Mr. Anholtnak tetkó van a hátán. Ezt a Relic Hunterben nem gondoltam volna róla. Miss Birch ezerszer karakteresebb sötét hajjal, még akkor is, ha ebben a filmben a parókája olyan, mint a ló szőre. Ennyit a főhősökről, nézzük a filmet. A hivatalos ismertető megint elénk teszi a nagy semmit az alábbi szöveggel.
A fiatal Karen más személyiségként ébred egyik nap. Képtelen eldönteni, mi történik vele: álom ez, vagy a valóság része? Sötét sarkok kísértik, amelyeken újra és újra fordulatot vesz az élete. Mind álmaiban, mind a valóságban különös és hátborzongató dolgok történnek vele. A kettő közötti határvonal idővel egyre jobban elmosódik, majd a rémálom a valóságban folytatódik. Ijesztő teremtmények és démonok járnak a nyomában, képtelen szabadulni tőlük. A magyarázat talán a múltjában rejlik.
Köszönjük Emese. A filmnek ehhez köze nincs, bár a történet valóban elég egyszerű, hiszen semmi másról nem szól, mint arról, hogy Karen-t (Thora Birch) rémálmok gyötrik. Álmában fekete hajjal, egy lelakott szobában, összeverve, vérző arccal ébred, egy groteszk és ijesztő világban, ahol úgy harapják el a holttest szájának összevarrása után a cérnát, ahol a templomban a gyilkos hol itt, hol ott van, a beragadó ajtón belül majd kívül, ahol az oltáron trancsírozott nő fekszik, és ahol a szőke nyári ruhás kis kosárkát hurcolászó piknikre kész szerelmes lányka is a templomban leli halálát. Összetört autóroncs tetején hajléktalannak látszó kislány mutatja Karen-nek, hogy csak egy nyisszantás, és vége. Fültől fülig. Ebben a világban mindenki rá vadászik, őt követik, minden róla szól, még akkor is ha erre nem is jön rá nagyon sokáig. Vérzik, mint aki elvetélt, kulcsot kénytelen a saját hányásából és egy undorító WC-ből halászni. Igazi rémálom tehát. Halottakat lát, és beszél velük, akik zavarba ejtő dogokat mondanak neki, ám az igazságról mindenki mélyen hallgat. Senki nem segít, az egyetlen rendőr is, őrültnek nézi és nem hajlandó segíteni. Egy őrült csuklyás gyilkos követi, aki az „éji rém” néven szedi áldozatait.
Majd mikor a fájdalomtól elájul, vagy elalszik, újra az ágyában találja magát, szőkén, csinosan, a férje mellett, aki odavan érte, sőt közös babát terveznek, ami egyenlőre bajos, mert az asszonyka nem akar teherbe esni, ám a tudomány és a beültetés megoldja a gondokat. A férj viccelődik, hogy ha semmi se sikerülne, majd szőke tinilányokat fogadnak örökbe. Minden csodálatos. A napfény beragyogja a szobát, és akkora a boldogság, hogy szinte émelygünk a látványától. De újra eljön az este, az újabb álom, és Karen már nem tudja, mikor van ébren, mikor álmodik. Mi a valóság, mi a fikció.
Szóval eddig a pontig eléggé hajaz a 2000-es évjáratú Ébren álmodó (Passion of Mind) című filmre, amiben Demi Moore nem tudja eldönteni, hogy melyik világ a valóság, és melyiket álmodja csak. Érdekes, hogy álmában pedig fordítva van, vagyis a valóságot tartja álomnak, így a néző a film végéig nem tudja eldönteni, hogy akkor most melyik a valóság, és melyik az álom..
A vége akkora csattanó, hogy megőrülsz, ha megérted. De szerintem 10 nézőből 12 nem érti meg. Karen meghal. Ez tény. Ez nem csattanó. Ezt már a film elején sejthetjük amikor a kedves édesanyja ott ül a telefon mellett talpig gyászban, és hallgatja az üzenetrögzítőről a lánya utolsó szavait. De ki kerül pokolra, és ki ragad ebben az örök körforgásban, ahol a szép emlékek és a pokol váltogatja egymást kockáról kockára? Na ez a csattanó.
SPOILER
Karen gyilkosa. Magával víve a lány emlékeit és személyiségének egy részét. Ezzel kínozza meg őt a felsőbb hatalom, mintegy igazságot szolgáltatva.
SPOILER VÉGE
A színészi játék erős közepes. Thora Birch se mindig garancia arra, hogy valamit jót kapunk. A forgatókönyv közepesnél hajszállal jobb csak, a képi megvalósítás megintcsak közepes. A rendezés ennek ellenére jónak mondható. Meg kellett néznem IMDB-n, hogy is áll a pontozása. Stabilan 5 pontot adtak neki. Én kicsit többet szeretnék.
5.5/10
A fiatal Karen más személyiségként ébred egyik nap. Képtelen eldönteni, mi történik vele: álom ez, vagy a valóság része? Sötét sarkok kísértik, amelyeken újra és újra fordulatot vesz az élete. Mind álmaiban, mind a valóságban különös és hátborzongató dolgok történnek vele. A kettő közötti határvonal idővel egyre jobban elmosódik, majd a rémálom a valóságban folytatódik. Ijesztő teremtmények és démonok járnak a nyomában, képtelen szabadulni tőlük. A magyarázat talán a múltjában rejlik.
Köszönjük Emese. A filmnek ehhez köze nincs, bár a történet valóban elég egyszerű, hiszen semmi másról nem szól, mint arról, hogy Karen-t (Thora Birch) rémálmok gyötrik. Álmában fekete hajjal, egy lelakott szobában, összeverve, vérző arccal ébred, egy groteszk és ijesztő világban, ahol úgy harapják el a holttest szájának összevarrása után a cérnát, ahol a templomban a gyilkos hol itt, hol ott van, a beragadó ajtón belül majd kívül, ahol az oltáron trancsírozott nő fekszik, és ahol a szőke nyári ruhás kis kosárkát hurcolászó piknikre kész szerelmes lányka is a templomban leli halálát. Összetört autóroncs tetején hajléktalannak látszó kislány mutatja Karen-nek, hogy csak egy nyisszantás, és vége. Fültől fülig. Ebben a világban mindenki rá vadászik, őt követik, minden róla szól, még akkor is ha erre nem is jön rá nagyon sokáig. Vérzik, mint aki elvetélt, kulcsot kénytelen a saját hányásából és egy undorító WC-ből halászni. Igazi rémálom tehát. Halottakat lát, és beszél velük, akik zavarba ejtő dogokat mondanak neki, ám az igazságról mindenki mélyen hallgat. Senki nem segít, az egyetlen rendőr is, őrültnek nézi és nem hajlandó segíteni. Egy őrült csuklyás gyilkos követi, aki az „éji rém” néven szedi áldozatait.
Majd mikor a fájdalomtól elájul, vagy elalszik, újra az ágyában találja magát, szőkén, csinosan, a férje mellett, aki odavan érte, sőt közös babát terveznek, ami egyenlőre bajos, mert az asszonyka nem akar teherbe esni, ám a tudomány és a beültetés megoldja a gondokat. A férj viccelődik, hogy ha semmi se sikerülne, majd szőke tinilányokat fogadnak örökbe. Minden csodálatos. A napfény beragyogja a szobát, és akkora a boldogság, hogy szinte émelygünk a látványától. De újra eljön az este, az újabb álom, és Karen már nem tudja, mikor van ébren, mikor álmodik. Mi a valóság, mi a fikció.
Szóval eddig a pontig eléggé hajaz a 2000-es évjáratú Ébren álmodó (Passion of Mind) című filmre, amiben Demi Moore nem tudja eldönteni, hogy melyik világ a valóság, és melyiket álmodja csak. Érdekes, hogy álmában pedig fordítva van, vagyis a valóságot tartja álomnak, így a néző a film végéig nem tudja eldönteni, hogy akkor most melyik a valóság, és melyik az álom..
A vége akkora csattanó, hogy megőrülsz, ha megérted. De szerintem 10 nézőből 12 nem érti meg. Karen meghal. Ez tény. Ez nem csattanó. Ezt már a film elején sejthetjük amikor a kedves édesanyja ott ül a telefon mellett talpig gyászban, és hallgatja az üzenetrögzítőről a lánya utolsó szavait. De ki kerül pokolra, és ki ragad ebben az örök körforgásban, ahol a szép emlékek és a pokol váltogatja egymást kockáról kockára? Na ez a csattanó.
SPOILER
Karen gyilkosa. Magával víve a lány emlékeit és személyiségének egy részét. Ezzel kínozza meg őt a felsőbb hatalom, mintegy igazságot szolgáltatva.
SPOILER VÉGE
A színészi játék erős közepes. Thora Birch se mindig garancia arra, hogy valamit jót kapunk. A forgatókönyv közepesnél hajszállal jobb csak, a képi megvalósítás megintcsak közepes. A rendezés ennek ellenére jónak mondható. Meg kellett néznem IMDB-n, hogy is áll a pontozása. Stabilan 5 pontot adtak neki. Én kicsit többet szeretnék.
5.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése