RSS
Welcome to my blog, hope you enjoy reading :)

2010. augusztus 5., csütörtök

Plan 9 from outer space


Nem, szó sincs tréfáról: a 9-es terv az űrből című filmet tényleg minden idők legrosszabb mozgóképes alkotásának kiáltották ki, ami nem is csoda: minden idők legrosszabb rendezője, a halhatatlan Edward D. Wood Jr. bábáskodott felette.

A filmben minden megvan, ami méltóvá teszi a megtisztelő címre: jó pár nem-éppen-különleges effektus, szaténblúzban feszítő ufók, madzagon le-felrángatott repülő csészealjak, melyek a kilencedik gyilkos tervvel igyekeznek meghódítani a Földet (hiszen az első nyolc terv befuccsolt), zombik hadserege (vagyis valójában háromé), és végül, de nem utolsó sorban Lugosi Béla felülmúlhatatlan utolsó alakítása (akinek szerepére halála után a rendező feleségének masszőre ugrott be).

Ez a valóban páratlanul egyedi film, Ed Wood Aranypolgára, valójában himnusz mindazokhoz, akik valaha is megpróbáltak létrehozni valami igazán értelmeset és maradandót- ám végül bődületesen mellényúltak.

Szerettem volna erről is írni, de mások máshol olyan pazarul összefoglalták, hogy nem maradt számomra semmi mondanivaló.

http://lugosibela.blog.hu/2009/12/14/9_es_terv_a_vilagurbol_2


Ahol pedig minden hibát összefoglalnak, amit én is összefoglaltam volna:

http://www.magyar.film.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=15125&catid=3&Itemid=6


-10/-10 :)

Just My Luck 2006


Igazán szerencsésnek mondhatja magát Ashley. A karrierje egyenesben van és minden, amihez hozzáfog, sikeresen végződik. Jake pontosan az ellentéte. A világ legnagyobb lúzerét üldözi a balszerencse, soha, semmi nem sikerül neki. Egy bulin Ashley és Jake véletlenül egymás mellé keverednek, és véletlenül megcsókolják egymást. Mit ad ég, csillaguk helyet cserél és a balfékből a szerencse kegyeltje, a sikerlányból pedig szerencsétlen vesztes lesz. Egyikük sem érti, mi történt vele és nem is nagyon tud mit kezdeni az új helyzettel. Csak azt tudják, hogy meg kell találniuk a másikat.

A gyermekkorból már rég kilépett jelenleg börtönbüntetését töltő Lindsay Lohan újabb szánalmas tinivígjátéka, amiben azt igyekszik bebizonyítani, hogy ő nem egy semmitérő kis celebmaca az átlagnál nagyobb mellekkel, hanem igazi színésznő. Kár, hogy se a karakter, amit alakít, se a forgatókönyv nem ad lehetőséget erre. Bár, ha mélyebben belegondolunk, nem kár. Mintha végig önmagát alakítaná, leszámítva hogy hiteltelen a tehetséges okos nő szerepében. Lilo ugyanis olyan hülyének látszik, mint aki egyedül felöltözni sem tud, nem hogy mások asszisztenseként mindent kézben tartani. De a pasivadász celeblétet bálványozó partytündér, na az tipikusan ő.

A film kiszámítható, egysíkú, és nem is túl vicces. Lilo mimikája iszonyatosan idegesítő, és a szinkron (Nemes Takách Kata???) is elég irritáló. A McFly viszont megadja a dolog hangulatát, és a kimondottan helyes fiú főhős teljes tizedmásodpercekre képes elterelni a figyelmem arról, mennyire rossz is ez a film. A balszerencse áradása inkább szánalmas, mint mókás. Összegezve leginkább fájdalmas erőlködés az egész.

A már említett jóképű fiún kívül még a néger hölgyet tudnám pozitívumként említeni, aki a film során többször is kiüti Lilot. Szeretnék a helyében lenni.

2/10

Dracula 1931

A horrorfilm műfajának ez a korai klasszikusa Bram Stoker ismert regényének színpadi változatán alapul. A német némafilm egyik legjobb operatőre, Karl Freund sejtelmesen ködös képeihez Csajkovszkijtól kölcsönözték a zenét. A film sikere számtalan folytatást szült, és világsztárrá tette a vérszívó erdélyi grófot alakító Lugosi Bélát. "A gróf éppen akkor lép be a szobába, amikor Harker a tükör előtt borotválkozik. Borotválkozás közben Harker nézi magát a tükörben, maga mögött pedig nem látja Drakulát, hiszen az igazi vámpír nem látszik a tükörben, mivel nincs lelke. A lélek ugyanis olyan alak, melyet a hívő csak az isteni tükörben láthat." (Jure Mikuž: A tükör és a film) - port.hu

http://www.megavideo.com/?v=AL7O3WED A film teljes terjedelmében itt megtekinthető

"Lugosi Béla egy fogalom. Hazánk egyik legnagyobb büszkesége. Mély drámai alakítások, és neves díjak tömkelege nélkül írta be magát a filmtörténelembe. Adott egy rémisztő smink-púder, szemceruza, némi rúzs, egy fekete köpeny, és maga Lugosi Béla. Ahogy néz, ahogy beszél, ahogy jár- egy ikonná tették ezt a MAGYAR színészt. Na és persze ez a film. A mai horroron felnőtt társadalom nyilván csak ásítozik rajta, én azonban zsenge 20 évvel a hátam mögött is azt érzem, hogy bizony EZ az igazi horror. Ködös éjszakák, sötétben járkáló fura alakok, farkasüvöltés, nyekergő fakéregajtó, hátborzongató ósdi házak, kastélyok, tejfehér ködbe lengő pókhálók, mozivásznon is szinte átfújó hűvös őszi szél- klasszikus momentumok, amiket ha a valóságban él át az ember, meg se mer mozdulni. Ezt 1931-ben olyan színvonalon vitték a vászonra, hogy utána is nagyon kevés ilyen típusú mozi ért a nyomába, gyakorlatilag majdnem hogy egy sem. Szinte gyönyörű ahogy Drakula előtűnik a fák mögül, vagy ahogy a hátborzongató, poros, pókhálós, visszhangos kastélyba belép Mr. Renfield, valahol érezve, hogy sorsa megpecsételődött. Nagyon érdekes az elején az eredetileg is magyar mondatokat hallani, aztán Lugosi kissé szerencsétlen kiejtése, ami alakjához szintén hozzájárul, magunkénak érezzük őt is, a filmet is kicsit talán. Tod Browning ásott a klasszikus horror műfajába egy hatalmas gödröt, amibe utána maximum csak beleugráltak, felhasználva mélységét, de szélesíteni nem tudták, hisz ezt így bemutatni, egy vámpírtörténetet szinte a valódi borzongásba átemelni- csak ő tudta.. Én pedig büszke vagyok hogy egyik lényegeleme ennek a létfontosságú "gödör"-nek a mi fiaink közül került ki." - filmkatalogus.hu Sokdudu felhasználó kommentje

"Szerintem egyszerűen gyenge film, kár ezen szépíteni. Nem is akartam elhinni, hogy Browning rendezte, mert ő azért igen jó volt a szakmájában. A pár évvel korábbi filmje, az ismeretlen is egy nagyon feszült, jó mozi, egy karizmatikus főszereplővel (Lon Chaney, akit elvileg Drakula szerepére szeretett volna, de idejekorán meghalt), az egy évvel későbbi hírhedt-híres szörnyszülöttek is erőteljes alkotás. Na most ehhez képest a Drakula egy összehányt film benyomását kelti, amivel abszolút nem foglalkoztak vagy csak igen keveset. Főleg a vágás tragikus, bár tisztában vagyok vele, hogy a stúdió kaszabolta össze a kész filmet. A film gyakorlatilag szinte másodpercekre sem ijesztő, de még a hangulata sem igazán borzongató, és meglehetősen unalmas. Szegény Lugosi meg, hát inkább paródia, amit csinál, komolyan vehetetlen, azzal meg, hogy állandóan kiemelték a szemeit végképp komikus hatást kelt." - port.hu Coleman felhasználó kommentje

Személy szerint engem elbűvölt ez a verzió, a sötét, poros, pókhálós, elhagyatottnak látszó kastély, ahova sosem lépnék be, akármennyit is ajánlanak. Persze a műpókok röhejesek, és a díszlet itt-ott inkább komikus semmint félelmetes, de egy filmtörténeti klasszikus ennyit megengedhet magának. Lugosi elborult tekintete több mint zseniális.

"Valóban Murnau Nosferatuja volt az első Drakula feldolgozás, viszont azért pár elsőséggel ezen mű is dicsekedhet. Például ez volt az első hangosfilm feldolgozása Stoker könyvének, és ez volt az első olyan mozi, amire a "horror" elnevezést használták. Előtte ugyanis a macabre vagy a rémfilm szavakat alkalmazták. Bram Stoker könyvétől azért eléggé eltér, míg a Nosferatu – ahogy Czeppelin is megemlítette – jogi problémák miatt tért el, addig ez pénzügyi problémák miatt. Ilyenkor a Universalnak még nem volt annyi pénze, hogy az örökösöktől, egy az egybe megvegye a jogokat, így a Broadway-en bemutatott színdarab jogait vásárolták meg és jogutódoktól pedig csak a nevet. A rendezői székbe Tod Browningot ültették, a címszerepet meg a magyar származású Lugosi Bélára osztották (bár eredetileg Lon Chaney kapta volna, de még a forgatások előtt meghalt), aki a színdarabban is már a vérszopó grófot játszotta.. Úgy igazából nem tudom megmondani, hogy mitől működik a film még ma is, és miért van az, hogy a damilon lógatott denevérek, pókok látványán sem mosolygok. Persze a tisztelet is motivál, de valahogy a magyarul imádkozó és aggódó statiszták, Bélánk akcentusa, a németektől áthozott expresszionista megvilágítás, a gótikus díszletek mind-mind halmozzák az élvezeteket, és bár senki nem fog maga alácsinálni, azért ez még mindig FILM! Csupa nagy betűvel!!" - filmkatalogus.hu MrMojoRisin1 felhasználó kommentje

Lugosi modoros, az akcentusa nevetséges, de mégis képes hatni az egész, Lugosi tényleg a vesénkbe lát, és a csontokig hatol. Hibái és költségvetése ellenére is bőven megérdemel egy hetest.

7/10

Lugosi Béla dicsérete

Pár napja megnéztem a Duna TV-n egy Lugosi Béláról szóló dokumentumfilmet. Érdekes volt, hogy Müller Péter, Szabó István, és más magyar szakértők angolul beszéltek benne, majd ezt hangalámondással "magyarították". Nem sokkal volt jobb az angol kiejtésük Lugosi Béláénál. Ez már nem annyira érdekes, mint inkább szomorú.

Lugosi pedig olyan szexuális energia birtokában volt, amire nagyon sok férfi irigy lehet, akár még ma is. Amilyen ronda volt az az ember, olyan ellenállhatatlan. Művész volt, a szó komplex értelmében. Kicsit életművész is, kicsit a szerelem és a szexualitás művésze... Karloff, akinek "fénye" végül elnyomta Lugosit szimplán színész volt, olyan színész, aki tudta magáról, hogy nem művész, és tudta, hogy 3× olyan erővel kell küzdenie mindenért. Lugosi azt hitte, elég az, amivel született.

Élete 3 legnagyobb hibája (nem súlyossági sorrendben) 1) nem vállalta el a Frankenstein főszerepét 2) nem tanult meg angolul normálisan 3) Ed Wood-hoz fűződő kapcsolata.

Nosferatu: Phantom der Nacht 1979

,Az 1922-es első változat után mindenképpen sorra akartam venni az összes klasszikus vámpírfilmet. Adott volt, hogy a Murnau előtti tisztelgésként leforgatott 1979-es Werner Herzog darab, a második Nosferatu lesz a következő a sorban. A forgatókönyvet is Herzog írta, nem meglepetés, hogy nagyban egyezik az 1922-es ősfilm forgatókönyvével. Miben különbözik mégis?

Az eltelt több mint 50 év nemcsak a technikai fejlődés révén hagyott nyomott a filmművészeten. Az emberek, az igények is megváltoztak. Drakulának is változnia kellett. Nem maradhatott dimenziók nélküli patkány, ösztöneitől vezérelt állatias szörnyeteg. Nagyban hozzájárult a változáshoz a hang is, hiszen egy hangosfilmben Drakulának meg kell szólalnia, érhető mondatokat kell megfogalmaznia, ki kell mondania a gondolatait, és agyban is emberré kell válnia.

A Kinski által megformált Drakula törékeny, sérülékeny, éhes, és szenved. Iszonyatosan szenved. Megjelenése inkább szánalmas, mint félelmet keltő, pedig minden egyes kocka, melyen szerepel feszültséggel teli. Amikor Harker megvágja magát, és Drakula nem tud ellenállni a vér csábításának, hihetetlen dolog történik, Kinski remekül lényegül át természetfeletti lénnyé, olyannyira szánalmasnak, fogyatékosnak tűnik, hogy szinte megsajnálom. Zseniális. Ha még 2 percig nézne így a kimerevített vásznon, akkor saját magam nyújtanám oda a karom, hogy te szerencsétlen, gyere... Egyél.

Schreck minden képzeletet felülmúlóan rettenetes Orlok grófja nyomokban se fedezhető fel Kinski mélyen érző karakterében. Tragikus hősként jelenik meg, kisemmizett emberként, akitől mindent elvettek, ami igazán számított neki. Az életet, a fiatalságot, az éhségen kívüli érzéseket. Hajlott háta nem fenyegetést hordoz, inkább egy hosszú és küzdelmes létezés terhének nyomait viseli. Távolba révedve nosztalgiázik, miközben felhangzik a farkasüvöltés; éjfélkor természetellenesen merev tagokkal kísért, de akkor sem enyhítheti szomját. Természetfeletti képességei révén azonban megérzi, hogy a Harker-t oly hőn szerető csodálatos Lucy lehet számára a feloldozás.

Isabelle Adjani itt inkább szépségével ejti rabul a nézőket, és Drakulát, színészi kvalitásaira kevésbé kell támaszkodnia. Égi tüneményként lejt végig a jeleneteken, hatalmas szemekkel, rémült ártatlan tekintettel szemléli az eseményeket maga körül. Jonathan leveleinek elmaradásakor azonban megcsillogtatja drámai tehetségét.

Renfieldként Roland Topor meglepően jól játssza az őrültet, valamit mégis hiányolok belőle. Nem olyan súlyos hiány, hogy döntően befolyásolná az értékelésem, de mindenképpen hiány. Érdekes, hogy csak a Drakula halott és élvezi komédiában válik jelen levő segítőtárssá a gróf életében. Itt a gróf a hold fényénél egyedül kénytelen cipelni saját koporsóit. A pénze, a hatalma mit sem ér. Kiszolgáltatott.

A film horrornak semmiképpen nem mondható, inkább dráma. A fakó, hideg színek, a nyomottság, minden hiába, bár méltó újragondolása az eredeti Nosferatu-nak, mégsem rémít halálra.

7.5/10

2010. augusztus 4., szerda

Bitter Moon 1992

Nigel (Hugh Grant) és Fiona (Kristin Scott Thomas) hetedik házassági évfordulójuk alkalmából egy Indiába tartó hajóúton vesznek részt. A hajón ismerkednek meg a különös párral: Oscarral, a tolókocsis íróval és feleségével, az érzéki, francia asszonnyal, Mimivel. Oscar megkéri Nigelt, hogy hallgassa végig történetüket. Nigel vonakodva bár, de beleegyezik, mire Oscar már-már zavarba ejtő részletességgel meséli el életük minden apró mozzanatát. Nigel hiába próbál pusztán hallgató maradni, a bizarr, párizsi szerelem története, mely tele van szenvedéllyel, odaadással és gyűlölettel lassan hatalmába keríti, csakúgy mint az ígéret, hogy egy minden képzeletet felülmúlóan kéjes éjszakát tölthet a mese főszereplőjével, Mimivel.

Obszcén ámbár zseniális film, amelyet Eszter ajánlott nekem. El sem hitte, hogy még nem láttam. Utólag végiggondolva én se hiszem el, hogy eddig kimaradt az életemből. A durvasága néhol már annyira fájóan csodálatos, hogy tényleg méznek érzed. Lassan csepeg rád, hogy utána ott maradjon lemoshatatlanul. Beleragadsz, és émelyít majd az illata, de nem tudsz, és nem is akarsz szabadulni. Mert titokban talán mindenki erre vágyik. Ilyen érzékiségre, ilyen felszabadulásra. Mindenki ki akarja élni a legtitkosabb vágyait, a legősibb ösztönöket, amiket az evolúció egy korábbi fokáról hozott. Persze csak az ember képes arra, hogy szerelemnek, vágynak, kínzásnak és erotikának ilyen beteg módon mesterévé váljon.

Felszabadíthat-e a szenvedély, esetleg önmagunk és élvezeteink rabjává leszünk, ha mindent megélünk, amit meg akartunk? Boldog emberek leszünk, ha beteges perverzióinkat megosztjuk a társunkkal, és ő széles mosollyal vág bele azok megvalósításába? Nem a róla korábban alkotott képet romboljuk le magunkban? Hiszen ő más. Neki másra kell vágynia. Nem lehet pont ugyanolyan. Nem lehet hozzánk ennyire hasonló. Működik egy kapcsolat akkor, ha mégis ennyire hasonlóak vagyunk? Egészséges ez?

A film tanít, és taníttatni enged egyszerre, felébreszt és felkorbácsol, a végével pedig a mélybe ránt. Olyan mélyre, ahova talán sosem jutunk életünk során. De ez így van jól.

Hugh Grant közepesen unalmas figurát hoz, olyan fickót, akivel 10ből 9 nőnek eszébe se jutna lefeküdni. Emanuelle Seigner a maga vad érzékiségével azonban olyan nő (annak ellenére, hogy nem szép) akit 1-2 vele töltött perc után még a leginkább szkeptikus is ágyba akarna vinni. Minden mozdulatából túlcsordul a szexualitás, ahogy jár, ahogy beszél... Az a nő egy szimfónia. Egy szimfónia, amit a világ legnagyobb orgazmusáról írtak, olyan élvezetről, amelyben meglátod istent, a fényt, a kezdetet és a véget. Kristen Scott Thomas számomra nem túl nőies, de Fiona szerepében néhol képes vagyok szimpatizálni vele. Néhol.

A Bitter Moon egyrészről tanmese a férfi és a nő örök harcáról, másrészről tanmese arról is, hogy ki üt nagyobbat. Az aki először, vagy az, aki másodszor támad. Azt hiszem a válasz nem kérdéses.

Néhol beleköthetnék vágásokba, a fényképezés furcsa megoldásaiba, a véletlen találkozások hihetetlenségébe, de semmi értelme. Így alkot kerek egészet. Párizs romantikus magasztalása, a tér lényegtelenségének, és az időtlenségnek ez a túlzott hangsúlyozása, a hajó... Minden szükséges elem. Ha a főhős nem Edit-ben szövegszerkesztene, még az évet se lehetne belőni, annyira lényegtelen a hol és a mikor. Semmi sem számít. Csak a két főhős, és az a macska-egér játék, amit szexuális határaik kitolása során játszanak.

Egy valamit fontos tisztázni, amiről a Bitter Moon szól, az nem szerelem. Szenvedély, vágy, kaland, egyfajta kegyetlen és majdhogynem halálos játék, aminek semmi köze az intellektushoz, a lélekhez is igen kevés. Megalázás és megaláztatás váltja egymást, először szexuális, majd "csupán" lélektani értelemben. Ami a kezdeti fellángolás idejében még izgató volt, a kapcsolat kifulladásakor pokollá válik, amit eleinte szerettünk a másikban, a dac, a keménység, a behódolás, az később gyűlölt tulajdonságává válhat.

Polanski zseniálisan nyúl a pikáns kapcsolatok témájához, legalább annyira beteges és őrült filmet rendezett, mint amilyen betegesnek őt gondolják az "ügyei miatt."

A zene néhol irritáló, egyes ruhák borzasztóak, de az összhatás rendben van. Az apró perverz utalások az evőpálcikákkal, a cinkos összenézések, a játékosság, a gyermekien ártatlan felszabadult ugróiskolázás, és az ebből egyenesen következő nyers szexualitás; az ég felé álló fallikus szimbólum, amely egy hétköznapi bagett, amit Mimi többször is meglóbál a csípője előtt... Az első érintések gyengédsége, finomsága, a megtartott vonaljegy szelíd romantikája, minden egyben, rendben van. Nagyon is rendben.

9.5/10

Báthory

A hírhedt 16. századi grófnő, Báthory Erzsébet hátborzongató történetét sokan feldolgozták már: történészek, írók, költők, drámaírók, zeneszerzők, festők és filmesek próbálták leírni és megjeleníteni az elképzelhetetlent. Báthory Erzsébet az emberiség legvéresebb gyilkosaként szerepel a Guinness Rekordok Könyvében. A legenda szerint többnyire nők estek áldozatul a grófnő kegyetlenségének: megkínozta és megalázta őket, kiontott vérükben fürdött, fogaival tépte szét az áldozatok eleven húsát, majd végzett velük. De valóban ez történt a grófnő várában? Az eltelt négy évszázad alatt semmilyen történelmi dokumentum nem került elő, ami mindezt egyértelműen igazolná. A film a hagyományos elképzelésektől eltérő módon ábrázolja a grófnő alakját. A történet egy védtelen özvegyről szól, aki gazdagabb és sokkal nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint maga a király. Báthory Erzsébet modern gondolkodású, reneszánsz asszonyként szerepel a filmben, aki egy összeesküvés áldozatává válik.

A film nemcsak eltérő, hanem rossz is. Borzasztóan unalmas (nem amiatt, mert Erzsébet egy meg nem értett ártatlan asszony, kegyetlen vámpírnő helyett, hanem mert egyszerűen pocsék a forgatókönyv), szokás szerint elővették a rendkívül idegesítő Franco Nero-t is, kérdés vajon létezik-e olyan magyar vonatkozású történelmi film, ami igényesebbnek gondolja magát, és nem szerepel benne a talján... Aki tud ilyet kommentben jelezze.

Bár a mozi célja Erzsébet rehabilitálása, de még ehhez is gyenge a történet. Valós és fiktív események keverednek ugyanis olyan örvényben, hogy a néző nem tudja sírjon vagy röhögjön. A köztudottan meleg Caravaggio visszajáró vendég a magyar udvarban, Anna Friel alakítása halovány, élettelen, vértelen, mondatnánk akár azt is, hogy szar. De ilyet nem mondunk. Nem illik. A felesleges szerelmi szál, a királyként megjelenő Franco Nero, de még Thurzó nádor se tudja kitölteni a 140 percet, a film vontatott, lassú fájdalmasan hosszú. 90, maximum 100 percben összefoglalva talán még élvezhető lett volna, de így inkább csak tragikus. Felesleges művészieskedés, ál-eleganciába bújtatott gyalázás zajlik a vásznon. Nem mondják ki, de Erzsébet fiatalon tartásával egyértelműen utalnak arra, hogy itt bizony valami huncut titok lappang. Erzsébet már majdnem 50 éves, de még mindig fiatal. Bebörtönzése után napok alatt öregszik meg... Ha a néző fantáziájára bízzuk a kérdés megválaszolását, akkor a miértre csak egy racionális magyarázat van. A legenda igaz.

A történet 3 szálon fut, ezek egymásnak szinte homlokegyenest ellentmondanak. Szánalmas az egész, a szerzetesek, a misztikus (drogos) álmok, a történelmi-fiktív vonal... Mintha a rendező nem tudta volna eldönteni, hogy szép történelmi filmet forgasson, vagy komédiát. A magyarok karikatúráját tökéletesen megrajzolták, de ezen kívül nem sok minden sikerült Jakusbiko-nak. Egyedül talán Karel Roden színész kiválasztása Thurzó szerepére. Idétlen film ez, bosszantó hibákkal, és hiteltelen színészi alkotásokkal. Ha ez ad hozzá az országimázshoz, akkor ideje magunkba nézni, mert mi bizony valamit súlyosan elbas****.

2/10

Se7en

A Hetedik egy 1995-ben bemutatott amerikai krimi, mely David Fincher második rendezése. Olyan neves színészek szerepelnek benne mint Brad Pitt, Morgan Freeman és Gwyneth Paltrow.

William Somerset nyomozónak (Morgan Freeman) csupán egy hete van a nyugdíjig, mikor kap egy új társat David Mills (Brad Pitt) nyomozó személyében, aki a feleségével, Tracy-vel (Gwyneth Paltrow) költözött New Yorkba. A nyomozók megpróbálják megakadályozni egy kegyetlen sorozatgyilkos, John Doe (Kevin Spacey) ámokfutását, aki a Bibliában megírt hét főbűn alapján szedi áldozatait.

David Mills forrófejű, hirtelen haragú, nagyon könnyen kihozza a sodrából a legkisebb zavaró körülmény is. Somerset fásult, az életbe és annak tragédiájába a maga módján beletörődött, a világot az idősek bölcsességével és kiábrándultságával szemlélő karakter. Kettejük ellentéte nem is lehetne élesebb. Ebből az igencsak elcsépelt szituációból azonban most merőben más események bontakoznak ki, nem azok, amiket várnánk. Nem kettejük összeférhetetlensége kap hangsúlyt, inkább azok a finom szálak, melyek összekötik őket John Doe-t üldözve. A maguk különös módján jól illenek egymáshoz, és együtt dolgozni is kiválóan tudnak.

John Doe, a kegyetlen gyilkos pedig sorra veszi a hét főbűnt, tehát mindenképpen gyorsan kell összeszokniuk.

A szépséges nő kevélység által hal, bár egyik kezében ott van a telefon, amivel segítséget hívhatna, de elcsúfított arcát gyáva megmutatni, így maga választja sorsát. A magába tömött gyógyszerekkel önkezével vet véget életének, így teljesíti be a John Doe által megírt végzetét.

Hasonlóképp bűnhődik a torkos, akit gyilkosunk halálra etet.

A rest "lusta" felkelni enni, bár nem saját akaratából marad ágyban. A sorsa "csupán" annyi, hogy életben marad, kivágott nyelvvel, rettenetes szenvedések után, örökre ágyhoz kötve a mozdulatlanság börtönében.

John Doe a bujaságért is halállal fizet, egy prostituált leli halálát szex közben, egy bőrdíszműves leleményeinek, és a gyilkos kegyetlenségének eredményeképp.

A fösvény ügyvéd sem úszhatja meg. De ezzel még nem teljes a kör. Még hátravan két bűn, és két bűnös. A két rendőr veszett tempóban üldözni kezdi a tettest, próbálják megakadályozni, hogy újra öljön, de mind az öt esetben elkésnek. Csak útjelzőket találnak a következő esetekhez, John Doe játszik velük, több lépéssel is előttük jár, lesifotósként még Mills-t is lefényképezi. Tehetetlennek érzik magukat, mindig az utolsó pillanatban csúszik ki a kezükből a Kevin Spacey alakította szörnyeteg... De ami végül történik, arra ők maguk se számítanak. Az irigység és a harag közelebb van, mint gondolnák.

Félelmetesen jó film, megdöbbentő fordulattal a végén. Fincher megint (mint mindig) nagyot alkotott, kellően provokatív, kellően izgalmas, kellően intelligens történet, amiben mindennek helye van, még a mondatok közötti csendnek is. Néha, persze csak pillanatokra olybá tűnik, hogy vakvágányon halad a történet, de később kiderül, minden üresjáratnak ható jelenetnek szerepe lesz később. Mindkét rendőr karakterében ott az elfojtott feszültség, a színek, a képek, és a vágások csak erősítik a hatást.

Somerset és John Doe még hasonlítanak is, mindketten kiábrándultak a társadalomból, és valamennyire saját magukból is. John Doe sem hiszi tökéletesnek, istennek magát, az irigység bűnének súlyát hordozza. Somerset egész életében lemondott mindenről, ami tiszta, ami jó, ami esetleg jó lehet, lemondott a saját gyermekéről is, úgy vélte ebbe a világba nem érdemes születnie, mégis képes olyan gyengédséggel bánni Mills feleségével, amit ki se néznénk belőle. Talán ő se magából. Rá így hatnak az események.

Mills és Somerset is folyamatosan fejlődnek a filmben, mindketten új mélységet fedeznek fel magukban, és változnak, egyértelműen előnyükre. A végkifejlet persze mindkettejüket ugyanabba a fertőbe taszítja vissza, és lehetőséget ad a továbbgondolásra. Mit lehetett, mit kellett volna másként.

Nézzünk mélyen magunkba, képes lett volna bármelyikünk arra, hogy "jobb ember legyen Mills-nél?" Képes lenne bárki ellenállni a kezébe simuló fegyvernek? Őszintén szólva én azt vártam, hogy Somerset húzza meg a ravaszt, hogy lesz elég bátorsága. Sajnos nem volt. Ezt az egyet hiányoltam.

Fincher úgy tűnik szerelmes Brad Pitt-be, időről időre újra előveszi, és milyen jó döntés tőle. A maximalizmusa, igényessége és profizmusa mellé még azt is pozitívumként írhatjuk fel a rendező neve mellé, hogy alaposan megválogatja, mit is vállal el. Ami nem illik a világába, filmjeinek sorába, arról akármekkora sikernek érzi már a forgatókönyv alapján, képes lemondani. Csak olyan mozit rendez meg, amiről tudja, hogy képes megcsinálni. Valahogy így kéne nálunk is. Pontosan így.

9.5/10

- A bűnök korrekt felsorolásához Yama barátnőm nyújtott segítséget, ezúton is köszönöm neki. -

Nosferatu - egy kis olvasnivaló

http://www.c3.hu/~mediaokt/drakula-0.htm

Nosferatu 1922

Igen-igen. Ez bizony tényleg AZ a Nosferatu. Az 1922-es némafilm, amit Murnau rendezett, és amiben Max Schreck a vámpír. Ő még olyan vámpír volt, akiben (testét leszámítva) semmi emberit nem lehetett felfedezni, sehol egy kis önmegtartóztatás, sehol egy kis romantika. Csak éhség van, vér, és állati ösztönök.

A film Bram Stoker Drakulája alapján készült, de a rendező a címet és a szereplők nevét (Drakula például Orlok grófként ismert) megváltoztatni kényszerült, mert az író örökösei perrel fenyegették. A pert megnyerték, és felkérték a stúdiót a film összes meglévő kópiájának megsemmisítésére. Szerencsére néhány tekercs külföldi filmszínházak jóvoltából megmaradt.

A szereplők nevén kívül egyebeket is változtattak az eredeti regényen, ilyen például a Van Helsinghez fűződő cselekményszál kihagyása, de eleve a vámpír megjelenítése is – ebben a filmben, a pestis megtestesítőjeként, némileg patkányszerű vonásokkal látták el. A halálneme, a fényre való túlzott érzékenysége is merőben új, később sok vámpírtörténetben alkalmazták.

Ez a klasszikus, amivel most dolgunk van, egy igencsak jól sikerült prototípus, még magán viseli az expresszionizmus stílusjegyeit, de már kezd eltávolodni tőle. Már nem direktben csak arra épít, hogy a rém mint szimbólum kiteljesedjen. Emiatt is láthatjuk "olyan keveset" Orlok grófot. A komor, nyomasztó hangulat, a csodálatos táj kontrasztja a folyamatos fenyegetettségérzettel, a groteszk szörny, és annak állati ereje, és az a hihetetlen képi kifejezőerő, ami a későbbi filmekben a hang megjelenésével már nem maradhatott meg, ezek teszik egyedivé, és alapművé a Nosferatu-t.

A színészek zseniálisak, pontosan érzik mennyire kell túljátszani, mennyire kell modorosnak lenni, hogy a néma vászonról is pontosan értelmezhető legyen a jelenet. Egyes pillanatok komikusak az eltúlzott mimika és gesztusok okán, azonban könnyen belátható, hogy minderre szükség van, hiszen a film minősége nem teszi lehetővé, hogy csak a tekintetük játékával fejezzék ki érzelmeiket. Pontosan tisztában voltak azzal mennyi fog látszani a filmben abból, amit ők ott mutatnak, és remekül éltek adottságaikkal.

A fényképezéssel itt-ott gondjaim vannak, de ezt a korabeli technika rovására írom, annak ellenére is, hogy egyes szereplőket sikerült megdöbbentően rossz szögből felvenniük. Például a film elején a macskával játszadozó lány egy-egy rosszul elkapott kockán félelmetesen fest, legalább olyan ijesztően, mint maga Nosferatu. Íme itt egy példa.

Az ilyen apróbb hibák (vagy esetleg szándékos önirónia??) ellenére is zseniális film, hátborzongató, és a profi sminkeknek és jelmezeknek hála, gyermekkorom egyik legmeghatározóbb rossz emléke. Sosem fogom elfelejteni, milyen érzés volt először látni, ahogy Nosferatu megy fel azon a bizonyos lépcsőn... A sikoly is belém fagyott, nem kellett elolvasni a szöveget, semmi más nem kellett hozzá. Elég volt az a pár másodperc. Nosferatu halad felfelé...

A zene a kellő pillanatokban némul el, pont akkor, amikor már kezdenék borzasztóan ideges lenni tőle, és a megfelelő időben kezdődik újra, hogy egy ezredmásodpercre megállítsa a már megnyugodott szíveket.

A nagyrészt eredeti helyszíneken játszódó film igazi kuriózum lehet a filmrajongók számára, bőven megéri, hogy 1.5 órát szánjunk rá az életünkből.





9.5/10