSI-t megszégyenítő hullavizsgálat, és az azt követő 21. századi nyomozás kicsit erős nekem, de még ez sem lesz a film gyenge pontjává. A gyenge pont ugyanis a 2 nő. Robert és Jude mellett nem tudtak érvényesülni, és karakterük valamint színészi játékuk is vérszegény maradt. Az egyedüli, amibe nem köthetek bele, az a bájos pofijuk. Több indok nem is kell, miért kaptak szerepet a filmben. Mindenhova kell egy eyecandy. Vagy inkább kettő. És ha a viktoriánus Angliáról forgatunk, ahol a nőknek maximum az arca látszik, célszerű bájos arcú hölgyeket választani, nem Rosie O'Donnellt. Ha ez volt a koncepció, akkor el kell mondjam, sikerült megvalósítani.

Lestrade felügyelő úgy totyog az események sodrásában, mint egy kacsa, és kb az 50. perctől én magam is sajnálom, a legjobbat mégis az 58. percben szórakozom rajta, amikor Sherlock átadja neki az előzőleg saját orrváladékával telerakott zsebkendőt (mondjuk ki, takony). Ekkora pofátlanságra is csak Guy Ritchie képes.

Az alapsztorival van még egy kis problémám, méghozzá az, hogy egyszerűen lapos. Kicsit több misztikum, kicsit több krimi, kicsit keményebb ellenfél kellett volna. Hiányérzetem van, mert nincs olyan ember, vagy démon, vagy démonban hívő ember, akivel szembefordulva Holmes minden képességét latba vethetné. De reménykedek abban, hogy ez csak az első felvonás volt. Hogy tényleg jön folytatás (talán több is) és ez a modernizált, fazonírozott, új motorral futó Sherlock kibonhatja magát benne, hogy lehetősége lesz valami igazán ördögivel harcolni.

Ami nagyon nagyon tetszett az új Sherlockban
-zene
-atmoszféra
-rendezés
-Robert Downey Jr. játéka
-Mark Strong játéka
-Jude Law játéka
-vágás, és a dinamizmus, ami az egész filmet jellemezte

Ami nem tetszett
-vérszegény színésznők, egyszerűen nem érzem a femme fatale jelenlétét, nem hiszem el, hogy Rachel McAdams árthat Holmes-nak, mert nem érzem, hogy megérintené
-Jude Law enyhén meleg feszengése (tudom, állítólag nem meleg Watson karaktere, de egyes villanásokban, akkor is kedvem van felordítani, hogy jézusooom, ez csatakbuzi)
-a nagydarab oroszfejű gonosz hasonlatossága az Dan Brown assassinjaihoz

Pontszám ügyében erősen vacillálok, mert azért egészen lekötött ez a film, egy pillanatig nem unatkoztam, és sokszor kalandozott el a tekintetem Robert férfias arcélén, és Jude rebegő pilláin... A kérdés az, ér-e 8 pontot... Mert 7nél mindenképpen több. Komoly dilemma. De mivel gépről is élvezhető volt...

8/10

Avatar

One life ends, another begins.

Ez a film még akkor is, ha a történetet láttuk már. Sőt, akkor is, ha hatásvadász. Akkor is, ha nem szól különösebben semmiről, és egy elég bugyuta cselekmény alá pakolták háttérnek a technikát. Akkor is, ha a főszereplő árulása vérforraló, ha maga a katona szerintem sötét, mint az éjszaka a Földön. Akkor is, ha James Cameron tudatosan mérte ki patikamérlegén, hogy mennyi kell nekünk nézőknek, mennyitől élvezünk el. Akkor is, ha az előbb említett mennyiségnél nem sokkal tett többet bele.

Nem is kellett több, mert azt belerakta. Azt mindet. Tátott szájjal ültem mikor először láttam, és annyira magával ragadott a látvány, hogy még azt is majdnem elfelejtettem hol vagyok. Ott álltam a kék na'vik között, néztem ezeket a csodálatos növényeket, állatokat, és a kék lények tekintetét, közben pedig teljesen elvesztem. Ez a harmónia, ez a természetközeliség, ez a sok csoda, amit mindenem valósnak kíván...

A forgatókönyv olyan amilyen, az alapsztori vérszegénysége és hubazmegmárláttam jellege miatt a film nem kaphat 10 pontot. De Cameron ötleteinek, és a mögötte levő stáb munkájának köszönhetően, legalább 9.5 jár neki.

Because of the bond. You have to feel it.

Egyébként készíteni kellett volna egy felvételt a nézők arcáról, és azzal kéne promotálni a filmet. Nem trailerrel vagy kivágott képsorokkal. Csillogó szemekkel.

9.5/10

District 9

Amíg a Cloverfield és a Függetlenség Napja abszolút bejött, addig talán pont a Transformers erőteljes utálata miatt a District 9 nem lett a kedvencem. A kézikamerás dolgok közül általában az agyonhypeoltak kerülnek legkevésbé közel a szívemhez. Ez pedig olyan. Mint a Blairwitch project. Vagy a Paranormal Activity. Egyik sem nyűgözött le. Ez sem igazán.

Jókat röhögtem itt-ott, és egész korrekt pontszámot fogok adni, de ettől is többet vártam. Úgy járt a film, mint a brigantyk. Néhol vicces, néhol tragikus, még nagy tűz is van benne, én pedig szeretem a nagy tüzeket.

A film közepétől már csak az érdekelt, mi lesz ezzel a szerencsétlennel, aki megfertőződött. Semmi más. Egyes jelenetek persze nagyon megérintettek, ahogy pl a macskakaját zabálta 2pofára, hát ott forgott a gyomrom rendesen, vagy amikor leszedte a saját körmeit, az nekem is fájt. De az biztos, végig az ellennek drukkoltam, lett légyen is az bárki épp abban a pillanatban.

Itt nincs rasszizmus, de igény az lenne rá... A sztori tulajdonképpen ki is merül abban, hogy mindig azt utáljuk, aki épp a másik oldalon van. Hol a garnélarákszerű lényeket, hol az MNU-t, minden csak azon múlik, mutánsok vagyunk-e már, vagy még emberek.

Egy biztos: én az űrlényekkel vagyok.

7.5/10

Orphan 2009

Kellemes kis thriller, bár nekem kicsit lapos volt. A porton meg kapásból lelőtték az összes poént benne, úgyhogy legalább én igyekszem spoilermentes maradni. Nehéz lesz.

Esther egy nagyon nagyon különleges árva. Olyan különleges, hogy mindenkit tönkretesz maga körül. A filmnek hatalmas piros pont, hogy nem a szokásos skizofrén vonalon puffogtatja a lőszert, hanem kicsit másfelé tereli a családi drámát.

Alkoholista anyuka, aki a saját démonaival küzd, hihetetlenül szexi apuka, akit én is elkapnék egy kis etyepetyére, mondjuk 3 gyereket nem csináltatnék vele magamnak, de kettőt talán igen. Végülis a filmben is csak 2 saját gyerek van. Egy csúnya vetélés, és egy örökbe fogadás. Az árva.

Kicsit lassan indult be, és a vége is lassúcska, bőven elég lett volna 1.5 óra játékidőnek, a kettőt borzasztóan soknak érzem. Azonban a második óra finoman borzongató izgalmai kárpótolják a nézőt az első 60 perc lassan folydogáló nihiljéért.

A végkifejlet nem éppen happy, és nem éppen end, de azért ütős. Simán megér legalább 7 pontot.

7/10

Inglourious Basterds

Ezer éve kellett volna írnom erről, de valamiért nem tettem. Sokalltam a 153 percet, úgy véltem nem tudnám összefoglalni, nem tudnám elmondani miért volt jó. Tarantino. Kell még bármi mást említenem?

Már az első 12 perc lenyűgöző, az embert azonnal magával ragadja a hangulat, és el sem engedi 2 és fél órán át. Nem vagyok elég ahhoz, hogy bármit mondjak erről. Csak írok egy pontszámot, és ugorjunk. Úgyis tavalyi a film. Mindenki látta. Mindenki értékelte. És úgyis csak élvezni kell.

8/10

Lady and the tramp - Dnek

Az ötösben van amit mondtam. A végén meg sírtam.