Profilozók - Profilage

S01 - S03

Annyiszor és annyian írtak már arról, miért is humbug a profilozók munkája, hogy már csak ennek cáfolataként is megéri megnézni ezt a sorozatot.

Annyiszor és annyian írtak már arról, miért is "istencsászárok" a profilozók, hogy már csak ennek cáfolataként is megéri megnézni ezt a sorozatot.

S01-S02
Matthieu Pérac a párizsi rendőrség nyomozóparancsnoka és Chloé Saint-Laurent, kriminálpszichológus hatékony csapatot alkotva kutatja fel a francia fővárosban történt gyilkosságok elkövetőit.
S03
Rocher a párizsi rendőrség új nyomozóparancsnoka visszahívja az egy éve vidéken pihenő Chloé-t a csapatba, hogy tovább folytassák a gyilkosok felkutatását.


Remek dinamikájú sorozat, amely sokat alakult, finomodott az első évad óta. Chloé eleinte mintha űrlény lenne, nem is ember, külön faj, annyira nem illik a csapatba. Hihetetlen jó poénok forrása, a geg állandó körülötte. Mégis illik a másik 3 karakter köré. Fred, a kemény, majdhogynem férfias nő, Hyypolite, a hazug nőcsábász wannabe, és Matthieu, a konok, gyanakvó, ám végletekig jólelkű parancsnok eleinte kétkedve fogadják az elképesztő ruhákban járó, feltűnő, kétballábas kriminálpszichológust, de két évad alatt szépen összeszoknak. A nagy négyes remekül működik, megvan köztük az izzás, megvan köztük a pulzáló energia.

Lamarck féltő, óvó kezei alatt Chloé-ből embert farag a csapat, Matthieu megtanul ismeretlenül is bízni az emberekben, Fred rájön arra, hogy a változás nem feltétlenül rossz dolog, és Hyppolite is megtudja, hogyan nyerhet a pókerben a kollegái ellen. Szinte mindenki profitál a furcsa lány felbukkanásából, legalább annyit alakulnak, finomodnak, mint Chloé maga. 

Egyes sallangokat a 3. évadra lenyiszált magáról a Profilozók, az új parancsnok pedig friss vér a történet ereiben. Chloé személyiségfejlődése újabb szintre lép, az ügyek továbbra is rendkívül izgalmasak, bár előfordul, hogy a logikára ráérezve már a 10-12. percben kitalálható a tettes kiléte. Az egyes "betegségek" is ismétlődnek, bár a csavarok, és a végkifejlet sosem. 

Bár országomat Guillaume Cramoisan-ért, de el kell ismernem Philippe Bas is remek parancsnok. Vele teljesen más dinamika alakul ki a 4 főszereplő között, változnak a szerepek. Chloé még inkább a középpontba kerül, és még inkább kinyílik. Már-már normálisan funkcionál. Ahogy az emberek. Annyira bájosan idétlen, és (nem tudok rá jobb szót) néha balfasz, hogy nem lehet mást, mint szeretni. Akkor is, ha épp halálra idegesíti az embert. Odile Vuillemin tökéletesen hozza a minden tekintetben furcsa, de mégis imádnivaló sérült kislányt, aki egy hihetetlenül profi kriminológus testébe szorulva igyekszik felnőni a mindennapokhoz, az emberi kapcsolatokhoz. Néha több, néha kevesebb sikerrel. 

Sokan fogalmazták meg kritikaként, hogy ez is csak egy újabb "nyomozós" sorozat, egy másolat, valami amerikai európaizálása. Nekik annyit üzennék, hogy biztosan nem látták egyik részét se. Itt egyszerűen más van a középpontban, sosem az ügy, nem a tett, hanem az ember. A tettes, az áldozat. A segítők. Minden ember ember marad, legyen bár élő, vagy halott. Valami tipikus franciás báj, finomság és tisztelet van minden epizódban, még a legbrutálisabbakban is. Különleges. 

Minden más, amit írhatnék, spoiler lenne, ezért csak pontozok

S01 9/10 
S02 8/10
S03 8/10