Vers mindenkinek

Török Péter:
Mixer

Éjszaka mélyén csendet törve
Emberek ezre állná körbe
Éj hevében a kicsi bárt
egyszer nyitott, sose zárt

Mixerrel a középpontban
kikevert az mindent nyomban
Kevert ő már mindenfélét
Ezzel nyerte dicső hírét

Egyszer talán, nem is régen
A koktél csinálás hevében
Újabb koktélt kértek tőle:
Koktéljának legyen vére

Legyen esze, szíve, szája
Aki issza megkívánja
A kívánság csak annyi lenne
A puszta élet legyen benne

Nem is tudta hol kezdje el
Ilyenre még nem kérték fel
Csináljon egy hús vér embert
Nem is gondolt, máris kevert

Vodkát szánt a csontozatra
Bort a vérre, fájdalmakra
Jeget szánt egy fájó szívnek
Cocacólát sötét színnek

Unicumot keserűségnek
Absinthot az erejének
Martinit hogy nővé váljon
Whiskit hogy majd talpra álljon

Tequilát hogy megmérgezze
Bacardit hogy felvértezze
Baileyst majd hogy elgyengítse
Sört pedig hogy legyen vége

Nem ital volt, inkább méreg
mely embernek való élet
Nem itták meg, némán nézték
Szemükkel jól végigmérték

Megízlelték, nem hitték el
Ilyen koktél nekik nem kell!
Kicsoda ez? És Mit kever?
Ez, barátom, ez az ember.

true blood 2 könyvben

hát ez is megvan:) subidubi:) el is fogom olvasni, de csak szerda után.:)

és majd jól lehúzom. kezdve azzal, hogy Lafayette meghal benne. A 10. oldalon.

Viszont Anna Paquin és Stephen Moyer a valóságban is együtt vannak, és eljegyezték egymást. Innen is gratulálok nekik.

Pótolhatatlanok

Az éjszakát Padlás-nézéssel töltöttem, és ismét belém hasított, hogy mennyire hiányzik Kaszás Attila. Ő egyszerűen pótolhatatlan a magyar színházi életben... Sose lesz olyan ember többé, aki úgy fogja énekelni, hogy Fényév távolság...

Ahogy soha többé nem lesz olyan csodálatos Jeremy Irons, Bruce Willis, Hugh Laurie szinkronunk, mint Szakácsi Sándor volt. Ilyen hang is ritkán születik, és örülhetünk, hogy hallhattuk, hogy élvezhettük. Hogy ő is jutott nekünk.

Hosszú listát sorolhatnék itt olyan legendák neveivel, akik még valóban sztárok, megbecsült személyiségek voltak, és nem celebek, de nincs elég hely, nincs elég idő. Lenne még bőven ember, akikért fáj a szívem, de ma éjszaka ők ketten hiányoztak a legjobban. Fájt a tudat, hogy már Kulka szinkronizálja dr. House-t (bár el kell ismernem egészen belejött) és fájt a tudat, hogy soha többé nem láthatom Kaszást egyetlen szerepben sem. És itt vannak a fülemben, itt visszhangzanak Eszenyi Enikő szavai... Mintha zsilettpengével karcolnák a bőrömet... Talán egy-egy ilyen ember elvesztésekor mindenkit zsilettel karcolnak kicsit, aki megnyitja a szívét a művészetnek, és a színháznak.

Végnapjaim

Napok óta főleg komolyzenét hallgatok. Kezdek kifordulni önmagamból. Főleg, hogy mindezt tornacipőben teszem, kellően szakadtan ahhoz, hogy azt mondhassák rám, nem rokker, nem punk, csöves... És akkor Beethovent cserélgetek Sway-vel msnen, meg Debussyt dúdolok zuhanyzáskor...

Még a végén elmegyek az operába is...

Vers mindenkinek

András Sándor: Most éppen szörnyû

Most éppen szörnyû, hogy szeretlek,
az elme képeket õrjöng, a test
szakadozni rohanna ki magából:
szerelemben társam elhagyott, el is némult,
sok hónapnyi mindenrõl híven-beszéd után
ökölcsapás szemem közé és csend, csak a csend.
Ha te így pálfordulsz, világ szakad,
ezért szörnyû nékem, hogy szeretlek,
hiszen a szerelem nem olyan láz,
amelyet tablettákkal ki lehet ûzni a testbõl,
nem festmény, hogy le lehessen venni a lélek faláról,
nem víz a csapból, hogy nyitni és zárni
lehessen, amikor kell, és amikor nem kell,
a szerelem, ami eddig véled megosztva
csoda volt, megváltás egymástól egymáshoz,
most zúzó, õrjöngõ vadállat bennem,
megszelídíthetnéd egyetlen szóval,
kézmozdulattal, hiszen hallgatásod,
kezed visszavont simogatása vadította meg,
de elmarad az emberi szó és mozdulat;
a testcinkos pillantás végképp sehol,
én pedig így szeretlek, a szerelem így
eszi testem, szaggatja lelkem, nyughatatlanul,
és hagynom kell: nem hívtam, nem küldhetem el,
efféle erõm-hatalmam nincsen,
ha pusztul, csak úgy, hogy én pusztulok.

Átmentem magam magamról magamra

Nem Susan Boyle nyert, nem lett Britain Talentje. Kicsit sajnálom a hölgyet, mert igazán megérdemelte volna, de reménykedek abban, hogy ha színházi szerepeket kap majd, és lemezt adhat ki, azzal jobban jár, mintha ő lenne a média bohóca. Mióta olvastam EZT a cikket, úgysem térek magamhoz, hogy mi az istent képzelnek ezek magukról úgy mégis. A kommenteken is felháborodtam, de a legjobban mégis a Kick Ass Production ötletén, mert bár elismerem, mindenkinek van az a pénz, amiért megvehető, és 1 millió dollár nálam már pont az a pénz lenne, amiért bármit elvesztenék bárhol (aztán persze ki tudja, lehet inkább a farmakológia szigorlat kettes lenne az az ajánlat, amiért...) Tiszta szívből kívánok szép karriert Susan Boyle-nak, és sok sok sikert a továbbiakhoz, és sok erőt, hogy el tudja viselni ilyen tiszta szívvel és tiszta lélekkel ezt a mocskos világot, amiben élünk.

Aztán az villant be, hogy már elseje van.. És hamarosan tizedike, és ez lesz az első születésnapja, ami úgy telik majd el, hogy nem beszélünk. Bár valószínű, hogy nem az utolsó, de akkoris szokatlan még. És fájdalmas is. De erre igyekszem nem gondolni, nekem tizedikéig még rengeteg dolgom van, hogy úgy mondjam, élnivalóm. Nincs időm arra, hogy magamat sajnáljam a veszteségek miatt.

Megnéztem a Kis hableány 1-2-3at a hétvége folyamán, valamint egy korábbi japán verziót, ami az eredeti történet hű mása. Marina nem öli meg a herceget, és nem is megy hozzá, egyszerűen meghal, tajtékká válik... Olyan szomorú... Mégsem ezen sírtam el magam, hanem az Alkonyat Saga 3. részén, az Eclipse-en. De azon többször is. Egyrészt a magyar kalózfordításon, amiről azonnal angolra váltottam, amikor rájöttem, hogy nem tudom fizikailag elviselni egyes fordítók mondatait, majd az angol szövegen ugyanannyira kikészültem, mert annyira rossz, hogy már attól jó. Végül azon, hogy magamra ismertem benne.

A hétvégén a tanulás mellett elolvastam 6 könyvet, a 7. a Búcsúkeringő lesz Kunderától, ha holnap a végére érek. Ezek közül mondjuk 5 Stephanie Meyer volt, és azokat úgy olvastam, hogy csak futtattam a szemem a sorokon, és ahol érdekesebb rész volt, ott mélyültem el. Nem sok helyen volt olyan. Egy-két dolog ennek ellenére megfogott benne. De ez titok.

Könnyű éjszakai olvasmányként tesztgyakorlás mellé Mengele életrajzot olvasgatok, német nyelven. Mindig is érdekeltek az ikerkísérletei, hát most meg is kapom... Arcomba bele... Néhol kiborít. Majd talán írok erről, meg sok másról is... Ami kapcsolódik. Nem mostanában lesz, mert most még túl friss. De kötök egy csomót a zsebkendőmre, és nem fogom elfelejteni. Ha meg mégis, akkor meg... Így jártam. És így jártatok.

Ma Fiannával több mindenről beszélgettünk, például Kurt Cobain-ről. Hogy milyen "fiatal" lenne még most is. Hogy vajon megtette-e tényleg. Én elég gyakran utánanézek, hogy áll a találgatás, van-e már valami új fejlemény. Persze tudom, semmi értelme, hiszen olyan ez is mint az Elvis halála utáni láz. Összeesküvés-elméletek tömkelege terjeng a neten, de azért próbálkozom. Számomra nehezen hihető, hogy ha valóban annyi drog volt benne, amennyi, akkor eszméleténél volt, hogy meghúzza a ravaszt. Kurt emlékére a mai nap dala a Rape me. Sokadszorra.

Aztán előkerült a Doctor Who is. Erről igazából csak annyi a véleményem, hogy aki egy részt is látott belőle, darálja le, nézze végig, és olvasson utána. De aki Sarah Jane kalandjait nézi a Cartoonon, az is keressen rá a Doktorra. Mert érdemes. ;)

Mától egyébként idegen szavakat akartam tanulni, minden nap egyet. INNEN. Erre mai szónak a konstitúciót ajánlotta. Hát de könyörgöm, azt ismerem. És nem szép emlék. :) Azért kitartóan próbálkozom. Mióta láttam egy filmen, mindig is ki akartam próbálni, hogy mennyi számít, ha pl egy évig minden nap tanulok valami újat. Valami icipicit. Meglátjuk mennyire leszek kitartó. Ha annyira, mint a heti 1 könyv olvasásával, akkor hamar bebukom.

Még 2-3 tételt át kéne olvasni. Legalább. Meg befejezni Kunderát. És kivégezni Mengelét, aki még ki sem jött a koncentrációs táborból. Sok a dolgom. Így legalább nem gondolok senkire. Rá se.