A filmet csillagvirág ajánlotta.
Seh-hee és Ji-woo két éve élnek együtt és Seh-hee úgy érzi, hogy kapcsolatuk kezdeti szenvedélye lassan elmúlik. A lány hol tudatosan, hol ösztönösen provokálja barátját, hogy kikényszerítse belőle azt a mondatot, hogy az nem szereti, és más nőkre gondol. Seh-hee őrjöngő féltékenysége és fojtogató ragaszkodása megriasztja Ji-woo-t. A feszültség egyre nő közöttük, végül a lány drámai döntést hoz: egy plasztikai sebésszel új arcot csináltat magának. Seh-hee egy szó nélkül hagyja el a fiút, aki szenved a lány hiányától. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedik a pincérlánnyal, See-hee-vel.
Az ázsiai filmgyártás egyik legelismertebb rendezője a koreai Kim Ki-duk (Bin Jip, Tavasz, nyár, ősz, tél). Filmjében a szerelem, az emberi kapcsolatok mélységét kutatja, a harcot az elmúlással. A történet kivetül a mai Dél-Koreára is, ahol az ijesztő adatok azt mutatják, hogy a húszas éveikben járó nők fele átesett már valamilyen plasztikai műtéten.
Ez van a port.hu-n. Amit én látok, az pont az 56-7. percben elhangzó tanulságként levonandó monológ... Hogy bár a lány ezt akarta, mégsem boldog. Semmi értelme sem volt annak, hogy felvállalta ezt a műtétet, nem tudta jól használni az új arcát. Nem élt vele.
A film engem felháborít, Seh Hee az egyik legőrültebb, legbetegebb karakter, akit vásznon ábrázoltak. Ezerszer betegebb mint bármelyik horrorfilmben szereplő gyilkos. Nem tudom sajnálni. Megérdemelte amit az élettől kapott. A lelkét kellett volna fazoníroznia, a féltékenységgel kellett volna kezdenie valamit, az arc átszabása nem jelent semmit. Nem megoldás semmire. Pszichiáterre lett volna szüksége, segítségre, nem erre a teljes őrületre, amibe belezavarta magát.
Maga a film persze jó. A körforgás, hogy előbb-utóbb mind ugyanazt éljük át, és szép csendben beledöglünk mindannyian. Egy biztos, ennél betegebb szerelmet még az életben nem láttam. Ez nem is szerelem már. Függés, elmebaj, még nézni is fáj. Úgy játszanak itt emberekkel, identitásokkal, lelkekkel, mintha csak alsónadrágot cseréltetne a színészeivel a rendező. A hatást eléri. Ordítani tudnék, és ki akarom kapcsolni, mert szétvet a düh, hogy mi ez már...
http://www.port.hu/pls/w/articles.article?i_area_id=2&i_topic_id=2&i_article_id=8714
Mindenről itt bővebben, én képtelen vagyok. Ezt a filmet SOSEM nézem meg többé. SOSEM.
9/10
Seh-hee és Ji-woo két éve élnek együtt és Seh-hee úgy érzi, hogy kapcsolatuk kezdeti szenvedélye lassan elmúlik. A lány hol tudatosan, hol ösztönösen provokálja barátját, hogy kikényszerítse belőle azt a mondatot, hogy az nem szereti, és más nőkre gondol. Seh-hee őrjöngő féltékenysége és fojtogató ragaszkodása megriasztja Ji-woo-t. A feszültség egyre nő közöttük, végül a lány drámai döntést hoz: egy plasztikai sebésszel új arcot csináltat magának. Seh-hee egy szó nélkül hagyja el a fiút, aki szenved a lány hiányától. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedik a pincérlánnyal, See-hee-vel.
Az ázsiai filmgyártás egyik legelismertebb rendezője a koreai Kim Ki-duk (Bin Jip, Tavasz, nyár, ősz, tél). Filmjében a szerelem, az emberi kapcsolatok mélységét kutatja, a harcot az elmúlással. A történet kivetül a mai Dél-Koreára is, ahol az ijesztő adatok azt mutatják, hogy a húszas éveikben járó nők fele átesett már valamilyen plasztikai műtéten.
Ez van a port.hu-n. Amit én látok, az pont az 56-7. percben elhangzó tanulságként levonandó monológ... Hogy bár a lány ezt akarta, mégsem boldog. Semmi értelme sem volt annak, hogy felvállalta ezt a műtétet, nem tudta jól használni az új arcát. Nem élt vele.
A film engem felháborít, Seh Hee az egyik legőrültebb, legbetegebb karakter, akit vásznon ábrázoltak. Ezerszer betegebb mint bármelyik horrorfilmben szereplő gyilkos. Nem tudom sajnálni. Megérdemelte amit az élettől kapott. A lelkét kellett volna fazoníroznia, a féltékenységgel kellett volna kezdenie valamit, az arc átszabása nem jelent semmit. Nem megoldás semmire. Pszichiáterre lett volna szüksége, segítségre, nem erre a teljes őrületre, amibe belezavarta magát.
Maga a film persze jó. A körforgás, hogy előbb-utóbb mind ugyanazt éljük át, és szép csendben beledöglünk mindannyian. Egy biztos, ennél betegebb szerelmet még az életben nem láttam. Ez nem is szerelem már. Függés, elmebaj, még nézni is fáj. Úgy játszanak itt emberekkel, identitásokkal, lelkekkel, mintha csak alsónadrágot cseréltetne a színészeivel a rendező. A hatást eléri. Ordítani tudnék, és ki akarom kapcsolni, mert szétvet a düh, hogy mi ez már...
http://www.port.hu/pls/w/articles.article?i_area_id=2&i_topic_id=2&i_article_id=8714
Mindenről itt bővebben, én képtelen vagyok. Ezt a filmet SOSEM nézem meg többé. SOSEM.
9/10
1 megjegyzés:
hát örülök, hogy ilyen nagy hatással volt rád. :D
amúgy tényleg rettentő durva. amikor elolvastam a tartalmát, úgy voltam vele, hogy ilyen nem létezik, ezt még filmen is súlyos elképzelni. kim ki-duk rendesen oda tud b.szni az embernek két jókora pofont, hogy aztán még a földön is belerúgjon egyet.
én annyiból sajnáltam a lányt, hogy ilyen síkidom volt, hogy azt gondolta, ezzel bármit is elérhet. a srác reakcióját meg tényleg föl nem foghatom. a plasztikai sebészt pedig föl kellene lógatni az első fára, hogy segédkezet nyújtott ebben...
a vége nagyon tetszett, az még egy fokkal magasabbra emeli az egészet.
és nem mellesleg nagyon szépen van fényképezve. ki-duk zseniális minden téren, úgy érzem.
Megjegyzés küldése