Catacombs

Írhatnám hogy újabb tucathorror, de ez még a tucathorrorok szintjét sem éri el, pedig van benne minden. Párizs, katakombák, 7millió halott csontjai, Shannyn Sossamon zseblámpával kóvályog a több száz kilométer hosszú útvesztőben. Törik a csont, jön a bikafejű szörnyizé, ami nem is az, ami. Még Pink is bedobja magát a történet kedvéért, igyekszik hitelesebbé varázsolni a rave partyt, de sajnos nem sikerül neki.

Nem tudom ki volt az az elmebeteg, aki kitalálta, hogy bulit ennyi halott csontjai felett és körül kell rendezni, egyáltalán ki volt az az elmebeteg, aki úgy gondolta, hogy egy neurotikus gyógyszerfüggő a megfelelő főszereplő ehhez a történethez, mert csak akkor hitelesek a sikolyok, ha már a reptéren elhangzanak... A rendező és a forgatókönyvíró is hatalmasat tévedett, a csaj ugyanis oly mértékben idegesítő, hogy a történet 10. percétől a szörnynek drukkoltam, hogy ölje már meg, végezze már ki, tegyen vele bármit, csak csapja le a fejét.

Az elemlámpás kergetőzés és a folyamatos ordítás létjogosultságát már meg se kérdőjelezem. Biztos én is folyamatosan világítanék és ordítanék, ha el akarnék bújni. Szerintem még egy rendőrségi szirénát is kötnék magamra, és időnként nyomogatnám, just in case, you know.

Önmaga paródiájának a sztori kevés, horrornak pedig annyira gyenge, hogy 18 perccel a vége előtt ár én magam akartam lefejezni a lámpával tinglitanglizó és forgó kis ribancot, hogy ne ordibáljon már bele a sötétbe. Ehelyett a film helyett sokkal értelmesebb a Hajsza a metróban megtekintése. Az legalább minimálisan félelmetes.

A filmet a fordulat se mentette meg a bukástól, de a csajt abszolút megértem. Ekkora szívatás után én is azt tettem volna, amit ő. Mivel legalább a végébe sikerült némi életet csempészni, vagy inkább némi halált, javul a pontszám kicsit.

2/10