The Lovely Bones

Rávettem magam a Komfortos mennyország c. film megtekintésére is (magyar bemutató csak márciusban, gondolom valami iszonyatos szinkronnal). Ültem egy éjszakát a történet felett, és még azt sem tudom eldönteni, tetszett-e vagy sem. Évekkel ezelőtt olvastam Alice Sebold könyvét, akkor is végigzokogtam, most a vásznon látva is ugyanilyen nagy hatással volt rám. Végülis megerőszakolnak és megölnek egy 14 éves kislányt a szemünk előtt. A Stanley Tucci által megformált gyilkos ördögi őrületében egy kamrát épít a kukoricaföldbe, mindent mérnöki pontossággal megtervez előre, és várja a Salmon lányt.

A könyvben Susie Sailfishként megjelenő kislány a filmen Susie Salmon. "My name is Salmon, like the fish. First name Susie." Ez a mondat annyira megragadt. "14 éves voltam, amikor meggyilkoltak."

Susie hazafelé tart az iskolából, élete első szerelmével, Ray Singh-gel töltött boldog pillanatok után lélekben a hétvégi randevúra készülve, amikor George Harvey lehívja magával a kamrába. És innentől vége. A kislány már csak a saját "inbetween"ként aposztrofált mennyországából figyelheti családját.

A könyv egyszerűen csodálatos, a szakma és az olvasók kegyeit is elnyerte, és minden fórumon ódákat zengtek róla. A kegyetlen és fájdalmas témát ugyanis olyan szépen, melegen, szeretettel telin sikerült megközelítenie az írónőnek, ahogy előtte senki másnak. A tragikum ellenére is annyi báj van benne, hogy minden fájdalommal együtt túlélhető. Alice Sebold olyan érzékenységgel kezeli a család gyászát, és olyan gyengéden tereli őket a gyógyulás útjára, hogy szinte észre se veszi az olvasó, máris a könyv végén jár, és kénytelen elköszönni Susie-tól, aki lassan továbblép. Mert mi is a gyógyulás? Az elengedés? Vagy a további lét az emlékek súlyával a gerincen? Bár Susie halála után majd egy évtized kellett a felépüléshez, de a család talpra állt.

Értelmetlen a könyvet a filmhez hasonlítani, de főleg értelmetlen a filmet a könyvhöz mérni. Egyértelműen sokkal kevesebb. Fájdalmasan kevés. De önálló alkotásként tekintve sem feltétlenül állja meg a helyét. Nem tudom mennyiben Peter Jackson hibája, és mennyiben azé, hogy ez egy megfilmesíthetetlen történet. A kritikusok se fogadták túl nagy lelkesedéssel, és a nézők is vegyesen reagáltak rá, emiatt is pakolta egyre későbbre a magyar bemutatót a UIP Dunafilm... (akik helyében nekifutásból lőném tököm magam, ilyen dizájn láttán ugyanis nem sok mást lehet)

Nem is tudom mit kritizálhatnék, hiszen a szereplőgárda remekül megválasztott, még Marky Mark, azaz a szerencsétlen Mark Wahlberg is egészen elviselhető benne, ami nagy teljesítmény tőle. Rachel Weisz nekem kicsit kevés, de ez egyéni ízlés kérdése. A Susiet játszó Saoirse Ronan egyszerűen fantasztikus.

Susan Sarandon viszont annyira eltúlzottan adja az alkoholista nagymamát, hogy képtelen vagyok hinni neki. Azt kell mondanom, Jackson jobban eltalálta a Mennyei teremtményeket.

Ettől függetlenül klassz kis film ez, látványvilágát tekintve 9 pontos a 10ből, sokkal többet adott, mint amennyit egy drámától vártam. Ha nem 23 éves szemmel vizsgálnám, hanem a mesélő 14 éves Salmon lány tekintetén át, akkor még jobbra kéne értékelnem. Erre azonban sajnos képtelen vagyok. Már...

Volt jó pár jelenet, amiért érdemes volt, és volt jó pár, aminél többet vártam. Lelkileg viszont mélyen megérintett...

8/10