Három magyar címmel is betámadták ezt a filmet, azt hihették, hogy a Gyilkos a nyomodban majd jobban eladja, mint a Baráti kör. Pedig véleményem szerint sokkal izgalmasabb, és sokkal több titkot rejtene az eredeti cím.
A történet nem nagy durranás, de a csodálatos Julie Benz mindenkit mindenért kárpótol
A négy barátnő egy újabb temetésen találkozik. Egykori osztálytársuk állítólag öngyilkos lett, ám a nőknek feltűnik, hogy milyen sok osztálytársuk halt már meg. Maggie (Julie Benz), Susan (Venus Terzo), Joan (Paula Costain) és Emily (Adrianne Richards) rájönnek, hogy már rájuk is vadásznak. A megoldás kulcsa egy fotó. Szinte mindenki halott, aki szerepel a képen. A kérdés már csak az, ki készítette a fényképet?
A leírás teljesen félrevezető, nem a 4 barátnő kezdi gyanítani a dolgokat, hanem csak Maggie... De egyebekkel nem akarok spoilerezni.
Könnyed esti krimi, szép szerelmi szállal, és mérsékelt izgalommal, melyben ízléses, romantikus egymásra találást élvezhet, aki véletlenül belefut a tévében.
Hosszabban nem érdemes írni róla, annyi újdonságot nem nyújt. Julie-t pedig hiába dicsérném, nem mindenki értene egyet velem. Sajnos. Pedig Julie egy tiszta arcú, csodaszép színésznő, aki egyszerre bájos és természetes, valamint dögös.
Alapvetően tetszett a film, még úgy is, hogy nem estem hanyatt tőle.
7/10
2013. április 28., vasárnap
2013. április 22., hétfő
Segítség, gyereket várok! - Baby on board 2009
A film, ahol kiszerettem Heather Graham-ből. Jerry O'Connell-t pedig az első lámpavasra tudnám felhúzni, a rendezővel együtt.
Az altesti poénok, a végletekig karikírozott szereplők, a semmiről sem szóló történet... Ez a film fenn van a legrosszabb vígjátékok ever toplistán nálam.
Még kritizálni se tudom, annyira gyenge.
Egy rendkívül sikeres házaspár élete fenekestül felfordul, amikor a feleség rádöbben, hogy babát vár. A férj lebukik egy másik nővel, és a házastársak között megkezdődik a háború. A főbb szerepekben olyan színészeket láthat, mint az elbűvölő Heather Graham, a sármos Jerry O'Connell, a Szex és New York Aidanje, John Corbett és a szexi Lara Flynn Boyle.
A 4 körüli imdb átlag indokolatlan.
-10/-10
Az altesti poénok, a végletekig karikírozott szereplők, a semmiről sem szóló történet... Ez a film fenn van a legrosszabb vígjátékok ever toplistán nálam.
Még kritizálni se tudom, annyira gyenge.
Egy rendkívül sikeres házaspár élete fenekestül felfordul, amikor a feleség rádöbben, hogy babát vár. A férj lebukik egy másik nővel, és a házastársak között megkezdődik a háború. A főbb szerepekben olyan színészeket láthat, mint az elbűvölő Heather Graham, a sármos Jerry O'Connell, a Szex és New York Aidanje, John Corbett és a szexi Lara Flynn Boyle.
A 4 körüli imdb átlag indokolatlan.
-10/-10
So undercover 2012
Molly Morris egy fiatal lány, aki a megkeseredett, volt zsaru apja mellett dolgozik, mint magánnyomozó. A kemény és fiús lányt megkeresi az FBI, hogy fedett ügynökként épüljön be egy főiskolai lánykollégiumba, és bújjon egy kifinomult, igényes főiskolás lány bőrébe, hogy megvédje az egykori gengszter lányát. A listán több gyanús személy van, és Molly - akire rátalál a szerelem is - rájön, hogy nem mindenki az, akinek mondja magát, önmagát is beleértve.
Aki azt hiszi, hogy egy újabb "Miley Cyrus-gyöngyszemmel" van dolga (lásd LOL) téved. A film inkább az elviselhetőbb Miley Cyrus-t mutatja meg (lásd még Az utolsó dal), a lány néhol pedig színészi kvalitásokat is villant. Én is meglepődtem.
A történet mintha a Beépített szépségbe oltott Dr. Szöszi (jelen esetben Dr. Vörös) lenne, a Kappa-ház minden sztereotípiát felvonultat, amit egy átlagos európai gondol a lányszövetségekről. Az akció halovány, de Miley tapló kemény csajként és tüncimünci főiskolásként is meglepően hiteles. A szerelmi szál semmilyen, a poénok laposak, egy-két jelenettől eltekintve mehetett volna az egész a Disney csatornán.
Miért néztem meg mégis? Mert a LOL után felüdülés volt színészkedni látni Cyrus-t, mert a LOL után felüdülés volt látni egy pár évvel idősebb és kicsit "normálisabb" generációt. Mert felüdülés volt látni Kelly Osbourne-t.
6.5/10
Bár bevallom röhej, hogy a plázacuncik gyülekezetét már NORMÁLISABB generációnak tekintem...
2013. április 7., vasárnap
Macskarisztokraták - Aristocats 1970
Széltől is óvott, tündéri macskacsalád él a századforduló Párizsának egyik fényűző otthonában. Boldogságuk azonban csak addig tart, amíg a ház úrnője közzé nem teszi végrendeletét, melyben halála esetén a cicákra hagyja vagyonát - ha ők már nem lennének, akkor viszont a komornyik örököl mindent. A sanda szolga azonnal kész az ármányra és a cicák csakhamar az utcán - jobban mondva, az egyik messzi réten találják magukat. A szerencse azonban segítségükre siet, és a Párizs utcáin, kertjeiben, háztetőin élő macskák, cicák, cicusok, macsekok, valamint Roquefort, a családhoz hű egér segítségével visszaküzdik magukat otthonukba - mindezt rengeteg bájos kaland, szívbemarkoló jelenet, gyönyörű betétdal kíséretében.
Gyermekkorom egyik legkedvesebb rajzfilmje, de még ma is meg tud nevettetni. Hihetetlen jó gegek vannak benne, remek karakterekre épít a történet. Edgar, az inas egyszerűen zseniális. Annyira hülye szerencsétlen, hogy az ember már sajnálja, hogy semmi se sikerül neki. VénKujon, az ügyvéd szavakkal leírhatatlan. :)))
A cicák gyönyörűen rajzoltak, és nagyon helyesek, különösen a kis vörös. Elképesztő a kis pofikájuk minden egyes kockán. Elképesztő! A két ostoba kutya telitalálat, a kisegér pedig már tényleg sok a jóból.
Merem állítani, hogy az egyik legjobb, ha nem A LEGJOBB eredeti Disney rajzfilm, amit anno készítettek.
Ami miatt különösen kedves a szívemnek, hogy nem erős, határozott, kemény körvonalakkal rajzolták meg a figurákat, hanem olyan hatást keltenek, mintha több vonallal húzva, folyamatosan tökéletesítették, pontosították volna őket. Ceruzarajz-hatású az egész. A kisegér füle és a kis haja pl legalább 3-4 vonalban "mozog", amikor az egérke forog a vásznon.
Hogy miért szeretem mindezeken felül? Mert van benne humor, romantika, jó zene, mert értéket közvetít, miszerint nem szabad a külső alapján ítélni, meg kell ismerni a másikat. Megtanít a felelősségvállalásra, a bizalom fontosságára, arra, hogy milyen az igaz barátság, és még az emberi kapcsolatok bonyolultságába is bepillantást enged, mindezt 76 perc alatt. Múlhatatlan érdemei vannak, és még hercegnő is van benne. Őt szerintem az össz-Disney konferencián a non-princess klub tagjai simogatják O'Pamacskával együtt.
Gyerekkori emlékeim alapján az út vissza Párizsba sokkal hosszabbnak tűnt, ma kicsit meg is lepődtem, hogy csak ennyit mentek a kiscicák, de abszolút nem vont le a film élvezeti értékéből. A butuska libáknál azonnal a Vuk részeg libáira asszociáltam, az egykerekű szénaboglyánál pedig már fájt a hasam a nevetéstől.
Kedvenc jelenet: Mikor Lafayette megkérdezi Napóleon-tól (aki előtte részletes leírást adott a nyikorgó cipőről) hogy milyen színű a cipő. Napóleon pedig azt feleli fekete. (és nagyrészt igaza lesz) Majd felháborodik, hogy honnan tudhatná ő a színt. Erről mindig a profilozókkal kapcsolatos poén jut eszembe, melyben ugye felállítottak egy profilt egy elkövetőről, és ilyesmik szerepeltek benne, hogy "kétsoros öltönyt visel" és még ez is stimmelt. Persze ez vicc, meg irónia, de Napóleon-t látva mindig arra gondolok, hogy őt is felvehetné a rendőrség. Szuperül nyomozna. Csak kéne mellé Lafayette. Meg valaki, akinek azért esze is van, nem csak füle. Meg orra.
10/10
Gyermekkorom egyik legkedvesebb rajzfilmje, de még ma is meg tud nevettetni. Hihetetlen jó gegek vannak benne, remek karakterekre épít a történet. Edgar, az inas egyszerűen zseniális. Annyira hülye szerencsétlen, hogy az ember már sajnálja, hogy semmi se sikerül neki. VénKujon, az ügyvéd szavakkal leírhatatlan. :)))
A cicák gyönyörűen rajzoltak, és nagyon helyesek, különösen a kis vörös. Elképesztő a kis pofikájuk minden egyes kockán. Elképesztő! A két ostoba kutya telitalálat, a kisegér pedig már tényleg sok a jóból.
Merem állítani, hogy az egyik legjobb, ha nem A LEGJOBB eredeti Disney rajzfilm, amit anno készítettek.
Ami miatt különösen kedves a szívemnek, hogy nem erős, határozott, kemény körvonalakkal rajzolták meg a figurákat, hanem olyan hatást keltenek, mintha több vonallal húzva, folyamatosan tökéletesítették, pontosították volna őket. Ceruzarajz-hatású az egész. A kisegér füle és a kis haja pl legalább 3-4 vonalban "mozog", amikor az egérke forog a vásznon.
Hogy miért szeretem mindezeken felül? Mert van benne humor, romantika, jó zene, mert értéket közvetít, miszerint nem szabad a külső alapján ítélni, meg kell ismerni a másikat. Megtanít a felelősségvállalásra, a bizalom fontosságára, arra, hogy milyen az igaz barátság, és még az emberi kapcsolatok bonyolultságába is bepillantást enged, mindezt 76 perc alatt. Múlhatatlan érdemei vannak, és még hercegnő is van benne. Őt szerintem az össz-Disney konferencián a non-princess klub tagjai simogatják O'Pamacskával együtt.
Gyerekkori emlékeim alapján az út vissza Párizsba sokkal hosszabbnak tűnt, ma kicsit meg is lepődtem, hogy csak ennyit mentek a kiscicák, de abszolút nem vont le a film élvezeti értékéből. A butuska libáknál azonnal a Vuk részeg libáira asszociáltam, az egykerekű szénaboglyánál pedig már fájt a hasam a nevetéstől.
Kedvenc jelenet: Mikor Lafayette megkérdezi Napóleon-tól (aki előtte részletes leírást adott a nyikorgó cipőről) hogy milyen színű a cipő. Napóleon pedig azt feleli fekete. (és nagyrészt igaza lesz) Majd felháborodik, hogy honnan tudhatná ő a színt. Erről mindig a profilozókkal kapcsolatos poén jut eszembe, melyben ugye felállítottak egy profilt egy elkövetőről, és ilyesmik szerepeltek benne, hogy "kétsoros öltönyt visel" és még ez is stimmelt. Persze ez vicc, meg irónia, de Napóleon-t látva mindig arra gondolok, hogy őt is felvehetné a rendőrség. Szuperül nyomozna. Csak kéne mellé Lafayette. Meg valaki, akinek azért esze is van, nem csak füle. Meg orra.
10/10
Amélia - Kalandok szárnyán - Amelia 2009
Ez a film is komoly hátránnyal indult nálam, mivel Hilary Swank sem tartozik a kedvenceim közé, sőt kimondottan irritál a játéka (ne kérdezzétek miért), és Amelia Earhart sem épp szimpatikus (sosem volt az). Kettejük bizarr találkozása pedig az egyik legunalmasabb film, amit életemben láttam.
Ugyanis úgy tesz, mintha nem szólna semmiről. A repülések nem izgalmasak, nem szépek, Amelia házasságtörése nem megbotránkoztató, nem felháborító, a média számára eszközzé válása nem elég egyértelmű, a konfliktusok liliomszínű függönyön át tekinthetőek csak meg, gondosan körbeparfümözve.
Történik itt sok minden, ami egyébként, ha ki lenne bontva rendesen, sokkal érdekesebb lenne, mint hogy melyik birkapásztorral fogott kezett ez a röpködő feminista, de a rettentően hosszú 111 perc játékidő ellenére sincs idő semminek a kibontására. Mindenbe csak belekap a rendező (ahogy a forgatókönyvíró is ezt tette) egy kis szerelem, egy kis szakmai féltékenység, egy kis házasság, egy kis ez, egy kis az. Olyan érzésem van, mintha egy rettentően béna kezdő cukrászt néznék, hogyan rontja el a süteményt. "Áhh tegyük bele ezt is, ártani nem árthat" felkiáltással kerülnek jelenetek, események a filmbe, iszonyú lassan haladunk, szinte már úgy érezzük, hogy semmi sem történik, miközben pár perc alatt túlrobogtunk a cselekmény háromnegyedén, csak azért, hogy az utolsó bő fél óra arról szólhasson, hogy Hilary Swank cserepes ajkakkal és könnyes szemekkel ül a repülőben, miközben az elvonási tünetekkel küzdő 80 kilós idióta remeg az utastérben/raktérben. Rendkívül izgalmas. Rendkívül érdekfeszítő.
Pedig a leírás egészen jókat ígért:
A kétszeres Oscar-díjas Hilary Swank felejthetetlen alakítást nyújt Amelia Earhart, a legendás amerikai pilótanő szerepében. Filmbeli partnere Richard Gere, a karizmatikus üzletembert és ellenállhatatlan férjet, George Putnamet kelti életre. Kettejük kapcsolata szerelmen és kitartáson alapult, és sem Amelia mindent felülmúló, a repülés iránti szenvedélye, sem Gene Vidalhoz fűződő viszonya nem tudta tönkretenni - egészen a nő rejtélyes eltűnéséig. Lebilincselő dráma, vérpezsdítő romantika, izgalmas kalandok: az Amelia magával ragadja a képzeletet, és csodás érzés vele szárnyalni.
Szóval én vártam a lebilincselő drámát, de mivel tudtam, hogy a végén el fog tűnni, mégiscsak Earhart-ról van szó, nagy meglepetés nem ért. Vártam a vérpezsdítő romantikát, de ahogy Ewan McGregor fogdosta az aszott kóró Swank hátát a liftben, az minden volt, csak romantikus nem. Bár lehet, hogy erotikusnak szánták. Nos annak se sikerült. Amelia nem hogy a képzeletem nem ragadta meg, de semmilyen érzékszervem nem kötötte le annyira, hogy ne kezdjek közben kismillió más dologgal foglalkozni. Ne keressek ÉRTELMES programot estére, stb. Szinte végig szenvedtem az unalomtól, és azt éreztem, kicsit a színészek is szenvednek. Mert persze, fontos, hogy valami művészi legyen, meg szép, meg jajj de elegáns, meg jajj, de finom, de néha talán hasznosabb lenne félretenni a pasztellszíneket, odacsapni az igazságot az asztalra... Nyersen, ridegen. Amelia egy nyers, de erős nő volt, akiben (ha ennyire vonzódott a repüléshez) buzgott a szenvedély. Hol van ez ebben a filmben? Sehol.
Amelia enervált, Richard Gere beletörődő unott kihasznált bolond. Senkit se lehet megkedvelni, mert mindenki annyira élettelen, annyira valószerűtlen. Sőt, ha mondhatok ilyet, most ennek a filmnek a megtekintése után még kevésbé szimpatikus Earhart, mint eddig volt. Mi értelme ilyen filmet gyártani? Ha Mira Nair elsőfilmes lenne, megérteném, hogy nem megy neki, hiszen most tanulja a szakmát. De nem az! Így csak az a kérdés merül fel bennem, hogy mi történt vele az elmúlt évek alatt?
A forgatókönyvön ketten is dolgoztak. Röhej. Az esküvő monszun idején forgatókönyv-írója ilyet álmából felébresztve öt perc alatt írt volna. Talán jobbat is.
3.5/10
Ugyanis úgy tesz, mintha nem szólna semmiről. A repülések nem izgalmasak, nem szépek, Amelia házasságtörése nem megbotránkoztató, nem felháborító, a média számára eszközzé válása nem elég egyértelmű, a konfliktusok liliomszínű függönyön át tekinthetőek csak meg, gondosan körbeparfümözve.
Történik itt sok minden, ami egyébként, ha ki lenne bontva rendesen, sokkal érdekesebb lenne, mint hogy melyik birkapásztorral fogott kezett ez a röpködő feminista, de a rettentően hosszú 111 perc játékidő ellenére sincs idő semminek a kibontására. Mindenbe csak belekap a rendező (ahogy a forgatókönyvíró is ezt tette) egy kis szerelem, egy kis szakmai féltékenység, egy kis házasság, egy kis ez, egy kis az. Olyan érzésem van, mintha egy rettentően béna kezdő cukrászt néznék, hogyan rontja el a süteményt. "Áhh tegyük bele ezt is, ártani nem árthat" felkiáltással kerülnek jelenetek, események a filmbe, iszonyú lassan haladunk, szinte már úgy érezzük, hogy semmi sem történik, miközben pár perc alatt túlrobogtunk a cselekmény háromnegyedén, csak azért, hogy az utolsó bő fél óra arról szólhasson, hogy Hilary Swank cserepes ajkakkal és könnyes szemekkel ül a repülőben, miközben az elvonási tünetekkel küzdő 80 kilós idióta remeg az utastérben/raktérben. Rendkívül izgalmas. Rendkívül érdekfeszítő.
Pedig a leírás egészen jókat ígért:
A kétszeres Oscar-díjas Hilary Swank felejthetetlen alakítást nyújt Amelia Earhart, a legendás amerikai pilótanő szerepében. Filmbeli partnere Richard Gere, a karizmatikus üzletembert és ellenállhatatlan férjet, George Putnamet kelti életre. Kettejük kapcsolata szerelmen és kitartáson alapult, és sem Amelia mindent felülmúló, a repülés iránti szenvedélye, sem Gene Vidalhoz fűződő viszonya nem tudta tönkretenni - egészen a nő rejtélyes eltűnéséig. Lebilincselő dráma, vérpezsdítő romantika, izgalmas kalandok: az Amelia magával ragadja a képzeletet, és csodás érzés vele szárnyalni.
Szóval én vártam a lebilincselő drámát, de mivel tudtam, hogy a végén el fog tűnni, mégiscsak Earhart-ról van szó, nagy meglepetés nem ért. Vártam a vérpezsdítő romantikát, de ahogy Ewan McGregor fogdosta az aszott kóró Swank hátát a liftben, az minden volt, csak romantikus nem. Bár lehet, hogy erotikusnak szánták. Nos annak se sikerült. Amelia nem hogy a képzeletem nem ragadta meg, de semmilyen érzékszervem nem kötötte le annyira, hogy ne kezdjek közben kismillió más dologgal foglalkozni. Ne keressek ÉRTELMES programot estére, stb. Szinte végig szenvedtem az unalomtól, és azt éreztem, kicsit a színészek is szenvednek. Mert persze, fontos, hogy valami művészi legyen, meg szép, meg jajj de elegáns, meg jajj, de finom, de néha talán hasznosabb lenne félretenni a pasztellszíneket, odacsapni az igazságot az asztalra... Nyersen, ridegen. Amelia egy nyers, de erős nő volt, akiben (ha ennyire vonzódott a repüléshez) buzgott a szenvedély. Hol van ez ebben a filmben? Sehol.
Amelia enervált, Richard Gere beletörődő unott kihasznált bolond. Senkit se lehet megkedvelni, mert mindenki annyira élettelen, annyira valószerűtlen. Sőt, ha mondhatok ilyet, most ennek a filmnek a megtekintése után még kevésbé szimpatikus Earhart, mint eddig volt. Mi értelme ilyen filmet gyártani? Ha Mira Nair elsőfilmes lenne, megérteném, hogy nem megy neki, hiszen most tanulja a szakmát. De nem az! Így csak az a kérdés merül fel bennem, hogy mi történt vele az elmúlt évek alatt?
A forgatókönyvön ketten is dolgoztak. Röhej. Az esküvő monszun idején forgatókönyv-írója ilyet álmából felébresztve öt perc alatt írt volna. Talán jobbat is.
3.5/10
2013. április 5., péntek
Halovány - Livide 2008
2013-ban megjelenik a Titanic filmfesztivál keretei között a magyar mozikban is.
Halovány(!) címmel.
Epic.
Az ember pedig azt hinné, hogy friss, vagy legalábbis jó filmeket adnak.
http://nemrolunkszol.blogspot.hu/2012/09/livide-2008.html
Halovány(!) címmel.
Epic.
Az ember pedig azt hinné, hogy friss, vagy legalábbis jó filmeket adnak.
http://nemrolunkszol.blogspot.hu/2012/09/livide-2008.html
2013. április 4., csütörtök
A bosszú jogán - Seeking justice 2011
A lelkes angoltanár, Will Gerard boldogan él zenész feleségével, Laurával. Nyugodt családi életüket koncertek, kerti sütögetések töltik ki, és Will kedvenc hobbija, sakkpartik főnökével, az iskolaigazgatóval. Egy éjjel azonban borzalmas dolog történik: a próbáról hazafelé tartó Laurát brutálisan megerőszakolják. Miközben Will a kórházban feldúltan várja az orvost, hogy beszámoljon felesége állapotáról, egy jól öltözött ember szólítja meg, és felajánlja neki az azonnali igazságszolgáltatás lehetőségét. Az összezavarodott Will elfogadja az ajánlatot, nem is sejtve, hogy ezzel egy önbíráskodó földalatti szervezet hálójába kerül. Ijesztő és veszélyes játszma veszi kezdetét.
Nicholas Cage az elmúlt 10 éve legjobb alakítását nyújtja, bár most is hozza azt a megszokott, búvalbélelt, alapvetően élettelen karaktert, de feltölti némi szerelemmel, és egy jó adag haraggal és rettegéssel is. A film végére szinte már embernek tűnik. Lassan talán visszatalál magához, vagy a rendezők növekvő bizalmát hálálja meg? Nem tudom, de mindenképpen örülök a pozitív változásnak. Az Ál/Arc Cage-ét szeretném újra vásznon látni!
January Jones gyönyörű, és bár sokkal fiatalabbnak tűnik Cage-nél (14 évnél többnek látszik az, ami őket elválasztja) mégis meglepően jól működtek együtt. Volt köztük valami kellemes melegség, valami biztonságot sugárzó harmónia. Izzás nem, de egy ilyen témájú filmbe nem is illett volna. Egy erőszak köré épített cselekményben teljesen abnormális lenne, ha vad szenvedélyeket ábrázolnának.
Nagy fájdalmam, hogy Jennifer Carpenter szinte csak dekoráció a filmben, nem hagyták kibontakozni.
Ennél már csak az nagyobb, hogy a történetben rejlő lehetőségeket se hagyták filmmé forrni. Az alapötlet ugyanis zseniális, egy ilyen szituációban mindenki vért kívánna, az önbíráskodó csoport léte pedig szükségszerű velejárója lehet egy züllött társadalomnak. Elég csak olvasni a büntetőtárgyalásokról írott online tudósítások kommentjeit. Hozzászólók százai követelik a halálbüntetés visszaállítását, vagy legalább azt, hogy a majdani cellatársak elintézzék "azt a szemetet". A népharag ereje mindenkire lesújtana. Lehet tagadni, vagy lehet szépíteni, de egy ilyen "igény" igenis van a társadalomban, amikor nem tudnak beletörődni a jogerős ítéletbe, vagy lassúnak találják az igazságszolgáltatást, akkor a saját kezükbe vennék a dolgokat. Normális társadalmakban normális emberek természetesen nem teszik ezt. De ebben a torzult jelenben, ebben az iszonyatos értékválságban, amikor a bűnözés úgy terjed mint a pestis, az elkeseredett emberek sok mindenre képesek. Akár az önbíráskodásra is.
Az éhes nyúl ugrik. Simon beszervez mindenkit, akit csak tud. Aztán kezd túllőni a célon. Az eredeti terv, hogy csak valóban súlyos bűnökért fizessenek meg, dugába dől, mert mindenkit el kell takarítani az útból, aki lebuktathatná őket. Egy napon megcsörren Will Gerard telefonja, kérnek tőle egy szívességet, ő viszont nem akar részt venni ebben a borzalomban. Innentől kellene igazán izgalmassá válnia a történetnek, Will menekülni kényszerül a rendőrség elől, jó kis üldözés kerekedhetne ki, mégis itt fullad unalomba minden.
A végkifejlet sablonos, ötlettelen, a nagy wow a végén (annak tudatában, hogy ebben tényleg mindenki benne van) nem igazán csattan. Ennél feszítettebbre is lehetett volna venni, ha Roger Donaldson rendező kicsit jobban összefogja a szálakat. Guy Pearce viszont menti a menthetőt, ezt még el kell mondanom.
6/10
Nicholas Cage az elmúlt 10 éve legjobb alakítását nyújtja, bár most is hozza azt a megszokott, búvalbélelt, alapvetően élettelen karaktert, de feltölti némi szerelemmel, és egy jó adag haraggal és rettegéssel is. A film végére szinte már embernek tűnik. Lassan talán visszatalál magához, vagy a rendezők növekvő bizalmát hálálja meg? Nem tudom, de mindenképpen örülök a pozitív változásnak. Az Ál/Arc Cage-ét szeretném újra vásznon látni!
January Jones gyönyörű, és bár sokkal fiatalabbnak tűnik Cage-nél (14 évnél többnek látszik az, ami őket elválasztja) mégis meglepően jól működtek együtt. Volt köztük valami kellemes melegség, valami biztonságot sugárzó harmónia. Izzás nem, de egy ilyen témájú filmbe nem is illett volna. Egy erőszak köré épített cselekményben teljesen abnormális lenne, ha vad szenvedélyeket ábrázolnának.
Nagy fájdalmam, hogy Jennifer Carpenter szinte csak dekoráció a filmben, nem hagyták kibontakozni.
Ennél már csak az nagyobb, hogy a történetben rejlő lehetőségeket se hagyták filmmé forrni. Az alapötlet ugyanis zseniális, egy ilyen szituációban mindenki vért kívánna, az önbíráskodó csoport léte pedig szükségszerű velejárója lehet egy züllött társadalomnak. Elég csak olvasni a büntetőtárgyalásokról írott online tudósítások kommentjeit. Hozzászólók százai követelik a halálbüntetés visszaállítását, vagy legalább azt, hogy a majdani cellatársak elintézzék "azt a szemetet". A népharag ereje mindenkire lesújtana. Lehet tagadni, vagy lehet szépíteni, de egy ilyen "igény" igenis van a társadalomban, amikor nem tudnak beletörődni a jogerős ítéletbe, vagy lassúnak találják az igazságszolgáltatást, akkor a saját kezükbe vennék a dolgokat. Normális társadalmakban normális emberek természetesen nem teszik ezt. De ebben a torzult jelenben, ebben az iszonyatos értékválságban, amikor a bűnözés úgy terjed mint a pestis, az elkeseredett emberek sok mindenre képesek. Akár az önbíráskodásra is.
Az éhes nyúl ugrik. Simon beszervez mindenkit, akit csak tud. Aztán kezd túllőni a célon. Az eredeti terv, hogy csak valóban súlyos bűnökért fizessenek meg, dugába dől, mert mindenkit el kell takarítani az útból, aki lebuktathatná őket. Egy napon megcsörren Will Gerard telefonja, kérnek tőle egy szívességet, ő viszont nem akar részt venni ebben a borzalomban. Innentől kellene igazán izgalmassá válnia a történetnek, Will menekülni kényszerül a rendőrség elől, jó kis üldözés kerekedhetne ki, mégis itt fullad unalomba minden.
A végkifejlet sablonos, ötlettelen, a nagy wow a végén (annak tudatában, hogy ebben tényleg mindenki benne van) nem igazán csattan. Ennél feszítettebbre is lehetett volna venni, ha Roger Donaldson rendező kicsit jobban összefogja a szálakat. Guy Pearce viszont menti a menthetőt, ezt még el kell mondanom.
6/10
2013. április 3., szerda
Herkules - Hercules 1997
Nagy az öröm az Olümposzon, Zeusznak és feleségének, Hérának gyermeke született. Csak a főisten fivére, Hadész nem örül az erős kis Herkules érkezésének, utód híján esélye sincs, hogy Zeusz örökébe lépjen. Az alvilág ura megbízza a két ügyefogyott szolgáját, Pechet és Pánikot, hogy tegyék el láb alól Herkulest. A dolog félig sikerül, a varázsitaltól Herkules elveszti halhatatlanságát, az ereje viszont megmarad. Más kérdés, hogy mindenáron be akarja bizonyítani az apjának, hogy hős a javából. A saját bőrén tanulja meg, hogy nem elég az erő, hanem szív is kell ahhoz, hogy valakiből igazi hős legyen.
Sokadik szakítás az addigi tradíciókkal, ötletes, újszerű, remek színekkel és remek hangokkal. A poénok a felnőtt korosztályt is elszórakoztatják, talán a legkisebbeknek nem is érthetőek, ezért csak nagyobbacska gyerekeknek ajánlott.
Megara a "non-princess club" oszlopos tagja, akiről mindig mindenki elfeledkezik, ha a Disney-hercegnőket sorolja. Méltatlan dolog.
Hádész zseniális, Phil elképesztő, Pegazus pedig a személyes favoritom.
Pain & Panic a két legszerencsétlenebb gonoszka a filmes univerzumban. :)
9/10
Sokadik szakítás az addigi tradíciókkal, ötletes, újszerű, remek színekkel és remek hangokkal. A poénok a felnőtt korosztályt is elszórakoztatják, talán a legkisebbeknek nem is érthetőek, ezért csak nagyobbacska gyerekeknek ajánlott.
Megara a "non-princess club" oszlopos tagja, akiről mindig mindenki elfeledkezik, ha a Disney-hercegnőket sorolja. Méltatlan dolog.
Hádész zseniális, Phil elképesztő, Pegazus pedig a személyes favoritom.
Pain & Panic a két legszerencsétlenebb gonoszka a filmes univerzumban. :)
9/10
Csipkerózsika - Sleeping Beauty 1959
A Grimm-testvérek meséjének főhőse a szépséges Auróra hercegnő, akit születésekor átokkal sújt egy gonosz boszorkány: az átok szerint mielőtt nagykorú lesz a lány, egy mérgezett tű szúrása végez majd vele! A mit sem sejtő hercegnő sorsát apja három jószívű tündérre bízza, akik mindent elkövetnek, hogy ne teljesedjék be az átok, de hiába. A végzetet elkerülni még ők sem tudják, csupán enyhíteni a gonosz boszorkány átkának hatását: amikor Auróra megszúrja magát, nem hal meg, csak hosszú álomba szenderül, amelyből csak egy herceg szerelmes csókja ébresztheti fel!
Szeretnivalóan balfék tündérek, csúnya gonosz, csodaszép hercegnő, és egy dallal szerelembe eső herceg, aki ezután a töviserdőn is képes átkelni a szerelméért? Hamisítatlan Disney mese, mely bár kissé kiforgatja az eredeti Grimm-történetet, de sebaj. A szépség, a báj, és a gyermekkor oltárán az feláldozható.
8/10
Szeretnivalóan balfék tündérek, csúnya gonosz, csodaszép hercegnő, és egy dallal szerelembe eső herceg, aki ezután a töviserdőn is képes átkelni a szerelméért? Hamisítatlan Disney mese, mely bár kissé kiforgatja az eredeti Grimm-történetet, de sebaj. A szépség, a báj, és a gyermekkor oltárán az feláldozható.
8/10
Hamupipőke 2 - Cinderella II: Dreams come true 2002
A boldogságtól ragyogó pár, Hamupipőke és a herceg hazatérnek nászútjukról palotájukba, ahol az egykoron lencsét válogató, mostoha körülmények között élő lánynak szokatlan szerepbe kell beletanulnia. El kell sajátítania minden csínját-bínját annak, hogyan viselkedik egy hercegnői fenség. A tündér dadus és a folyton rosszalkodó egérsereg hathatós segítsége mellett Hamupipőke rájön, egyetlen módja van megfelelni az elvárásoknak, mégpedig az, ha nem akar más lenni, mint amilyen.
A varázslatos mesében az álmok ismét valóra válnak...
Kiüresedett, ötlettelen, felesleges folytatás, amiben ugyan Hamupipőke kiáll magáért, és Jacques is rájön mennyivel jobb egérnek lenni, mégsem érte meg a befektetett időt és energiát.
Az egerek és a cicák (különösen Lucifer) dögönyöznivalóak, Hamupipőke pedig most is nagyon szép, bár kissé újrafazonírozták.
Anastasia jó útra tér, az öreg király habókos, mint mindig... A többiek pedig... Egyáltalán nem érdekesek.
4.5/10
A varázslatos mesében az álmok ismét valóra válnak...
Kiüresedett, ötlettelen, felesleges folytatás, amiben ugyan Hamupipőke kiáll magáért, és Jacques is rájön mennyivel jobb egérnek lenni, mégsem érte meg a befektetett időt és energiát.
Az egerek és a cicák (különösen Lucifer) dögönyöznivalóak, Hamupipőke pedig most is nagyon szép, bár kissé újrafazonírozták.
Anastasia jó útra tér, az öreg király habókos, mint mindig... A többiek pedig... Egyáltalán nem érdekesek.
4.5/10
Hamupipőke - Cinderella 1950
A szorgos és csodaszép Hamupipőke jobb életről és romantikus kalandokról álmodozik, de szegényke sajnos ki van szolgáltatva gonosz mostohaanyja és két irigy mostohatestvére kénye-kedvének. Három huncut kisegér és a Jótündér varázslata segítségével azonban Hamupipőke eljut a bálba, ahol találkozik álmai hercegével. A varázsige éjfélkor elveszti hatását, ezért Hamupipőkének sebtében el kell hagynia a kastélyt, hogy ki ne derüljön az igazság. Ám a nagy sietségben maga mögött hagyja egyik üvegcipőjét...
Bájos és szeretnivaló mese, melyben a főhősnő az 50-es évek nőideáljának minden tulajdonságával bír, imádja a házimunkát, képes alárendeltségben élni, és a férfitől a megváltást várja. Emellett bájos, kedves, szereti az állatokat, és képes ellátni egy nagyobb családot.
A herceg jóképű és kedves, jelleme azonban szinte egyáltalán nincs. Tipikus Disney -sablon, akiről bármelyik kislány álmodozhat, hogy felnőve hasonlót talál. Az 5 éves lányomnak én is ilyen férfit mutatnék, akiben egy csipetnyi veszély sincs. Bár 10 körül már kiábrándító lehet a valóság.
A kisállatok tündériek, gyönyörűre vannak rajzolva, a zene kellemes, a negatív karakterek is csak a mindennapi mocskosságokat követik el, olyan bűnöket, amiknél egy átlagos öt éves több rosszat fog kapni egy átlagos óvodában.
A jótündér aranyos és esetlen. Az egereket imádtam. Czák-czák!
9/10
Bájos és szeretnivaló mese, melyben a főhősnő az 50-es évek nőideáljának minden tulajdonságával bír, imádja a házimunkát, képes alárendeltségben élni, és a férfitől a megváltást várja. Emellett bájos, kedves, szereti az állatokat, és képes ellátni egy nagyobb családot.
A herceg jóképű és kedves, jelleme azonban szinte egyáltalán nincs. Tipikus Disney -sablon, akiről bármelyik kislány álmodozhat, hogy felnőve hasonlót talál. Az 5 éves lányomnak én is ilyen férfit mutatnék, akiben egy csipetnyi veszély sincs. Bár 10 körül már kiábrándító lehet a valóság.
A kisállatok tündériek, gyönyörűre vannak rajzolva, a zene kellemes, a negatív karakterek is csak a mindennapi mocskosságokat követik el, olyan bűnöket, amiknél egy átlagos öt éves több rosszat fog kapni egy átlagos óvodában.
A jótündér aranyos és esetlen. Az egereket imádtam. Czák-czák!
9/10
On the Road - Úton 2012
Közvetlenül apja halála után Sal Paradise, egy feltörekvő New York-i író találkozik Dean Moriarty-val, egy lehengerlő stílusú, elbűvölő ex-szélhámossal, akinek a rendkívül felszabadult és egyben rendkívül vonzó Marylou a felesége. Arra ítéltetve, hogy ne beszűkült életet éljenek, a két barát megszakítja minden addigi kapcsolatát és útra kel Marylou-val. Éhezve a szabadságra, a három fiatal elindul, keresvén a világot, új találkozásokat és önmagukat.
Kicsit olyan ez a film, mint a Harry Potterben a Szükség Szobájának inverze, az akkor jelenik meg, ha valakinek kell valami, ez a film meg jött, ha kell, ha nem. Pedig nem kellett. Ilyen feldolgozásban nagyon nem.
Van az a bizonyos könyv, meg az a bizonyos szerző... Nem, nem a Twilight-ra gondolok, bár az is púp az emberiség hátán, és elgennyesedett pattanás a széppróza ülepén... Van az a bizonyos korszak... Nem, nem a felvilágosodás. Sőt, nem is a vámpírkultusz másodvirágzása... Van az a bizonyos életérzés... Amiből SEMMIT se fogunk megérteni, ha ránézünk Kristen Stewart üres, élettelen, unott, flegma arcára. Az a nő egy katasztrófa, egy szégyen, egy elképesztően tehetségtelen, mégis félhalottra futtatott ló, aki mint mindig, most is teljesen szürreálisan erőlködve igyekszik utolérni a körülötte játszó színészeket. A száját továbbra is képtelen csukva tartani, ez biztos valami olyan elsajátíthatatlan skill, amit mások életeken át tanulnak, de neki ez az első leszületése, így nem is okolhatjuk érte. Kárhozott, halott tekintete, amiben drog és alkohol visszfénye csillog, minden, csak nem egy sweet sixteen lány szeme. A filmet az unalmassága, tartalom nélkülisége és a halovány főhősök mellett ez a liba buktatja meg csúfosan. Minden egyes jelenetben vért izzad, de a legborzalmasabb az édeshármas, amiben Miss Szakadt merő görcsben vonaglik két szeretője között, és igyekszik élvezetet hazudni nekünk nézőknek, és saját magának. Botrányos.
Garrett Hedlund Dean Moriarty-ja erőtlen, egydimenziós, semmi lehengerlő nincs benne. Egy piti drogos tolvaj, aki olyanokat balhézik az asszonyával, hogy kimennek a rendőrök is. Tipikus lecsúszott, szánni való figura, nem az a magával ragadó karakter, akinek Kerouac szánta eredetileg. Nem az a Moriarty, akiről ő írt. Sam Riley Sal Paradise-ként tévelygő, érthetetlen. Abszolút nem szerethető.
A filmben pedig nem történik semmi, búzamezők, pusztaságok, esőben ázó zöld bokrok váltják egymást, mindent aranyra, narancsra és szépiára fest a nap. Okker és dinnyesárga túltengésben haldoklik a néző már 40 perc után. Esemény pedig nincs, csak felszínes, üres, italba és kábszerbe fulladó nihil. Kirsten Dunst hiába tesz meg mindent, hiába igyekszik hamvasan bájos lenni, korban és tehetségben is kilóg a főhősök sorából. Érett színésznő, akihez talán csak a Carlo Marx-ot játszó Tom Sturridge ér fel. Viggo Mortensen zseniális, mint mindig. Alice Braga egyetlen másodperc alatt Kristen S. fölé kerekedik, és lemossa a vászonról.
Santaolalla, a zeneszerző kihozta magából a maximumot, Jose Rivera forgatókönyvírónak lenne mit tanulnia, Walter Salles rendező pedig láthatóan műanyag késsel esett neki a mamutfenyőnek, bár dicséretére legyen mondva, böcsülettel dolgozott rajta, csak hát a végeredmény az olyan szar lett, amilyet már rég láttam.
Hogy miért néztem végig? A könyv iránti rajongásból és tiszteletből, és mert talán valami mégis volt ebben a feldolgozásban is. A drogban fürdő felszín mögé képes voltam értelmet és érzéseket látni. Láttam a könyvet, és szerettem a zenét. Bár a 2 óra 20 percet indokolatlannak tartom, ennyi ideig ugyanis csak a legelvakultabbak figyelmét köti le, mégis azt mondom, egyszer érdemes végigülni. Sosem lesz az, aminek szánták, kult. Sosem lesz korrajz, se könyvadaptáció, de talán ízelítőnek jó. Egy falat paradicsomos bazsalikomos (bár kissé égett) bruschetta, ami után egyes gourmandoknak lesz kedve megkóstolni a könyvet is.
4.5/10
Kicsit olyan ez a film, mint a Harry Potterben a Szükség Szobájának inverze, az akkor jelenik meg, ha valakinek kell valami, ez a film meg jött, ha kell, ha nem. Pedig nem kellett. Ilyen feldolgozásban nagyon nem.
Van az a bizonyos könyv, meg az a bizonyos szerző... Nem, nem a Twilight-ra gondolok, bár az is púp az emberiség hátán, és elgennyesedett pattanás a széppróza ülepén... Van az a bizonyos korszak... Nem, nem a felvilágosodás. Sőt, nem is a vámpírkultusz másodvirágzása... Van az a bizonyos életérzés... Amiből SEMMIT se fogunk megérteni, ha ránézünk Kristen Stewart üres, élettelen, unott, flegma arcára. Az a nő egy katasztrófa, egy szégyen, egy elképesztően tehetségtelen, mégis félhalottra futtatott ló, aki mint mindig, most is teljesen szürreálisan erőlködve igyekszik utolérni a körülötte játszó színészeket. A száját továbbra is képtelen csukva tartani, ez biztos valami olyan elsajátíthatatlan skill, amit mások életeken át tanulnak, de neki ez az első leszületése, így nem is okolhatjuk érte. Kárhozott, halott tekintete, amiben drog és alkohol visszfénye csillog, minden, csak nem egy sweet sixteen lány szeme. A filmet az unalmassága, tartalom nélkülisége és a halovány főhősök mellett ez a liba buktatja meg csúfosan. Minden egyes jelenetben vért izzad, de a legborzalmasabb az édeshármas, amiben Miss Szakadt merő görcsben vonaglik két szeretője között, és igyekszik élvezetet hazudni nekünk nézőknek, és saját magának. Botrányos.
Garrett Hedlund Dean Moriarty-ja erőtlen, egydimenziós, semmi lehengerlő nincs benne. Egy piti drogos tolvaj, aki olyanokat balhézik az asszonyával, hogy kimennek a rendőrök is. Tipikus lecsúszott, szánni való figura, nem az a magával ragadó karakter, akinek Kerouac szánta eredetileg. Nem az a Moriarty, akiről ő írt. Sam Riley Sal Paradise-ként tévelygő, érthetetlen. Abszolút nem szerethető.
A filmben pedig nem történik semmi, búzamezők, pusztaságok, esőben ázó zöld bokrok váltják egymást, mindent aranyra, narancsra és szépiára fest a nap. Okker és dinnyesárga túltengésben haldoklik a néző már 40 perc után. Esemény pedig nincs, csak felszínes, üres, italba és kábszerbe fulladó nihil. Kirsten Dunst hiába tesz meg mindent, hiába igyekszik hamvasan bájos lenni, korban és tehetségben is kilóg a főhősök sorából. Érett színésznő, akihez talán csak a Carlo Marx-ot játszó Tom Sturridge ér fel. Viggo Mortensen zseniális, mint mindig. Alice Braga egyetlen másodperc alatt Kristen S. fölé kerekedik, és lemossa a vászonról.
Santaolalla, a zeneszerző kihozta magából a maximumot, Jose Rivera forgatókönyvírónak lenne mit tanulnia, Walter Salles rendező pedig láthatóan műanyag késsel esett neki a mamutfenyőnek, bár dicséretére legyen mondva, böcsülettel dolgozott rajta, csak hát a végeredmény az olyan szar lett, amilyet már rég láttam.
Hogy miért néztem végig? A könyv iránti rajongásból és tiszteletből, és mert talán valami mégis volt ebben a feldolgozásban is. A drogban fürdő felszín mögé képes voltam értelmet és érzéseket látni. Láttam a könyvet, és szerettem a zenét. Bár a 2 óra 20 percet indokolatlannak tartom, ennyi ideig ugyanis csak a legelvakultabbak figyelmét köti le, mégis azt mondom, egyszer érdemes végigülni. Sosem lesz az, aminek szánták, kult. Sosem lesz korrajz, se könyvadaptáció, de talán ízelítőnek jó. Egy falat paradicsomos bazsalikomos (bár kissé égett) bruschetta, ami után egyes gourmandoknak lesz kedve megkóstolni a könyvet is.
4.5/10
Kemény dió - Jawbreaker 1999
A Reagan középiskola három legnépszerűbb tanulója, Courtney, Marcie és Julie elhatározzák, hogy megviccelik Lizt születésnapja alkalmából. Eljátsszák, hogy elrabolják, és jól ráijesztenek Lizre. Megkötözik a lányt, bekötik a száját és bedobják egy kocsi csomagtartójába. A tréfa azonban tragikusan sül el: Liz megfullad. A három emberrabló közül csupán a hidegfejű Courtney nem esik kétségbe: rábeszéli társait, hogy rejtsék el a hullát és felejtsék el az egészet. Amikor azonban egy negyedik társuk tudomást szerez a lányok tettéről, újra fordul a kocka.
Rose McGowan a temérdek plasztika előtt, irreálisan nagy és kidolgozatlan popsival. Julie Benz hamvasan, fiatalon, gyönyörűen mint a Buffy első évadában. Rebecca Gayheart-nak jót tett a film óta eltelt idő, bár csinos fiatalon sem volt, de most, jó pár évvel később karakteresebb és vonzóbb. Judy Greer kikupálva is kopott, semmilyen, emellett különösebben nem is tehetséges, nem véletlenül maradt a TV-filmek/sorozatok szintjén. Rose magához képest alulteljesít, hiteltelen a főgonosz szerepében, a béna játéka teljesen kivégzi a már egyébként is majdnem döglött filmet. Az, hogy a gyilkos trió tagjai még messziről sötétben sem tűnnek 17 éveseknek, már megszokott a hasonló filmekben. Hogy a karakterek egyben önmaguk paródiái, az lehetne akár szándékos is, de a drámai elemek és a jó útra térő szereplők miatt mégse tűnik tudatosnak ez az ábrázolás.
Az élénk színek, és az alapvetően szemet kínzó vágások a korai Tarantino olcsó, kínai piacos másolatának tűnnek, a filmzene klisés, tanulság nincs. Hogy ezek a nők lennének az iskola legnépszerűbbjei? Tragikus. Hogy a rendőrség (még ha az egész szürreális álomnak is tűnik, nem filmnek) ilyen könnyen megvezethető? Szánalmas. Hogy valóban léteznek ilyen klikkek, és a mai napig keserítik egyes "alul levők" életét? Ijesztő.
De maga a film rémesen rossz, Darren Stein mellélőtt ezzel se a nem komédia, se nem dráma, se hús se hal alkotással. A romantikus szál esetleges, Amy Heckerling utánzása pedig hamvába holt ötlet.
Igazi trashmovie, amit szívem szerint csak trash-skálán értékelnék, mégis megpróbálok valahol 0 és 10 között mondani egy számot, ami kifejezi, mennyire elborzadtam, mikor újranéztem. A szinkron pedig (nem tudok rá szebb kifejezést) telibefossa ezt a szarkupacot. Zach -Zák Dane- Dán, csak hogy pár szépséget soroljak. Frenetikus.
1.5/10 (kizárólag a rossz megbűnhődése miatt)
Rose McGowan a temérdek plasztika előtt, irreálisan nagy és kidolgozatlan popsival. Julie Benz hamvasan, fiatalon, gyönyörűen mint a Buffy első évadában. Rebecca Gayheart-nak jót tett a film óta eltelt idő, bár csinos fiatalon sem volt, de most, jó pár évvel később karakteresebb és vonzóbb. Judy Greer kikupálva is kopott, semmilyen, emellett különösebben nem is tehetséges, nem véletlenül maradt a TV-filmek/sorozatok szintjén. Rose magához képest alulteljesít, hiteltelen a főgonosz szerepében, a béna játéka teljesen kivégzi a már egyébként is majdnem döglött filmet. Az, hogy a gyilkos trió tagjai még messziről sötétben sem tűnnek 17 éveseknek, már megszokott a hasonló filmekben. Hogy a karakterek egyben önmaguk paródiái, az lehetne akár szándékos is, de a drámai elemek és a jó útra térő szereplők miatt mégse tűnik tudatosnak ez az ábrázolás.
Az élénk színek, és az alapvetően szemet kínzó vágások a korai Tarantino olcsó, kínai piacos másolatának tűnnek, a filmzene klisés, tanulság nincs. Hogy ezek a nők lennének az iskola legnépszerűbbjei? Tragikus. Hogy a rendőrség (még ha az egész szürreális álomnak is tűnik, nem filmnek) ilyen könnyen megvezethető? Szánalmas. Hogy valóban léteznek ilyen klikkek, és a mai napig keserítik egyes "alul levők" életét? Ijesztő.
De maga a film rémesen rossz, Darren Stein mellélőtt ezzel se a nem komédia, se nem dráma, se hús se hal alkotással. A romantikus szál esetleges, Amy Heckerling utánzása pedig hamvába holt ötlet.
Igazi trashmovie, amit szívem szerint csak trash-skálán értékelnék, mégis megpróbálok valahol 0 és 10 között mondani egy számot, ami kifejezi, mennyire elborzadtam, mikor újranéztem. A szinkron pedig (nem tudok rá szebb kifejezést) telibefossa ezt a szarkupacot. Zach -Zák Dane- Dán, csak hogy pár szépséget soroljak. Frenetikus.
1.5/10 (kizárólag a rossz megbűnhődése miatt)
2013. április 2., kedd
Halálra szóló barátság - New Best Friend 2002
Alicia, a szerény ösztöndíjas lány egy szociológiai kutatómunka kapcsán megismeri Hadley-t, aki gyönyörű, mesésen gazdag és hihetetlenül népszerű. Új barátnője bevezeti Aliciát az elit klikk világába, aki úgy tűnik gyorsan beletanul a felső tízezer életvitelébe. Az új barátnő hamar a társaság központi figurája lesz, és minden tökéletesnek tűnik, talán túl tökéletesnek is.
A fentebbi leírásnak semmi köze a történethez, talán az egyetlen igaz gondolat Hadley szépsége és gazdagsága, meg a szociológiai kutatás. Minden más teljesen másként történik.
Mia Kirshner remekül alakítja a manipulatív, törekvő, közben a végletekig züllő fiatalt, sokáig nem is lehet biztosan tudni, hogy mindez a terv része-e, vagy csak járulékos veszteség, hogy a tisztességét is feláldozza.
Meredith Monroe is jól hozza a leheletvékony, kőgazdag, szívtelen szukát, aki, ha a lelke mélyére pillantunk, nem is annyira szívtelen.
Dominique Swain ezt a filmet is a testével akarja eladni, bár lassan megérthetné, hogy a kislányos bája már rég oda, és felnőttként kigyúrva, derék és mellek nélkül kevéssé vonzó, bár az arca még mindig szép. A biszexuális dögöt pedig legalább olyan jól játssza, mint anno a kis manipulatív Lolitát.
A cselekmény erősen hajaz a Kegyetlen játékokra, még erősebben érezhető rajta, hogy Egyedülálló nő megosztaná, de van benne egy pici Spinédzserek, és A csaj nem jár egyedül is. Leszámítva a humort. Mert ebben egyetlen poén sincs. Kőkemény züllésfilmmel van dolgunk, amit drámának akarnak eladni, de thriller címszó alatt. Érdekes koncepció. Legalább annyira zavaros, amennyire az a Colby Főiskola hallgatóinak élete. Egyik főszereplő lány se szimpatikus igazán, nincs köztük példakép, jellemfejlődést se mutatnak 1.5 óra alatt... A fiúk csak gondolatok nélküli, üres párzóeszközök, akiket ezek a lányok csak használnak. Hátborzongató korrajz a 2000-es évek elejéről, és az azóta eltelt 12 évről.
Feloldást, enyhülést hiába várunk. Az igazságszolgáltatás malmai őrölnek, de ez vajon elégtétel egy emberéletért?
7/10
A fentebbi leírásnak semmi köze a történethez, talán az egyetlen igaz gondolat Hadley szépsége és gazdagsága, meg a szociológiai kutatás. Minden más teljesen másként történik.
Mia Kirshner remekül alakítja a manipulatív, törekvő, közben a végletekig züllő fiatalt, sokáig nem is lehet biztosan tudni, hogy mindez a terv része-e, vagy csak járulékos veszteség, hogy a tisztességét is feláldozza.
Meredith Monroe is jól hozza a leheletvékony, kőgazdag, szívtelen szukát, aki, ha a lelke mélyére pillantunk, nem is annyira szívtelen.
Dominique Swain ezt a filmet is a testével akarja eladni, bár lassan megérthetné, hogy a kislányos bája már rég oda, és felnőttként kigyúrva, derék és mellek nélkül kevéssé vonzó, bár az arca még mindig szép. A biszexuális dögöt pedig legalább olyan jól játssza, mint anno a kis manipulatív Lolitát.
A cselekmény erősen hajaz a Kegyetlen játékokra, még erősebben érezhető rajta, hogy Egyedülálló nő megosztaná, de van benne egy pici Spinédzserek, és A csaj nem jár egyedül is. Leszámítva a humort. Mert ebben egyetlen poén sincs. Kőkemény züllésfilmmel van dolgunk, amit drámának akarnak eladni, de thriller címszó alatt. Érdekes koncepció. Legalább annyira zavaros, amennyire az a Colby Főiskola hallgatóinak élete. Egyik főszereplő lány se szimpatikus igazán, nincs köztük példakép, jellemfejlődést se mutatnak 1.5 óra alatt... A fiúk csak gondolatok nélküli, üres párzóeszközök, akiket ezek a lányok csak használnak. Hátborzongató korrajz a 2000-es évek elejéről, és az azóta eltelt 12 évről.
Feloldást, enyhülést hiába várunk. Az igazságszolgáltatás malmai őrölnek, de ez vajon elégtétel egy emberéletért?
7/10
Miss Senki - Miss Nobody 2010
Merítsünk egyet a ZS-kategória felső harmadából, ami csak azért felső harmad, mert a készítők ezt teljesen komolyan gondolták, amíg szerintem viccnek is pocsék.
Sarah Jane McKinney (Leslie Bibb - A gondozoo, A Vasember 1-2.) évek óta titkárnőként dolgozik egy nagy gyógyszergyárban, de az előléptetése útjában ott áll nagy utálatnak örvendő főnöke, Milo Beeber (Brandon Routh - Superman visszatér). Amikor az zaklatni próbálja, Sarah ki akar térni előle, de közben véletlenül meg is öli. Azonban nemcsak hogy megússza a gyilkosságot, de még meg is kapja a megüresedett pozíciót. És ha egy üzlet egyszer beindul.. Sarah felettesei ötletesebbnél ötletesebb gyilkosságok áldozataként harapnak szép sorban fűbe, miközben a lány lassan, de biztosan halad felfelé a ranglétrán. Ekkor azonban egy nyomozó, Bill Malloy (Adam Goldberg - Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt) kezd vizsgálódni a munkahelyen sokasodó hullák ügyében. Vajon Sarah minden nyomot eltűntetett? És vajon, hogyan befolyásolja az eseményeket, ha Sarah belezúg a zsaruba, aki akár rács mögé is juttathatja?
Annyira egyértelműen másolják más filmek képi világát (pl. Amelie csodálatos élete), annyira próbálnak máshol már bevált nevekre, gegekre építeni (Ketchum, Grabovski), hogy az izzadtság nem csak bűzlik, hanem csorog a filmből.
Leslie Bibb legalább olyan borzalmas színésznő, amennyire röhejes és szánalmas a karakter, akit játszani kényszerül. Semmi nőiesség, semmi báj nem szorult belé, de még ezt se lovagolja meg jól.
Elvileg vígjáték, de nemhogy nem nevettem, el se mosolyodtam. Bosszantó, unalmas, ötlettelen film, pocsék forgatókönyvvel. A zene idegesítő, a csattanónak szánt fordulat szintén lapos.
3.5/10
Sarah Jane McKinney (Leslie Bibb - A gondozoo, A Vasember 1-2.) évek óta titkárnőként dolgozik egy nagy gyógyszergyárban, de az előléptetése útjában ott áll nagy utálatnak örvendő főnöke, Milo Beeber (Brandon Routh - Superman visszatér). Amikor az zaklatni próbálja, Sarah ki akar térni előle, de közben véletlenül meg is öli. Azonban nemcsak hogy megússza a gyilkosságot, de még meg is kapja a megüresedett pozíciót. És ha egy üzlet egyszer beindul.. Sarah felettesei ötletesebbnél ötletesebb gyilkosságok áldozataként harapnak szép sorban fűbe, miközben a lány lassan, de biztosan halad felfelé a ranglétrán. Ekkor azonban egy nyomozó, Bill Malloy (Adam Goldberg - Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt) kezd vizsgálódni a munkahelyen sokasodó hullák ügyében. Vajon Sarah minden nyomot eltűntetett? És vajon, hogyan befolyásolja az eseményeket, ha Sarah belezúg a zsaruba, aki akár rács mögé is juttathatja?
Annyira egyértelműen másolják más filmek képi világát (pl. Amelie csodálatos élete), annyira próbálnak máshol már bevált nevekre, gegekre építeni (Ketchum, Grabovski), hogy az izzadtság nem csak bűzlik, hanem csorog a filmből.
Leslie Bibb legalább olyan borzalmas színésznő, amennyire röhejes és szánalmas a karakter, akit játszani kényszerül. Semmi nőiesség, semmi báj nem szorult belé, de még ezt se lovagolja meg jól.
Elvileg vígjáték, de nemhogy nem nevettem, el se mosolyodtam. Bosszantó, unalmas, ötlettelen film, pocsék forgatókönyvvel. A zene idegesítő, a csattanónak szánt fordulat szintén lapos.
3.5/10
Szerelmünk lapjai - The Notebook 2004
A történet, amit Ryan Gosling csodálatosan szép kezei adnak el nekem.
http://handson.provocateuse.com/images/photos/ryan_gosling_01.jpg
Allie és Noah tizenévesek voltak, amikor találkoztak, az első pillanattól kezdve rokonszenveztek egymással. Kibontakozó szerelmük hamar beteljesedik. A lány gazdag szülei azonban ellenzik kapcsolatukat, így a két fiatal útja elválik egymástól. Amikor néhány esztendővel később újra találkoznak, a szerelmük újjáéled, és Allie-nek hamarosan választania kell társa és társadalmi rangja között. Történetüket, melynek fontos jelentősége van számára, egy idős úr olvassa fel újra és újra egy hasonló korú hölgynek.
Tehát a történet, amit Ryan Gosling csodálatosan szép kezei adtak el nekem. És az a két szeretkezés, aminél pontosan értettem miért szeretik a nők inkább a romantikus filmeket, és nem a pornót. Általában sokkal motiválóbb, érdekesebb, ha egy szex előtt felépítenek valamit, kialakul egyfajta kapcsolat, látjuk az izzást, nem csak megérkezik a vízvezeték-szerelő, aztán uccu neki, hadd szóljon. Szerintem az átlag nőknek így kéne pornót forgatni. Kerekíteni elé legalább 20-30 perc ismerkedést, kapcsolatot, egy csipetnyi romantikát, aztán végülis kiköthetnénk ugyanott, ahol az a másik műfaj zárja sorait. Persze nyilván van, aki beindul Catherine M. szexuális életére, de mások azért főként a szürke 50 árnyalatát olvassák. Azok, akiknek hiányzik az életéből, a világából valami álom, amit persze igazinak hisznek; azok, akik a bántóan színes mesék után fakónak látják a valóságot, és képtelenek azt elviselni.
Na ezek az emberek a legnagyobb fogyasztói a romantikus filmeknek, (és bár a szürkét rettentően rossz könyvnek tartom, és abszolút nem mozgatott meg, a romantikus filmeket én magam is szeretem) és nincs ezzel baj. Ha egy romantikus film korrekten van összerakva, vannak szimpatikus szereplők, akiket a néző megkedvelhet, van egy lány, akivel a nő azonosulni tud, akinek őszintén drukkol, van egy fiú, akibe azonnal beleszeret, mert annyira titokzatos, erős, jóképű, ügyes, okos, akármilyen... Akkor rendben is vagyunk. Ha emellé még van egy kerek, egész, lezárt történet, és koherens történetvezetés, akkor már lassan 5-6 pontnál járunk a 10-ből, ha osztályozni kell. Ha jók a színészek, szépen fényképezett, nem giccses, és még a zene is jó, akkor akár 8-9-es magasságokba is emelkedhetünk. A dráma és a humor révén pedig akár a 10-est is elérheti a film.
Nézzünk egy check-listát arról, mi is van meg a Szerelmünk lapjaiban.
Korrekten összerakott, ez tény. Remek, keretes szerkezetű, az idős párral indul és zárul.
Szimpatikus szereplők? A fiú kellemesen pofátlan és kellemesen szenvedélyes, és csodálatosak a kezei. Állhatatos, kitartó, vicces, és spontán. Rá nem lehet panasz.
A női főszereplő néha ostobácska, néha elkényeztetett, és a film bő 90%-ában nem tud magáról semmit. Idős nőként a demencia miatt, fiatalon pedig azért, mert túl gyáva felismerni az igazán értékes dolgokat. Bő 110 percen keresztül képtelen szembenézni saját magával, elfogadni a saját vágyait, a saját érzéseit. Alapvetően mégis szerethető, és mivel néhol azért a jelleméből is megcsillant valamit, nem tűnik üres csigaháznak. Rachel McAdams-nek nem ez az első "terhelt" karaktere, ahol olyan nőt alakít, aki elfelejtette az életét (a Fogadom-ban rendkívül hasonló a helyzet) itt csak annyi a csavar, hogy Gena Rowlands alakítja az idős Allie-t, és ő az, aki képtelen emlékezni. Kimondottan örülök, hogy nem a fiatalokat sminkelték rémisztőre némi rizsporral, műránccal és parókával, hanem kerestek két zseniális idősebb színészt, és velük játszatták el a szerelmeseket.
A történet lezárt, a megismerkedésüktől egészen életük végéig kísérjük a két szerelmest, mégis épp ez a lezártság von le rengeteget a film értékéből. Az utolsó bő 10 perc, az asszony tudatra ébredése, majd a férj szívrohama, és végül a közös halál annyira erőltetett, annyira hamis, hogy már ebbe a vattacukorral körbefújt vörös-zöld-kék álomba se fér bele. Mert persze, vannak idős párok, akik annyira kötődnek egymáshoz, hogy egyszerre halnak meg, de ez a "szerelmünk erejével lehetséges" szöveg... Ez annyira borzalmasan hangzik, hogy felfordul tőle az ember gyomra.
A sok szirup, nyál és a rettentő záró képsorok ellenére ez egy egészen kellemes film, ahol az ember végig drukkol Noah-nak, hogy végre ágyba vihesse már a hőn szeretett lányt, hogy ő húzhasson gyűrűt az ujjára, ő tehesse asszonnyá. De úgy a film felétől őszintén sajnálni kezdjük szerencsétlen Lon Hammond-ot, aki rossz ápolónőt szúrt ki magának, rossz nőért kezdett rajongani. Ugyanígy sajnálatra méltó a Noah körül legyeskedő özvegy, aki szintén nem sokat remélhet. Nekik kettőjüknek esélyük sincs a mindent elsöprő, első és egyetlen szerelem ellen.
Mi az, ami miatt (leszámítva a végét) képtelen vagyok jó pontszámot adni erre a filmre?
A logikátlanságok.
1) Honnan tudja Allie, hogy Noah a seregben van? Miért mondja azt a narráló, hogy Allie minden egyes sebesültben Noah-t vagy egy társát látja? Semmit se tud róla. Amennyi információja van, Noah lehetne évek óta halott is. A könyvben ezt biztos jobban kifejti Nicholas Sparks, de itt a filmben teljesen értelmetlen az egész.
2) Miért viszi el az anyja Allie-t a szálló por és a törmelék kellős közepére, hogy megmutassa neki a lapátoló embert mint élete szerelmét? Nem illik a történetbe. Nem illik a nő karakteréhez. Tudom, hogy a regényben nem is szerepel ez a jelenet, nem értem miért kellett a filmbe beleerőltetni. Felesleges. Logikátlan. Egy olyan nő, mint Allie anyja, sose állna le egy mozdonyfűtővel, vagy legyen bármi is a lapátoló foglalkozása.
3) Allie magától miért nem írt sosem Noah-nak? Azokban az években, amíg elvileg álomba sírta magát, és mindig csak rá gondolt, miért nem volt képes megereszteni csak 1 levelet? Ennyire büszke volt, vagy ennyire gyáva? Ha nekem kellett volna úgy otthagynom a szerelmemet, biztos, hogy nem érdekelt volna a büszkeség, se a tartás. Írtam volna neki. Ha kell, minden nap, amíg nem válaszol. (Noah legalább ebből rájött volna, hogy Allie nem kapja meg a leveleit, és elment volna érte személyesen.)
4) Miért borzolták a nézők idegeit azzal a pár másodperces jelenettel, amiben Allie szerelmet hazudik Lon-nak, majd kijelenti, hogy nem fogja őt elveszíteni, hiszem már TUDJA, hogy vele KELL lennie? Mi értelme volt ennek. Csak pislogunk egyet, és máris jön a feloldókép, a Noah háza elé begördülő autó. Mivel a filmet szinkronosan láttam, ez lehet, hogy a szinkron hibája, de mindenképpen rettenetes.
Ezek, valamint az utolsó pár perc jelenetei azok, amik miatt nem tudok sírni ezen a filmen, inkább csak dühöngök. Mert összességében nézve tehát nem lett jó. És kár érte.
6/10
http://handson.provocateuse.com/images/photos/ryan_gosling_01.jpg
Allie és Noah tizenévesek voltak, amikor találkoztak, az első pillanattól kezdve rokonszenveztek egymással. Kibontakozó szerelmük hamar beteljesedik. A lány gazdag szülei azonban ellenzik kapcsolatukat, így a két fiatal útja elválik egymástól. Amikor néhány esztendővel később újra találkoznak, a szerelmük újjáéled, és Allie-nek hamarosan választania kell társa és társadalmi rangja között. Történetüket, melynek fontos jelentősége van számára, egy idős úr olvassa fel újra és újra egy hasonló korú hölgynek.
Tehát a történet, amit Ryan Gosling csodálatosan szép kezei adtak el nekem. És az a két szeretkezés, aminél pontosan értettem miért szeretik a nők inkább a romantikus filmeket, és nem a pornót. Általában sokkal motiválóbb, érdekesebb, ha egy szex előtt felépítenek valamit, kialakul egyfajta kapcsolat, látjuk az izzást, nem csak megérkezik a vízvezeték-szerelő, aztán uccu neki, hadd szóljon. Szerintem az átlag nőknek így kéne pornót forgatni. Kerekíteni elé legalább 20-30 perc ismerkedést, kapcsolatot, egy csipetnyi romantikát, aztán végülis kiköthetnénk ugyanott, ahol az a másik műfaj zárja sorait. Persze nyilván van, aki beindul Catherine M. szexuális életére, de mások azért főként a szürke 50 árnyalatát olvassák. Azok, akiknek hiányzik az életéből, a világából valami álom, amit persze igazinak hisznek; azok, akik a bántóan színes mesék után fakónak látják a valóságot, és képtelenek azt elviselni.
Na ezek az emberek a legnagyobb fogyasztói a romantikus filmeknek, (és bár a szürkét rettentően rossz könyvnek tartom, és abszolút nem mozgatott meg, a romantikus filmeket én magam is szeretem) és nincs ezzel baj. Ha egy romantikus film korrekten van összerakva, vannak szimpatikus szereplők, akiket a néző megkedvelhet, van egy lány, akivel a nő azonosulni tud, akinek őszintén drukkol, van egy fiú, akibe azonnal beleszeret, mert annyira titokzatos, erős, jóképű, ügyes, okos, akármilyen... Akkor rendben is vagyunk. Ha emellé még van egy kerek, egész, lezárt történet, és koherens történetvezetés, akkor már lassan 5-6 pontnál járunk a 10-ből, ha osztályozni kell. Ha jók a színészek, szépen fényképezett, nem giccses, és még a zene is jó, akkor akár 8-9-es magasságokba is emelkedhetünk. A dráma és a humor révén pedig akár a 10-est is elérheti a film.
Nézzünk egy check-listát arról, mi is van meg a Szerelmünk lapjaiban.
Korrekten összerakott, ez tény. Remek, keretes szerkezetű, az idős párral indul és zárul.
Szimpatikus szereplők? A fiú kellemesen pofátlan és kellemesen szenvedélyes, és csodálatosak a kezei. Állhatatos, kitartó, vicces, és spontán. Rá nem lehet panasz.
A női főszereplő néha ostobácska, néha elkényeztetett, és a film bő 90%-ában nem tud magáról semmit. Idős nőként a demencia miatt, fiatalon pedig azért, mert túl gyáva felismerni az igazán értékes dolgokat. Bő 110 percen keresztül képtelen szembenézni saját magával, elfogadni a saját vágyait, a saját érzéseit. Alapvetően mégis szerethető, és mivel néhol azért a jelleméből is megcsillant valamit, nem tűnik üres csigaháznak. Rachel McAdams-nek nem ez az első "terhelt" karaktere, ahol olyan nőt alakít, aki elfelejtette az életét (a Fogadom-ban rendkívül hasonló a helyzet) itt csak annyi a csavar, hogy Gena Rowlands alakítja az idős Allie-t, és ő az, aki képtelen emlékezni. Kimondottan örülök, hogy nem a fiatalokat sminkelték rémisztőre némi rizsporral, műránccal és parókával, hanem kerestek két zseniális idősebb színészt, és velük játszatták el a szerelmeseket.
A történet lezárt, a megismerkedésüktől egészen életük végéig kísérjük a két szerelmest, mégis épp ez a lezártság von le rengeteget a film értékéből. Az utolsó bő 10 perc, az asszony tudatra ébredése, majd a férj szívrohama, és végül a közös halál annyira erőltetett, annyira hamis, hogy már ebbe a vattacukorral körbefújt vörös-zöld-kék álomba se fér bele. Mert persze, vannak idős párok, akik annyira kötődnek egymáshoz, hogy egyszerre halnak meg, de ez a "szerelmünk erejével lehetséges" szöveg... Ez annyira borzalmasan hangzik, hogy felfordul tőle az ember gyomra.
A sok szirup, nyál és a rettentő záró képsorok ellenére ez egy egészen kellemes film, ahol az ember végig drukkol Noah-nak, hogy végre ágyba vihesse már a hőn szeretett lányt, hogy ő húzhasson gyűrűt az ujjára, ő tehesse asszonnyá. De úgy a film felétől őszintén sajnálni kezdjük szerencsétlen Lon Hammond-ot, aki rossz ápolónőt szúrt ki magának, rossz nőért kezdett rajongani. Ugyanígy sajnálatra méltó a Noah körül legyeskedő özvegy, aki szintén nem sokat remélhet. Nekik kettőjüknek esélyük sincs a mindent elsöprő, első és egyetlen szerelem ellen.
Mi az, ami miatt (leszámítva a végét) képtelen vagyok jó pontszámot adni erre a filmre?
A logikátlanságok.
1) Honnan tudja Allie, hogy Noah a seregben van? Miért mondja azt a narráló, hogy Allie minden egyes sebesültben Noah-t vagy egy társát látja? Semmit se tud róla. Amennyi információja van, Noah lehetne évek óta halott is. A könyvben ezt biztos jobban kifejti Nicholas Sparks, de itt a filmben teljesen értelmetlen az egész.
2) Miért viszi el az anyja Allie-t a szálló por és a törmelék kellős közepére, hogy megmutassa neki a lapátoló embert mint élete szerelmét? Nem illik a történetbe. Nem illik a nő karakteréhez. Tudom, hogy a regényben nem is szerepel ez a jelenet, nem értem miért kellett a filmbe beleerőltetni. Felesleges. Logikátlan. Egy olyan nő, mint Allie anyja, sose állna le egy mozdonyfűtővel, vagy legyen bármi is a lapátoló foglalkozása.
3) Allie magától miért nem írt sosem Noah-nak? Azokban az években, amíg elvileg álomba sírta magát, és mindig csak rá gondolt, miért nem volt képes megereszteni csak 1 levelet? Ennyire büszke volt, vagy ennyire gyáva? Ha nekem kellett volna úgy otthagynom a szerelmemet, biztos, hogy nem érdekelt volna a büszkeség, se a tartás. Írtam volna neki. Ha kell, minden nap, amíg nem válaszol. (Noah legalább ebből rájött volna, hogy Allie nem kapja meg a leveleit, és elment volna érte személyesen.)
4) Miért borzolták a nézők idegeit azzal a pár másodperces jelenettel, amiben Allie szerelmet hazudik Lon-nak, majd kijelenti, hogy nem fogja őt elveszíteni, hiszem már TUDJA, hogy vele KELL lennie? Mi értelme volt ennek. Csak pislogunk egyet, és máris jön a feloldókép, a Noah háza elé begördülő autó. Mivel a filmet szinkronosan láttam, ez lehet, hogy a szinkron hibája, de mindenképpen rettenetes.
Ezek, valamint az utolsó pár perc jelenetei azok, amik miatt nem tudok sírni ezen a filmen, inkább csak dühöngök. Mert összességében nézve tehát nem lett jó. És kár érte.
6/10
2013. április 1., hétfő
Az igenember - YES man 2008
Anno 2008-ban még a moziban láttam. Akkor sokkal viccesebbnek tűnt, mint most az RTL Klubon. Vagy csak az idő szépítette meg az emlékeim. Hallgatnom kellett volna a kommentelőkre, és megtartani egyszer nézősnek.
Carl Allen (Jim Carrey) a válása után teljesen bezárkózik, és csak kedvenc horrorfilmjeinek él. Hiába próbálja őt barátja, Peter (Bradley Cooper) kirángatni a gödörből, mindig mindenre nemet mond. Egészen addig, amíg össze nem hozza a sors egy félőrültnek látszó ismerősével, aki elcipeli őt Terrence (Terence Trump) szemináriumára. Maga sem tudja, hogyan és miért, de fogadalmat tesz, hogy mostantól mindenre igent mond. Az igeneknek köszönhetően az utcai verekedéstől az előléptetésig mindent átél, még a nagy szerelmet és annak az elvesztését is.
Ostoba voltam. Bradley Cooper persze szexi, Jim Carrey gumiarca pedig zöld festék nélkül maga a maszk, ebben semmi új nincs... Zooey Deschanelbe pedig anno ebben a filmben szerettem bele. Ma viszont kevésbé bájosnak éreztem. Nem tudom mi történt. Eltelt 5 év? Ennyit öregedtem? Vagy a műfaj csúcsra járatta ezeket a poénokat, és szépen elkoptatta őket? Az is lehet, hogy már 2008-ban kopottak voltak, csak épp jó pillanatomban ültem be egy kólával a székbe a moziban. Igazából mindegy is.
Hogy ajánlanám-e most bárkinek? Nem. Egy újabb "mítosz" dőlt meg. Ennek is vége.
5/10
Carl Allen (Jim Carrey) a válása után teljesen bezárkózik, és csak kedvenc horrorfilmjeinek él. Hiába próbálja őt barátja, Peter (Bradley Cooper) kirángatni a gödörből, mindig mindenre nemet mond. Egészen addig, amíg össze nem hozza a sors egy félőrültnek látszó ismerősével, aki elcipeli őt Terrence (Terence Trump) szemináriumára. Maga sem tudja, hogyan és miért, de fogadalmat tesz, hogy mostantól mindenre igent mond. Az igeneknek köszönhetően az utcai verekedéstől az előléptetésig mindent átél, még a nagy szerelmet és annak az elvesztését is.
Ostoba voltam. Bradley Cooper persze szexi, Jim Carrey gumiarca pedig zöld festék nélkül maga a maszk, ebben semmi új nincs... Zooey Deschanelbe pedig anno ebben a filmben szerettem bele. Ma viszont kevésbé bájosnak éreztem. Nem tudom mi történt. Eltelt 5 év? Ennyit öregedtem? Vagy a műfaj csúcsra járatta ezeket a poénokat, és szépen elkoptatta őket? Az is lehet, hogy már 2008-ban kopottak voltak, csak épp jó pillanatomban ültem be egy kólával a székbe a moziban. Igazából mindegy is.
Hogy ajánlanám-e most bárkinek? Nem. Egy újabb "mítosz" dőlt meg. Ennek is vége.
5/10
Szavak és érzések - Bee Season 2005
Kevés olyan film van, amit ha egyszer megnézek, ne tudnék mit mondani róla, vagy ne tudnék mit kezdeni vele. Még kevesebb olyan, amit hiába látok többször, továbbra se tudok összerakni egy értelmes mondatot is se. A Bee Season azonban ilyen film.
A tizenegy éves Eliza családjában mindenki a saját gondjával van elfoglalva. Szülei, Saul és Miriam a házasságuk problémái elől a munkába temetkeznek, csak a karrierjük érdekli őket. A bátyja zenei tehetség, de bezárkózik a maga kamasz világába. Amikor Elizáról kiderül, hogy milyen érzéke van a helyesíráshoz, a megszokott családi rend kezd felborulni. Az újonnan felismert tehetsége azonban nemcsak örömet okoz a család életében, rengeteg, korábban nem sejtett titkok bukkannak napvilágra.
Tulajdonképpen nem szól semmiről, de eközben mélynek próbálja mutatni magát. Hallucináló kislány, akinek minden bizonnyal súlyos mentális problémái vannak, kleptomániás és kissé őrült anya, akinek fogalma sincs arról, mi a valóság. Talán ő örökítette át a lányára a terheltséget. Egy megalomániás apa, aki mindent a kezében akar tartani, miközben minden kifolyik az ujjai közül. A családja, az élete. Még a zsidó vallást se képes úgy megmutatni a gyerekeinek, hogy azok valóban gyakorolni akarják. Elfojtás, rejtegetés, őrjítő szabálykövetés jellemzi a karaktereket, akik a saját útját kereső fiún kívül mind borzalmasak...
Persze, tudhatnám előre, hogy amiben J. Binoche szerepel, azzal vigyázni kell, de sosem tanulok a korábbiakból. Ha nagyon akarnék, belemagyarázhatnék olyan dolgokat, amik ebben a filmben nincsenek, Isten keresését, a szabad akarat fontosságát, elemezhetném a kulcsjelenetet, amiben Eliza úgy DÖNT, mégsem az hozza vissza az édesanyját a való világba, ha nyer, és inkább szánt szándékkal veszít, csak újra teljes családban élhessen. De ennek a pár kockának épp úgy nincs semmi értelme, ahogy a történetnek se sok. Már maga a betűzőverseny is nevetséges. Sosem értettem, mi olyan nehéz ezen. Világéletemben jó helyesíró voltam (az internet persze sokat rontott rajtam), de nekem a betűzés annyira könnyen ment (menne), annyira természetesen, hogy ebben képtelen vagyok meglátni a kihívást. Biztos rendkívül fontos az USA-ban, és még annál is fontosabb a történet szempontjából, de engedtessék meg nekem az a luxus, hogy kinevessem az egészet. Számomra komolytalan. Súlytalan. Ahogy súlytalan az egész film is. Nem kedvelünk meg egyetlen karaktert sem, nem tudunk senkivel azonosulni, nem drukkolunk senkinek. Merem állítani, hogy Gere a pályája legellenszenvesebb figuráját hozza, ez pedig (tekintve, hogy tisztes családapát játszik) nem semmi. Binoche pocsék, mint mindig. Van ez a rendkívül irritáló "lágy, finom nő vagyok, és ez minden mozdulatomon látszik" karaktere, amibe belefagyott 20 évvel ezelőtt, most ebből próbált kiordítani a pszichiátrián, kevés sikerrel.
Akik miatt mégis érdemes megnézni a filmet: Kate Bosworth és Max Minghella. Jó látni őket "ilyen fiatalon". Ugyanez sajnos nem mondható el a rémisztően pszichopata külsejű Flora Cross-ról.
4/10
A tizenegy éves Eliza családjában mindenki a saját gondjával van elfoglalva. Szülei, Saul és Miriam a házasságuk problémái elől a munkába temetkeznek, csak a karrierjük érdekli őket. A bátyja zenei tehetség, de bezárkózik a maga kamasz világába. Amikor Elizáról kiderül, hogy milyen érzéke van a helyesíráshoz, a megszokott családi rend kezd felborulni. Az újonnan felismert tehetsége azonban nemcsak örömet okoz a család életében, rengeteg, korábban nem sejtett titkok bukkannak napvilágra.
Tulajdonképpen nem szól semmiről, de eközben mélynek próbálja mutatni magát. Hallucináló kislány, akinek minden bizonnyal súlyos mentális problémái vannak, kleptomániás és kissé őrült anya, akinek fogalma sincs arról, mi a valóság. Talán ő örökítette át a lányára a terheltséget. Egy megalomániás apa, aki mindent a kezében akar tartani, miközben minden kifolyik az ujjai közül. A családja, az élete. Még a zsidó vallást se képes úgy megmutatni a gyerekeinek, hogy azok valóban gyakorolni akarják. Elfojtás, rejtegetés, őrjítő szabálykövetés jellemzi a karaktereket, akik a saját útját kereső fiún kívül mind borzalmasak...
Persze, tudhatnám előre, hogy amiben J. Binoche szerepel, azzal vigyázni kell, de sosem tanulok a korábbiakból. Ha nagyon akarnék, belemagyarázhatnék olyan dolgokat, amik ebben a filmben nincsenek, Isten keresését, a szabad akarat fontosságát, elemezhetném a kulcsjelenetet, amiben Eliza úgy DÖNT, mégsem az hozza vissza az édesanyját a való világba, ha nyer, és inkább szánt szándékkal veszít, csak újra teljes családban élhessen. De ennek a pár kockának épp úgy nincs semmi értelme, ahogy a történetnek se sok. Már maga a betűzőverseny is nevetséges. Sosem értettem, mi olyan nehéz ezen. Világéletemben jó helyesíró voltam (az internet persze sokat rontott rajtam), de nekem a betűzés annyira könnyen ment (menne), annyira természetesen, hogy ebben képtelen vagyok meglátni a kihívást. Biztos rendkívül fontos az USA-ban, és még annál is fontosabb a történet szempontjából, de engedtessék meg nekem az a luxus, hogy kinevessem az egészet. Számomra komolytalan. Súlytalan. Ahogy súlytalan az egész film is. Nem kedvelünk meg egyetlen karaktert sem, nem tudunk senkivel azonosulni, nem drukkolunk senkinek. Merem állítani, hogy Gere a pályája legellenszenvesebb figuráját hozza, ez pedig (tekintve, hogy tisztes családapát játszik) nem semmi. Binoche pocsék, mint mindig. Van ez a rendkívül irritáló "lágy, finom nő vagyok, és ez minden mozdulatomon látszik" karaktere, amibe belefagyott 20 évvel ezelőtt, most ebből próbált kiordítani a pszichiátrián, kevés sikerrel.
Akik miatt mégis érdemes megnézni a filmet: Kate Bosworth és Max Minghella. Jó látni őket "ilyen fiatalon". Ugyanez sajnos nem mondható el a rémisztően pszichopata külsejű Flora Cross-ról.
4/10
Álcák csapdája - The Double 2011
Washingtonban meggyilkolnak egy szenátort. A gyilkos sajátos módszere arra utal, hogy az egykori szovjet ügynök keze lehet a dologban. A Cassius fedőnevű fickó régi ismerőse a CIA-énak, az egyetlen gond, hogy mindenki úgy tudta, meghalt. A fiatal, zöldfülű FBI-ügynök, Ben Geary mellé ezért bevonják a nyomozásba Paul Shepherdsont, az egykori, tapasztalt kémelhárítót, aki sokáig hiába vadászott Cassiusra. Geary, aki Cassiusról írta a disszertációját, meg van győződve róla, hogy a kém aktivizálta magát, ám Shepherdson szerint mások állnak az ügy hátterében.
A film csak 30-40 évet késett, ahogy minden kritika írja. Richard Gere nem elég tehetséges ehhez, nincs karizmája, nincs ereje, nincs kisugárzása... Rettentően megöregedett, de fiatalon se lett volna alkalmas arra, hogy ilyen összetett karaktert jelenítsen meg. Egyszerűen nem akcióhős-típus. Nem ügynök, nem kém, nem katona. Hiteltelen. Nála 2× nagyobb fickókat gyűr le, úgy rángatja a 60 kiló körüli prostituáltat, mintha tollpihe lenne. Nem reális.
A fordulatok kiszámíthatóak, átlag 30 percenként derül ki valami a főhősünkről, amit egyébként már az első 10 perc óta tudunk.Topher Grace csak áll az események középpontjában, pislog, és igyekszik úgy tenni, mintha nem unná halálra magát. Nehezen megy neki.
Az akció egy erősen retro autósüldözésben csúcsosodik ki, amiben nem törnek igazán össze a kocsik, nem robban fel senki és semmi, és a főhősök sem szenvednek maradandó sérülést.
A film a B kategória legalja, Michael Brandt letagadhatja mind a rendezést, mind a forgatókönyvet. Richard Gere pedig láthatóan eddig se tartotta magát túl sokra, ha képes volt elvállalni ezt a szerepet. Gondolhatta, hogy így, élete és karrierje utolsó harmadában nem ezzel fogja megváltani a világot. Ha csak a kalandot kereste, akkor megbocsátható neki, ha a pénzt, akkor viszont szívből sajnálom őt.
4.5/10
A film csak 30-40 évet késett, ahogy minden kritika írja. Richard Gere nem elég tehetséges ehhez, nincs karizmája, nincs ereje, nincs kisugárzása... Rettentően megöregedett, de fiatalon se lett volna alkalmas arra, hogy ilyen összetett karaktert jelenítsen meg. Egyszerűen nem akcióhős-típus. Nem ügynök, nem kém, nem katona. Hiteltelen. Nála 2× nagyobb fickókat gyűr le, úgy rángatja a 60 kiló körüli prostituáltat, mintha tollpihe lenne. Nem reális.
A fordulatok kiszámíthatóak, átlag 30 percenként derül ki valami a főhősünkről, amit egyébként már az első 10 perc óta tudunk.Topher Grace csak áll az események középpontjában, pislog, és igyekszik úgy tenni, mintha nem unná halálra magát. Nehezen megy neki.
Az akció egy erősen retro autósüldözésben csúcsosodik ki, amiben nem törnek igazán össze a kocsik, nem robban fel senki és semmi, és a főhősök sem szenvednek maradandó sérülést.
A film a B kategória legalja, Michael Brandt letagadhatja mind a rendezést, mind a forgatókönyvet. Richard Gere pedig láthatóan eddig se tartotta magát túl sokra, ha képes volt elvállalni ezt a szerepet. Gondolhatta, hogy így, élete és karrierje utolsó harmadában nem ezzel fogja megváltani a világot. Ha csak a kalandot kereste, akkor megbocsátható neki, ha a pénzt, akkor viszont szívből sajnálom őt.
4.5/10
Borotvaélen - Man on a ledge 2012
A kihagyott ziccerek és az alig mutatott mélység filmje.
Nick Cassidy (Sam Worthington) volt New York-i rendőrtiszt börtönbüntetését tölti, miután a méregdrága gyémánt, amelynek biztonságos szállításáért ő felelt, eltűnt. A gyémánt tulajdonosa, David Englander (Ed Harris) Cassidyt tette felelőssé az esetért, és ezért Cassidyt 25 év börtönre ítélték, Englander pedig felvette a kártérítés díját.
A volt rendőrtiszt megszökik, majd váratlan döntést hoz: kilép egy New York-i szálloda 20. emeleti szobájának ablakán. A szálloda alig arasznyi párkányán egyensúlyozva igyekszik meggyőzni Lydia Spencer tárgyalót (Elizabeth Banks) az ártatlanságáról. A kibontakozó cselekmény során kiderül, hogy sokkal több forog kockán annál, mint hogy egy ember elvesztheti az egyensúlyát.
Minden irónia nélkül mondhatom, hogy tényleg remek szereplők játszanak, elképesztően profik, és hogy a film nem bukott ordas nagyot, csak nekik köszönhetjük. Sam Worthington 10 pontosat alakít, róla senki sem hinné, hogy van terve... Miközben minden a terv szerint halad. Ed Harris pont olyan tenyérbemászó, aljas és gusztustalan, amilyennek David Englander-ként lennie kell. Elizabeth Banks pedig az a fajta jó csaj, akinek (bár csak felületesen említve, de) múltja is van, és esze is, az átlag férfiember szex előtt és szex után is szívesen beszélgetne vele. Különösen jó napokon akár szex helyett is. Ez ugyan nem igaz az öccs barátnőjét alakító Genesis Rodriguez-re, ő nyilvánvalóan csak az akciófilmekben szinte már kötelező mellfaktor miatt került be, de ahhoz képest amit vártak tőle, ő is zseniális.
Tipikus egyszer nézős akcióról van szó, ami a "poénok" és "csavarok" ismeretében már nem üt akkorát, amekkorát elsőre, talán épp emiatt kapott méltatlanul alacsony pontszámot az imdb-n. Kár, hogy hiába ötvözte remekül a különböző műfajokat, a különböző stílusokat, a rendező (Asger Leth) gyenge keze és a forgatókönyv (Pablo F. Fenjves) hiányosságai sokat levonnak a film értékéből. Pedig tényleg mindent kapunk, amiről csak álmodhatunk, korrupt zsarukat, mocskos kártérítési csaló milliárdost, és egy hatalmas gyémántot... De a történet csak a második felére pörög fel, nagyon lassan és vontatottan indul, sokaknak talán nincs is türelme kivárni...
Pedig érdemes. Még ha nem is ütnek le minden magas labdát...
7/10
Nick Cassidy (Sam Worthington) volt New York-i rendőrtiszt börtönbüntetését tölti, miután a méregdrága gyémánt, amelynek biztonságos szállításáért ő felelt, eltűnt. A gyémánt tulajdonosa, David Englander (Ed Harris) Cassidyt tette felelőssé az esetért, és ezért Cassidyt 25 év börtönre ítélték, Englander pedig felvette a kártérítés díját.
A volt rendőrtiszt megszökik, majd váratlan döntést hoz: kilép egy New York-i szálloda 20. emeleti szobájának ablakán. A szálloda alig arasznyi párkányán egyensúlyozva igyekszik meggyőzni Lydia Spencer tárgyalót (Elizabeth Banks) az ártatlanságáról. A kibontakozó cselekmény során kiderül, hogy sokkal több forog kockán annál, mint hogy egy ember elvesztheti az egyensúlyát.
Minden irónia nélkül mondhatom, hogy tényleg remek szereplők játszanak, elképesztően profik, és hogy a film nem bukott ordas nagyot, csak nekik köszönhetjük. Sam Worthington 10 pontosat alakít, róla senki sem hinné, hogy van terve... Miközben minden a terv szerint halad. Ed Harris pont olyan tenyérbemászó, aljas és gusztustalan, amilyennek David Englander-ként lennie kell. Elizabeth Banks pedig az a fajta jó csaj, akinek (bár csak felületesen említve, de) múltja is van, és esze is, az átlag férfiember szex előtt és szex után is szívesen beszélgetne vele. Különösen jó napokon akár szex helyett is. Ez ugyan nem igaz az öccs barátnőjét alakító Genesis Rodriguez-re, ő nyilvánvalóan csak az akciófilmekben szinte már kötelező mellfaktor miatt került be, de ahhoz képest amit vártak tőle, ő is zseniális.
Tipikus egyszer nézős akcióról van szó, ami a "poénok" és "csavarok" ismeretében már nem üt akkorát, amekkorát elsőre, talán épp emiatt kapott méltatlanul alacsony pontszámot az imdb-n. Kár, hogy hiába ötvözte remekül a különböző műfajokat, a különböző stílusokat, a rendező (Asger Leth) gyenge keze és a forgatókönyv (Pablo F. Fenjves) hiányosságai sokat levonnak a film értékéből. Pedig tényleg mindent kapunk, amiről csak álmodhatunk, korrupt zsarukat, mocskos kártérítési csaló milliárdost, és egy hatalmas gyémántot... De a történet csak a második felére pörög fel, nagyon lassan és vontatottan indul, sokaknak talán nincs is türelme kivárni...
Pedig érdemes. Még ha nem is ütnek le minden magas labdát...
7/10
