Kristen Stewart alias Sztyupidka egyetlen olyan filmje eddig, amitől nem csak hogy nem állt a szőr a hátamon, hanem még végignézni is képes voltam, és bár erősen szívom a fogam, de még dicséretet is írhatok róla. Egyrészt adott egy film, amiben Kstew nem, vagy csak alig beszél, ez már pozitívum. Bár a narrálásából kitűnik, hogy itt még ténylegesen a cigaretta és a pia általi hangamortizáció előtt vagyunk, ennek köszönhetően egészen bájos kislányos orgánummal kíséri saját esetlenkedését a vásznon.
A történet szerint az alig 14 éves gimnázium előtt álló Melindát megerőszakolják egy bulin, majd a 911-et hívva képtelen elmondani mi történt vele. A rendőrség persze kijön, a bulinak véget vetnek, innentől a megalázott és megkínzott Melinda állandó szívatások céltáblájává is válik. Kénytelen úgy kezdeni a gimnáziumot, hogy nem csak megszólalni, és a dolgokról beszélni képtelen, hanem barátai sincsenek.
A film tulajdonképpen Melinda gyógyulásának története, már amennyiben van egy ilyen esetből gyógyulás. Egy olyan eltorzult világot mutat be, a jelenkor világát, amiben szimplán fel sem tűnik senkinek, hogy a kislány nem beszél. Félszavakkal válaszol, vagy azokkal se, és sem a családja, sem az új ismerősei nem tartják ezt furcsának, aggasztónak. Egyszerűen ez a rohanó 21. század olyan, hogy ha nem beszélsz, akkor sem történik semmi. Senkinek nem fogsz hiányozni, senki nem fog sírni érted. Melinda ennek köszönhetően ússza meg a kommunikációt
A film a túl korán mutatott, és fájdalmasan elvesztett bizalom története, nem feltétlenül az erőszaké. Nem csak az a fiú okozott neki sebeket, aki letépett róla minden ruhát, hanem azok is akik nem segítettek neki. Nem álltak mellette.
A film tele van szimbólumokkal, Melinda almába harap, Melinda szemceruzával varratokat rajzol a szájára, Melinda a művészet által gyógyul, fákat rajzolva. Néha ezek a szimbólumok talán túl egyértelműen adják a tudtunkra mit is látunk. A csupa-haj nő, aki a bozontja mögé rejti magát, és a felismerés, hogy Melinda maga is csupa-hajjá változik, csak hogy elbújhasson, már-már zavaróan egyértelműen kimondott. A főhős neve is, Sordino, beszélő név. Túl sok ez, óvatosabban kellett volna adagolni az elvont dolgokat, hogy elvont dolgok maradjanak, ne pedig arcátlanul tálalt konkrétumok.
A rendezés erős közepes, a történet mondjuk négyes alá, ezt még ötös skálán. A színészi játék hála annak, hogy Sztyupidka képes becsukni a száját, és képes felszabadult kamaszt játszani négyötöd. A többi karakter ugyan elveszik mellette, szinte nincs szerepük, mintha kamaradarabot látnék árnyak között. Pedig van egy borzasztóan hülye és idegesítő anya, egy a hálaadásii pulykát fejszével szétcsapkodó apa, aki szerint a húst meg lehet mosni, valamint adott egy rajztanár, aki nélkül Melinda talán sosem jutna túl a kezdeti sokkon. Szkeptikus, cinikus film ez, egy cinikus lánnyal, aki végül a maga módján bosszút is áll, Andy, a tettes pedig elnyeri méltó büntetését.
A drámaiságra személy szerint több hangsúly fektettem volna, ha én írom a forgatókönyvet, vagy én rendezem a filmet. Több lett volna ebben, még kegyetlenségből is. Persze értem én, 13 évesekkel óvatosan kellett... Kár volt az óvatosságért.
Ettől függetlenül ki kell mondanom, Sztyupper 13 évesen több tehetséget mutatott, mint ma, pedig azóta 7 év tapasztalata áll mögötte. Elgondolkoztam, hogy vajon mi az oka? Hogy elárasztották szerepekkel, és semmit sem kellett teljesítenie? Hogy azóta akkora egója nőtt, ami mögül már nem látszott a forgatókönyv? A kérdést majd más megválaszolja helyettem. Én csak pontozok.
7/10
A történet szerint az alig 14 éves gimnázium előtt álló Melindát megerőszakolják egy bulin, majd a 911-et hívva képtelen elmondani mi történt vele. A rendőrség persze kijön, a bulinak véget vetnek, innentől a megalázott és megkínzott Melinda állandó szívatások céltáblájává is válik. Kénytelen úgy kezdeni a gimnáziumot, hogy nem csak megszólalni, és a dolgokról beszélni képtelen, hanem barátai sincsenek.
A film tulajdonképpen Melinda gyógyulásának története, már amennyiben van egy ilyen esetből gyógyulás. Egy olyan eltorzult világot mutat be, a jelenkor világát, amiben szimplán fel sem tűnik senkinek, hogy a kislány nem beszél. Félszavakkal válaszol, vagy azokkal se, és sem a családja, sem az új ismerősei nem tartják ezt furcsának, aggasztónak. Egyszerűen ez a rohanó 21. század olyan, hogy ha nem beszélsz, akkor sem történik semmi. Senkinek nem fogsz hiányozni, senki nem fog sírni érted. Melinda ennek köszönhetően ússza meg a kommunikációt
A film a túl korán mutatott, és fájdalmasan elvesztett bizalom története, nem feltétlenül az erőszaké. Nem csak az a fiú okozott neki sebeket, aki letépett róla minden ruhát, hanem azok is akik nem segítettek neki. Nem álltak mellette.
A film tele van szimbólumokkal, Melinda almába harap, Melinda szemceruzával varratokat rajzol a szájára, Melinda a művészet által gyógyul, fákat rajzolva. Néha ezek a szimbólumok talán túl egyértelműen adják a tudtunkra mit is látunk. A csupa-haj nő, aki a bozontja mögé rejti magát, és a felismerés, hogy Melinda maga is csupa-hajjá változik, csak hogy elbújhasson, már-már zavaróan egyértelműen kimondott. A főhős neve is, Sordino, beszélő név. Túl sok ez, óvatosabban kellett volna adagolni az elvont dolgokat, hogy elvont dolgok maradjanak, ne pedig arcátlanul tálalt konkrétumok.
A rendezés erős közepes, a történet mondjuk négyes alá, ezt még ötös skálán. A színészi játék hála annak, hogy Sztyupidka képes becsukni a száját, és képes felszabadult kamaszt játszani négyötöd. A többi karakter ugyan elveszik mellette, szinte nincs szerepük, mintha kamaradarabot látnék árnyak között. Pedig van egy borzasztóan hülye és idegesítő anya, egy a hálaadásii pulykát fejszével szétcsapkodó apa, aki szerint a húst meg lehet mosni, valamint adott egy rajztanár, aki nélkül Melinda talán sosem jutna túl a kezdeti sokkon. Szkeptikus, cinikus film ez, egy cinikus lánnyal, aki végül a maga módján bosszút is áll, Andy, a tettes pedig elnyeri méltó büntetését.
A drámaiságra személy szerint több hangsúly fektettem volna, ha én írom a forgatókönyvet, vagy én rendezem a filmet. Több lett volna ebben, még kegyetlenségből is. Persze értem én, 13 évesekkel óvatosan kellett... Kár volt az óvatosságért.
Ettől függetlenül ki kell mondanom, Sztyupper 13 évesen több tehetséget mutatott, mint ma, pedig azóta 7 év tapasztalata áll mögötte. Elgondolkoztam, hogy vajon mi az oka? Hogy elárasztották szerepekkel, és semmit sem kellett teljesítenie? Hogy azóta akkora egója nőtt, ami mögül már nem látszott a forgatókönyv? A kérdést majd más megválaszolja helyettem. Én csak pontozok.
7/10
4 megjegyzés:
ezt mikor fogod bővebben kifejteni, drágám? már hetek óta tűkön ülök, türelmetlenül várom a véleményed és a többi.
most drágám. most :)))
ó-ó. nem mondod, hogy meg kell néznem?! hm.
egyébként a narrálással a twilightban sincs gondja szerintem. talán animációs filmekben kellene szerepelnie inkább. :D de komolyan.
azok az idióta pofavágások meg hajtúrások... hát azok nem hiányoznak a képernyőn. irtó minimális az eszköztára. totál lelombozó. meg hogy miért ilyen "lehánylak" képet kell vágnia, ha szerelmes, ezt sem értem. de mindegy.
na, majd még gondúkodom, mi legyen ezzel a filmmel.
hát azért sokat ne várj. Sztyupid 13 évesen is sztyupid, de sokkal kevésbé utáltam benne, mint vártam eredetileg. ezért a magasnak mondható pontszám. lehánylak képet is csak alig vágott. itt még.
Megjegyzés küldése