Duel 1971

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szörnyes lassan haladó hatalmas kamion. Emögött a kamion mögött haladt Mr. Mann, aki egy fontos üzleti megbeszélésre tartott. Kettecskén haladtak egy darabig, majd Mr. Mann megunta, hogy hátulról kell néznie ezt a monstrumot, és indokolatlanul lassan kell mennie, többször is az órájára nézett, végül döntött. Megelőzte. Eddig semmi szokatlan nincs a történetben, mindannyian előzünk kamiont, senki se szeret mögöttük menni (na persze előttük még kevésbé).

Egyáltalán... Senki se szeret kamion közelében menni, kivéve ha balról érkező oldalszél van, és párhuzamosan haladunk a kamionnal, vele azonos tempóban, ő a belső, mi a külső sávban. Ha véletlenül gyorsabban megy, vagy mi megyünk gyorsabban mégis, akkor még ezt a szituációt se szeretjük, mert a kamion szélárnyékában elkényelmesedünk, és a hirtelen bennünket megcsapó légáramlat okozhat egy kis problémát.

A kamion tehát rossz. És a kamiontól félünk. Főleg ez után a film után. Az előzést ugyanis a kamion riposztja követi, felgyorsul, és visszapöfög Mr. Mann elé. Tutyimutyi átlagfőhősünk meg is lepődik ezen, de kellően naiv ahhoz, hogy azt higgye szimpla fricska, sebességet vált, és újra előzni kezd. A kamion pedig vérfagyasztó dudálással reagál erre a pofonra. Hajaj Mr. Mann, megbánja Ön ezt még! Az, hogy a kamion VALÓBAN rossz, csak a 15. percben derül ki, addig csak sejthetjük, hiszen miről is szólna ez a film, ha a kamion jó lenne, ha nem bántana senkit.

Mr. Mann behajt egy benzinkútra, ahol MINDEN VAN, amire csak szüksége lehet, még hőn szeretett asszonyával is cseveg egy kicsit, mamlasz Mann tehát annak biztos tudatában pazarolja drága idejét a benzinkúton, hogy a kamion elment, és minden továbbra is rendben van a világon. Ő ugyanolyan szerencsétlen mint eddig volt, az üzleti megbeszélés ugyanúgy várja, stb. Visszaül az autóba, és folytatja útját a kihalt sztrádán, ahol a semmiből újra előtűnik mögötte a kamion. Aki itt nem ijedt be, az még nem látta a Jeeper's creeper c. horror filmet, amiben a bitang autójának eleje kísértetiesen hasonlít erre a kamionra. Sajnos én láttam. Meg is rémültem.

Persze az említett filmmel ellentétben itt nem lesz semmi természetfeletti, csak gép küzd majd gép ellen, és ember ember ellen. A kamion ismét előz, mamlasz Mann magyaráz egy kicsit a saját autójának arról, hogy vajon úgy mégis mit akarhat ez a kamion, miért nem megy már, de komolyabb beszólásra nem vetemedik. Persze előzni próbál ismét, a kamion azonban nem hagyja. Szlalomoznak egy kicsit a felezővonalon, akármerre indulna szerencsétlen főhősünk, arra tart a kamion is, hogy még véletlenül se férjen el mellette semmi, ami nagyobb mint egy átlagos roller. Mann csak akkor veszi észre, hogy ez a játék már nem a hatalmi harcról, hanem az ő életéről szól, amikor a kamion megpróbálja leszorítani az útról.

Innentől 2 lehetősége van. Marad ugyanilyen szerencsétlen, mint eddig, és meghal, vagy felveszi a kesztyűt, összeszedi magát, férfivé válik (ennyi idősen már ideje) és megküzd az életéért. Mamlasz Mann lassan ráébred, hogy az "I don't believe this" hozzáállás nem fogja kihúzni a csávából, és szép lassan az események hatására tököt növeszt magának. Erről szól a film. Nem az üldözésről. Az csak egy extrém szituáció, ami végre személyiségfejlődésre ösztökéli a férfit. A kétségbeesetten a rádióba telefonálgató szerencsétlen mamlasz Mann tükörképe a film elején, és ellentéte a film a végén, karakterének (hangjának) jelenléte eleinte feleslegesnek tűnik, csak az utolsó kockákat megtekintve válik egyértelművé, miért is volt szükség erre az elsőre mellékszálnak, időkitöltő szerepűnek tekintett alakra. Ő teszi még egyértelműbbé a valós üzenetet. Persze a jelenet a filmben maradhatott amiatt is, hogy könnyed, mindennapi bevezetőt adjon a későbbi rettegésnek, de én ennél azért többet nézek ki Spielbergből.

Remek filmmel van dolgunk, folyamatosan ott van az a valami, az a szikra, ami kirobbanthat akár őrjöngő félelmet, akár néma reszketést. A főszereplő remekül hozza a figurát (és jé, most néztem meg IMDB-n, hogy ő játszott a Vadmacska kanyon fogjai c. 1998-as moziban is) érdekes, hogy a filmográfia alapján nem vitte túl sokra... Dennis Weaver. Pedig a lehetőség ott volt benne.

Retro kocsik, retro ruhák, retro hangulat, és igazi 70-es évekbeli hangeffektek, hamisítatlan poros kisvárosi Amerika. Kövezzetek meg, de nekem nagyon tetszettek a hangok a filmben, és az operatőrt is csak dicsérni tudom, mert annak ellenére, hogy tragikus minőségben tudtam csak megnézni, még így is látványos, és élvezhető volt. Valamit nagyon jól csináltak ezek a fiúk ott 71-ben. Kezdve a beszélőnévvel (Mann - das Man - az ember), ez a fickó lehetne bármelyikünk. Átlagpolgár, amilyen ma is rohangálnak az utakon, amilyen a rádióba betelefonáló szerencsétlen is, amilyen mindegyikünk, ha hagyjuk, hogy legyőzzenek.

A kamionosról szinte semmit nem tudunk meg, nem látjuk az arcát, nem derül ki a motiváció, ez is lehetőséget ad további merengésre. A sok felmerülő lehetőség közül (teljesen őrült volt, rossz napja volt, belefásult a munkába és most végre lehetősége volt szórakozni kicsit, régebbről ismerte Mannt máshonnan, és most akart visszavágni) nekem a belefásulás verziója tetszett. Szerintem a pasasnál egyszerűen kikattant valami, és a hatalmas vas a hátsója alatt olyan nagy hatalmat adott neki, amivel már nem tudott mit kezdeni. Visszaélt ezzel a hatalommal, szórakozott az autósokkal (hiszen nem tudhatjuk Mann volt-e az egyetlen), csak most kicsit jobban felbőszítették egymást, mint az indokolt lett volna.

Hogy a David névnek van-e jelentősége a böhöm nagy kamionnal, mint Góliáttal szemben... Ezt nem sikerült eldöntenem. Úgy éreztem ez is egy utalás, de erről is lehetne vitatkozni, és vitatkoznak is mások (sokan pl. a port.hu-n estek egymásnak) Hogy mindez, amit ebben a filmben létrehozott, az utalások, az értelmezési síkok, a mélység a véletlen, és a született tehetség jó megérzései révén kerültek bele, vagy szándékosan akarta így? Nem tudom. De teljesen mindegy. Spielberg zsenialitása már itt, 25 évesen is megmutatkozott, mert egy olyan mozit hozott tető alá, amit még 2010-ben is borzongva ül végig az ember.

Ha még nem láttad volna, és érdekelne angolul: http://video.google.com/videoplay?docid=5370479393460637420&ei=mek1S-DUMp-i2wKhjryLDw&q=spielberg+duel&view=3#5370479393460637420

9/10

Convoy 1978

Rubber Duck megállíthatatlan.

A Konvoj a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának óriási mozisikere volt, egy egész generáció számára az amerikai életérzés kifejezője. Érdekes módon a film saját hazájában csak mérsékelt sikert aratott, és annak ellenére, hogy mára kultuszfilmmé vált világszerte, Amerikában teljesen elfelejtették.

Kis ízelítő a tartalomból (ami természetesen köszönőviszonyban sincs a valós eseményekkel, port.hu én így szeretlek):

Az óriáskamionok sofőrjeinek nem habostorta az élete. A gázolaj ára egyre magasabb, a verseny egyre nagyobb, ráadásul rendőrök hada áll lesben lassan szinte minden farakás mögött, hogy a legkisebb vétség esetén fülöncsípje őket. Gumikacsa, a 18 kerekű kamioncsoda vezetője azonban nem ijed meg tőlük. A rendőrök minden cselére van egy még ügyesebb fortélya, és végül konvojba szervezi valamennyi sértett kamionost, hogy végre ők is megmutathassák, mit tudnak...

Kultfilm egy olyan érából, amiben nem is éltem még. Film a végeláthatatlan amerikai utakról, a pusztákról, és hatalmas fémszörnyekről, amiken nagyon helyes kis rádió van, hogy a vezetők egymást hallhassák. Pre-80's hangulat, hihetetlen szövegek, egy mérhetetlenül antipatikus seriff, és Rubber Duck, aki miatt az ember képes lenne egy ültő helyében többször is végignézni a történetet.

Külön fejezetet érdemelnének a becenevek, amikkel önmagukat és egymást is illetik, a rájuk aggatott jelző szinte már azonosítóként funkcionál mindegyiküknél, Cotton Mouth és Love Machine tehát ugyanúgy emblematikus figurái a történetnek, mint Melissa.

A film 15. perce körül meglepően jó lábakat láthatnak a férfi érdeklődők, el se hinné az ember, hogy a hetvenes évek kitermelt ilyen női futóművet is. Bár kora alapján az illető hölgy inkább az 50-es évek gyümölcse, de kis jóindulattal és némi gondolatban elvégzett fazonigazítással eyecandy még 1978-ban is.

Nem egy szívszélhűdést okozó akciófilm, aki ezt várná, ne is szerezze be, de azért zajlanak az események rendesen. Némi paráznaság után már a 20. percben megkezdődik egy végeérhetetlen verekedés az ivóban, ami nevezhetne a "világ legidiótább verekedése country zenére" címre. De hiszen pont ettől retro. Ettől lesz érdekes.

Korrekt színészi alakítások jellemzik a filmet, véleményem szerint itt-ott kissé esetlenek a figurák, amikor megpróbálnak nagyot alakítani, az nem igazán sikerül. de nem ettől lesz mindez szerethető. A hangulat vett meg kilóra engem is, az ragadott magával.

Ha ki kéne emelnem valakit, hogy kik voltak a leginkább hitelesek, akkor Kristofferson-t és Borgnine-t mondanám, ők ketten a Konvoj sztárjai. Ali MacGraw Melissa-ja erőtlen, jellegtelen, még a Feketeözvegy is lejátssza a vászonról.

A szövegekről már írtam fentebb, ennek ellenére még 1× meg kell említenem, hogy zseniális a kamionos szleng, és a rendőrök medvének nevezése már csak fél lépésre van az elkoptatott hungarikumtól. Sün!

Amik nagyon + pontosak:
- a film vége felé tapinthatóvá válik a feszültség
- a kamionos öntudat, összetartozás-érzés ábrázolása
- remek rendezés, klasszul összerakott forgatókönyv
- a kamionosok mint kivételezett faj, hiszen kommunikálhattak egymással már akkor, amikor mi "földi halandók" még nem telefonálgattunk autóból

Ami kicsit - pontos:
- a főhős mindent túlél
- mai ésszel szinte pontról pontra felvázolható, mi fog történni a filmben, nagyjából a felétől
- bakik (a sérült kamion hirtelen teljesen éppé válik majd a következő kockákon ismét sérült)

7.5/10

Eclipse

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom mit érzek a Twilight saga 3. filmjével kapcsolatban, akkor azt mondanám harmadszor is vaktöltény durrant a moziban, nagyot szólt (hála a folyamatos hype-nak) volt egy kis füstje (köszönhetően a nedves bugyival/szemekkel visongó tinilányoknak), de vér most se volt. Élet se sok.

Robert Pattinson már tizedét se hozza annak az Edwardnak, aki C. Hardwicke óvó kezei alatt formálódott, nincs benne annyi félelem, annyi elfojtás, annyi harag, se annyi szenvedély. Még mindig jól játszik, szépen néz szerelmesen, de semmi különlegeset nem mutat. Nem látom azt a halhatatlan szerelmet, és azt a mindent elemésztő szenvedélyt, ami a könyvekben Bellához köti, nem látom a viselkedéséből, hogy képes lenni meghalni a lányért, vagy a lány helyett. Nem látok semmit. Egy fiatal felnőtt párocska ölelkezését látom, amiben a szerencsétlen fiú szembesülve azzal, hogy a korábban ajnározott és dédelgetett kedvese mekkora ribanc, visszavonulót fúj a szerelem terén. A második és a harmadik film legnagyobb hibájaként azt tudnám felhozni (sok más hiba mellett persze), hogy nem szedték ki Robert igencsak dús szemöldökét. Így az első film fiatal, édes, éteri angyalarcú vámpírja egy igencsak súlyos barkóval még keményebbé formált vonások terhét cipelő bozontos matrózzá lépett elő, akiről már részegen se lehet elhinni, hogy örök, romlatlan szépség. Főleg, hogy a filmben jelenetről jelenetre rondább.

Stewart... Stewart-ról semmi jót nem tudok mondani, mint ahogy korábban sem sikerült. Ha lehet (márpedig ezek szerint lehet) az első film óta csak redukálódott a színészi eszköztára (nem is volt neki olyan). A hajturkálásból, ziháló lélegzésből, a kérlek-edvárd-szexelj-velem tekintetből, valamint az ajakharapdálásból csak a tátott szájat tartotta meg, és fokozva a fokozhatatlant döbbenetesen rosszul játszik. Végig olyan arcot vág, mint aki szarba harapott, és most nem akarja ráhúzni az ajkait a fogára. Semmi nem érezhető abból, hogy ő bármelyik fiúhoz kötődne, pedig elvileg a "2 szerelme" harcol előtte az ő kegyeiért. Nem látni a kialakult barátságot Jacobbal, nem látni a szerelmet. Nem látni a szenvedélyt. Egy kiélt, de még mindig szexéhes nő tekintetével meredten bámul, és mérhetetlenül ostoba arccal létezik ott a történet középpontjában. A könyvvel ellentétben Bella itt semerre se mozdítja az eseményeket, mintha nem lenne önálló akarata, csak egy idióta marionettbábuként funkcionálna, akit akkor és az ránt magával, amikor és aki csak akarja. Nem tudom mennyiben a forgatókönyv hibája, és mennyiben Kristené, de az tény, hogy az a lány egyszerűen nincs jelen. Nincs ott. Ha tanácsolhatnék valamit a Summit-nek, azt mondanám sürgősen forgassa le a negyedik filmet, mert ez a szakadt szerencsétlen egyre jobban öregszik, és egyre kiéltebb lesz. Semmi nincs már benne a Twilight 17 éves hamvas ártatlanságából. Pattinson öregedése is ijesztő, de mégsem annyira feltűnő, mint Stewart tekintetének változása, arcvonásainak keményedése, és a szeme alatti karikák sötétedése.

Úgy tűnik Taylor Lautner továbbra is szintetikus szerekkel puffasztja magát, nagyon másnak nem lehet betudni a vasbeton átharapására is alkalmas állkapocs megjelenését a régi álla helyén. Igazi húsrágó-hídverő arcizmok és elég korlátozott mimika jellemzi a fiatalembert, és bár határozottan jobban néz ki rövid hajjal, a vakító fehérre polírozott fogsorát is otthon hagyhatta volna, az első rész idióta parókájával együtt. Lautner nehézkesen, és kevés kifejezőerővel játszik, bár a szóban forgó részre sokat javult, Kristen tehetségtelensége mellett pedig már majdhogynem tündököl. Pozitívumként írhatjuk fel a neve mellé, hogy magától értetődő magabiztossággal viselkedik a kamerák kereszttüzében. Hihetetlenül profin nyilatkozik, ahogy a szakma elvárja, remekül kezeli a nyilvánosságot. Közvetlen, illedelmes, tisztelettudó, gyakran tréfálkozik, még gyakrabban mosolyog, és minden alkotót, akivel valaha dolga volt, vagy dolga lehet "zseninek" vagy "briliánsnak" titulál, ahogy azt ilyen fiatalon és ennyire az út elején illik is. Az már csak hab a tortán, hogy minden múltbeli és jövőbeli projektjéről hatalmas lelkesedéssel beszél. Tehetséges vagy sem, nagy jövő vár rá a filmiparban, ideje megbarátkoznunk ezzel.

Az előzetesek és a szöveges beharangozók alapján azt vártam volna, hogy a mellékszereplők végre nagyobb teret kapnak, és végre kibontakozhat Anna Kendrick (aki zseniális színésznő) valamint Jackson Rathbone, akinek Johnny Deppre emlékeztető vonásai és rosszfiús szexepilje még a legvadabbul utálkozó antitvájlájtert is képest meggyőzni arról, hogy ez a film igenis nézhető. Sajnos nem így történt. Az igazi tehetségeket ismét a hátsó sorokba rejtették, és nyúlfarknyi monológok, valamint túl rövid, összefüggéstelen visszaemlékezések között kénytelenek lavírozni, és megcsillogtatni magukból valamit. Nem meglepő, hogy nem sikerül.

Abszolút imádom Peter Facinelli-t, ebből a részből sajnos szinte nem is emlékszem rá. Elhanyagolták, elnagyolták. És bár Ashley és Jackson kaptak egy bájos közös jelenetet, mégis hiányoltam őket is a történetből. Ez is hiba, újabb mínusz pont tehát a Napfogyatkozásnak.

Már az eddig felsorolt dolgok alapján is sejthető, hogy ismét egy majdhogynem nézhetetlen, szaggatott, itt-ott a végletekig leegyszerűsített tákolmányt kaptunk, de az utolsó pofont, ami ezt a filmet tragikusan rosszá teszi, önmagának adta a Summit.

Rachelle Lefevre recast.... Bryce Brünhilda Dallas Howard tehénkedett bele a légies, rugalmas, macskaszerű kanadai vörös bőrébe, és próbált bosszúálló vámpírlányt játszani. Próbált. Bár ne próbálta volna. Faarcú, nőietlen mozgású, szánalmas sebzett őzzé változtatta a dühtől forrongó Victoriát, mindent kiölt a karakterből, amit az örök sorozatszínész, Rachelle beletett. Minden szexualitást, minden erőt, minden dinamizmust. A halálos ellenségek már a saga első részében sem voltak túl rémisztőek, de Bryce-nak köszönhetően ez a szál önmaga paródiájává vált. Az első részben James rongybabaként hullott tűzre, a második részben nem láttuk Laurent halálát (talán jobb is), itt pedig a szánalmasság csúcsaként Victoria mint egy Zsolnay porcelán, úgy hullott alá, némi porral meghintve a műhavat.

A hangulatos első rész után (aminek nagyon okosan kicsit átírták a forgatókönyvét, és nem követték szóról szóra a regényt) egy istentelenül gyatra második rész következett, annál nincs lejjebb, se a történetet, se a rendezést, se a színvilágot tekintve, végre itt a felszállóág... Érdemes volt David Slade keze alá adni ezt a filmet, ő legalább látott már korábban közelről vámpírfilmet, sőt, mi több. Rendezett is egyet. Arról a filmről is sokat lehet vitatkozni, hogy jó vagy nem... Nem tisztem most megítélni, megtettem korábban. Egy biztos, látványvilágát tekintve az a 30 nap éjszaka pontosan olyan, amilyennek egy vámpírfilmet várunk. Sötét. Komor. Hideg. Beléd fagy a félelem is, nem csak a vér, ha nézed. A rendező itt is valami hasonló koncepciót akart megvalósítani, ez látható, hiszen szépen használta a hideg szűrőt, bőséggel szórta a műhegyre a műhavat, a vezénylete alatt majdnem hitelesnek tűnik például a műfa kidöntése, amelyen a korábban már említett vörös tehén kapaszkodik... Mégis kevés volt. Ekkora volumenű történetet változtatások és szükségszerű lefaragások nélkül nem lehet vászonra vinni 2 órában. Át kell írni. Forgatókönyvvé kell változtatni. Ezt Melissa Rosenberg nem tette meg. Nem lehet tudni, hogy az elvakult rajongók miatt-e, vagy szimplán lustaságból, de ebből a moziból nem lett kerek egész. Csodásan fényképezett, hihetetlenül látványos puzzle maradt, pocsék vágásokkal, és rengeteg félreértéssel.

Az egymás után tuszkolt jeleneteknek, és a rüfke Stewart-nak köszönhetően Bella a filmben egy ribanc, aki abszolút nem vívódik a két szerelme között, inkább csak azzal törődik, hogy vajon annyi minden után, amit láttak a másiktól, futnak-e még mindketten utána. Szexért könyörög Edwardnak, majd élvezi a napfényt Jacob nyelvével a szájában. Az átkötés szinte teljesen elveszett. Rosalie tragédiája másfél percben szinte teljesen felesleges intermezzo, a kifejtésre úgysincs idő, látványos bosszújelenetre szintén nincs, a személyiségének megértéséhez a múlt felvillantása kevés. Jasper emlékei szintén csökevényesek, kicsit olyan érzésem van, mintha minden egyes szál amputáltan került volna a filmbe, eredetileg ezeknek a jeleneteknek biztosan volt kezdete és vége, csak szorította őket az idő, és meg kellett vágni. Kár volt.

Voltak alapvető hibák, és most nem a pocsék CGI farkasokról beszélek, amik súlytalanul lebegnek a tervezőprogram háttere előtt, hanem olyan blődségekről, mint pl Jasper újraballagtatása... A Hale-ikrek közül tán ő a hülyébbik? Megbukott, hogy Alice társaságában még egyszer át kellett rágnia magát az utolsó évén? (Ha már itt tartunk ez például a Midnight Sun kapcsán is hiba, ahol Edward és Emett közös matematika órán vesznek részt, úgy, hogy Emmett másik évfolyamba jár). Esme új hajszíne, ami szinte felismerhetetlenné tette szintén óriási baki, ahogy az irreálisan nagy és ronda kontaktlencsék is. Erről már írtam bővebben a Vampires Suck kapcsán. A csillogás... Az a bizonyos gyémántos csillogás. Biztos komoly munka megoldani, és sok dologra oda kell figyelni hozzá, de ennél lehettek volna alaposabbak is. Több olyan jelenet is van, amikor napon vannak a vámpírszereplők, és nem csillognak. A legcsekélyebb mértékben sem. Számomra zavaró volt ez is.

Két hatalmas pluszpontot viszont jóvá kell írnom, mert két frenetikusan jó színész elérte a játékával... Egyikük Billy Burke, aki olyan természetességgel játssza a mókás, szótlan Charlie Swan-t, hogy néha hosszú pillanatokra eladnám a lelkem azért, ha ő lenne az apám, azzal a nagy puskával. A másikuk a mindig rideg Dakota Fanning. A jeges pillantása, és a méltóságteljes tartása láttán fenyegetettnek tudom érezni magam. Ezért külön dicséret jár.

Van azonban még egy tényező, ami levon az összpontszámból, a tökéletesen felesleges mellékszereplők idegölő túlhangsúlyozása... Riley-nak értelmetlen volt ennyi teret hagyni, Bree-nek pedig méginkább... Ők sem sokban mozdítják előre a fő szálat, elég lett volna pár kocka mindegyikőjükre. Vagy ha már ennyire újítani akartak, akkor logikusan végiggondolva elég lett volna a Riley-ra szánt idő felét hagyni Bree-nek, mert amíg Riley tevékenyen részt vett az akcióban, Bree nem csinált semmit. Csak volt. Értékes percek vesztek el a filmből a sipákolásával, amiknek a helyére be lehetett volna szuszakolni egy-két átkötő jelenetet két fontosabb esemény közé.

A filmet igazából enyhe öngúny is jellemzi, David Slade úgy látszik érezte, hogy legalább egyszer ki kell nevetniük magukat... Egyszer félóránként, mert ez egy katasztrófa ami itt történik... Ezért a felismerésért még 1 pontot írok jóvá.

Az értékből sokat von le, hogy egy pörgős, romantikus akció-fantasy helyett a hogyan NE veszítsük el a szüzességünket egy vámpírral (főleg ne házasság előtt) c. oktatókazettát adják 2 órán keresztül, de az igazán zavaró mégis az, hogy mint ezt már korábban említettem, ezt is olyan unottan teszik, hogy az ember szeretne felkiáltani: most már valaki b**** meg ezt a lányt, és menjünk tovább, mert itt alszom el! Persze nem lenne igazi tvájlájt, ha bárkit is megb**nának, nem lenne szeplőtlen a szerelem, és szeplőtlen a maflás is, amit Bella ken le Jacob-nak a kierőszakolt csók után.

A film megtekintése után unottan, morcosan, azonban Jacob elejtett gondolata alapján egy a későbbiekben bekövetkező jó kis gruppen reményével bújhatunk ágyba („Bella, te képes vagy arra, hogy egyszerre kettőt is szeress.” ), és talán reménykedhetünk abban, is hogy a Breaking Dawn első részében ezt a fehérmájú kis libát végre megd**ja valaki (a férje), és jóféle ellenségeskedés is kibontakozik majd a sátorban olyan békésen egymásra találó eldurranás határán álló riválisok között.

Twilight - Alkonyat 6/10
Twilight - Újhold 1/10
Twilight - Napfogyatkozás 4.5/10

Vampires Suck

Avagy egy humortalan vígjáték a vértelen tinivámpírok farvizén kacsázva...

Nevetni nem lehet rajta, de Tvájlájt-elleneseknek (én!) kötelező darab.

Becca sokkal csinosabb lány, mint Bella, persze hogy tehetséges színész-e, az nem ebből a filmből fog kiderülni. Az Edwardot alakító srác aranyos, a biológiatanár szövege hatalmas, Edward babadobálása azonban borzasztó. Sok érdekes utalás van benne, a legtöbb jelenetet szinte teljesen ugyanúgy forgatták le, mint az eredetikben... Ennek ellenére úgy érzem mindenféle logika és konkrét fő szál nélkül dobálták őket egymás után. Se a Tvájlájt Saga kronológiáját, se a józan ész által diktált sorrendet nem követi. Kár érte. Ahogy persze ugyanennyire kár azért, hogy a rengeteg magas labdát feldobó Alkonyat-sorozat egyik ezüsttálcán kínált lehetőségéből sem született poén, a visszásságok, történeti bakik, szánalmas viselkedés karikírozása helyett meg kell elégednünk Lady Gaga kifigurázásával, pár meleg vérfarkassal, és az amerikai vígjátékokban már már elmaradhatatlan altesti humorral, ami itt különösen undorítóan jelenik meg.

Hatalmas spoiler következik, akit nem érdekel, csukja be a szemét. Becca álmában szellent. Edward épp odahajolna hozzá, és durr. Nagyon vicces valóban. Miután velem együtt mindenki hülyére röhögte magát, tovább is léphetünk. Spoiler vége.

A castingot viszont eltalálták, James szerepében hirtelen mintha újra Cam Gigandet-et láttam volna. Laurent is szörnyen hasonlított Edi Gathegi-re. A vörös démon Victoria pedig az a lány, aki a Vampire Diaries-ben Lexit játszotta. Nem fogom most megkeresni a neten, de akit érdekel beüti, hogy Lexi, VD, és kiírja. Ez pici humorbonbon volt, azok után főleg, hogy biológia helyett Vampire Diaries-t olvastak tanári utasításra. A hatalmas, szánalmasan mű sárga kontaktlencséknek különösen örültem, hiszen a New Moon-ban legalább ilyen undorító, semmire se hasonlító árnyalatú darabokat erőltettek a szereplők szemére. Az Eclipse félelmetesen szar hatalmas mű feketéje se jobb semmivel, de legalább megpróbálták. Talán meg kellett volna kérdezni C. Hardwicke-et, hogy ők anno honnan szereztek Edward-nak és Alice-nak természetes hatású feketét. És talán, ha már a kis költségvetésű első film esetén volt rá keret, akkor itt is értelmesebb lett volna számítógéppel utólag színezni aranyra a szemeket, legalább a közelieknél. De ez nem ide tartozik.

Ami viszont ide tartozik még, az Becca szánalmas kapcsolata az apjával, aki ezen nevetni tud, az vagy fogyatékos vagy részt vett a forgatókönyv írásában. Edward a hajcsavarókkal azért hatalmas fricska. A förszt kissz jelenet pedig tökéletesen megmutatja a könyvbeli Bella valódi jellemét, a nimfomán tinit, aki a szexért, vagy annak ígéretéért bármire képes. Akár férjhez menni is.

Összességében azt kell mondanom, rég láttam ilyen rossz filmet.

Ha valaki a megtekintésére vetemedne, akkor figyelje a vérmókust!

1/10

Runaways

És ismét visszatértem kedvenc színésznőmhöz Kristen Sztyupid Stewart-hoz.

A film a 70-es évek egyik tinédzser rockbandájáról, a The Runaways-ről szól, konkrétabban arról az időszakról, amikor híresek lettek. Első slágerük, a Cherry Bomb Amerikában mérsékelt sikert aratott, albumaik Japánban viszont óriási feltűnést keltettek. Épp ezért a banda a japán rajongóknak megfelelni vágyásból Japánba tervezett turnét, az azonban nem egészen úgy sikerült, mint amit reméltek...

A The Runaways nevű zenekar volt az első igazán sikeres csak lányokból álló rockbanda. 1975 végén alakultak, mikor két tinédzser lány, a ritmusgitáros Joan Jett (Kristen Stewart) és a dobos Sandy West (Stella Maeve) azzal fordultak a híres producerhez, Kim Fowleyhoz (Michael Shannon), hogy ők lesznek a legújabb sztárcsapat. Kim fantáziát látott bennük, így újabb tagokat toborzott, köztük az énekesnő Cherie Curriet (Dakota Fanning), a szólógitáros Lita Fordot (Scout Taylor-Compton) és a basszusgitáros Jackie Foxot. Ők lettek hát a The Runaways, akik alig 16 évesen kiadták első albumukat, és egyenes út vezetett a hírnévhez. De amilyen gyorsan jött a siker, olyan gyorsan el is múlt, és alig 4 év közös zenélés után felbomlott a banda.

Maga a film szerintem pocsék, Kristen viszont végre önmagát adhatta. Lepukkant, szánalmas, szakadt kurvát kellett alakítania, így ez a szerep nem volt idegen tőle. Majdnem sikerült is megragadnia a karakter lényegét. Persze csak majdnem. A forgatások során Joan Jett rendszeresen beolvasott neki (bár nem ismerem Joan teljes munkásságát, és életét, de úgy vélem joggal szólta le ezt a szerencsétlent) talán ez is segített rajta kicsit. Kivételesen még a száját is képes volt becsukni néha-néha.

Dakota Fanningről továbbra is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, ha a tehetséget keressük, akkor benne benne van. Kristen maximum kívülről nézheti.

A rendezésre el sem tudom dönteni, van-e panaszom... Nekem kicsit fércműnek tűnik, más kritikák szerint nagyon jól összerakott darab. Csak a szubjektív véleményem tudom tolmácsolni. Szerintem minden fülledtsége ellenére rossz. Cherie Currie-t viszont a végére megsajnáltam, mármint az igazit.

Hiába a leszbikus szex, hiába minden Oliver Stone The Doors c. filmjét meg sem közelíti.

01:35-01:37 között KRISTEN JÓ pillanatát láthattuk... két teljes perc színészet tehát... gratulálunk. A film

2.5/10 (kizárólag dakota miatt)

XXY

Adott egy rendellenesség, amiről nem igazán mernek beszélni, adott egy kisváros, ahol egy család biztonságot, menedéket remél, és adott egy kamasz, aki a szokásos önkeresése mellett azzal kénytelen megbirkózni, hogy bizony se nem fiú, se nem lány. Egyszerűen mindkettő.

Alex egy 15 éves kamasz, akinek súlyos titkolnivalója van a világ előtt. Születése után egyből úgy döntöttek a szülei, hogy elhagyják Buenos Aires-t és egy elhagyatott település közelébe költöznek az uruguay-i tengerparton. A család nyugodt élete fordulóponthoz érkezik, amikor Buenos Aires-i barátaik és az ő 16 éves fiuk, Álvaro meglátogatja őket. Álvaro apja plasztikai sebész, akit tulajdonképpen Alex apja hívott meg, és mint orvosnak, számít a véleményére. A két kamasz között kialakuló furcsa kapcsolat mindkettőjük szüleit arra készteti, hogy szembenézzenek a legtitkoltabb félelmeikkel. Mindeközben a faluban megindul a pletyka és ahogy az kis közösségekben lenni szokott, Alexet torzszülöttnek kiáltják ki és folyamatosan zaklatják.

De a történet még ennél is bonyolultabb. Súlyos és fájdalmas kérdéseket boncolgat, de semmire nem ad választ. Alex Alexanderként akar tovább élni, vagy Alexaként? Ha Alvaro vonzódik hozzá, és szexuális kapcsolatot kezd vele, aminek során Alex a férfi, akkor ki homoszexuális? Alvaro? Alex? Mindketten? Egyikük sem? Melyik szülő a "rosszabb"? Az Alex-et a világvégén elrejteni akaró anya? Vagy az Alvaro-t tehetségtelennek és haszontalannak gondoló apa?

Mi megrázóbb? Látni, ahogy zaklatnak egy fiatal lányt (nekem Alex lány volt), vagy az a beszélgetés, ami Alvaro és az apja között zajlik, és amiben az apa kijelenti, hogy szerinte a fiából később sem lesz semmi? Semmi, ami hasonlítana rá. (Véleményem szerint jobb nem is történhetne Alvaróval, mint hogy különbözik az apjától.)

Sokan a boys don't cry c. filmhez hasonlítják, pedig igazából semmiben se hasonlítanak, leszámítva talán a meg nem értettséget és a durvaságokat. A Boys don't cry egy lányról szól, aki fiúnak érzi magát, és fiúként szeretne élni. Ez a film egy emberről szól, aki lehetne bármelyik. Mindene megvan hozzá. Pont ez teszi sokkal tragikusabbá. Tina Brandon már tudja ki is ő, amikor Brandon Teena-ként "születik újjá". Alex-nek viszont fogalma sincs. Megkedvel egy fiút, nézegeti a saját testét a tükörben, a melleit, az arcát, majd az Alvaró-val történt szenvedélyes csókolózás hatására nem bír tovább magával, és szexre vágyik. Szexet azonban csak férfiként kaphat. Domináns férfiként.

Kiemelkedő színészi játék jellemzi a filmet. Ines Efronról ember legyen a talpán, aki elsőre eldönti, fiú-e vagy lány, ha ruhában látja. Kép1 Kép2 Csak, hogy a sokoldalúsága egyértelműbben kitűnjön, ezen a képen szintén Ines Efron látható Kép3 Az Alex apját játszó színész is zseniális volt, Ricardo Darín elismert színész Argentínában. Korábban már a Kamcsatka c. filmben is volt szerencsém látni, de nem akkor valahogy elsikkadtam felette. Most Eszteremnek hála megnéztem a nevéhez tartozó filmográfiát imdb-n, és több filmet is találtam, ami felkerült a must have listára.

A fényképezés csodálatos, le se tudtam venni a szemem a borongós színekről, és a hideg pasztell reménytelenségről, ami sugárzott minden kockáról. Ennek ellenére valami hiányzott... Talán a feloldás, talán az, hogy a többi szálat is kellő alapossággal bontsák ki... Emiatt a hiány miatt

7.5/10

Vampire Diaries

Az első évad épp csak kezd bemelegedni az egyik hazai kereskedelmi csatornán (természetesen gyatra szinkronnal, ordító hibákkal, és "a pofámról lesülne a bőr, ha én írtam volna" típusú szövegekkel), de egy igazi sorozatjunkie nem ezzel foglalkozik, hanem az ősszel startoló második évadot várja, és a cliffhanger után következő eseményeket. Mert biztosan jó lesz. Jónak kell lennie.

Alapból adott Elena - Stefan - Damon szerelmi háromszöge, ami (legalábbis Damon oldaláról) már teljesen egyértelmű. Elena természetesen még Stefan karjaiban, de pattognak azok a szikrák rendesen Damon közelében is. Meghalt Pearl, meghalt Anna, nyitott a kérdés mi lesz Jeremyvel ezek után, hiszen szinte csak Anna tartotta életben. Kérdés, hogy vámpírrá válik-e, vagy ember marad, hiszen épp halni készült, vámpírvérrel a szervezetében. Kérdés, hogy a visszatérő Katherine milyen viszonyban is volt John bácsival, és egyáltalán, meghal-e John bácsi. Kérdés milyen rokoni szálak fűzik Isobelt Katherine-hez, miért is lett Isobel lánya Katherine zzinte tökéletes mása. Vajon hogyan alakul Jenna és Alaric kapcsolata? Életben marad a balesetet szenvedett Caroline? Egyáltalán micsoda a polgármester fia, és mi volt a polgármester? A második évad vajon a farkasoké? Milyen lesz a halott ex-polgármester neje mint polgármesternő? Folytatódik a vámpírüldözés? Vagy elhiszik, hogy ennyien voltak?

A kérdésekre persze Amerikában már megvan a válasz. Szeptember 9től pedig mi is nyomon követhetjük az örök tinik, na meg a magukat tininek eladni próbáló huszonévesek kalandjait. Már nagyon várom.

Addig pedig nézegetem magyarul, és új mélységeket fedezek fel benne. Exkluzív TVD komédia formájában tekinthető meg ugyanis. Sorozatjunkien csillagvirágommal folyamatosan szidtuk a szinkront, egy beteg napomon még arra is képes voltam, hogy az összes csúsztatást, félrefordítást, tartalmi bakit, angol szövegtől való eltérést összeírjam, így ettől most itt eltekintenék. Csak annyit jegyeznék meg még 1×, hogy nézhetetlen, és senkinek sem ajánlom, csak ha röhögni akar, és ismeri az eredetit.

Szinkronnal 1.5/10
Feliratosan vagy felirat nélkül 6.5/10

Monk

Itthon is véget ért a Monk, meg is könnyeztem a finálét. Semmit se írhatok róla, mert Eszterem agyoncsapna, mert még nem látta. Kerülnöm kell a spoilereket. Így csak annyit mondok, hogy korrekten elvarrták a szálakat, és csodaszép volt.

Minden évaddal ki voltam békülve, voltak jobb-rosszabb részek, de egészében nézve rendben volt. Natalie-t sokkal jobban szerettem mint Sharona-t, ennek ellenére örültem a 8. évadban visszatérő fürtös hölgyeménynek is. Jó volt újra látni azt a temperamentumos nőt, aki nem hódol be minden hülyeségnek, amit Monk kitalál.

Monk jellemfejlődését is mosolyogva néztem, és a szédítő magasság, ameddig elért, melengette a lelkem.

A dupla sorozatzáró rész pontszáma tehát 9.5/10

A 8 évadon keresztül izgalmas és élvezhető történetet nemcsak Tony Shalhoub játéka tette feledhetetlenné, hanem a hihetetlen partnerei is. A teljesen idióta, néha már a gyengeelméjűség határát súroló Randy, valamint Leland Stottlemeyer, aki Monk ellenpontjaként a józan, normális emberek halmazát képviselte. Persze a nyomozásban sosem volt olyan jó, mint Adrian. Talán az éleslátása hiányzott, talán pont az az őrület, ami Monkot jellemezte. Natalie megjelenése igazi vérfrissítés volt a sorozatnak, a mellékszereplők pedig különleges bonbonokként lapultak az egyes epizódokban a junkiek nagy örömére. Sztárparádé, humor, krimi, csetlésbotlás... Ennyi elég is volt a sikerhez.

Mr. Monk... Hiányozni fog.

A teljes 8 évad összesítve 9/10