A történet röviden az alábbi:
"Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány srác azt hiszi, van remény a lázadásra. Még akkor is, ha fogalmuk sincs, ki ellen kell lázadniuk, és mekkora veszéllyel próbálnak szembenézni." forrás: port.hu
James Dashner The Maze Runner c. könyve alapján készült ez a YA fantasy feldolgozás, a forgatókönyvet maga Dashner írta - ezt azért tartottam fontosnak már az elemzésem elején elmondani, mert a későbbiekben nem szándékozom hosszabban boncolgatni a könyv vs. film, eltérések vs. hasonlóságok témakört. Ha ugyanis az író ebben a formában találta megfelelőnek a történetet filmként, akkor ki vagyok én, hogy ítélkezzem? Nyilván a film nem teljes, nem adhat vissza mindent, nyilván mélyebb a könyv, többet tudunk meg belőle Thomas gondolataiból, jobban érteni a motivációját, és nyilván alapjaiban máshogy ábrázol dolgokat (akár még bizonyos események sorrendjét is), de ez egy film, ennek filmként kell működnie. Szerencsére a The Maze Runner működik is.
A Dashner által vászonra álmodott verzió is kerek egész, és legalább annyira szórakoztató, mint az írott volt. Kicsit egyszerűbb, kicsit logikusabb, de még mindig izgalmas annyira, hogy kiemelje az átlagos popcorn-mozik sorából ezt a filmet. Pont annyit vett át a könyvbeli szlengből, amennyi még kényelmesen elfér benne, nem plottyolnak percenként háromszor, de a lényeg így is átjön. Ezek az évek óta elzártan tengődő fiatalok kis börtönükben saját nyelvet, saját társadalomszervezetet alakítottak ki, a hierarchiában mindenkinek megvan a maga helye, és a maga feladata. A közösséget az elöljárók vezetik, a ranglétra csúcsán pedig a futárok csoportjába beosztottak állnak, bennük van a csapat minden reménye. Ők keresik a kiutat az útvesztőből, immáron évek óta hiába. Thomas érkezése azonban felkeveri az állóvizet, és olyan események láncolata indul el, melyekre a srácok közül senki sem számított. Sokan sok elemzésben azt írták, hogy Teresa megjelenése indukálja a változást, ezzel abszolút nem értek egyet. Thomas maga a változás, a tűz, a lendület, ami kimozdítja a többieket a biztonságos fásultságból.
A film ugyan fantasy, és inkább akciónak mondanám, semmiképpen sem thrillernek vagy kriminek, de a bezártság, a fiúk körül magasodó szürke falak olyan atmoszférát teremtenek, ami néhol bármelyiknek, de akár egy jófajta horrornak is dicsőségére válna. Az emberi természet legsötétebb oldalának megmutatkozása, és a titokzatos szúrások hatására bekövetkező átváltozás kellően borzongató, még úgy is, hogy a történet 90%-a aranyló napsütésben játszódik.
A tisztás és maga az útvesztő gyönyörűen és valósághűen ábrázolt, könnyű elhinni, hogy ez a hely létezhet, hogy az útvesztő lehet valóság. A CGI-re tehát 10 pontot kellene adnom, ha külön pontoznám, és általánosságban a látványra is hasonló jókat kellene mondanom. Kicsit gyengébb történettel is szórakoztató tudna lenni a film, mert annyira jó a szemnek. Szépen fényképezett. A rendezés is korrekt, a tempó feszes, sehol egy üresjárat, szerencsére nincs túlnyújtva sem, pont annyi, amennyi időre le tudja kötni a nézőt. Ha negatívumokat kellene mondanom, Thomas hallucinációit (emlékeit) hoznám fel, a fel-felvillanó jelenetek megvalósítása ugyanis elég gagyira sikerült.
A siratók viszont rettenetesek, a legrosszabb rémálmaimban se lássam őket többet. Akárki is tervezte őket, a megvalósítás tökéletes lett.
A történet tehát jó, a karakterek (tekintve, hogy könyvön alapul) kellően kidolgozottak, így a hatalmas siker vagy a teljes kudarc kizárólag a színészi gárdán múlott. A The Maze Runner nem lett elsöprő siker. Ez azonban nem a főszereplő, Dylan O'Brien hibája, elég keményen dolgozik Thomas-ként, és nem is a minden rezzenésében zseniális Thomas Brodie-Sangster gyengesége. A mellékszereplők között is vannak kiemelkedőek, vannak emlékezetes, szerethető figurák, és persze gyűlölnivalók is. Az éhezők viadala trilógiához hasonló világsiker talán a főszereplő nemén, illetve általánosságban a nemek arányán múlott. A tinilányok ugyan rajongva nézhetik O'Brien-t, és álmodozhatnak róla, de nincs olyan erős, szimpatikus, pozitív női karakter, akivel azonosulni tudnának. Az egyetlen lány, Teresa, megosztja a tisztás lakóit, érthető tehát, hogy a nézőket is. Elsőre nem is igazán szimpatikus. Ha őszinte akarok lenni, másodikra sem. További "gondot jelenthet", hogy a filmben nem igazán jelenik meg a romantika, igazából egyáltalán nincs benne románc. Teresa és Thomas között ugyan van "valami", de konkrétum az első részből abszolút nem derül ki. Ezt talán sokan hiányolták. (Tegyük hozzá, hogy én kifejezetten örültem, hogy nem kell szerelmi nyavalygással tölteni az időt, hogy senki se száll fel a YA fantasy-k tipikus triciklijére, és egy lány sem sápítozik párhuzamosan 2 fickó után, de ez én vagyok, nem az átlagnéző, aki azért szereti, ha megmelengetik a szívét a "nagy érzelmek".)
Az egész sztoriban csak egyetlen dolgot furcsálltam... Ezek a srácok 3 évet éltek a világtól elzártan, hormonoktól terhelt, vad kamaszokként, és mikor megjelenik köztük az első lány, nem egészen úgy reagálnak, ahogy az várható... Legalábbis szerintem- Hacsak az agymosás, amin átestek, nem változtatta meg az alapvető reakcióikat is. James Dashner-nek pedig egyetlen kérdést tennék fel, ha valaha beszélhetnék vele... Emlékszik még arra, milyen volt örökké vágyódó (kanos) kamaszfiúnak lenni? Hát hol vannak ebből a vágyódó (kanos) kamaszfiúk? Hiszen megjelent egy lány! És egész csinoska.(Még akkor is, ha nekem nem tetszik.
7.5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése