A film, amire Jennifer Lawrence-nek karrierje akkori állása szerint már semmi szüksége nem volt. A film, amit egyébként JL színészi játéka mentett meg attól, hogy belesüllyedjen a hasonló horrorok mocsarába. A színészi játékon kívül amivel még kiemelkedik, az éppen az, hogy nem is igazán horror, inkább a thriller=horror határvonalon egyensúlyozó hibrid.
A történet rövid leírása unalomig ismert:
"Sarah nemrég vált el, szinte még meg sem száradt a pecsét a válási papírján. Az asszony új életet akar kezdeni a tini lányával, Elissával. Hamarosan meg is találják álmaik házát az egyik előkelő kisvárosban. Néhány megdöbbentő esményt követően megtudják, hogy a szomszédságukban, az utca végén álló házban évekkel ezelőtt szörnyű bűncselekmény történt. Egy lány megölte a szüleit, és utána eltűnt. A gyilkosságot csak a bátyja, Ryan élte túl. Elissa összebarátkozik a fiúval, ám kiderül, hogy a múlt árnyai kísértenek." forrás: port.hu
De a kis összefoglaló mögött most lényegesen több van.
A film elég erős képsorokkal nyit, talán ez az egyetlen klasszikusan horrornak mondható része, főleg a rendkívül manipulatív színek, és a kék szűrő miatt. A nagy csattanót már az első perc ellövi, elég csak figyelni, hogy ki és mit tesz. A mozgása, a tekintete, az arcvonásai... Minden. A hulló tollak. Van benne feszültség, bőséggel. Sajnos pontosan ennyi a feszültség az egész filmben.
JL bájosan gitározik, pufók kis kalácsarcával szerethető, tipikus átlag tini (annak ellenére, hogy ott van benne az Oscar-díjas szex-szimbólum ígérete). A ház, ahova beköltöznek, gyönyörű, bár bevallom a bánatom sem lakna fél köpésre egy végeláthatatlan erdőtől, főleg nem egy szabadon álló faházban, ahova csak az nem megy be, aki nem akar. Egy fogpiszkálóval be lehetne jutni, még nekem is sikerülne 2-3 perc alatt, innentől kezdve ez a ház a tökéletes horrorhelyszín. Kilométerekre mindentől, vélhetően térerő sem mindig van, minden nyikorog, minden klisés. A gusztustalanul viselkedő tinédzserek épp annyira, mint a szimpatikus szomszéd srác. A szép szőke lány egyedül vág át a susnyáson gyalog, mögötte egy kellemes 20 km/h-val haladó ismeretlen autó, amely lassan megáll. Aztán persze kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik. Na jó, a gusztustalanul viselkedő tinédzserek igen, ők pont azok, aminek első látásra tűnnek. Például az agresszív és bunkó srác, valóban szexista, agresszív és bunkó.
Hogy Jennifer-en kívül mást is dicsérjek: Elisabeth Shue szintén elég jól hozza az új életre vágyó anya karakterét (sajnos őt a borzalmas szinkron teljesen lenullázza), és Max Thieriot is kihozza magából mindazt, amit ki tud hozni. Mivel valódi feszültség rettenetesen kevés van a történetben, azt Jennifer melleivel kell eladni, Bár az Elissa névre hallgató főhősnőnk meztelenül nem mutogatja magát, a mélyen dekoltált trikókkal nem fukarkodik.
A legnagyobb gond a filmmel nem a feszültség hiánya, nem is az, hogy horrornak reklámozzák, de köze nincs hozzá, hanem főként a szereplők mérhetetlenül illogikus cselekedetei, különösen Elissa reakciói. Nem tudom mennyire adott szabad kezet Mark Tonderai rendező a színészeknek, és mennyire bízta rá szerencsétleneket a forgatókönyvre, de a kényelmetlen, feszengős beszélgetések kiváló hangulatfestései után hihetetlen kontraszt a sok marhaság, ami történik.
Pedig a film remek bepillantás lenne az emberi természet sötét oldalába... Ha jól lenne összerakva... Nem jól van.
6/10
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: thriller. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: thriller. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. október 31., szombat
2015. október 28., szerda
The Entitled 2011 - A jogosult - Megfontolt szándékkal
Elég vegyes érzésekkel ültem neki ennek a kritikának, mert a The Entitled az a film, amit háromszor kellett megnéznem, hogy egyszer emlékezzek arra, miről is szólt valójában. Nem a történettel volt gond, az a második képkockától visszajött teljes egészében, mikor újra át akartam pörgetni, egyszerűen a címhez nem tudtam emléket kötni, bő egy héttel az első megtekintés után. Ehhez a szóhoz - a "jogosult"- nem tartozott semmilyen többletinformáció (főleg mivel nálunk Megfontolt szándékkal címen adta a tv), azonban a szereplőgárdához már igen. Szóval a címadás nem legjobb, de ettől még a filmről érdemes szót ejteni.
A történet dióhéjban összefoglalható:
"Paul Dynan (Kevin Zegers) élete teljesen felfordul, amikor úgy dönt, hogy elrabol három ismert fiatalembert és fogva tartja őket váltságdíj ellenében. A három fiatal mindenáron szabadulni szeretne, s Dynannek igencsak össze kell szednie magát, ha meg akarja akadályozni a szökésüket." forrás: port.hu
De ennél ezért jóval több minden történik a vásznon. Egy kétségbeesett srác próbálja megváltoztatni a lapjárást, mert elégedetlen a kártyákkal, amiket eddigi élete során leosztottak neki. Egy remek stratéga tervezi meg, és bonyolítja le a tökéletes bűntényt, és nem is bukik bele. Paul már a film első percében a motivációjáról mesél, és érdemes meghallgatni, érdemes odafigyelni minden szavára, ugyanis már ezekből a mondatokból sejthető, mi is lesz a történet vége. Pontosan levezethető, hogyan fog bánni az elraboltakkal, és hogyan azokkal, akiket a terve kivitelezéséhez eszközként használ. A kis csapat tagjai nem egyenlő felek, Paul mind intellektusában, mind motivációját tekintve kiemelkedik közülük, és ennek bizony a későbbiekben komoly jelentősége lesz. Érdemes figyelni minden egyes múltidéző képkockát, minden - ami elsőre jelentéktelennek tűnhet - fontos információt hordoz.
Paul rendkívül összetett karakter, nem jó, nem rossz, nem fekete, nem fehér. Egyrészt törekszik a jóra, szeretne a helyes úton járni, másrészt végső elkeseredése, a kilátástalanság, a reménytelenség elemi erővel vonzzák a könnyebb út felé. Ő az a srác, akinek megbocsátjuk, hogy embereket rabol és tart fogva, hogy bármikor szavalhatna József Attilát (tiszta szívvel betörök, ha kell embert is ölök), és hogy nem érez bűntudatot semmiért. Ő az a srác, akinél el lehet fogadni mindezt, megismerve az életét ugyanis belátható, hogy nem is lehetett ez másként. Nem juthatott volna máshová.
De mi a helyzet a 3 elrabolt fiatal szüleivel? Megismerjük a 3 apát, akiknél nagyobb szélhámost, hazugot, és szarabb alakot nem igen hordott a hátán a föld. Hazudnak a gyerekeiknek, egymásnak, és önmaguknak is. A történet egyik csúcspontján, egy kulcsjelenetben még arra is képes a 3 görény közül 2, hogy a szerencsétlen harmadikat hamis illúziókba ringassák, csak hogy pénzt csikarhassanak ki tőle, és ezzel a saját, valamint gyerekeik bőrét mentsék. Ray Liotta nagyszerűen alakítja a pénzét és tisztességét is elherdáló Takony Elemér No1-et, elég az arcára nézni, és rá van írva minden. Stephen McHattie kellően tétova és kellően aljas Takony Elemér No2-nek, Victor Garber pedig zseniálisan vetkőzik ki a joviális nagypapa bőréből, és változik tomboló őrültté. Hiába írja minden filmes oldal, hogy ez Kevin Zegers filmje, hogy ez Paul története, véleményem szerint nem az. A 3 vén róka hadakozásának és az álarcok lehullásának filmje A jogosult, amiben az egyébként zseniális "főszereplők" mellékszereplővé fokozódnak le a "nagy öregek mellett". Pedig mind Tatiana Maslany, mind Devon Bostick megőrül a vásznon.
Miss Maslany-ra egyébként érdemes odafigyelni, mert az Orphan Black-ben nyújtott alakításai is zseniálisak, és ebben a filmben is tökéletesen hozza a hatalomtól megrészegült, keménykedő szociopata szukát, aki meg van győződve arról, hogy már a törvények felett áll. Kevin Zegers is próbál megdolgozni a pénzéért, finom metszésű arcával és gyönyörű szemeivel nagyon elszántan mered a kamerába, közben pedig körüllengi valami vészjósló hideg, amitől csak még egyértelműbb, hogy egy pszichopatát látunk. Igazi színészi teljesítményt kizárólag a film elején valamint végén érdemes várni tőle, ha a két nagyjelenetét, és az azokban mutatott arcát összevetjük egymással, akkor kalapot emelhetünk előtte is.
Nem egy világmegváltó film, de egy feszes tempójú, feszült, elgondolkodtató darab, ami megfelelő hangulatban remek esti szórakozás lehet.
7 pont
A történet dióhéjban összefoglalható:
"Paul Dynan (Kevin Zegers) élete teljesen felfordul, amikor úgy dönt, hogy elrabol három ismert fiatalembert és fogva tartja őket váltságdíj ellenében. A három fiatal mindenáron szabadulni szeretne, s Dynannek igencsak össze kell szednie magát, ha meg akarja akadályozni a szökésüket." forrás: port.hu
De ennél ezért jóval több minden történik a vásznon. Egy kétségbeesett srác próbálja megváltoztatni a lapjárást, mert elégedetlen a kártyákkal, amiket eddigi élete során leosztottak neki. Egy remek stratéga tervezi meg, és bonyolítja le a tökéletes bűntényt, és nem is bukik bele. Paul már a film első percében a motivációjáról mesél, és érdemes meghallgatni, érdemes odafigyelni minden szavára, ugyanis már ezekből a mondatokból sejthető, mi is lesz a történet vége. Pontosan levezethető, hogyan fog bánni az elraboltakkal, és hogyan azokkal, akiket a terve kivitelezéséhez eszközként használ. A kis csapat tagjai nem egyenlő felek, Paul mind intellektusában, mind motivációját tekintve kiemelkedik közülük, és ennek bizony a későbbiekben komoly jelentősége lesz. Érdemes figyelni minden egyes múltidéző képkockát, minden - ami elsőre jelentéktelennek tűnhet - fontos információt hordoz.
Paul rendkívül összetett karakter, nem jó, nem rossz, nem fekete, nem fehér. Egyrészt törekszik a jóra, szeretne a helyes úton járni, másrészt végső elkeseredése, a kilátástalanság, a reménytelenség elemi erővel vonzzák a könnyebb út felé. Ő az a srác, akinek megbocsátjuk, hogy embereket rabol és tart fogva, hogy bármikor szavalhatna József Attilát (tiszta szívvel betörök, ha kell embert is ölök), és hogy nem érez bűntudatot semmiért. Ő az a srác, akinél el lehet fogadni mindezt, megismerve az életét ugyanis belátható, hogy nem is lehetett ez másként. Nem juthatott volna máshová.
De mi a helyzet a 3 elrabolt fiatal szüleivel? Megismerjük a 3 apát, akiknél nagyobb szélhámost, hazugot, és szarabb alakot nem igen hordott a hátán a föld. Hazudnak a gyerekeiknek, egymásnak, és önmaguknak is. A történet egyik csúcspontján, egy kulcsjelenetben még arra is képes a 3 görény közül 2, hogy a szerencsétlen harmadikat hamis illúziókba ringassák, csak hogy pénzt csikarhassanak ki tőle, és ezzel a saját, valamint gyerekeik bőrét mentsék. Ray Liotta nagyszerűen alakítja a pénzét és tisztességét is elherdáló Takony Elemér No1-et, elég az arcára nézni, és rá van írva minden. Stephen McHattie kellően tétova és kellően aljas Takony Elemér No2-nek, Victor Garber pedig zseniálisan vetkőzik ki a joviális nagypapa bőréből, és változik tomboló őrültté. Hiába írja minden filmes oldal, hogy ez Kevin Zegers filmje, hogy ez Paul története, véleményem szerint nem az. A 3 vén róka hadakozásának és az álarcok lehullásának filmje A jogosult, amiben az egyébként zseniális "főszereplők" mellékszereplővé fokozódnak le a "nagy öregek mellett". Pedig mind Tatiana Maslany, mind Devon Bostick megőrül a vásznon.
Miss Maslany-ra egyébként érdemes odafigyelni, mert az Orphan Black-ben nyújtott alakításai is zseniálisak, és ebben a filmben is tökéletesen hozza a hatalomtól megrészegült, keménykedő szociopata szukát, aki meg van győződve arról, hogy már a törvények felett áll. Kevin Zegers is próbál megdolgozni a pénzéért, finom metszésű arcával és gyönyörű szemeivel nagyon elszántan mered a kamerába, közben pedig körüllengi valami vészjósló hideg, amitől csak még egyértelműbb, hogy egy pszichopatát látunk. Igazi színészi teljesítményt kizárólag a film elején valamint végén érdemes várni tőle, ha a két nagyjelenetét, és az azokban mutatott arcát összevetjük egymással, akkor kalapot emelhetünk előtte is.
Nem egy világmegváltó film, de egy feszes tempójú, feszült, elgondolkodtató darab, ami megfelelő hangulatban remek esti szórakozás lehet.
7 pont
2015. október 25., vasárnap
The Philosophers/After the Dark 2013
Egy nemzetközi iskolában, Jakartában, az érettségi előtti utolsó filozófiaórán egy fiatal tanár úgy dönt, még egy utolsó kihívással szembesíti a diákjait. A húszfős csoportnak szituációs játékot kell játszania, azt kell eldönteniük, melyik 10 társuk menekülhet meg a bekövetkező nukleáris katasztrófa után, és kik népesíthetik be a bunkerból történő szabadulásuk után a földet.
Ennyi lenne a rövid tartalom. A filmre egyébként Bonnie Wright és James D'Arcy miatt figyeltem fel, és a meglepően izgalmas tartalom miatt akartam mindenképpen megnézni. Hát, ekkora pofont sem kívánok senkinek, amekkorát a blokkokra osztott történet 3. etapja adott. Nemhogy a fal adta a másikat, átvittem a falat, majd a keleti határt, és kikötöttem Csernobilban.
Az alapötlet kiváló, adott 20 intelligens gyerek, akiktől komoly viták, brilliáns érvelések várhatók, egy doboz, melyből mindenki kihúzza, kicsoda valójában (építészmérnök, vagy éppen meleg borszakértő), és máris csillog a néző szeme, hiszen végre a helyére kerülnek a dolgok, mindenki felismerheti a valós értékét a társadalomban. Azt az értéket, amit immáron nem termelt GDP-ben, hanem egymásra rakott kövekben - bizony, kétkezi munkában - mérnek.
A 1.5 órás filmet 3 blokkra osztották, 3 szálon indulnak el a fiatalok, melyből - nem nagy meglepetés - 2 kísérletük csúfos kudarccal végződik. Az elsőben bár a legjobbakat választják maguk közül, s bár túlélik a nukleáris telet, de Petra emocionális alapokon meghozott döntése miatt végül mindenki meghal. A második körben szintén Petra hülyesége miatt buknak el. Ezek után pedig, mikor a lány arra kéri a társait, hogy adják a kezébe a döntés jogát, és engedjék, hogy vezesse őket, egyszerűen lemondanak a harmadik menetről, és tétlenül nézik, ahogy ez a lófejű Steven Seagal epigon ismételten csak emocionális alapokon dönt életről és halálról. A harmadik gondolatkísérlet komoly trauma nézőnek és színészeknek egyaránt, és totálisan agyoncsapja a film kezdetben érdekesnek tűnő problémafelvetéseit.
A nagy csavar a történet végén olyannyira szánalmas, hogy a bőrt szerettem volna levakarni az arcomról, amikor rájöttem, hogy a botsáska újabb szerelmi drámája miatt jutottunk idáig. Az álom és a valóság már rég egymásba folyt, és mikor eldörrent az az utolsó lövés, csak reménykedni tudtam, hogy igazi volt, és a szőke szörnyeteg kapta az arcába. A várt filozófia, érvelés, vérre menő viták helyett egy szerelmi csalódástól morózus, vágyakozással és haraggal átitatott, végletekig manipulált bosszújátékot láthattunk, ami egyrészt unalmas volt, másrészt legalább ennyire szánalmas is.
Hogy a főszereplőkről is ejtsek pár szót: Sophia Lowe filmlistája imdb-n görgetve indokolatlanul hosszú, főleg akkor, ha ebből az alakításából indulunk ki. Tökéletes antitalentum, aki olyan rezignáltan üli/állja/lépkedi végig ezt a másfél órát, hogy őszintén hiányolni kezdtem Kristen Stewart-ot. Bonnie Wright benne volt ugyan a filmben, de hogy minek, azt nem sikerült megállapítanom. Az 1.91 m magas James D'Arcy pedig magas volt, jóképű, és ... Nos ennyi. Bár az ő játéka vitte a hátán az egész filmet, mert abból a kalap szarból, amit karakterül kapott, tényleg a legtöbbet hozta ki, szomorú a forgatókönyvíróra nézve, hogy ez volt a legtöbb, amit kihozhatott.
Nem véletlen tehát, hogy az eredetileg a The philosophers címen futó film végül After the Dark címen bukott hatalmasat.
4 pont, de kizárólag az alapötlet és James D'Arcy miatt.
Ennyi lenne a rövid tartalom. A filmre egyébként Bonnie Wright és James D'Arcy miatt figyeltem fel, és a meglepően izgalmas tartalom miatt akartam mindenképpen megnézni. Hát, ekkora pofont sem kívánok senkinek, amekkorát a blokkokra osztott történet 3. etapja adott. Nemhogy a fal adta a másikat, átvittem a falat, majd a keleti határt, és kikötöttem Csernobilban.
Az alapötlet kiváló, adott 20 intelligens gyerek, akiktől komoly viták, brilliáns érvelések várhatók, egy doboz, melyből mindenki kihúzza, kicsoda valójában (építészmérnök, vagy éppen meleg borszakértő), és máris csillog a néző szeme, hiszen végre a helyére kerülnek a dolgok, mindenki felismerheti a valós értékét a társadalomban. Azt az értéket, amit immáron nem termelt GDP-ben, hanem egymásra rakott kövekben - bizony, kétkezi munkában - mérnek.
A 1.5 órás filmet 3 blokkra osztották, 3 szálon indulnak el a fiatalok, melyből - nem nagy meglepetés - 2 kísérletük csúfos kudarccal végződik. Az elsőben bár a legjobbakat választják maguk közül, s bár túlélik a nukleáris telet, de Petra emocionális alapokon meghozott döntése miatt végül mindenki meghal. A második körben szintén Petra hülyesége miatt buknak el. Ezek után pedig, mikor a lány arra kéri a társait, hogy adják a kezébe a döntés jogát, és engedjék, hogy vezesse őket, egyszerűen lemondanak a harmadik menetről, és tétlenül nézik, ahogy ez a lófejű Steven Seagal epigon ismételten csak emocionális alapokon dönt életről és halálról. A harmadik gondolatkísérlet komoly trauma nézőnek és színészeknek egyaránt, és totálisan agyoncsapja a film kezdetben érdekesnek tűnő problémafelvetéseit.
A nagy csavar a történet végén olyannyira szánalmas, hogy a bőrt szerettem volna levakarni az arcomról, amikor rájöttem, hogy a botsáska újabb szerelmi drámája miatt jutottunk idáig. Az álom és a valóság már rég egymásba folyt, és mikor eldörrent az az utolsó lövés, csak reménykedni tudtam, hogy igazi volt, és a szőke szörnyeteg kapta az arcába. A várt filozófia, érvelés, vérre menő viták helyett egy szerelmi csalódástól morózus, vágyakozással és haraggal átitatott, végletekig manipulált bosszújátékot láthattunk, ami egyrészt unalmas volt, másrészt legalább ennyire szánalmas is.
Hogy a főszereplőkről is ejtsek pár szót: Sophia Lowe filmlistája imdb-n görgetve indokolatlanul hosszú, főleg akkor, ha ebből az alakításából indulunk ki. Tökéletes antitalentum, aki olyan rezignáltan üli/állja/lépkedi végig ezt a másfél órát, hogy őszintén hiányolni kezdtem Kristen Stewart-ot. Bonnie Wright benne volt ugyan a filmben, de hogy minek, azt nem sikerült megállapítanom. Az 1.91 m magas James D'Arcy pedig magas volt, jóképű, és ... Nos ennyi. Bár az ő játéka vitte a hátán az egész filmet, mert abból a kalap szarból, amit karakterül kapott, tényleg a legtöbbet hozta ki, szomorú a forgatókönyvíróra nézve, hogy ez volt a legtöbb, amit kihozhatott.
Nem véletlen tehát, hogy az eredetileg a The philosophers címen futó film végül After the Dark címen bukott hatalmasat.
4 pont, de kizárólag az alapötlet és James D'Arcy miatt.
2013. április 28., vasárnap
Circle of friends - Halálos egybeesés/Baráti kör/Gyilkos a nyomodban 2006
Három magyar címmel is betámadták ezt a filmet, azt hihették, hogy a Gyilkos a nyomodban majd jobban eladja, mint a Baráti kör. Pedig véleményem szerint sokkal izgalmasabb, és sokkal több titkot rejtene az eredeti cím.
A történet nem nagy durranás, de a csodálatos Julie Benz mindenkit mindenért kárpótol
A négy barátnő egy újabb temetésen találkozik. Egykori osztálytársuk állítólag öngyilkos lett, ám a nőknek feltűnik, hogy milyen sok osztálytársuk halt már meg. Maggie (Julie Benz), Susan (Venus Terzo), Joan (Paula Costain) és Emily (Adrianne Richards) rájönnek, hogy már rájuk is vadásznak. A megoldás kulcsa egy fotó. Szinte mindenki halott, aki szerepel a képen. A kérdés már csak az, ki készítette a fényképet?
A leírás teljesen félrevezető, nem a 4 barátnő kezdi gyanítani a dolgokat, hanem csak Maggie... De egyebekkel nem akarok spoilerezni.
Könnyed esti krimi, szép szerelmi szállal, és mérsékelt izgalommal, melyben ízléses, romantikus egymásra találást élvezhet, aki véletlenül belefut a tévében.
Hosszabban nem érdemes írni róla, annyi újdonságot nem nyújt. Julie-t pedig hiába dicsérném, nem mindenki értene egyet velem. Sajnos. Pedig Julie egy tiszta arcú, csodaszép színésznő, aki egyszerre bájos és természetes, valamint dögös.
Alapvetően tetszett a film, még úgy is, hogy nem estem hanyatt tőle.
7/10
A történet nem nagy durranás, de a csodálatos Julie Benz mindenkit mindenért kárpótol
A négy barátnő egy újabb temetésen találkozik. Egykori osztálytársuk állítólag öngyilkos lett, ám a nőknek feltűnik, hogy milyen sok osztálytársuk halt már meg. Maggie (Julie Benz), Susan (Venus Terzo), Joan (Paula Costain) és Emily (Adrianne Richards) rájönnek, hogy már rájuk is vadásznak. A megoldás kulcsa egy fotó. Szinte mindenki halott, aki szerepel a képen. A kérdés már csak az, ki készítette a fényképet?
A leírás teljesen félrevezető, nem a 4 barátnő kezdi gyanítani a dolgokat, hanem csak Maggie... De egyebekkel nem akarok spoilerezni.
Könnyed esti krimi, szép szerelmi szállal, és mérsékelt izgalommal, melyben ízléses, romantikus egymásra találást élvezhet, aki véletlenül belefut a tévében.
Hosszabban nem érdemes írni róla, annyi újdonságot nem nyújt. Julie-t pedig hiába dicsérném, nem mindenki értene egyet velem. Sajnos. Pedig Julie egy tiszta arcú, csodaszép színésznő, aki egyszerre bájos és természetes, valamint dögös.
Alapvetően tetszett a film, még úgy is, hogy nem estem hanyatt tőle.
7/10
2013. április 4., csütörtök
A bosszú jogán - Seeking justice 2011
A lelkes angoltanár, Will Gerard boldogan él zenész feleségével, Laurával. Nyugodt családi életüket koncertek, kerti sütögetések töltik ki, és Will kedvenc hobbija, sakkpartik főnökével, az iskolaigazgatóval. Egy éjjel azonban borzalmas dolog történik: a próbáról hazafelé tartó Laurát brutálisan megerőszakolják. Miközben Will a kórházban feldúltan várja az orvost, hogy beszámoljon felesége állapotáról, egy jól öltözött ember szólítja meg, és felajánlja neki az azonnali igazságszolgáltatás lehetőségét. Az összezavarodott Will elfogadja az ajánlatot, nem is sejtve, hogy ezzel egy önbíráskodó földalatti szervezet hálójába kerül. Ijesztő és veszélyes játszma veszi kezdetét.
Nicholas Cage az elmúlt 10 éve legjobb alakítását nyújtja, bár most is hozza azt a megszokott, búvalbélelt, alapvetően élettelen karaktert, de feltölti némi szerelemmel, és egy jó adag haraggal és rettegéssel is. A film végére szinte már embernek tűnik. Lassan talán visszatalál magához, vagy a rendezők növekvő bizalmát hálálja meg? Nem tudom, de mindenképpen örülök a pozitív változásnak. Az Ál/Arc Cage-ét szeretném újra vásznon látni!
January Jones gyönyörű, és bár sokkal fiatalabbnak tűnik Cage-nél (14 évnél többnek látszik az, ami őket elválasztja) mégis meglepően jól működtek együtt. Volt köztük valami kellemes melegség, valami biztonságot sugárzó harmónia. Izzás nem, de egy ilyen témájú filmbe nem is illett volna. Egy erőszak köré épített cselekményben teljesen abnormális lenne, ha vad szenvedélyeket ábrázolnának.
Nagy fájdalmam, hogy Jennifer Carpenter szinte csak dekoráció a filmben, nem hagyták kibontakozni.
Ennél már csak az nagyobb, hogy a történetben rejlő lehetőségeket se hagyták filmmé forrni. Az alapötlet ugyanis zseniális, egy ilyen szituációban mindenki vért kívánna, az önbíráskodó csoport léte pedig szükségszerű velejárója lehet egy züllött társadalomnak. Elég csak olvasni a büntetőtárgyalásokról írott online tudósítások kommentjeit. Hozzászólók százai követelik a halálbüntetés visszaállítását, vagy legalább azt, hogy a majdani cellatársak elintézzék "azt a szemetet". A népharag ereje mindenkire lesújtana. Lehet tagadni, vagy lehet szépíteni, de egy ilyen "igény" igenis van a társadalomban, amikor nem tudnak beletörődni a jogerős ítéletbe, vagy lassúnak találják az igazságszolgáltatást, akkor a saját kezükbe vennék a dolgokat. Normális társadalmakban normális emberek természetesen nem teszik ezt. De ebben a torzult jelenben, ebben az iszonyatos értékválságban, amikor a bűnözés úgy terjed mint a pestis, az elkeseredett emberek sok mindenre képesek. Akár az önbíráskodásra is.
Az éhes nyúl ugrik. Simon beszervez mindenkit, akit csak tud. Aztán kezd túllőni a célon. Az eredeti terv, hogy csak valóban súlyos bűnökért fizessenek meg, dugába dől, mert mindenkit el kell takarítani az útból, aki lebuktathatná őket. Egy napon megcsörren Will Gerard telefonja, kérnek tőle egy szívességet, ő viszont nem akar részt venni ebben a borzalomban. Innentől kellene igazán izgalmassá válnia a történetnek, Will menekülni kényszerül a rendőrség elől, jó kis üldözés kerekedhetne ki, mégis itt fullad unalomba minden.
A végkifejlet sablonos, ötlettelen, a nagy wow a végén (annak tudatában, hogy ebben tényleg mindenki benne van) nem igazán csattan. Ennél feszítettebbre is lehetett volna venni, ha Roger Donaldson rendező kicsit jobban összefogja a szálakat. Guy Pearce viszont menti a menthetőt, ezt még el kell mondanom.
6/10
Nicholas Cage az elmúlt 10 éve legjobb alakítását nyújtja, bár most is hozza azt a megszokott, búvalbélelt, alapvetően élettelen karaktert, de feltölti némi szerelemmel, és egy jó adag haraggal és rettegéssel is. A film végére szinte már embernek tűnik. Lassan talán visszatalál magához, vagy a rendezők növekvő bizalmát hálálja meg? Nem tudom, de mindenképpen örülök a pozitív változásnak. Az Ál/Arc Cage-ét szeretném újra vásznon látni!
January Jones gyönyörű, és bár sokkal fiatalabbnak tűnik Cage-nél (14 évnél többnek látszik az, ami őket elválasztja) mégis meglepően jól működtek együtt. Volt köztük valami kellemes melegség, valami biztonságot sugárzó harmónia. Izzás nem, de egy ilyen témájú filmbe nem is illett volna. Egy erőszak köré épített cselekményben teljesen abnormális lenne, ha vad szenvedélyeket ábrázolnának.
Nagy fájdalmam, hogy Jennifer Carpenter szinte csak dekoráció a filmben, nem hagyták kibontakozni.
Ennél már csak az nagyobb, hogy a történetben rejlő lehetőségeket se hagyták filmmé forrni. Az alapötlet ugyanis zseniális, egy ilyen szituációban mindenki vért kívánna, az önbíráskodó csoport léte pedig szükségszerű velejárója lehet egy züllött társadalomnak. Elég csak olvasni a büntetőtárgyalásokról írott online tudósítások kommentjeit. Hozzászólók százai követelik a halálbüntetés visszaállítását, vagy legalább azt, hogy a majdani cellatársak elintézzék "azt a szemetet". A népharag ereje mindenkire lesújtana. Lehet tagadni, vagy lehet szépíteni, de egy ilyen "igény" igenis van a társadalomban, amikor nem tudnak beletörődni a jogerős ítéletbe, vagy lassúnak találják az igazságszolgáltatást, akkor a saját kezükbe vennék a dolgokat. Normális társadalmakban normális emberek természetesen nem teszik ezt. De ebben a torzult jelenben, ebben az iszonyatos értékválságban, amikor a bűnözés úgy terjed mint a pestis, az elkeseredett emberek sok mindenre képesek. Akár az önbíráskodásra is.
Az éhes nyúl ugrik. Simon beszervez mindenkit, akit csak tud. Aztán kezd túllőni a célon. Az eredeti terv, hogy csak valóban súlyos bűnökért fizessenek meg, dugába dől, mert mindenkit el kell takarítani az útból, aki lebuktathatná őket. Egy napon megcsörren Will Gerard telefonja, kérnek tőle egy szívességet, ő viszont nem akar részt venni ebben a borzalomban. Innentől kellene igazán izgalmassá válnia a történetnek, Will menekülni kényszerül a rendőrség elől, jó kis üldözés kerekedhetne ki, mégis itt fullad unalomba minden.
A végkifejlet sablonos, ötlettelen, a nagy wow a végén (annak tudatában, hogy ebben tényleg mindenki benne van) nem igazán csattan. Ennél feszítettebbre is lehetett volna venni, ha Roger Donaldson rendező kicsit jobban összefogja a szálakat. Guy Pearce viszont menti a menthetőt, ezt még el kell mondanom.
6/10
2013. április 2., kedd
Halálra szóló barátság - New Best Friend 2002
Alicia, a szerény ösztöndíjas lány egy szociológiai kutatómunka kapcsán megismeri Hadley-t, aki gyönyörű, mesésen gazdag és hihetetlenül népszerű. Új barátnője bevezeti Aliciát az elit klikk világába, aki úgy tűnik gyorsan beletanul a felső tízezer életvitelébe. Az új barátnő hamar a társaság központi figurája lesz, és minden tökéletesnek tűnik, talán túl tökéletesnek is.
A fentebbi leírásnak semmi köze a történethez, talán az egyetlen igaz gondolat Hadley szépsége és gazdagsága, meg a szociológiai kutatás. Minden más teljesen másként történik.
Mia Kirshner remekül alakítja a manipulatív, törekvő, közben a végletekig züllő fiatalt, sokáig nem is lehet biztosan tudni, hogy mindez a terv része-e, vagy csak járulékos veszteség, hogy a tisztességét is feláldozza.
Meredith Monroe is jól hozza a leheletvékony, kőgazdag, szívtelen szukát, aki, ha a lelke mélyére pillantunk, nem is annyira szívtelen.
Dominique Swain ezt a filmet is a testével akarja eladni, bár lassan megérthetné, hogy a kislányos bája már rég oda, és felnőttként kigyúrva, derék és mellek nélkül kevéssé vonzó, bár az arca még mindig szép. A biszexuális dögöt pedig legalább olyan jól játssza, mint anno a kis manipulatív Lolitát.
A cselekmény erősen hajaz a Kegyetlen játékokra, még erősebben érezhető rajta, hogy Egyedülálló nő megosztaná, de van benne egy pici Spinédzserek, és A csaj nem jár egyedül is. Leszámítva a humort. Mert ebben egyetlen poén sincs. Kőkemény züllésfilmmel van dolgunk, amit drámának akarnak eladni, de thriller címszó alatt. Érdekes koncepció. Legalább annyira zavaros, amennyire az a Colby Főiskola hallgatóinak élete. Egyik főszereplő lány se szimpatikus igazán, nincs köztük példakép, jellemfejlődést se mutatnak 1.5 óra alatt... A fiúk csak gondolatok nélküli, üres párzóeszközök, akiket ezek a lányok csak használnak. Hátborzongató korrajz a 2000-es évek elejéről, és az azóta eltelt 12 évről.
Feloldást, enyhülést hiába várunk. Az igazságszolgáltatás malmai őrölnek, de ez vajon elégtétel egy emberéletért?
7/10
A fentebbi leírásnak semmi köze a történethez, talán az egyetlen igaz gondolat Hadley szépsége és gazdagsága, meg a szociológiai kutatás. Minden más teljesen másként történik.
Mia Kirshner remekül alakítja a manipulatív, törekvő, közben a végletekig züllő fiatalt, sokáig nem is lehet biztosan tudni, hogy mindez a terv része-e, vagy csak járulékos veszteség, hogy a tisztességét is feláldozza.
Meredith Monroe is jól hozza a leheletvékony, kőgazdag, szívtelen szukát, aki, ha a lelke mélyére pillantunk, nem is annyira szívtelen.
Dominique Swain ezt a filmet is a testével akarja eladni, bár lassan megérthetné, hogy a kislányos bája már rég oda, és felnőttként kigyúrva, derék és mellek nélkül kevéssé vonzó, bár az arca még mindig szép. A biszexuális dögöt pedig legalább olyan jól játssza, mint anno a kis manipulatív Lolitát.
A cselekmény erősen hajaz a Kegyetlen játékokra, még erősebben érezhető rajta, hogy Egyedülálló nő megosztaná, de van benne egy pici Spinédzserek, és A csaj nem jár egyedül is. Leszámítva a humort. Mert ebben egyetlen poén sincs. Kőkemény züllésfilmmel van dolgunk, amit drámának akarnak eladni, de thriller címszó alatt. Érdekes koncepció. Legalább annyira zavaros, amennyire az a Colby Főiskola hallgatóinak élete. Egyik főszereplő lány se szimpatikus igazán, nincs köztük példakép, jellemfejlődést se mutatnak 1.5 óra alatt... A fiúk csak gondolatok nélküli, üres párzóeszközök, akiket ezek a lányok csak használnak. Hátborzongató korrajz a 2000-es évek elejéről, és az azóta eltelt 12 évről.
Feloldást, enyhülést hiába várunk. Az igazságszolgáltatás malmai őrölnek, de ez vajon elégtétel egy emberéletért?
7/10
2013. április 1., hétfő
Borotvaélen - Man on a ledge 2012
A kihagyott ziccerek és az alig mutatott mélység filmje.
Nick Cassidy (Sam Worthington) volt New York-i rendőrtiszt börtönbüntetését tölti, miután a méregdrága gyémánt, amelynek biztonságos szállításáért ő felelt, eltűnt. A gyémánt tulajdonosa, David Englander (Ed Harris) Cassidyt tette felelőssé az esetért, és ezért Cassidyt 25 év börtönre ítélték, Englander pedig felvette a kártérítés díját.
A volt rendőrtiszt megszökik, majd váratlan döntést hoz: kilép egy New York-i szálloda 20. emeleti szobájának ablakán. A szálloda alig arasznyi párkányán egyensúlyozva igyekszik meggyőzni Lydia Spencer tárgyalót (Elizabeth Banks) az ártatlanságáról. A kibontakozó cselekmény során kiderül, hogy sokkal több forog kockán annál, mint hogy egy ember elvesztheti az egyensúlyát.
Minden irónia nélkül mondhatom, hogy tényleg remek szereplők játszanak, elképesztően profik, és hogy a film nem bukott ordas nagyot, csak nekik köszönhetjük. Sam Worthington 10 pontosat alakít, róla senki sem hinné, hogy van terve... Miközben minden a terv szerint halad. Ed Harris pont olyan tenyérbemászó, aljas és gusztustalan, amilyennek David Englander-ként lennie kell. Elizabeth Banks pedig az a fajta jó csaj, akinek (bár csak felületesen említve, de) múltja is van, és esze is, az átlag férfiember szex előtt és szex után is szívesen beszélgetne vele. Különösen jó napokon akár szex helyett is. Ez ugyan nem igaz az öccs barátnőjét alakító Genesis Rodriguez-re, ő nyilvánvalóan csak az akciófilmekben szinte már kötelező mellfaktor miatt került be, de ahhoz képest amit vártak tőle, ő is zseniális.
Tipikus egyszer nézős akcióról van szó, ami a "poénok" és "csavarok" ismeretében már nem üt akkorát, amekkorát elsőre, talán épp emiatt kapott méltatlanul alacsony pontszámot az imdb-n. Kár, hogy hiába ötvözte remekül a különböző műfajokat, a különböző stílusokat, a rendező (Asger Leth) gyenge keze és a forgatókönyv (Pablo F. Fenjves) hiányosságai sokat levonnak a film értékéből. Pedig tényleg mindent kapunk, amiről csak álmodhatunk, korrupt zsarukat, mocskos kártérítési csaló milliárdost, és egy hatalmas gyémántot... De a történet csak a második felére pörög fel, nagyon lassan és vontatottan indul, sokaknak talán nincs is türelme kivárni...
Pedig érdemes. Még ha nem is ütnek le minden magas labdát...
7/10
Nick Cassidy (Sam Worthington) volt New York-i rendőrtiszt börtönbüntetését tölti, miután a méregdrága gyémánt, amelynek biztonságos szállításáért ő felelt, eltűnt. A gyémánt tulajdonosa, David Englander (Ed Harris) Cassidyt tette felelőssé az esetért, és ezért Cassidyt 25 év börtönre ítélték, Englander pedig felvette a kártérítés díját.
A volt rendőrtiszt megszökik, majd váratlan döntést hoz: kilép egy New York-i szálloda 20. emeleti szobájának ablakán. A szálloda alig arasznyi párkányán egyensúlyozva igyekszik meggyőzni Lydia Spencer tárgyalót (Elizabeth Banks) az ártatlanságáról. A kibontakozó cselekmény során kiderül, hogy sokkal több forog kockán annál, mint hogy egy ember elvesztheti az egyensúlyát.
Minden irónia nélkül mondhatom, hogy tényleg remek szereplők játszanak, elképesztően profik, és hogy a film nem bukott ordas nagyot, csak nekik köszönhetjük. Sam Worthington 10 pontosat alakít, róla senki sem hinné, hogy van terve... Miközben minden a terv szerint halad. Ed Harris pont olyan tenyérbemászó, aljas és gusztustalan, amilyennek David Englander-ként lennie kell. Elizabeth Banks pedig az a fajta jó csaj, akinek (bár csak felületesen említve, de) múltja is van, és esze is, az átlag férfiember szex előtt és szex után is szívesen beszélgetne vele. Különösen jó napokon akár szex helyett is. Ez ugyan nem igaz az öccs barátnőjét alakító Genesis Rodriguez-re, ő nyilvánvalóan csak az akciófilmekben szinte már kötelező mellfaktor miatt került be, de ahhoz képest amit vártak tőle, ő is zseniális.
Tipikus egyszer nézős akcióról van szó, ami a "poénok" és "csavarok" ismeretében már nem üt akkorát, amekkorát elsőre, talán épp emiatt kapott méltatlanul alacsony pontszámot az imdb-n. Kár, hogy hiába ötvözte remekül a különböző műfajokat, a különböző stílusokat, a rendező (Asger Leth) gyenge keze és a forgatókönyv (Pablo F. Fenjves) hiányosságai sokat levonnak a film értékéből. Pedig tényleg mindent kapunk, amiről csak álmodhatunk, korrupt zsarukat, mocskos kártérítési csaló milliárdost, és egy hatalmas gyémántot... De a történet csak a második felére pörög fel, nagyon lassan és vontatottan indul, sokaknak talán nincs is türelme kivárni...
Pedig érdemes. Még ha nem is ütnek le minden magas labdát...
7/10
2013. január 19., szombat
After.Life - A halott túlélő 2009
A filmmel kapcsolatosan eléggé vegyes érzéseim voltak. Egyrészt ugye nagyon szeretem Liam Neeson-t, valamilyen bizarr módon kedvelem Justin Long-ot, aki ugyan nem sokat tett még hozzá a világ filmművészetéhez, de mégis szimpatikus, és szinte már beteges kíváncsisággal követem nyomon Christina Ricci munkásságát. Innentől kezdve nem volt kérdéses, hogy ha már egyesével is leültettek volna a képernyő elé, akkor a 3 főszereplő együtt biztosan be fog rántani. Másrészt viszont rengeteg negatív kritikát, kommentet, véleményt olvastam, és az imdb értékelés is elbizonytalanított. Maga a filmes oldalakon található egyrészt félrevezető másrészt spoileres leírás azonban ismét meggyőzött.
Elöljáróban, mielőtt rátérnék a filmre, el kell mondanom valamit Liam Neeson-ről. Egyre több szerepe kapcsán érzem azt, hogy Liam bizony pszichopatákat eszik reggelire, akcióhősöket tízóraira, tankokat darabol ebédre, cápát és farkast uzsonnázik, vacsorára pedig nyárson süti meg Chuck Norris-t. Ez is egy ilyen szerep, bár az is biztos, hogy minden egyes jelenetet reggeli után, ám még a tízórai előtt forgatott le.
Nézzük a tartalmát. Anna Taylor, a fiatal, depressziós, életébe teljesen belefásult tanárnő, aki már a pasijával való együttlétet sem képes élvezni, egy hosszú, fárasztó, idegeit végképp felőrlő nap után vacsorázni készül Paul-lal, aki az elegáns étteremben készül megkérni a kezét. Anna azonban félreérti a férfi kifejezetten suta monológját, azt hiszi, hogy szakítani akar vele, így elviharzik az étteremből, majd az aznap beszedett jó pár gyógyszer és a balul sikerült vacsora előtt ivott bor ellenére autóba ül, a szakadó esőben azonban kisodródik, és súlyos, végzetes autóbalesetet szenved. Anna teste bekerül a temetkezési vállalathoz. Paul, a majdnem vőlegény képtelen belenyugodni a veszteségbe, Deacon pedig elkezdi felkészíteni a lányt a temetésre.
A történet persze nem ennyi, hiszen Anna magához tér Deacon kezei között, először ugyan meg van győződve arról, hogy félreértés történt, ő él, később azonban tudomásul veszi, hogy Deacon az egyetlen, aki képes kapcsolatot teremteni vele, már halott, csak az a dolga, hogy megbékéljen és elinduljon tovább.
Ezzel már önmagában el lehetne adni 1.5 órát, de azért csavarnak még egyet a forgatókönyvön, hogy a thrillerek rajongóit is lekössék.
A filmnek persze vannak hibái, nagyon látszik, hogy huszonpár nap alatt vették fel, és olyan alapvető dolgokra se figyeltek, mint hogy Deacon barnára festette Anna vörösre színezett haját, a koporsóban mégis vörös hajjal feküdt ismét, a temetés napján. Az ilyen hibák ellenére mégis olyan atmoszférája van, hogy aki egyszer belekerül, órákkal a vége után se szabadul belőle. Liam Neeson félelmetes, remekül hozza a társadalomba láthatatlanul belesimuló elmebeteget, Christina Ricci élve halottabb, mint a koporsóban, Justin Long pedig teljesen elborul a történet végére. Szóval a színészi alakítással nem volt semmi gond, mindenki hozta az elvártat, Neeson még annál többet is.
Ha értelmezni akarjuk a látottakat, akkor két úton indulhatunk. Hihetünk a nyilvánvalóan beteg, folyamatosan hazudozó Deacon-nek, és gondolhatjuk azt, hogy itt tényleg arról van szó, hogy készül fel egy lélek a távozásra, és hogy dolgozza fel a feldolgozhatatlant, a saját halálát. Vagy hihetünk a teljesen egyértelmű bizonyítékoknak, Anna leheletének a tükrön, a gondosan adagolt injekcióknak, és a termosztát folyamatos állítgatásának, akkor viszont egy sorozatgyilkos temeti el élve az előtte napokig bénított áldozatait. Deacon eleinte jó szándékú szellemekkel suttogónak tűnhet, de hamar egyértelművé válik, hogy nem minden az, aminek látszik. A férfi bizarr gyűjtögető, aki olyan embereket pécéz ki magának, akik élve sem élnek igazán, olyanokat, akik "elszívják mások elől a levegőt", mert nem használják ki az ölükbe hulló lehetőségeket, nem indulnak el semmilyen úton, csak vegetálnak. Szerencsére nem zuhanunk Coelho-i mélységekbe, Anna ugyan felismeri, hogy pár dolgot másként csinálna, ha lenne még egy lehetősége, mégsem hagyja el a temetkezési vállalkozó házát, amikor az kinyitja az ajtót neki. Mégsem öli meg, pedig ott van a kezében az olló, majd a kés. Nem menekül. Nem él. Paul dörömböl az ajtón, ordít, követeli Deacon-tól hogy engedje be, Anna azonban nem reagál.
Nem csak ez a furcsaság. Honnan szerez áldozatokat Deacon? Hogy követi őket? Hogy nem lett gyanús ennyi év alatt egy ilyen kis közösségben? Ki írja neki a halotti anyakönyvi kivonatokat? Egyáltalán ki az, aki több száz embernél tévesen igazolta a halál beálltált? Mindenkit előre beinjekciózott ez az elmebeteg, ezért tévedtek a kiérkező mentősök minden egyes alkalommal? Vagy összejátszik valakikkel? Megannyi kérdés, amire nincs válasz, és ami nélkül igazából csak lóg a levegőben az egész. Nem kezdődik sehol, és nem is ér véget, ez bár nagyban hozzájárul a nyomasztó hangulathoz és a komorsághoz, mégis hiányérzetet hagy maga után. Szerencsére nem csapták agyon az egész történetet egy primitív happy enddel, de ez a befejezés is furcsán sült el.
A rendezőt tulajdonképpen dicséret illeti, a filmen látszik a kemény munka, és a koncepció rendben is lenne, de a költségvetés rendkívül alacsony lehetett, és ez egyes jelenetek kivitelezésénél visszaütött. A zárt tér, amibe kerül a lány, rémisztő kellene, hogy legyen, hiszen halottakkal van körülvéve, a hentelős pornóhorrorokhoz szokott néző azonban túl tágnak, túl szépnek és túl fényesnek érez mindent, a horrornak szánt jelenetek nem nagyon forgatják fel a gyomrát. Anna egy másodpercig sem kedvelhető, nem lehet drukkolni neki, senki se akarja igazán, hogy életben maradjon, hiszen nincs miért léteznie. Paul kellemesen balfék, az ő tragédiája már jobban megérintett. De azért ez kevés.
Eredetileg Alfred Molina-t szánták a pszichopata szerepére. Vele is megnéztem volna.
6/10
Elöljáróban, mielőtt rátérnék a filmre, el kell mondanom valamit Liam Neeson-ről. Egyre több szerepe kapcsán érzem azt, hogy Liam bizony pszichopatákat eszik reggelire, akcióhősöket tízóraira, tankokat darabol ebédre, cápát és farkast uzsonnázik, vacsorára pedig nyárson süti meg Chuck Norris-t. Ez is egy ilyen szerep, bár az is biztos, hogy minden egyes jelenetet reggeli után, ám még a tízórai előtt forgatott le.
Nézzük a tartalmát. Anna Taylor, a fiatal, depressziós, életébe teljesen belefásult tanárnő, aki már a pasijával való együttlétet sem képes élvezni, egy hosszú, fárasztó, idegeit végképp felőrlő nap után vacsorázni készül Paul-lal, aki az elegáns étteremben készül megkérni a kezét. Anna azonban félreérti a férfi kifejezetten suta monológját, azt hiszi, hogy szakítani akar vele, így elviharzik az étteremből, majd az aznap beszedett jó pár gyógyszer és a balul sikerült vacsora előtt ivott bor ellenére autóba ül, a szakadó esőben azonban kisodródik, és súlyos, végzetes autóbalesetet szenved. Anna teste bekerül a temetkezési vállalathoz. Paul, a majdnem vőlegény képtelen belenyugodni a veszteségbe, Deacon pedig elkezdi felkészíteni a lányt a temetésre.
A történet persze nem ennyi, hiszen Anna magához tér Deacon kezei között, először ugyan meg van győződve arról, hogy félreértés történt, ő él, később azonban tudomásul veszi, hogy Deacon az egyetlen, aki képes kapcsolatot teremteni vele, már halott, csak az a dolga, hogy megbékéljen és elinduljon tovább.
Ezzel már önmagában el lehetne adni 1.5 órát, de azért csavarnak még egyet a forgatókönyvön, hogy a thrillerek rajongóit is lekössék.
A filmnek persze vannak hibái, nagyon látszik, hogy huszonpár nap alatt vették fel, és olyan alapvető dolgokra se figyeltek, mint hogy Deacon barnára festette Anna vörösre színezett haját, a koporsóban mégis vörös hajjal feküdt ismét, a temetés napján. Az ilyen hibák ellenére mégis olyan atmoszférája van, hogy aki egyszer belekerül, órákkal a vége után se szabadul belőle. Liam Neeson félelmetes, remekül hozza a társadalomba láthatatlanul belesimuló elmebeteget, Christina Ricci élve halottabb, mint a koporsóban, Justin Long pedig teljesen elborul a történet végére. Szóval a színészi alakítással nem volt semmi gond, mindenki hozta az elvártat, Neeson még annál többet is.
Ha értelmezni akarjuk a látottakat, akkor két úton indulhatunk. Hihetünk a nyilvánvalóan beteg, folyamatosan hazudozó Deacon-nek, és gondolhatjuk azt, hogy itt tényleg arról van szó, hogy készül fel egy lélek a távozásra, és hogy dolgozza fel a feldolgozhatatlant, a saját halálát. Vagy hihetünk a teljesen egyértelmű bizonyítékoknak, Anna leheletének a tükrön, a gondosan adagolt injekcióknak, és a termosztát folyamatos állítgatásának, akkor viszont egy sorozatgyilkos temeti el élve az előtte napokig bénított áldozatait. Deacon eleinte jó szándékú szellemekkel suttogónak tűnhet, de hamar egyértelművé válik, hogy nem minden az, aminek látszik. A férfi bizarr gyűjtögető, aki olyan embereket pécéz ki magának, akik élve sem élnek igazán, olyanokat, akik "elszívják mások elől a levegőt", mert nem használják ki az ölükbe hulló lehetőségeket, nem indulnak el semmilyen úton, csak vegetálnak. Szerencsére nem zuhanunk Coelho-i mélységekbe, Anna ugyan felismeri, hogy pár dolgot másként csinálna, ha lenne még egy lehetősége, mégsem hagyja el a temetkezési vállalkozó házát, amikor az kinyitja az ajtót neki. Mégsem öli meg, pedig ott van a kezében az olló, majd a kés. Nem menekül. Nem él. Paul dörömböl az ajtón, ordít, követeli Deacon-tól hogy engedje be, Anna azonban nem reagál.
Nem csak ez a furcsaság. Honnan szerez áldozatokat Deacon? Hogy követi őket? Hogy nem lett gyanús ennyi év alatt egy ilyen kis közösségben? Ki írja neki a halotti anyakönyvi kivonatokat? Egyáltalán ki az, aki több száz embernél tévesen igazolta a halál beálltált? Mindenkit előre beinjekciózott ez az elmebeteg, ezért tévedtek a kiérkező mentősök minden egyes alkalommal? Vagy összejátszik valakikkel? Megannyi kérdés, amire nincs válasz, és ami nélkül igazából csak lóg a levegőben az egész. Nem kezdődik sehol, és nem is ér véget, ez bár nagyban hozzájárul a nyomasztó hangulathoz és a komorsághoz, mégis hiányérzetet hagy maga után. Szerencsére nem csapták agyon az egész történetet egy primitív happy enddel, de ez a befejezés is furcsán sült el.
A rendezőt tulajdonképpen dicséret illeti, a filmen látszik a kemény munka, és a koncepció rendben is lenne, de a költségvetés rendkívül alacsony lehetett, és ez egyes jelenetek kivitelezésénél visszaütött. A zárt tér, amibe kerül a lány, rémisztő kellene, hogy legyen, hiszen halottakkal van körülvéve, a hentelős pornóhorrorokhoz szokott néző azonban túl tágnak, túl szépnek és túl fényesnek érez mindent, a horrornak szánt jelenetek nem nagyon forgatják fel a gyomrát. Anna egy másodpercig sem kedvelhető, nem lehet drukkolni neki, senki se akarja igazán, hogy életben maradjon, hiszen nincs miért léteznie. Paul kellemesen balfék, az ő tragédiája már jobban megérintett. De azért ez kevés.
Eredetileg Alfred Molina-t szánták a pszichopata szerepére. Vele is megnéztem volna.
6/10
2012. október 6., szombat
Eskalofrío 2008
És megint a spanyolok. Ha lehet eltekintenék azoktól az ódáktól, amiket több spanyol film felvezetőjeként zengtem már, miszerint mennyire tudnak filmeket gyártani, mennyire jók a hangulatkeltésben, és a diszfunkcionális emberek, közösségek ábrázolásában. Ezeket vegyük tudottnak. A pszicho-gyerekekhez való hozzáállásom szintén.
A fentebbiekből következik, hogy a Rettegés nálam már jó pontokkal indul, és kezdeti nyerő pozíciójából szinte csak bukni tud, ha mégis gyenge film. A rendező neve szinte már garancia arra, hogy valami igazán jót kapunk ismét, Isidro Ortiz nevéhez kapcsolódik ugyanis a Fausto 5.0, amiről korábban már megemlékeztem a blog keretein belül. Ortiz nem viszi túlzásba a munkát, nem hajlandó futószalagon egy kaptafára gyártani a filmeket, legyen szó akár moziról, akár tévéfilmről. Ha megnézzük az adatlapját elég rövidke listát találunk a neve alatt, első pillantásra szegényesnek is tűnhet, de ha jobban utánajárunk, akkor bizony rájöhetünk mekkorát tévedtünk. A megoldás rémesen egyszerű, már a kezdetektől egyértelműen sz** filmet nem vállal el. Nem hódol be, nem hagyja, hogy rákényszerítsék, és milyen jól teszi.
Ennek ellenére az Eskalofrío olyan film, ami után vegyes érzelmek maradtak bennem. Nem tudom, hogy amit láttam, az most jó volt-e, vagy csak annyira jól fényképezett, és jól rendezett, hogy még a sz**t is megkajáltam, csak mert spanyolok tálalták elém.
A 16 éves Santi első pillantásra olyannak tűnik, mint a többi tinédzser, de különleges betegsége, ami miatt óvakodnia kell az erős fénytől, különösen a napfénytől, nagyon megnehezíti beilleszkedését. Anyja ezért úgy dönt, egy kis faluba költözik fiával, amelybe a körülötte lévő hegyek miatt nem sok napfény jut be. Megérkezésük után viszont hamarosan baljós és véres események történnek, amikért a helyiek természetesen a sokuk által vámpírnak gondolt Santit teszik felelőssé, pedig az itt élők közül némelyeknek sokkal sötétebb titkaik vannak...
A leírás alapján tucathorror is lehetne, szerencsére mégsem az. Nem új köntösbe bújtatott vámpírtörténet, és nem is tipikus hangeffektekkel és olcsó kliséképekkel riogató film, sőt, kicsit továbblép a szokásos a "szörny bennünk emberekben él" fordulaton is. A szörny most valóságos, bár eredetileg embernek született (és nem, nem halt meg) , és emberek tetté azzá, ami ma, mégis a film utolsó előtti jelenetéig ő a legkevésbé emberi lény, akit valaha ember által megformálva láttam. A Rettegés tele van remek jelenetekkel, Santi rémálmaiban megjelenő nap okozta égési sebei, az idillikus környezetben az anyuka által kibérelt új otthon, mely egyszerre tűnik melegnek, és barátságosnak, valamint túl szépnek, hogy igaz legyen, a baljós erdő, amibe ilyen megvilágításban puskával se tudnának bekergetni, a boltos, aki gyanúsan kedves a csonka családhoz... Minden apró momentumból árad a nehézkesség, érezni a titkok okozta nyomást.
A túl szép volt, hogy igaz legyen ház természetesen titkot őriz, szörnyű gyilkosságok titkát, a falu rejtegeti a bűnöst, aki bár ma is ember, ezerszer rosszabb a "szörnynél", akit teremtett. A padló recseg, az ajtók nyikorognak, néha maguktól, a semmitől, a széltől, néha pedig a beosonó szörny miatt, aki időről időre visszatér az eredeti otthonába, talán a honvágy, talán a bosszú iránti vágya vezeti, ez nem mindig derül ki pontosan. Santi megjelenése azonban megváltoztatja a dolgokat. Az erdőben egy bokor mögül a szörny szemei néznek vissza rá, és mögöttük meglátja az egykori gyermeket.
A fiú otthon takaró alá bújik, alvást színlel, később a kamrába zárkózik, és ott retteg tovább. Most, hogy tudja mi ölte meg az állatokat, és mi rejtőzik az erdőben, még jobban fél. Pedig a szörny nem csak hogy megkímélte az életét, még érdeklődni is kezdett iránta. Sőt, valami bizarr módon barátjává fogadta. Ennek a jelentőségét azonban csak a film végén ismerjük fel. A házban addig tett látogatásai inkább fenyegetőek, mögöttük rossz, gyilkos szándék valószínűsíthető, a boltos lelepleződésekor azonban értelmet nyer minden.
Santi frissen szerzett barátjával, a rendőrfőnök lányával, és a rég látott madridi haverral nyomozásba kezd, megpróbálják felgöngyölíteni az egész mocskos ügyet, felfedni a szörny kilétét, és lehetőség szerint "rehabilitálni" őt. A fiú nem puszta emberi szívjóságból teszi ezt, hanem a saját bőrét is menti, hiszen a feltrancsírozott állatok után az emberek is hullani kezdenek, és valahogy mindig a közelben van, amikor valami szörnyűség történik, így a rendőrfőnök egyre gyanúsabban méregeti, és a falu is a szájára veszi a messziről érkezett bizarr gyereket.
A történet végére a bűnösök egy része meglakol, Santi felfedi a szörny titkát, aki ezzel esélyt kap egy új, jobb életre.
Remek színészi alakítások jellemzik az Eskalofrío-t, Junio Valverde Santi-ként egyszerre bátor és rettegő, tettre kész és menekülni vágyó. Mindemellett betegsége ellenére próbál normális kamaszként élni, kapcsolatokat építeni, és romantikusan közeledni a rendőrfőnök lányához. Julia, az anya, kicsit súlytalan marad a történetben, távolléte néha érthető, máskor azonban furcsa, mert a gondoskodó szülői képbe elég nehezen illeszkedik, hogy ennyit hagyja egyedül a fiát. A falusiakkal kialakított kapcsolata azonban mégis fontos eleme a filmnek, nélküle egyáltalán nem működne ez az egész. Az Erica Hassel-t megformáló Berta Ros is hihetetlen jól hozza a számára írt karaktert. Ha valaki megnézi a filmet, sokáig nem felejti el az alakítását, sem az arcát, sem a tekintetét.
Felépítésében inkább a régi horrorokra emlékeztet, nincsenek benne gore jelenetek, se túl sok misztikusság. A helyszínt zseniálisan választották meg, az operatőri munka csillagos ötös, egyáltalán nem látszik, hogy alacsony költségvetésből dolgoztak. Sőt! Nyilván vannak idegesítő megoldások a filmben (pl. az erdőben játszódó tipikus "váljunk szét" jelenet) és vannak olyan momentumok,amiket máshol mástól már láthattunk, de aki teljesen eredeti, sosem látott, sosem hallott dolgokra kíváncsi, az a mozi világában rossz helyen keresgél. Az ilyen filmek ritkábbak a fehér hollónál is.
Nekem alapvetően egy élmény volt, sokkal jobbnak tartom a mások által felmagasztalt Az árvaháznál.
8/10
A fentebbiekből következik, hogy a Rettegés nálam már jó pontokkal indul, és kezdeti nyerő pozíciójából szinte csak bukni tud, ha mégis gyenge film. A rendező neve szinte már garancia arra, hogy valami igazán jót kapunk ismét, Isidro Ortiz nevéhez kapcsolódik ugyanis a Fausto 5.0, amiről korábban már megemlékeztem a blog keretein belül. Ortiz nem viszi túlzásba a munkát, nem hajlandó futószalagon egy kaptafára gyártani a filmeket, legyen szó akár moziról, akár tévéfilmről. Ha megnézzük az adatlapját elég rövidke listát találunk a neve alatt, első pillantásra szegényesnek is tűnhet, de ha jobban utánajárunk, akkor bizony rájöhetünk mekkorát tévedtünk. A megoldás rémesen egyszerű, már a kezdetektől egyértelműen sz** filmet nem vállal el. Nem hódol be, nem hagyja, hogy rákényszerítsék, és milyen jól teszi.
Ennek ellenére az Eskalofrío olyan film, ami után vegyes érzelmek maradtak bennem. Nem tudom, hogy amit láttam, az most jó volt-e, vagy csak annyira jól fényképezett, és jól rendezett, hogy még a sz**t is megkajáltam, csak mert spanyolok tálalták elém.
A 16 éves Santi első pillantásra olyannak tűnik, mint a többi tinédzser, de különleges betegsége, ami miatt óvakodnia kell az erős fénytől, különösen a napfénytől, nagyon megnehezíti beilleszkedését. Anyja ezért úgy dönt, egy kis faluba költözik fiával, amelybe a körülötte lévő hegyek miatt nem sok napfény jut be. Megérkezésük után viszont hamarosan baljós és véres események történnek, amikért a helyiek természetesen a sokuk által vámpírnak gondolt Santit teszik felelőssé, pedig az itt élők közül némelyeknek sokkal sötétebb titkaik vannak...
A leírás alapján tucathorror is lehetne, szerencsére mégsem az. Nem új köntösbe bújtatott vámpírtörténet, és nem is tipikus hangeffektekkel és olcsó kliséképekkel riogató film, sőt, kicsit továbblép a szokásos a "szörny bennünk emberekben él" fordulaton is. A szörny most valóságos, bár eredetileg embernek született (és nem, nem halt meg) , és emberek tetté azzá, ami ma, mégis a film utolsó előtti jelenetéig ő a legkevésbé emberi lény, akit valaha ember által megformálva láttam. A Rettegés tele van remek jelenetekkel, Santi rémálmaiban megjelenő nap okozta égési sebei, az idillikus környezetben az anyuka által kibérelt új otthon, mely egyszerre tűnik melegnek, és barátságosnak, valamint túl szépnek, hogy igaz legyen, a baljós erdő, amibe ilyen megvilágításban puskával se tudnának bekergetni, a boltos, aki gyanúsan kedves a csonka családhoz... Minden apró momentumból árad a nehézkesség, érezni a titkok okozta nyomást.
A túl szép volt, hogy igaz legyen ház természetesen titkot őriz, szörnyű gyilkosságok titkát, a falu rejtegeti a bűnöst, aki bár ma is ember, ezerszer rosszabb a "szörnynél", akit teremtett. A padló recseg, az ajtók nyikorognak, néha maguktól, a semmitől, a széltől, néha pedig a beosonó szörny miatt, aki időről időre visszatér az eredeti otthonába, talán a honvágy, talán a bosszú iránti vágya vezeti, ez nem mindig derül ki pontosan. Santi megjelenése azonban megváltoztatja a dolgokat. Az erdőben egy bokor mögül a szörny szemei néznek vissza rá, és mögöttük meglátja az egykori gyermeket.
A fiú otthon takaró alá bújik, alvást színlel, később a kamrába zárkózik, és ott retteg tovább. Most, hogy tudja mi ölte meg az állatokat, és mi rejtőzik az erdőben, még jobban fél. Pedig a szörny nem csak hogy megkímélte az életét, még érdeklődni is kezdett iránta. Sőt, valami bizarr módon barátjává fogadta. Ennek a jelentőségét azonban csak a film végén ismerjük fel. A házban addig tett látogatásai inkább fenyegetőek, mögöttük rossz, gyilkos szándék valószínűsíthető, a boltos lelepleződésekor azonban értelmet nyer minden.
Santi frissen szerzett barátjával, a rendőrfőnök lányával, és a rég látott madridi haverral nyomozásba kezd, megpróbálják felgöngyölíteni az egész mocskos ügyet, felfedni a szörny kilétét, és lehetőség szerint "rehabilitálni" őt. A fiú nem puszta emberi szívjóságból teszi ezt, hanem a saját bőrét is menti, hiszen a feltrancsírozott állatok után az emberek is hullani kezdenek, és valahogy mindig a közelben van, amikor valami szörnyűség történik, így a rendőrfőnök egyre gyanúsabban méregeti, és a falu is a szájára veszi a messziről érkezett bizarr gyereket.
A történet végére a bűnösök egy része meglakol, Santi felfedi a szörny titkát, aki ezzel esélyt kap egy új, jobb életre.
Remek színészi alakítások jellemzik az Eskalofrío-t, Junio Valverde Santi-ként egyszerre bátor és rettegő, tettre kész és menekülni vágyó. Mindemellett betegsége ellenére próbál normális kamaszként élni, kapcsolatokat építeni, és romantikusan közeledni a rendőrfőnök lányához. Julia, az anya, kicsit súlytalan marad a történetben, távolléte néha érthető, máskor azonban furcsa, mert a gondoskodó szülői képbe elég nehezen illeszkedik, hogy ennyit hagyja egyedül a fiát. A falusiakkal kialakított kapcsolata azonban mégis fontos eleme a filmnek, nélküle egyáltalán nem működne ez az egész. Az Erica Hassel-t megformáló Berta Ros is hihetetlen jól hozza a számára írt karaktert. Ha valaki megnézi a filmet, sokáig nem felejti el az alakítását, sem az arcát, sem a tekintetét.
Felépítésében inkább a régi horrorokra emlékeztet, nincsenek benne gore jelenetek, se túl sok misztikusság. A helyszínt zseniálisan választották meg, az operatőri munka csillagos ötös, egyáltalán nem látszik, hogy alacsony költségvetésből dolgoztak. Sőt! Nyilván vannak idegesítő megoldások a filmben (pl. az erdőben játszódó tipikus "váljunk szét" jelenet) és vannak olyan momentumok,amiket máshol mástól már láthattunk, de aki teljesen eredeti, sosem látott, sosem hallott dolgokra kíváncsi, az a mozi világában rossz helyen keresgél. Az ilyen filmek ritkábbak a fehér hollónál is.
Nekem alapvetően egy élmény volt, sokkal jobbnak tartom a mások által felmagasztalt Az árvaháznál.
8/10
2012. szeptember 22., szombat
ATM 2012
Csak, hogy teljes legyen mára a paletta, következzen egy olyan film, aminek a koncepcióját sem teljesen értem. Persze az világos, hogy láthatatlanul akarta elkövetni a bűnöket, kiélvezte, hogy az a 3 idióta megőrül, megfagy a fülkében, még gyilkolnak is, majd szépen meghalnak, ő pedig, a valódi tettes pedig egyszerűen elsétál, hiszen a kamerák látóterén kívül maradt, az ATM-nél rekedt szerencsétleneken kívül senki sem látta őt, de ők se tudnák azonosítani, hiszen az arcát nekik sem mutatta meg.
Ezzel az 5 sorral nagyjából le is lőttem a film összes poénját, bár azt már a trailer megteszi, nem kellett ehhez az elemzésem. Most pedig itt állok meglőve, hogy mit is írhatnék erről a történetről. Nézzük meg először a nemhivatalos leírást.
Az ATM történetének középpontjában pár fiatal áll, akik egy hazaút alkalmával megéheznek, majd mivel éppen nincs náluk kápé, úgy döntenek, hogy megállnak egy ATM-nél, hogy papírpénz zizegjen a markukban, viszont az ötletről kiderül, hogy eléggé megváltoztatja az életüket... Egy elmebeteg bezárja őket a fülkébe, lekapcsolja a fűtést, ezzel is növelve diszkomfortérzetüket, na meg a rettegésüket, majd válogatott módszerekkel riogatja őket, ezzel tesztelve, hogy mennyit bírnak mind fizikailag, mind mentálisan.
Ezzel az 5 sorral nagyjából le is lőttem a film összes poénját, bár azt már a trailer megteszi, nem kellett ehhez az elemzésem. Most pedig itt állok meglőve, hogy mit is írhatnék erről a történetről. Nézzük meg először a nemhivatalos leírást.
Az ATM történetének középpontjában pár fiatal áll, akik egy hazaút alkalmával megéheznek, majd mivel éppen nincs náluk kápé, úgy döntenek, hogy megállnak egy ATM-nél, hogy papírpénz zizegjen a markukban, viszont az ötletről kiderül, hogy eléggé megváltoztatja az életüket... Egy elmebeteg bezárja őket a fülkébe, lekapcsolja a fűtést, ezzel is növelve diszkomfortérzetüket, na meg a rettegésüket, majd válogatott módszerekkel riogatja őket, ezzel tesztelve, hogy mennyit bírnak mind fizikailag, mind mentálisan.
Most be is bizonyosodik, amit már eddig is mondtam, óvakodni kell az olyan emberektől, akiknek műszőrme van a kapucniján (azoktól meg, akiknek igazi, főleg!) mert valami gond lehet velük. Hát ezzel a fickóval, aki itt terrorizálja ezt a 3 jobb sorsra érdemes fiatalt, van is. Nagy gond például, hogy a forma egy másodpercig sem ijesztő, hogy bár hülyébbnél hülyébb ötletekkel áll elő, a jeges hidegben még vízzel locsolni is képes az áldozatait, mégse válik félelmetessé. Egy idő után szimplán unalmas a 3 bezárt jómadár vergődése.
Alice Eve, Josh Peck, Brian Geraghty pedig hiába próbál meg mindent (amire képes színészileg), egyrészt nem jutnak ki, másrészt nem nyerik el a szimpátiámat, harmadrészt nem teszik izgalmassá, átélhetővé a filmet. Ha már a kapucnis idegentől nem lehet félni, akkor talán a bezártsággal kéne machinálni, és folyamatosan fokozva a feszültséget a végletekig lehetne idegelni a nézőket, David Brooks rendező mégsem él ezzel a lehetőséggel (sem). Ez Brooks első komolyabb filmje, és hát mindenkinek el kell indulnia valahogyan... Nem is igazán őt okolom azért, hogy a film halálra rémítés helyett maximum halálra untatni tud, hanem Chris Sparling forgatókönyvírót, akitől azért ennél lényegesen többet vártam. Az operatőri munkára egy rossz szavam sincs, ha mást nem is, ezt legalább sikerült eltalálni.
Nem tudom, mennyiben javított volna a dolgon egy jobb casting, ha sikerült volna olyan nőt kiválasztani a főszerepre, aki, ha maga nem is színésznő, legalább látott már egyet munka közben, mert Alice Eve-ről sajnos még csak ez sem mondható el... De hogy ne csak a hölgyet szidjam, meg kell jegyezzem, hogy a két fiúval sem voltam maradéktalanul elégedett, bár legalább Josh Peck hihetően hozta az igaz surmók figuráját.
A film ezzel együtt is egy nagy semmi, szinte értékelhetetlen. Nagy jóindulattal:
2/10
Babysitter Wanted 2008
A belső démonokon kívül még egy dolog van, ami igazán félelmetes tud lenni, mégpedig a "pszicho" kinézetű gyerek/gyerekek. Bár egy teljesen pszicho kisfiút kapunk ebben a filmben, mégis egy dögunalmas kliséhalom marad az egész.
Adott a sablontörténet, amiben a bébisintérnek álló Angie kiautózik a sunnyogóson túlra egy farmra, hogy ott pesztrálja a már első látásra hibbant kisgyereket, amíg a szintén teljesen hülyének tűnő szülők kikapcsolódnak. A Sarah Thompson alakította lány sajnos kicsit debil, így nem lát semmi gyanúsat abban, hogy a kölyök reggeltől estig cowboy-ruhában és kalapban feszít, folyamatosan éhes, és vértől csöpögő nyers vörös húst fogyaszt, mert különleges diétán van. Ahányszor felharsan a síri hangú "ÉHES VAGYOK!" a kis szörnyeteg szájából, máris tányérra borítja a hűtőben dobozokban tárolt borzalmat, és tesz is a mikróba.
Előbb-utóbb persze kiderül a turpisság, hogy Jim és Violet Stanton nem a vér szerinti szülei a kisfiúnak, ő ugyanis a kalapja alatt helyes kis szarvakat visel, mert az ördög fia. A filmben megjelenik még egy titokzatos alak, aki el akarja tenni a gyereket láb alól, hogy ezzel megfossza az ördögöt az utánpótlástól, mivel azonban Angie imbecillis, megdöbbentően sokáig védi a szörnyivadékot, és áll a rossz oldalon.
Klisét klisé követ, a film szereplőgárdájának 80%-a elhalálozik, különösebben nem is izgalmas módokon. Erős közepes feszültséggel zajlanak az események, majd persze, jó horrorfilmekhez méltóan a hülye tyúk megmenekül, a kis gnóm pedig új nevelőszülőket talál magának.
Sarah Thompson hozza a kötelezőt, meregeti a kis kökényszemeit, hogy a férfiaknak se fulladjon teljes unalomba a film, Matt Dallas pedig kinőve a Kyle XY szépfiúskatulyájából most ügyes fiút próbál alakítani. Szegény nem tehet róla, hogy annyi férfiasság sem szorult belé, mint egy átlagos jól fejlett óvodásba, ahogy arról sem, hogy Thompson lényegesen tökösebbnek hat nála.
Tény, hogy láttam már rosszabbat is, de azért ettől még ez egy rossz film.
4/10
Adott a sablontörténet, amiben a bébisintérnek álló Angie kiautózik a sunnyogóson túlra egy farmra, hogy ott pesztrálja a már első látásra hibbant kisgyereket, amíg a szintén teljesen hülyének tűnő szülők kikapcsolódnak. A Sarah Thompson alakította lány sajnos kicsit debil, így nem lát semmi gyanúsat abban, hogy a kölyök reggeltől estig cowboy-ruhában és kalapban feszít, folyamatosan éhes, és vértől csöpögő nyers vörös húst fogyaszt, mert különleges diétán van. Ahányszor felharsan a síri hangú "ÉHES VAGYOK!" a kis szörnyeteg szájából, máris tányérra borítja a hűtőben dobozokban tárolt borzalmat, és tesz is a mikróba.
Előbb-utóbb persze kiderül a turpisság, hogy Jim és Violet Stanton nem a vér szerinti szülei a kisfiúnak, ő ugyanis a kalapja alatt helyes kis szarvakat visel, mert az ördög fia. A filmben megjelenik még egy titokzatos alak, aki el akarja tenni a gyereket láb alól, hogy ezzel megfossza az ördögöt az utánpótlástól, mivel azonban Angie imbecillis, megdöbbentően sokáig védi a szörnyivadékot, és áll a rossz oldalon.
Klisét klisé követ, a film szereplőgárdájának 80%-a elhalálozik, különösebben nem is izgalmas módokon. Erős közepes feszültséggel zajlanak az események, majd persze, jó horrorfilmekhez méltóan a hülye tyúk megmenekül, a kis gnóm pedig új nevelőszülőket talál magának.
Sarah Thompson hozza a kötelezőt, meregeti a kis kökényszemeit, hogy a férfiaknak se fulladjon teljes unalomba a film, Matt Dallas pedig kinőve a Kyle XY szépfiúskatulyájából most ügyes fiút próbál alakítani. Szegény nem tehet róla, hogy annyi férfiasság sem szorult belé, mint egy átlagos jól fejlett óvodásba, ahogy arról sem, hogy Thompson lényegesen tökösebbnek hat nála.
Tény, hogy láttam már rosszabbat is, de azért ettől még ez egy rossz film.
4/10
Mientras Duermes 2011
Vannak dolgok, amiket a spanyolok remekül csinálnak. Jól beszélnek spanyolul (haha) (ami a világ egyik legszebb nyelve szerintem) egész korrektül fociznak, egyre jobb sorozatokat csinálnak, és nagyon, de nagyon tudnak filmeket forgatni. Igazi, kispárnát ölelgetős horrort, vagy éppen lassan, fojtogatóan ránk telepedő thrillert, ami a végére úgy rúg gyomorszájon, hogy napokig nem térünk magunkhoz belőle.
A Mientras Duermes az utóbbi kategóriába tartozik, lassan építkező, óvatosan belénk kúszó thriller, hiába illetik a horror címkével. Nincsenek benne magukban kiragadható rémisztő jelenetek, de a történetet egészben tekintve kevés ennél ijesztőbbet tudnék elképzelni.
Cesar egy társasház lakója, aki szereti kifigyelni a lakókat és azok szenvedéseit. Ám van egy lány a társasházból, aki mindig mosolygós és jókedvű. Cesar ezt nehezen viseli, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a lány boldogságát megsemmisítse.
Cesar módszeresen gyilkolja a lakók önbizalmát, minden csepp örömet igyekszik elvenni mindegyiküktől, azért mert ő maga a végletekig sérült és boldogtalan, és akit csak lehet magával szeretne rántani a nyomorba. A célja elérése érdekében semmitől sem riad vissza, csak hogy egy kevésbé súlyos példát említsek: addig eteti az idős hölgy kutyáját, amíg az eb meg nem betegszik.
De akármit tesz, akármennyi problémát is okoz neki, Clara minden reggel mosolyt erőltet az arcára, úgy sétál le a portához. Hiába tölti fel Cesar allergizáló anyaggal a tusfürdőit, testápolóit, hiába borítják el a vörös foltok, hiába kialvatlan, hiába fáradt, a lakása ajtaján belül hagyja a problémáit, fájdalmát, és a külvilág felé mindig ugyanazt a boldog arcot mutatja. Marta Etura legalább olyan zseniálisan alakítja a mindenen felülkerekedni képes nőt, mint ahogy Luis Tosar a magánytól teljesen elborult pszichopatát. Cesar-on érződik, hogy nincs vesztenivalója, már rég feladta a saját életét, csak abban lát némi értelmet, hogy másoktól is elvehesse a fényt. Clara makacsul kitart, egészen a film utolsó jelenetéig, hiába él át annyi borzalmat, mindenen túl tud lendülni, még a szerelme elvesztésén is, de az az utolsó döfés, Cesar neki küldött levele, felülír mindent.
Jaume Balagueró rendező valami olyat tesz velünk, nézőkkel, amit már évek óta nem tett senki. Megtanít igazán félni. Félni a velünk élő, ismert dolgoktól, emberektől, az ágy alatt rejtőző mumus helyett az ágy alá bebújó portástól, aki minden nap tiszta arccal néz ránk, és köszön. Megtanít félni attól, hogy mi történhet velünk amíg tudattalanul lebegünk az álmok tengerén, ki használhatja ki védtelenségünket, és milyen módokon. Alberto Marini forgatókönyvíró segítségével megmutatja nekünk, milyen a pokol.
Megismerni Cesar-t, az életét, a cselekedetei mögötti motivációt legalább olyan rémisztő, mintha nem tudnánk róla semmit, ha egy titokzatos erő, vagy maszkos gyilkos garázdálkodna. Sőt, talán még ijesztőbb is. Semmi sem olyan borzasztó, mint az emberi gonoszság, a bennünk élő démonok, amikkel nap mint nap meg kell küzdenünk. Az operatőrt külön dicséret illeti, csodálatos munkát végzett, de a spanyoloknál ezzel sosincs probléma. Lucas Vidal pedig olyan zenét hozott a történet aláfestéséül, ami bár nem hatásvadász, nem direktben riogató, de a történet előrehaladtával mégis a kezünkbe fagyasztja a párnát. Több helyen olvastam azt a kritikát, hogy a popdalok nem mindig illettek egy-egy jelenet hangulatához. Szerintem pont emiatt lett annyira jó, hogy néha első hallásra oda nem illő zenék kerültek a jelenetek alá. Tessék csak megnézni még egyszer a filmet, és ki fog derülni, hogy bizony kellenek azok oda.
A film igazi érdekessége azonban az, hogy mindazok ellenére, amiket Cesar tesz, a néző egy másodpercig sem tudja gyűlölni őt, sajnálja, szánja, néha talán még egyet is ért vele, mert olyan mérhetetlenül szerencsétlen, hogy nem érdemel mást. Könyörgöm, még a szomszéd kislány is zsarolja, egy alig tizenéves gyerek., tejet köp a pultjára, és élvezettel nézi, ahogy az a szerencsétlen bolond takarítja. Lehet egy ennyire életképtelen embert gyűlölni? Szerintem nem. Még akkor sem, ha továbbra is rettegünk tőle.
A spanyolok megint magasra tették a lécet. Amerika! Tessék megugrani.
9.5/10
A Mientras Duermes az utóbbi kategóriába tartozik, lassan építkező, óvatosan belénk kúszó thriller, hiába illetik a horror címkével. Nincsenek benne magukban kiragadható rémisztő jelenetek, de a történetet egészben tekintve kevés ennél ijesztőbbet tudnék elképzelni.
Cesar egy társasház lakója, aki szereti kifigyelni a lakókat és azok szenvedéseit. Ám van egy lány a társasházból, aki mindig mosolygós és jókedvű. Cesar ezt nehezen viseli, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a lány boldogságát megsemmisítse.
Cesar módszeresen gyilkolja a lakók önbizalmát, minden csepp örömet igyekszik elvenni mindegyiküktől, azért mert ő maga a végletekig sérült és boldogtalan, és akit csak lehet magával szeretne rántani a nyomorba. A célja elérése érdekében semmitől sem riad vissza, csak hogy egy kevésbé súlyos példát említsek: addig eteti az idős hölgy kutyáját, amíg az eb meg nem betegszik.
De akármit tesz, akármennyi problémát is okoz neki, Clara minden reggel mosolyt erőltet az arcára, úgy sétál le a portához. Hiába tölti fel Cesar allergizáló anyaggal a tusfürdőit, testápolóit, hiába borítják el a vörös foltok, hiába kialvatlan, hiába fáradt, a lakása ajtaján belül hagyja a problémáit, fájdalmát, és a külvilág felé mindig ugyanazt a boldog arcot mutatja. Marta Etura legalább olyan zseniálisan alakítja a mindenen felülkerekedni képes nőt, mint ahogy Luis Tosar a magánytól teljesen elborult pszichopatát. Cesar-on érződik, hogy nincs vesztenivalója, már rég feladta a saját életét, csak abban lát némi értelmet, hogy másoktól is elvehesse a fényt. Clara makacsul kitart, egészen a film utolsó jelenetéig, hiába él át annyi borzalmat, mindenen túl tud lendülni, még a szerelme elvesztésén is, de az az utolsó döfés, Cesar neki küldött levele, felülír mindent.
Jaume Balagueró rendező valami olyat tesz velünk, nézőkkel, amit már évek óta nem tett senki. Megtanít igazán félni. Félni a velünk élő, ismert dolgoktól, emberektől, az ágy alatt rejtőző mumus helyett az ágy alá bebújó portástól, aki minden nap tiszta arccal néz ránk, és köszön. Megtanít félni attól, hogy mi történhet velünk amíg tudattalanul lebegünk az álmok tengerén, ki használhatja ki védtelenségünket, és milyen módokon. Alberto Marini forgatókönyvíró segítségével megmutatja nekünk, milyen a pokol.
Megismerni Cesar-t, az életét, a cselekedetei mögötti motivációt legalább olyan rémisztő, mintha nem tudnánk róla semmit, ha egy titokzatos erő, vagy maszkos gyilkos garázdálkodna. Sőt, talán még ijesztőbb is. Semmi sem olyan borzasztó, mint az emberi gonoszság, a bennünk élő démonok, amikkel nap mint nap meg kell küzdenünk. Az operatőrt külön dicséret illeti, csodálatos munkát végzett, de a spanyoloknál ezzel sosincs probléma. Lucas Vidal pedig olyan zenét hozott a történet aláfestéséül, ami bár nem hatásvadász, nem direktben riogató, de a történet előrehaladtával mégis a kezünkbe fagyasztja a párnát. Több helyen olvastam azt a kritikát, hogy a popdalok nem mindig illettek egy-egy jelenet hangulatához. Szerintem pont emiatt lett annyira jó, hogy néha első hallásra oda nem illő zenék kerültek a jelenetek alá. Tessék csak megnézni még egyszer a filmet, és ki fog derülni, hogy bizony kellenek azok oda.
A film igazi érdekessége azonban az, hogy mindazok ellenére, amiket Cesar tesz, a néző egy másodpercig sem tudja gyűlölni őt, sajnálja, szánja, néha talán még egyet is ért vele, mert olyan mérhetetlenül szerencsétlen, hogy nem érdemel mást. Könyörgöm, még a szomszéd kislány is zsarolja, egy alig tizenéves gyerek., tejet köp a pultjára, és élvezettel nézi, ahogy az a szerencsétlen bolond takarítja. Lehet egy ennyire életképtelen embert gyűlölni? Szerintem nem. Még akkor sem, ha továbbra is rettegünk tőle.
A spanyolok megint magasra tették a lécet. Amerika! Tessék megugrani.
9.5/10
The Gathering 2002
Avagy ismét egy olyan film, aminek sikerült olyan agyament magyar címet, hogy senki se jöjjön rá, miről is szól valójában. "Gonosz falu" kóddal fut ez itthon, évek óta többször lehet találkozni a történettel a tv-ben, de sose lett igazi sikerfilm, se itthon, se külföldön. Több oka is lehet, egyrészt a teljesen zavaros forgatókönyv, másrészt a gyengus színészi játék.
Cassie (Christina Ricci) amerikai turistalány egy angol faluban, ahol éppen egy ősi templomot tártak fel. A szenzációs felfedezéssel egyidőben két fiatal tragikus baleset áldozatává válik, Cassie túléli. A család, aki a balesetet okozta, magához veszi a gyógyuló lányt, aki emlékezetkieséssel küzd. Álmában furcsa figurák jelennek meg. Nem tudja, hogy a múltból jönnek látomásai, vagy a jövő hírnökei. Dan (Ioan Gruffudd), a szomszéd fiú érdeklődést mutat a lány iránt és segíteni akar gyógyulásában. A faluban is egyre titokzatosabb dolgok történnek. Mintha az elfelejtett templom az emberek összes szenvedélyeit összegyűjtő hely lett volna évszázadokon keresztül.
Talán egyedül Christina Ricci az, akire nem lehet panaszunk, mindenki más elég szorulásosnak tűnik az egész film során. A hangulat kellően borongós, a megvalósítás is rímel erre, a fényképezés nagyjából a ráköltött összeggel arányosan szép. Anthony Horowitz forgatókönyvíró viszont összekaphatta volna magát kicsit, és pár mondatban, legalább a film végén elmagyarázhatta volna, hogy kik is azok a "furcsa figurák".
SPOILER következik:
Kik a "nézelődők", akik arra kárhoztattak, hogy minden egyes tragédiánál ott álljanak, és bámulják. Elmondhatták volna, hogy ők azok, akik anno több ezer évvel ezelőtt kíváncsian sorakoztak Krisztus megfeszítésénél, hogy láthassák a Megváltó szenvedését, és halálát.
Hát, ennyit erről. Lerántottam a leplet.
5/10
Cassie (Christina Ricci) amerikai turistalány egy angol faluban, ahol éppen egy ősi templomot tártak fel. A szenzációs felfedezéssel egyidőben két fiatal tragikus baleset áldozatává válik, Cassie túléli. A család, aki a balesetet okozta, magához veszi a gyógyuló lányt, aki emlékezetkieséssel küzd. Álmában furcsa figurák jelennek meg. Nem tudja, hogy a múltból jönnek látomásai, vagy a jövő hírnökei. Dan (Ioan Gruffudd), a szomszéd fiú érdeklődést mutat a lány iránt és segíteni akar gyógyulásában. A faluban is egyre titokzatosabb dolgok történnek. Mintha az elfelejtett templom az emberek összes szenvedélyeit összegyűjtő hely lett volna évszázadokon keresztül.
Talán egyedül Christina Ricci az, akire nem lehet panaszunk, mindenki más elég szorulásosnak tűnik az egész film során. A hangulat kellően borongós, a megvalósítás is rímel erre, a fényképezés nagyjából a ráköltött összeggel arányosan szép. Anthony Horowitz forgatókönyvíró viszont összekaphatta volna magát kicsit, és pár mondatban, legalább a film végén elmagyarázhatta volna, hogy kik is azok a "furcsa figurák".
SPOILER következik:
Kik a "nézelődők", akik arra kárhoztattak, hogy minden egyes tragédiánál ott álljanak, és bámulják. Elmondhatták volna, hogy ők azok, akik anno több ezer évvel ezelőtt kíváncsian sorakoztak Krisztus megfeszítésénél, hogy láthassák a Megváltó szenvedését, és halálát.
Hát, ennyit erről. Lerántottam a leplet.
5/10
2012. szeptember 21., péntek
L- Change the world 2008
A Death Note meg nem írt fejezeteként emlegetik a filmet, így természetesen nem hagyhattam ki. Már csak Kenichi Matsuyama miatt se.
A különböző filmes oldalak az alábbi rövid leírást közölték a történetről:
L utolsó "küldetése" egy thai kis fiú, aki egyedüli túlélője a falujában kitört vírusfertőzésnek. L ajtajában újabb "vendég" jelenik meg, a 12 éves Maki. Mindkét gyermek kapcsolatban áll az ebola-influenza vírussal, amit Maki édesapja fejlesztett ki. Mikor terroristák ellopják a vírust és Maki életére törnek, L-nek cselekednie kell. Megpróbál kifejleszteni egy antivírust, hogy ezzel megállítsa a terroristákat, mielőtt ideje lejárna.
Hát, ezen azért lenne mit árnyalni. Igyekszem is megtenni, valamint megadni a kellő tiszteletet a japánok nyomozózsenijének. aki most, élete utolsó 23 napjában egy bioterrorista-csoporttal került szembe. Az utóbbi napokban sokat olvastam a karakterekről, a mangák valamint az anime megszületésének körülményeiről, megtudtam például, hogy az almáknak abszolúte semmi szerepük nem volt a történetben, csak azért imádta őket Ryuk, mert a manga kiötlője szerint "jól néztek ki". Ennél azért többet vártam. Valami legendát, valami alapot, hogy miért pont az almák. Na mindegy.
Egy oldalon belefutottam L megjelenésének leírásába, és abba az érdekességbe, miszerint Obata eredetileg csinos fiatalembernek tervezte, csak később ábrázolta Light kontrasztjaként. Érdekes, hogy a filmben mégis megmaradtak a jóképű fiú alapelgondolás mellett, persze alaposan kimeszelték az arcát, és nem spóroltak a fekete szemceruzával sem, de még így is sokkal vonzóbb maradt, mint Yagami Light. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy ez kizárólag a rettentő frizurájú és mindig napbarnított Fujiwara hibája-e, vagy ez volt-e a készítők eredeti szándéka is.
Hogy a filmről is meséljek, ne csak L-t dicsérjem, ha már láttuk a 2 Death Note-ot, akkor érdemes megnézni ezt a spin-off-ot is. Egyrészt kicsit többet tudhatunk meg arról, hogy is került L Japánba, hogyan kezdte üldözni Kira-t, másrészt kiderül az első részben megismert Naomi titka, és azt is megtudjuk kihez kötődik/kötődött L igazán. Mintha mélyebbre ásnánk a személyiségében, mindezt alig a bevezető percek alatt. Innentől pedig más szemmel nézünk rá, és más szemmel nézzük a megint csak gyötrelmesen hosszú, 2 órás történetet is. A mutálódó vírusokkal ugyanis nem lehetne eladni a filmet, mert azt már bőven sokat láttunk az amerikaiaktól is, ehhez L varázsa is kell, sőt, vágóképeken Fujiwara ostoba önelégült arca sem jön rosszul. Kell egy párhuzamos szál, egy másik történet, mert a biofegyver magában már kevés. Watari (mint azt már az előző filmben láthattuk) Kira áldozatává válik, L ezzel elveszti legfőbb támogatóját. Felveszi a kapcsolatot a többiekkel, akik még élnek, és akiket mind csak egy-egy betű jelöl, hogy tájékoztassa őket a halálesetről. Innentől nem csak a történet bonyolódik, hanem régóta ismert igazságokat is újrafogalmaznak. A Föld már nem képes a megújulásra, öntisztító képessége már nem tudja felvenni a versenyt az emberiség pusztításával, halálra van ítélve, miközben mi emberek még kis méretekben sem tudjuk reprodukálni a természet legkisebb szeletének tökéletes harmóniáját sem. Nem tudunk semmit a világról, csak azt, hogy kell megölni magunkat, és minden élőt magunk körül.
Ismét egy morális probléma a film középpontja, L mindig ilyen problémák közepébe csöppen. Kira után ismét egy őrülttel áll szemben, egy olyan őrülttel, aki a földanyát akarja megmenteni, mégpedig az emberiség megritkítása által. És itt jön a képbe a vírus. Meg a dilemma. Van -e joga bárkinek istent játszani? Eldönteni, hogy ki élhet, ki nem? Dönteni arról, hogy mi fontosabb? A nagyobb jó? A Föld megújulása? Vagy az egyes emberek bolygónk szempontjából porszemnyinek, szinte már lényegtelennek tekinthető élete? Egy porszem megítélhet egy másik porszemet? Ki az ellenség? A kapzsi kapitalisták? Vagy a vírusokkal bűvészkedő elmebeteg?
Ahogy közeledik L utolsó napja, egyre nagyobb lesz a káosz körülötte, és most először tűnik úgy, hogy L elveszti a harcot. Most először lehet igazán izgulni érte, az ember legszívesebben megölelgetné...Aki valami pörgős akciófilmet vár, az persze csalódni fog, hiszen ez Japán... Egy-két horrorjelenetet kapunk ugyan, de a mai gore-áradatban a vírustól vérző doki képe nem igazán fekszi meg a nézők gyomrát. Dráma is van bőven, lényegesen jobban adagolva, mint a Death Note filmekben. Gyönyörű képekkel, és érzelmes jelenetekkel is találkozhatunk, az élet apró, de végtelenül boldog pillanatainak felvillantásai azonban csak arra szolgálnak, hogy megmutassák a 3 tagú kis csapatnak, hogy mit vesztettek el mindannyian. A mulandóság és hármójuk különböző eredetű fájdalma szinte tapintható. És bár nyilván ez is csak egy újabb bőr lehúzása az eddigi sikertörténetről, mégis működik. Korrekt kis film lett. Még L is felegyenesedik benne.
Annak ellenére, hogy a végkifejlet borítékolható, hiszen letelik a 23 nap, mégis az utolsó percig reménykedünk. Ez még hozzáad egy pontot az eddigi minősítésemhez.
8.5/10
A különböző filmes oldalak az alábbi rövid leírást közölték a történetről:
L utolsó "küldetése" egy thai kis fiú, aki egyedüli túlélője a falujában kitört vírusfertőzésnek. L ajtajában újabb "vendég" jelenik meg, a 12 éves Maki. Mindkét gyermek kapcsolatban áll az ebola-influenza vírussal, amit Maki édesapja fejlesztett ki. Mikor terroristák ellopják a vírust és Maki életére törnek, L-nek cselekednie kell. Megpróbál kifejleszteni egy antivírust, hogy ezzel megállítsa a terroristákat, mielőtt ideje lejárna.
Hát, ezen azért lenne mit árnyalni. Igyekszem is megtenni, valamint megadni a kellő tiszteletet a japánok nyomozózsenijének. aki most, élete utolsó 23 napjában egy bioterrorista-csoporttal került szembe. Az utóbbi napokban sokat olvastam a karakterekről, a mangák valamint az anime megszületésének körülményeiről, megtudtam például, hogy az almáknak abszolúte semmi szerepük nem volt a történetben, csak azért imádta őket Ryuk, mert a manga kiötlője szerint "jól néztek ki". Ennél azért többet vártam. Valami legendát, valami alapot, hogy miért pont az almák. Na mindegy.
Egy oldalon belefutottam L megjelenésének leírásába, és abba az érdekességbe, miszerint Obata eredetileg csinos fiatalembernek tervezte, csak később ábrázolta Light kontrasztjaként. Érdekes, hogy a filmben mégis megmaradtak a jóképű fiú alapelgondolás mellett, persze alaposan kimeszelték az arcát, és nem spóroltak a fekete szemceruzával sem, de még így is sokkal vonzóbb maradt, mint Yagami Light. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy ez kizárólag a rettentő frizurájú és mindig napbarnított Fujiwara hibája-e, vagy ez volt-e a készítők eredeti szándéka is.
Hogy a filmről is meséljek, ne csak L-t dicsérjem, ha már láttuk a 2 Death Note-ot, akkor érdemes megnézni ezt a spin-off-ot is. Egyrészt kicsit többet tudhatunk meg arról, hogy is került L Japánba, hogyan kezdte üldözni Kira-t, másrészt kiderül az első részben megismert Naomi titka, és azt is megtudjuk kihez kötődik/kötődött L igazán. Mintha mélyebbre ásnánk a személyiségében, mindezt alig a bevezető percek alatt. Innentől pedig más szemmel nézünk rá, és más szemmel nézzük a megint csak gyötrelmesen hosszú, 2 órás történetet is. A mutálódó vírusokkal ugyanis nem lehetne eladni a filmet, mert azt már bőven sokat láttunk az amerikaiaktól is, ehhez L varázsa is kell, sőt, vágóképeken Fujiwara ostoba önelégült arca sem jön rosszul. Kell egy párhuzamos szál, egy másik történet, mert a biofegyver magában már kevés. Watari (mint azt már az előző filmben láthattuk) Kira áldozatává válik, L ezzel elveszti legfőbb támogatóját. Felveszi a kapcsolatot a többiekkel, akik még élnek, és akiket mind csak egy-egy betű jelöl, hogy tájékoztassa őket a halálesetről. Innentől nem csak a történet bonyolódik, hanem régóta ismert igazságokat is újrafogalmaznak. A Föld már nem képes a megújulásra, öntisztító képessége már nem tudja felvenni a versenyt az emberiség pusztításával, halálra van ítélve, miközben mi emberek még kis méretekben sem tudjuk reprodukálni a természet legkisebb szeletének tökéletes harmóniáját sem. Nem tudunk semmit a világról, csak azt, hogy kell megölni magunkat, és minden élőt magunk körül.
Ismét egy morális probléma a film középpontja, L mindig ilyen problémák közepébe csöppen. Kira után ismét egy őrülttel áll szemben, egy olyan őrülttel, aki a földanyát akarja megmenteni, mégpedig az emberiség megritkítása által. És itt jön a képbe a vírus. Meg a dilemma. Van -e joga bárkinek istent játszani? Eldönteni, hogy ki élhet, ki nem? Dönteni arról, hogy mi fontosabb? A nagyobb jó? A Föld megújulása? Vagy az egyes emberek bolygónk szempontjából porszemnyinek, szinte már lényegtelennek tekinthető élete? Egy porszem megítélhet egy másik porszemet? Ki az ellenség? A kapzsi kapitalisták? Vagy a vírusokkal bűvészkedő elmebeteg?
Ahogy közeledik L utolsó napja, egyre nagyobb lesz a káosz körülötte, és most először tűnik úgy, hogy L elveszti a harcot. Most először lehet igazán izgulni érte, az ember legszívesebben megölelgetné...Aki valami pörgős akciófilmet vár, az persze csalódni fog, hiszen ez Japán... Egy-két horrorjelenetet kapunk ugyan, de a mai gore-áradatban a vírustól vérző doki képe nem igazán fekszi meg a nézők gyomrát. Dráma is van bőven, lényegesen jobban adagolva, mint a Death Note filmekben. Gyönyörű képekkel, és érzelmes jelenetekkel is találkozhatunk, az élet apró, de végtelenül boldog pillanatainak felvillantásai azonban csak arra szolgálnak, hogy megmutassák a 3 tagú kis csapatnak, hogy mit vesztettek el mindannyian. A mulandóság és hármójuk különböző eredetű fájdalma szinte tapintható. És bár nyilván ez is csak egy újabb bőr lehúzása az eddigi sikertörténetről, mégis működik. Korrekt kis film lett. Még L is felegyenesedik benne.
Annak ellenére, hogy a végkifejlet borítékolható, hiszen letelik a 23 nap, mégis az utolsó percig reménykedünk. Ez még hozzáad egy pontot az eddigi minősítésemhez.
8.5/10
Death Note - The Last Name 2006
A második rész nem sok újat hoz az első után, hacsak azt nem, hogy az Amane Misa-t játszó lányka (Erika Toda), aki már az első filmben is eszméletlenül ripacs volt, rosszabbat alakít, mint Tatsuya Fujiwara, pedig azt hittem nála senki nem lehet borzalmasabb.
Viszont kapunk egy szép új halálistent, valamint egy titkos nyomozócsoportot, amiről a rendőrség nem tud, közben meg valahogy mégis.
A történet pontosan ott folytatódik, ahol az első film abbamaradt, Misa elé lepottyan a füzet, megérinti, és ezzel olyan tudás birtokába kerül, ami az egész világra veszélyes. Amíg Light egy kifejezetten intelligens (legalábbis annak szánt) azonban a környezetétől elhatárolódó, a kortársaitól elzárkózó fiatal volt, aki elmagányosodásában rendezett családi körülményei ellenére is pszichopatává vált, addig Misa súlyos titkot hordozója, a televízióban mutatott vidám külső mögött tragédiák rejtőznek, és a sok fájdalom hatására már alapból zavarodott, ezen pedig csak ront a halálisten megjelenése. Kevésbé intelligens, de mivel a képessége kicsit más, mint Kira-é (elcserélte a fél életét a látás képességéért), így mégis sokkal veszélyesebb. Nem kell tudnia a nevet, elég látnia az arcot, és a kiszemelt áldozat máris halott. Misa és Light szövetkeznek, de a lány ostobaságának hála szinte azonnal lebukik. Light pedig újabb agyafúrt tervet kell, hogy kiagyaljon, hogy megmenekülhessenek. L azonban szinte azonnal átlát ezen is. Kettőjük párharca bő 70-80 percig még izgalmas is, de a 135 percet (amennyi a film hossza) indokolatlannak érzem. Hiába fut több szálon a történet, és hiába kerül az egyik füzet egy riporterhez, hiába lesz egyre nagyobb szerepe a médiának, a történet lassan csordogál, és a 80. perc körül unalomba fullad.
A szinkron gyilkos, de tényleg, agysejtek százai pusztulnak tőle, főleg Misa hangjától, szóval ha tehetitek inkább eredeti nyelven és felirattal nézzétek. A színészi játék továbbra is botrányosan gyenge, leszámítva L-t, aki azonban még mindig remek karakter, és ez kárpótolhat minket mindenért. A film végére azért parádés csavarokat kapunk, az alkotók odatették magukat rendesen. Természetesen az agyafúrtabb győz, s hogy ő-e a jó oldal? Ezt mindenki döntse el maga.
5/10
Viszont kapunk egy szép új halálistent, valamint egy titkos nyomozócsoportot, amiről a rendőrség nem tud, közben meg valahogy mégis.
A történet pontosan ott folytatódik, ahol az első film abbamaradt, Misa elé lepottyan a füzet, megérinti, és ezzel olyan tudás birtokába kerül, ami az egész világra veszélyes. Amíg Light egy kifejezetten intelligens (legalábbis annak szánt) azonban a környezetétől elhatárolódó, a kortársaitól elzárkózó fiatal volt, aki elmagányosodásában rendezett családi körülményei ellenére is pszichopatává vált, addig Misa súlyos titkot hordozója, a televízióban mutatott vidám külső mögött tragédiák rejtőznek, és a sok fájdalom hatására már alapból zavarodott, ezen pedig csak ront a halálisten megjelenése. Kevésbé intelligens, de mivel a képessége kicsit más, mint Kira-é (elcserélte a fél életét a látás képességéért), így mégis sokkal veszélyesebb. Nem kell tudnia a nevet, elég látnia az arcot, és a kiszemelt áldozat máris halott. Misa és Light szövetkeznek, de a lány ostobaságának hála szinte azonnal lebukik. Light pedig újabb agyafúrt tervet kell, hogy kiagyaljon, hogy megmenekülhessenek. L azonban szinte azonnal átlát ezen is. Kettőjük párharca bő 70-80 percig még izgalmas is, de a 135 percet (amennyi a film hossza) indokolatlannak érzem. Hiába fut több szálon a történet, és hiába kerül az egyik füzet egy riporterhez, hiába lesz egyre nagyobb szerepe a médiának, a történet lassan csordogál, és a 80. perc körül unalomba fullad.
A szinkron gyilkos, de tényleg, agysejtek százai pusztulnak tőle, főleg Misa hangjától, szóval ha tehetitek inkább eredeti nyelven és felirattal nézzétek. A színészi játék továbbra is botrányosan gyenge, leszámítva L-t, aki azonban még mindig remek karakter, és ez kárpótolhat minket mindenért. A film végére azért parádés csavarokat kapunk, az alkotók odatették magukat rendesen. Természetesen az agyafúrtabb győz, s hogy ő-e a jó oldal? Ezt mindenki döntse el maga.
5/10
Death Note 2006
Előre le kell szögeznem, nem vagyok Japán-mániás, sőt anime rajongó se, az Inuyasha-n kívül csak a Vampire Knight-ot és annak második évadát a Vampire Knight Guilty-t láttam, de ezekből se minden részt, és annyira nem is gerjedtem rájuk, hogy például a fél karomat adjam értük, vagy bármilyen rajzfilmért, netán mívesen rajzolt mangáért. Azonban volt egy történet, ami régóta izgatta a fantáziámat, egyrészt a sztori, másrészt a karakterek (főként az almaevő halálistenek) miatt. Ez pedig nem más mint a Death Note.
Az animével még csak barátkozom, de úgy döntöttem, hogy a filmet előre veszem a várólistámon, és legyen bármilyen, leküzdöm, még akkor is, ha alulmúlja a szánalmasan megvalósított (pedig könyvben zseniális) Battle Royale-t is. Elöljáróban annyit mondanék el, hogy szerencsére ezt azért überelte. Amíg a Battle Royale filmes megvalósítása egy katasztrófa, a Death Note egészen kellemes, és meglepően szórakoztató, korrekt forgatókönyvű, bár a színészi játék itt is levon az értékelésemből.
A történet igazából elég egyszerű:
A fényes jövő előtt álló, kiváló tanuló Yagami Light unalmas élete hirtelen fordulatot vesz, amikor megtalálja a renegát halálisten, Ryuk listáját. Az ember, akinek a neve a listára kerül, meghal.
Light a Halállistával végre életcélt talál: egy új, bűnözés nélküli világ létrehozását. A sorozatos halálesetek azonban a rendőrség figyelmét sem kerülik el: az ügyre L, az Interpol zseniális nyomozója száll rá. Olyan játszma veszi kezdetét, amiben csak egyvalami biztos: a vesztes az életével fizet.
7/10
Az animével még csak barátkozom, de úgy döntöttem, hogy a filmet előre veszem a várólistámon, és legyen bármilyen, leküzdöm, még akkor is, ha alulmúlja a szánalmasan megvalósított (pedig könyvben zseniális) Battle Royale-t is. Elöljáróban annyit mondanék el, hogy szerencsére ezt azért überelte. Amíg a Battle Royale filmes megvalósítása egy katasztrófa, a Death Note egészen kellemes, és meglepően szórakoztató, korrekt forgatókönyvű, bár a színészi játék itt is levon az értékelésemből.
A történet igazából elég egyszerű:
A fényes jövő előtt álló, kiváló tanuló Yagami Light unalmas élete hirtelen fordulatot vesz, amikor megtalálja a renegát halálisten, Ryuk listáját. Az ember, akinek a neve a listára kerül, meghal.
Light a Halállistával végre életcélt talál: egy új, bűnözés nélküli világ létrehozását. A sorozatos halálesetek azonban a rendőrség figyelmét sem kerülik el: az ügyre L, az Interpol zseniális nyomozója száll rá. Olyan játszma veszi kezdetét, amiben csak egyvalami biztos: a vesztes az életével fizet.
Azt még én is tudom, hogy a film alapja egy 108 részes manga, szóval ez minden nálam felkészültebb számára kb. ezer éve ismert információ, ezért a mangáról nem mesélek. Amiatt se, mert a forgatókönyvön az eredeti történethez képest csavartak párat, hogy azok se unják el magukat, akik a kis fekete füzettel fekszenek-kelnek.
Light (Kira) és L az első pillanattól fogva játszanak egymással, L lebuktatni akarja a gyilkost, Kira pedig titkolni akarja, hogy ki ő valójában, és ennek érdekében bármire képes. Ha tehetné, megölné L-t, de nem ismeri a kilétét, nem tudja a nevét, sosem látta az arcát, így nem tudja felírni a nevét a kis notesz egyik lapjára. Azonban megöl rengeteg más embert, zömmel (és eleinte) csak gyilkosokat, majd később olyan bűnözőket, akik ugyan gyilkosságot nem követtek el, de ezen kívül bőven van a rovásukon, később már olyanok is a tolla hegyére kerülnek, akik semmit sem ártottak a társadalomnak, nem kriminális magatartásúak, egyszerűen csak akadályozzák a munkáját, veszélyeztetik a szabadságát.
Ryuk, a halálisten, aki Light-hoz juttatta a füzetet, mindenki más számára láthatatlan társként, és folyamatosan almát rágcsálva segíti Light-ot az úton, néhol támogatva őt, néhol értetlenkedve a döntései felett. Ő a film egyik húzó karaktere, egész korrektre sikerült az animációja is, bár bevallom animében jobban tetszik a mimikája, és az arca is. Ezt a valós, létező, tapintható formát nem találták el 100%-osan, viszont cserébe legalább a humora zseniális.
De ha lehántjuk a történetről ezt az animációval és humorral dúsított héjat, és megnézzük a magját, akkor bizony komoly erkölcsi dilemmákba ütközünk.
Vajon tényleg a jó és a rossz harcáról van itt szó? És ha igen, ki a rossz? A bűnözők nyilvánvalóan, hiszen öltek. Mellettük nyilván a jól tanuló rendőrnek készülő Light a jófiú. De Light a kezébe veszi a füzetet, és megindul az öldöklés. Akkor miben is különbözik az általa olyannyira megvetett bűnözőktől? Ahogy egy zseniális jelenetben Ryuk is kérdezi tőle, bennem is felmerült a kérdés, hogy lehet a gyilkosok ellen, a bűnözés ellen gyilkossággal (bűncselekmény elkövetésével) harcolni?
Light ugyan egy idea megszállottja, a tiszta, bűnözésmentes társadalom utópiájáért harcol, a maga által helyesnek tartott eszközökkel, de vajon emiatt, mert egy idea vezette erre az útra, fel kéne oldoznunk minden egyes gyilkosság alól? Ettől tisztábbá válnak az ő ölési cselekményei, mint azoké, akiket más cél vezérelt? Legyen az akár szexuális indíttatás, akár féltékenység, akár anyagi haszonszerzés? Nyilván más íze van a szánknak ha egy olyan gyilkosságról hallunk, ahol ártatlan áldozattal végeztek brutális módon, mintha egy olyanról, ahol valami olyan hal meg, aki "megérdemelte", akit "nem érdemes az adófizetők pénzén etetni". De vajon valóban létezik ilyen kategória? Van, aki nem érdemli meg? Erről biztosan elgondolkozik az, aki megnézi a filmet.
Továbbá el lehet merengeni L cukorfüggésén, azon, hogy honnan is tud ennyi mindent, hogyan és mikor ismerte ki Kira-t, vajon tud-e a füzetekről, és a halálistenekről, esetleg több köze van-e Light-hoz, mint azt elsőre gondoltuk, és az ő fehér oldalaként jelenik-e meg a történetben. Nagyon sok lehetőség van, amivel érdemes eljátszani, ha még nem unjuk az animét szinte 100%-os pontossággal másoló mozdulatait, gesztusait, akkor érdemes alaposan megfigyelni őt. Tény, hogy a teáscsésze kiürítésére kicsavart kézzel tett kísérlete közben Matsuyama Kenichi tulajdonképpen önmaga karikatúrájává válik, és levonható a tanulság, hogy ami animéban működik, és helyén van, az a filmen azért elég furcsán mutat majd, kár, hogy Shusuke Kaneko rendező nem gondolt erre.
Ennek ellenére Kenichi sokkal jobbat alakít, mint a Light-ot megformálni próbáló Tatsuya Fujiwara. Ő már a Battle Royale-ban is botrányosan gyenge volt, különösebben pedig még csak jóképűnek se nevezném (bár a japán férfiideál olyan mértékben tér el az én ízlésemtől, hogy erről jobb ha nem nyilatkozom, annyit viszont elmondanék, ha nem hordott volna egyértelműen férfias ruhákat, hosszú percekig kellett volna gondolkoznom, hogy milyen nemű egyáltalán) így nem értem, miért is kapott ennyi főszerepet. Még az a csúnya kérdés is felmerült bennem, hogy talán valakinek a valakije...
Nyitva maradt még rengeteg kérdés, például az, hogy hogy jön ide Nietzsche, és ad-e valami pluszt a történethez a folyamatosan előkerülő könyv? Vajon mi alapján válogatnak a halálistenek, és hogyan döntik el kinek dobják oda a füzetet (hiszen ők minden fontosabb adatot látnak az emberről - épp mint a terminátor)? Vajon a kis csíkos zoknis Kira rajongó kislányka mihez kezd az ölébe hullott másik füzettel? Mi lesz Light és L sorsa? A film nagyon okosan óriási cliffhangerekkel ér véget, több olyan szálat is elvarratlanul hagy, amikből egy is elég lenne ahhoz, hogy az ember meg akarja nézni a második részt.
7/10
2011. január 11., kedd
MAB - The webseries
Itt ez a sorozat, aminek jelenleg még se füle, se farka, se támogatottsága, se komoly országos hírneve... Egyelőre 3 dolgot tud felmutatni: nézettséget, rengeteg bátorságot, és egy merőben egyedi kezdeményezést.
Többen kattintottak rá a jutyubon, mint ahányan megnézték az elmúlt év magyar húzódarabjait a mozikban. Ez már azért szép teljesítmény, főleg, hogy a semmiből hozták tető alá. Az ingyen dolgozó színészek megdöbbentően jól játszottak. REC, Stephen King, Kontroll, Paranormal Activity valamint Álmosvölgy utóérzet van, ez igaz, de van benne újdonság is. A Mab legendát például még nem láttam sehol feldolgozva. Van egyáltalán Mab legenda? Erről sem tudtam.
Amikor többen linkelték az első részt, féltem tőle. Nem is kattintottam rá egészen addig, míg ki nem jött az ötödik is. Akkor kezdtem hinni a sorozatban, úgy véltem ha 5× is akarták látni, lehet benne valami. És igazam lett. Tényleg van benne valami. Nehéz lenne megmagyarázni, hogy mi. Hiszen tele van hibákkal... Pocsék a hang, nagyon kiszámítható... Stb... Rengeteg negatívumot fel lehet sorolni, ha az ember akar. Kérdés, hogy akar-e.
Nem akarok. Az ötödik rész után ki kell jelentenem, hogy nekem tetszik. Minden amatőrség ellenére. Nekem "profi". És messze jobbnak tartom mint a celebekkel forgatott mozikba szánt habkönnyű vígjátékokat, amiket nézve az ember legszívesebben zokogna, hogy erre (is) költik a keserves munkával megkeresett adóforintjait. Fogalmam sincs lelkesednék-e ennyire, ha komoly állami támogatásból forgatták volna le ezt a 16 részt, a MAB első évadát. De így, hogy úgymond olcsó hús... Max riszpekt az alkotóknak. Nem lett híg a leve.
Ha tehetitek, vigyétek hírét mindenfelé, hogy végre mi magyarok is megpróbáltunk valamit. Hogy reagálunk az igények átalakulására, próbálunk ebben a dinamikusan változó világban is talpon maradni. És végre egyszer nem egy kalap fost tettünk az asztalra (lásd Álom.net, Kis Vuk) hanem valami olyasmit, ami megállná a helyét a nemzetközi piacon.
Mivel kategóriájában itthon unikum, külföldi példákkal összehasonlítani pedig szemétség lenne
10/10
Többen kattintottak rá a jutyubon, mint ahányan megnézték az elmúlt év magyar húzódarabjait a mozikban. Ez már azért szép teljesítmény, főleg, hogy a semmiből hozták tető alá. Az ingyen dolgozó színészek megdöbbentően jól játszottak. REC, Stephen King, Kontroll, Paranormal Activity valamint Álmosvölgy utóérzet van, ez igaz, de van benne újdonság is. A Mab legendát például még nem láttam sehol feldolgozva. Van egyáltalán Mab legenda? Erről sem tudtam.
Amikor többen linkelték az első részt, féltem tőle. Nem is kattintottam rá egészen addig, míg ki nem jött az ötödik is. Akkor kezdtem hinni a sorozatban, úgy véltem ha 5× is akarták látni, lehet benne valami. És igazam lett. Tényleg van benne valami. Nehéz lenne megmagyarázni, hogy mi. Hiszen tele van hibákkal... Pocsék a hang, nagyon kiszámítható... Stb... Rengeteg negatívumot fel lehet sorolni, ha az ember akar. Kérdés, hogy akar-e.
Nem akarok. Az ötödik rész után ki kell jelentenem, hogy nekem tetszik. Minden amatőrség ellenére. Nekem "profi". És messze jobbnak tartom mint a celebekkel forgatott mozikba szánt habkönnyű vígjátékokat, amiket nézve az ember legszívesebben zokogna, hogy erre (is) költik a keserves munkával megkeresett adóforintjait. Fogalmam sincs lelkesednék-e ennyire, ha komoly állami támogatásból forgatták volna le ezt a 16 részt, a MAB első évadát. De így, hogy úgymond olcsó hús... Max riszpekt az alkotóknak. Nem lett híg a leve.
Ha tehetitek, vigyétek hírét mindenfelé, hogy végre mi magyarok is megpróbáltunk valamit. Hogy reagálunk az igények átalakulására, próbálunk ebben a dinamikusan változó világban is talpon maradni. És végre egyszer nem egy kalap fost tettünk az asztalra (lásd Álom.net, Kis Vuk) hanem valami olyasmit, ami megállná a helyét a nemzetközi piacon.
Mivel kategóriájában itthon unikum, külföldi példákkal összehasonlítani pedig szemétség lenne
10/10
The legend of Lucy Keyes
A legenda 1755-ben született, Massachussettsben: a hat éves Lucy Keyes titokzatos körülmények között eltűnt, s anyja, aki beleőrült a veszteségbe, még halála után is kereste a lányát. Aztán - már napjainkban - új család költözik a Keyes-birtokra. Kisebbik lányuk hat éves és Lucynak hívják. S az éjszakában nemsokára felhangzik egy kísérteties hívó kiáltás: Lucy...!
Egy biztos ebben a filmben ez a leírás a leginkább ijesztő, na meg Julie Delphy smink nélkül. Nem is értem, hogy vállalhatott el egy ilyen szerepet.
250 years ago a child disappeared. Tonight she returns. Ez a szlogen áll a plakáton, no meg a szokásos szöveg, hogy megtörtént események alapján. A horror/thriller fanatikus azonnal felkészül, reménykedve várja az őrjöngő szellemanya feltűnését, a 250 éve eltűnt kislány felbukkanását, ehelyett mit kap? Idegesítő zenei aláfestés mellett rémült arccal a távolba bámuló parasztokat. A paraszt szót kéretik nem pejoratív értelemben venni. Hát 250 év alatt senki sem felejtett? Mindenki annyira pontosan emlékszik arra, mi történt itt? Megjelenik egy Lucy nevű kislány, és összefossa magát a fél falu? Ugyan.
Lehet, hogy mi magyarok vagyunk igazán rosszak a szájról szájra terjedő legendák évszázadokig történő életben tartásában, de én inkább afelé hajlok, hogy az alaptörténet rendkívül ostoba. A költözzünk vidékre az isten háta mögé, és rémüljünk halálra poént is túl sokszor lőtték már el. Ettől függetlenül a színészi játékra nem lehet különösebb panaszom, a főhősök teljesen átlagos teljesítményt nyújtanak, a vontatottság viszont rendkívül zavaró. Az ijesztgetni hivatott részek fényképezése pedig alulmúlja a nemrég debütált magyar websorozatunkét. A maguktól nyíló csukódó ajtók megjelenítése egyszerűen gagyi, a felhangzó kiáltások röhejesek, a gyermekét kereső anya szellemének ábrázolása félelmetesen rossz. Mint mikor a pasziánszt úgy állítod be a gépeden, hogy lásd az összevissza mozgatott kártyák haladásának vonalát, a kendőbe burkolózott asszony is csíkot húz maga után, akár a repülők. Felgyorsított mozgása teljesen hiteltelenné és röhejessé teszi, az Alkonyat c. filmben a vámpírok rémisztőbbek ennél.
Összességében egyszer nézhető, ha kellő humorérzékkel vagyunk megáldva, és jókat tudunk mosolyogni a babonás vidékieken, és azon, ahogy az anya megrémül egy egyszerű kérdéstől. Itt-ott előfordulnak rendkívül erőltetett poénok is, például a vadon kellős közepén békésen vizelő férfi bejelenti, hogy kijelöli a terület határait.
Ha valaki megtekintésre vetemedne, csak eredeti nyelven tegye, mert a szinkron olyan mérhetetlenül gyalázatos, hogy diktafonnal háttérzajban szövegkönyv nélkül különbet alakítunk a barátaimmal, ha felkérnek rá.
Mivel az Álom.net c. magyar remeket túlszárnyalja így is, és mivel már láttam rosszabb filmet, nagy jóindulattal:
2.5/10
Egy biztos ebben a filmben ez a leírás a leginkább ijesztő, na meg Julie Delphy smink nélkül. Nem is értem, hogy vállalhatott el egy ilyen szerepet.
250 years ago a child disappeared. Tonight she returns. Ez a szlogen áll a plakáton, no meg a szokásos szöveg, hogy megtörtént események alapján. A horror/thriller fanatikus azonnal felkészül, reménykedve várja az őrjöngő szellemanya feltűnését, a 250 éve eltűnt kislány felbukkanását, ehelyett mit kap? Idegesítő zenei aláfestés mellett rémült arccal a távolba bámuló parasztokat. A paraszt szót kéretik nem pejoratív értelemben venni. Hát 250 év alatt senki sem felejtett? Mindenki annyira pontosan emlékszik arra, mi történt itt? Megjelenik egy Lucy nevű kislány, és összefossa magát a fél falu? Ugyan.
Lehet, hogy mi magyarok vagyunk igazán rosszak a szájról szájra terjedő legendák évszázadokig történő életben tartásában, de én inkább afelé hajlok, hogy az alaptörténet rendkívül ostoba. A költözzünk vidékre az isten háta mögé, és rémüljünk halálra poént is túl sokszor lőtték már el. Ettől függetlenül a színészi játékra nem lehet különösebb panaszom, a főhősök teljesen átlagos teljesítményt nyújtanak, a vontatottság viszont rendkívül zavaró. Az ijesztgetni hivatott részek fényképezése pedig alulmúlja a nemrég debütált magyar websorozatunkét. A maguktól nyíló csukódó ajtók megjelenítése egyszerűen gagyi, a felhangzó kiáltások röhejesek, a gyermekét kereső anya szellemének ábrázolása félelmetesen rossz. Mint mikor a pasziánszt úgy állítod be a gépeden, hogy lásd az összevissza mozgatott kártyák haladásának vonalát, a kendőbe burkolózott asszony is csíkot húz maga után, akár a repülők. Felgyorsított mozgása teljesen hiteltelenné és röhejessé teszi, az Alkonyat c. filmben a vámpírok rémisztőbbek ennél.
Összességében egyszer nézhető, ha kellő humorérzékkel vagyunk megáldva, és jókat tudunk mosolyogni a babonás vidékieken, és azon, ahogy az anya megrémül egy egyszerű kérdéstől. Itt-ott előfordulnak rendkívül erőltetett poénok is, például a vadon kellős közepén békésen vizelő férfi bejelenti, hogy kijelöli a terület határait.
Ha valaki megtekintésre vetemedne, csak eredeti nyelven tegye, mert a szinkron olyan mérhetetlenül gyalázatos, hogy diktafonnal háttérzajban szövegkönyv nélkül különbet alakítunk a barátaimmal, ha felkérnek rá.
Mivel az Álom.net c. magyar remeket túlszárnyalja így is, és mivel már láttam rosszabb filmet, nagy jóindulattal:
2.5/10
2010. augusztus 19., csütörtök
Case 39 - Védtelen gyermek
Adott egy horror-thriller, aminek igencsak kecsegtető a leírása:
Emily Jenkins (Renée Zellweger) egy fiatal agilis nő, aki a gyermekvédelmi hatóságnál dolgozik és nagyon lelkiismeretesen végzi a munkáját. Ennek az odaadásnak köszönhetően felfedezi a 39-es aktát, amiben egy ártatlan kislányt vélhetően bántalmaznak a szülei. Lelkiismeretes és kitartó munkájának köszönhetően megmenti a kislányt egy brutális gyilkosságtól amit a saját szülei akartak ellene elkövetni. Kényszermegoldásként magához veszi a kislányt, és hivatalosan is ő lesz az ideiglenes nevelő szülő. Viszont ahogy telnek a napok, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az ártatlan kislány nem teljesen az akinek mutatja magát.
És amiben már a szereplők nevének felsorolása garancia lehet a sikerre:
Renée Zellweger, Jodelle Ferland, Ian McShane, Kerry O'Malley, Bradley Cooper, Callum Keith Rennie,Adrian Lester,Georgia Craig
Valamiért ez a film mégis évekig készül, porosodik a polcon, Jodelle Ferland felnő, beáll a Tvájlájt nímandok sorába, és eljátssza Bree Tanner-t, díjátadókon vesz részt, "sztárrá" növi ki magát, a Case 39 pedig még mindig nem jut sehova. 2008-tól 2010ig altatják, majd hirtelen felindulásból most augusztusban megjelentetik DVDn, hátha valaki kíváncsi rá. Gyanítom elég kevesen kíváncsiak a húzónevek ellenére is. Elvakult Tvájlájterek és Röné Zellervég rajongók biztosan kosárba teszik majd, de másoktól ne nagyon várják a forgalmazók, ugyanis okkal porosodott két évig a film. Szerintem a készítők is érezték, hogy valami nem jó. Valami nagyon nem jó.
Ha fel kéne sorolnom, mi nem volt jó a filmben, arra rámenne a délelőttöm maradéka, ennyit meg az egész nem ér, így inkább lemondok a szőrszálhasogatásról. Csak az ordítóan szar dolgokat említeném.
Elsőként Röné Zellervéget. Mert ő aztán igazán szar volt. Fülsértő hangon sipítozta végig a filmet, a hideg kirázott tőle már a felénél, és legszívesebben lenyomtam volna a torkán valamit, csak fogja már be végre. Arról, hogy iszonyatos, súlytalan, sablonos, kidolgozatlan karaktert álmodtak meg neki, nem ő tehet, de abban, hogy a leírtakhoz a játékával semmit nem tett hozzá, igencsak hibás. A film nem igazán bővelkedik horror-elemekben, így talán mégis érthető Zellervég szerepeltetése, agyonbotoxozott totyakos arca, táskás szemei, szétszabott ráncai, és merev cserepes ajkai ugyanis közeli képeken legalább olyan rémisztőek, mint az Ördögűző méltán híres jelenetei. Bizonyos szögből szegény Renée egy kiöregedett kurtizánra hasonlít, profilból viszont inkább mosónőre hajaznak vonásai. Ha összeadjuk a külsejét és a minősíthetetlen alakítást, akkor nem nehéz rájönni, hogy amit szeretett volna, nem sikerült. Az Oscar után visszakapaszkodni a hálivúdi elitbe biztos nem ezzel a filmmel fog. Ha szerencsénk van, akkor semmilyen filmmel. Nem nagyon tudok elképzelni olyan szerepet, amit ezzel az arcberendezéssel elvállalhatna, esetleg további rémfilmeket, amikben már ő a rém.
Külleménél már csak az tragikusabb, hogy a felvételek készültekor kb. 13 éves Jodelle Ferland egyszerűen megsemmisíti a kockákon. Nem csak azért, mert ő a megtestesült gonosz, aki pokolra akarja juttatni az összes jó embert, akihez csak hozzáfér, hanem mert egyszerűen jó. 2 éves kora óta játszik, emlékezetes szerepek fűződnek a nevéhez (bár zömmel horrorfilmek), gondoljunk csak a Silent Hill-re, ahol 3 különböző személyt alakított hihetetlen profizmussal. Mindhárom szerepet sikerült megtöltenie gondolatokkal, érzésekkel, és mindhármat sikerült úgy formálnia, hogy el se hiszem, hogy ugyanaz a kislány.
A film elején kissé modoros, egyes vélemények szerint idegesítően túljátssza a bajba jutott védtelen gyermek szerepét, szerintem ez volt a koncepció. Egyszerűen teljesen tökéletesen idiótának akarták beállítani a gyámügyes nőt, olyan szerencsétlennek, aki még a szeme előtt levő nyilvánvalót se képes meglátni. Sikerült. Zellervég rajong a gyerekért, feltámad benne az anyatigris, magához veszi, a kis szörny pedig elveszi mindenét.
Ferland átváltozása nem is igazi átváltozás, hiszen már a film kezdetén is egyértelmű volt, hogy nem egy szeretnivaló kislány. Mindenki látta, kivéve a gyámügy dolgozóit. A Doug-gal (Cooper) való beszélgetése pedig egyértelműen a film csúcspontja. A két főhősnőn kívüli szereplők még Zellervéghez képest is elnagyoltak, semmi értelme annak, hogy ott legyenek, se a helyet nem töltik ki a filmen, se az idő nem múlik gyorsabban. A cselekményt szinte egyáltalán nem lendítik előre, szép csendben el is hullanak. One by one. Hogy egy kedvencemet, a Harper sziget gyűlölt kis taknyosát, Madisont idézzem.
A mélypont valahol a röhejesen mű számítógéppel kreált darazsak körül van, mind látványban, mint történetileg ott érjük el a gödör alját. Mintha 2 perc alatt Paint Shop Pro-ban "nyomdázták" volna ezeket a rovarokat, még örülhetünk, hogy egyáltalán van testük. Amikor Cooper szeméből előbújik a darázs, a kamera ráközelít, hát nagyon jóindulatúnak kell lenni hozzá, hogy azt mondhassuk, hasonlít egy igazi darázsra.
A trailer pedig, mintha teljesen más filmet mutatna be, egy alapjaiban eltérő történetről szól. A film gyatra vágásai után persze ezen már nem kéne meglepődnöm.
A DVD-t illetően az Intercom kitett magáért. Van ezen minden, mi szem szájnak ingere, kiváló lehet pl. nyelvtanuláshoz, ha az ember elég bátor, hogy pl cseh szinkronnal és litván felirattal egyszerre próbálkozzon. De a lengyel-arab kombináció sem tűnik rossznak. Aki jót akar magának, angolul csak 2 feles után nézze, mert Zellweger nyávogása egyszerűen tolerálhatatlan.
4/10
És amiben már a szereplők nevének felsorolása garancia lehet a sikerre:
Renée Zellweger, Jodelle Ferland, Ian McShane, Kerry O'Malley, Bradley Cooper, Callum Keith Rennie,Adrian Lester,Georgia Craig
Valamiért ez a film mégis évekig készül, porosodik a polcon, Jodelle Ferland felnő, beáll a Tvájlájt nímandok sorába, és eljátssza Bree Tanner-t, díjátadókon vesz részt, "sztárrá" növi ki magát, a Case 39 pedig még mindig nem jut sehova. 2008-tól 2010ig altatják, majd hirtelen felindulásból most augusztusban megjelentetik DVDn, hátha valaki kíváncsi rá. Gyanítom elég kevesen kíváncsiak a húzónevek ellenére is. Elvakult Tvájlájterek és Röné Zellervég rajongók biztosan kosárba teszik majd, de másoktól ne nagyon várják a forgalmazók, ugyanis okkal porosodott két évig a film. Szerintem a készítők is érezték, hogy valami nem jó. Valami nagyon nem jó.
Ha fel kéne sorolnom, mi nem volt jó a filmben, arra rámenne a délelőttöm maradéka, ennyit meg az egész nem ér, így inkább lemondok a szőrszálhasogatásról. Csak az ordítóan szar dolgokat említeném.
Elsőként Röné Zellervéget. Mert ő aztán igazán szar volt. Fülsértő hangon sipítozta végig a filmet, a hideg kirázott tőle már a felénél, és legszívesebben lenyomtam volna a torkán valamit, csak fogja már be végre. Arról, hogy iszonyatos, súlytalan, sablonos, kidolgozatlan karaktert álmodtak meg neki, nem ő tehet, de abban, hogy a leírtakhoz a játékával semmit nem tett hozzá, igencsak hibás. A film nem igazán bővelkedik horror-elemekben, így talán mégis érthető Zellervég szerepeltetése, agyonbotoxozott totyakos arca, táskás szemei, szétszabott ráncai, és merev cserepes ajkai ugyanis közeli képeken legalább olyan rémisztőek, mint az Ördögűző méltán híres jelenetei. Bizonyos szögből szegény Renée egy kiöregedett kurtizánra hasonlít, profilból viszont inkább mosónőre hajaznak vonásai. Ha összeadjuk a külsejét és a minősíthetetlen alakítást, akkor nem nehéz rájönni, hogy amit szeretett volna, nem sikerült. Az Oscar után visszakapaszkodni a hálivúdi elitbe biztos nem ezzel a filmmel fog. Ha szerencsénk van, akkor semmilyen filmmel. Nem nagyon tudok elképzelni olyan szerepet, amit ezzel az arcberendezéssel elvállalhatna, esetleg további rémfilmeket, amikben már ő a rém.
Külleménél már csak az tragikusabb, hogy a felvételek készültekor kb. 13 éves Jodelle Ferland egyszerűen megsemmisíti a kockákon. Nem csak azért, mert ő a megtestesült gonosz, aki pokolra akarja juttatni az összes jó embert, akihez csak hozzáfér, hanem mert egyszerűen jó. 2 éves kora óta játszik, emlékezetes szerepek fűződnek a nevéhez (bár zömmel horrorfilmek), gondoljunk csak a Silent Hill-re, ahol 3 különböző személyt alakított hihetetlen profizmussal. Mindhárom szerepet sikerült megtöltenie gondolatokkal, érzésekkel, és mindhármat sikerült úgy formálnia, hogy el se hiszem, hogy ugyanaz a kislány.
A film elején kissé modoros, egyes vélemények szerint idegesítően túljátssza a bajba jutott védtelen gyermek szerepét, szerintem ez volt a koncepció. Egyszerűen teljesen tökéletesen idiótának akarták beállítani a gyámügyes nőt, olyan szerencsétlennek, aki még a szeme előtt levő nyilvánvalót se képes meglátni. Sikerült. Zellervég rajong a gyerekért, feltámad benne az anyatigris, magához veszi, a kis szörny pedig elveszi mindenét.
Ferland átváltozása nem is igazi átváltozás, hiszen már a film kezdetén is egyértelmű volt, hogy nem egy szeretnivaló kislány. Mindenki látta, kivéve a gyámügy dolgozóit. A Doug-gal (Cooper) való beszélgetése pedig egyértelműen a film csúcspontja. A két főhősnőn kívüli szereplők még Zellervéghez képest is elnagyoltak, semmi értelme annak, hogy ott legyenek, se a helyet nem töltik ki a filmen, se az idő nem múlik gyorsabban. A cselekményt szinte egyáltalán nem lendítik előre, szép csendben el is hullanak. One by one. Hogy egy kedvencemet, a Harper sziget gyűlölt kis taknyosát, Madisont idézzem.
A mélypont valahol a röhejesen mű számítógéppel kreált darazsak körül van, mind látványban, mint történetileg ott érjük el a gödör alját. Mintha 2 perc alatt Paint Shop Pro-ban "nyomdázták" volna ezeket a rovarokat, még örülhetünk, hogy egyáltalán van testük. Amikor Cooper szeméből előbújik a darázs, a kamera ráközelít, hát nagyon jóindulatúnak kell lenni hozzá, hogy azt mondhassuk, hasonlít egy igazi darázsra.
A trailer pedig, mintha teljesen más filmet mutatna be, egy alapjaiban eltérő történetről szól. A film gyatra vágásai után persze ezen már nem kéne meglepődnöm.
A DVD-t illetően az Intercom kitett magáért. Van ezen minden, mi szem szájnak ingere, kiváló lehet pl. nyelvtanuláshoz, ha az ember elég bátor, hogy pl cseh szinkronnal és litván felirattal egyszerre próbálkozzon. De a lengyel-arab kombináció sem tűnik rossznak. Aki jót akar magának, angolul csak 2 feles után nézze, mert Zellweger nyávogása egyszerűen tolerálhatatlan.
- Szinkron nyelv(ek): lengyel (DD 5.1), cseh (DD 5.1), angol (DD 5.1), magyar (DD 5.1)
- Felirat nyelv(ek): szlovén, szlovák, szerb, román, portugál, litván, lengyel, izlandi, horvát, hindi, héber, görög, észt, bolgár, arab, angol, magyar
4/10
2010. augusztus 14., szombat
Rebecca, az első feleség
Hitchcock első Hollywoodban forgatott filmjének nyomán készült a gyönyörű kétrészes olasz film.
A néhány hónapja megözvegyült Max de Winter, angol földbirtokos egyik útja során egy szállodában megismerkedik egy vonzó hölggyel, akit azonnal feleségül vesz. Az új asszonynak azonban nem csak azzal kell szembenéznie, hogy a férfi még nem dolgozta fel imádott első felesége halálát, hanem azzal is, hogy új otthonának, a Manderley-kastélynak személyzete meg van győződve róla: Max de Winter ölte meg első feleségét, hogy új szerelmét a kastélyba hozhassa.
"A naive young woman moves into the mansion that belongs to her new husband, a rich widower. She soon realizes the memory of his deceased first wife maintains a grip on her husband, as well as the staff of servants."
Szerintem gyengébb, mint a Hitchcock-darab volt, persze egy modern olasz filmtől senki se várja, hogy hozza a mester szintjét. Meglepő módon azonban nem rontották el annyira, mint amennyire az imdb pontozása alapján féltem tőle. Van néhány igazán vicces jelenet, ez elsősorban a remekül megírt történetnek köszönhető, de a színészi játék bőven tesz még hozzá.
Sikerült egy tiszta arcú, csinos olasz színésznőt választani az ifjú Mrs. de Winter-nek. Öröm a lány arcát figyelni. Max kellően jóképű, titokzatos és félelmetes, persze a maga olasz módján. A Manderley-kastély pedig a Manderley-kastély. Erről talán nem is kell többet mondanom.
Riszpekt a Duna TV-nek, hogy ismét egy megtekintésre érdemes filmet hozott a hétvégére.
8/10
A néhány hónapja megözvegyült Max de Winter, angol földbirtokos egyik útja során egy szállodában megismerkedik egy vonzó hölggyel, akit azonnal feleségül vesz. Az új asszonynak azonban nem csak azzal kell szembenéznie, hogy a férfi még nem dolgozta fel imádott első felesége halálát, hanem azzal is, hogy új otthonának, a Manderley-kastélynak személyzete meg van győződve róla: Max de Winter ölte meg első feleségét, hogy új szerelmét a kastélyba hozhassa.
"A naive young woman moves into the mansion that belongs to her new husband, a rich widower. She soon realizes the memory of his deceased first wife maintains a grip on her husband, as well as the staff of servants."
Szerintem gyengébb, mint a Hitchcock-darab volt, persze egy modern olasz filmtől senki se várja, hogy hozza a mester szintjét. Meglepő módon azonban nem rontották el annyira, mint amennyire az imdb pontozása alapján féltem tőle. Van néhány igazán vicces jelenet, ez elsősorban a remekül megírt történetnek köszönhető, de a színészi játék bőven tesz még hozzá.
Sikerült egy tiszta arcú, csinos olasz színésznőt választani az ifjú Mrs. de Winter-nek. Öröm a lány arcát figyelni. Max kellően jóképű, titokzatos és félelmetes, persze a maga olasz módján. A Manderley-kastély pedig a Manderley-kastély. Erről talán nem is kell többet mondanom.
Riszpekt a Duna TV-nek, hogy ismét egy megtekintésre érdemes filmet hozott a hétvégére.
8/10
