Nehéz erről a filmről beszélni anélkül, hogy ne szuperlatívuszokban tenném. Nem tudom, hogy a hangulatom, a bolygók együttállása, vagy csak a zene tette, de megint úgy ülök itt, egy nap alatt másodszor, hogy hűűű.
A táj csodálatos, a történet pedig... Hát régen sírtam ennyire valamin, mint azon, hogy "nem sikerült neki". Pedig bolondság, sikerült. Csak hamar ért véget.
No phone, no pool, no pets, no cigarettes... Two years... Ultimate freedom.
És igen, ott van nála a távcsöves puska, de nem lövi le az anyaállatot, sem a borját. Ezzel már kivívta a tiszteletem. Felmér és válogat, különb akar lenni mint a fogyasztói társadalom, amelyből menekül.
Amikor a szüleiről mesél, és arról, hogy oda akart volna menni hozzájuk, elmondani, hogy nem egymáshoz valók, hogy nem ő a megfelelő nő, a megfelelő férfi, hogy szenvedni fognak, bántani fogják a gyereküket... Istenem soha nem éreztem még ennyire valósnak és igaznak semmit. Minden nap ezt érzem, amikor a saját szüleimre nézek. Hogy bárcsak 32 éve valaki megmondta volna nekik, hogy megnyomorítják majd egymást. Nem volt ott senki. Én élek. És legalább annyira el akarom hagyni ezt a várost, ezt az országot, ezt a féltekét, te jó ég az egész földtekét, mint amennyire ez a fiú akarta.
Nem tudom értékelni a filmet. Minden pillanatában benne éltem, és én is karcoltam Emile Hersch-sel a sorokat a fába. De ezen nincs semmi meglepő, végső soron mindenki szabad akar lenni. Mindenki le akarja rúgni magáról a konvenciók súlyát, és a társadalom kötelékeit... Olyan ember nincs, aki ne vágyott volna még arra, hogy végre békén hagyják. Mint Sommer úr, Patrick Süskind regényében, aki örökké úton volt, majd egyszerűen belesétált egy tóba, és a kisfiú, aki látta, sose mondta el senkinek, mert megértette Sommer úr kérését. Végre békén hagyta őt.
Chris is valamire ilyesmire vágyhatott... Megtalálni a békéjét, a nyugalmat, azt amiért a belső hang kiáltott újra és újra. Maximálisan megértem őt.
A rendezés tökéletes, nem nagyon tudnék hibát mondani. A színészek tökéletesek (KS értékelésétől inkább most eltekintek, nem csúfítom el ezt a bejegyzést) A látványvilág, a táj, a fények, a színek, az út maga, egyszerűen magával ránt, és nem szabadulsz... Csodavilág van ebben a filmben. Csodálatos tragédia. Belefájdul a lelkem annyira szép. Persze nem tökéletes. Messze nem. De mi vagy ki az?
10/10
A táj csodálatos, a történet pedig... Hát régen sírtam ennyire valamin, mint azon, hogy "nem sikerült neki". Pedig bolondság, sikerült. Csak hamar ért véget.
No phone, no pool, no pets, no cigarettes... Two years... Ultimate freedom.
És igen, ott van nála a távcsöves puska, de nem lövi le az anyaállatot, sem a borját. Ezzel már kivívta a tiszteletem. Felmér és válogat, különb akar lenni mint a fogyasztói társadalom, amelyből menekül.
Amikor a szüleiről mesél, és arról, hogy oda akart volna menni hozzájuk, elmondani, hogy nem egymáshoz valók, hogy nem ő a megfelelő nő, a megfelelő férfi, hogy szenvedni fognak, bántani fogják a gyereküket... Istenem soha nem éreztem még ennyire valósnak és igaznak semmit. Minden nap ezt érzem, amikor a saját szüleimre nézek. Hogy bárcsak 32 éve valaki megmondta volna nekik, hogy megnyomorítják majd egymást. Nem volt ott senki. Én élek. És legalább annyira el akarom hagyni ezt a várost, ezt az országot, ezt a féltekét, te jó ég az egész földtekét, mint amennyire ez a fiú akarta.
Nem tudom értékelni a filmet. Minden pillanatában benne éltem, és én is karcoltam Emile Hersch-sel a sorokat a fába. De ezen nincs semmi meglepő, végső soron mindenki szabad akar lenni. Mindenki le akarja rúgni magáról a konvenciók súlyát, és a társadalom kötelékeit... Olyan ember nincs, aki ne vágyott volna még arra, hogy végre békén hagyják. Mint Sommer úr, Patrick Süskind regényében, aki örökké úton volt, majd egyszerűen belesétált egy tóba, és a kisfiú, aki látta, sose mondta el senkinek, mert megértette Sommer úr kérését. Végre békén hagyta őt.
Chris is valamire ilyesmire vágyhatott... Megtalálni a békéjét, a nyugalmat, azt amiért a belső hang kiáltott újra és újra. Maximálisan megértem őt.
A rendezés tökéletes, nem nagyon tudnék hibát mondani. A színészek tökéletesek (KS értékelésétől inkább most eltekintek, nem csúfítom el ezt a bejegyzést) A látványvilág, a táj, a fények, a színek, az út maga, egyszerűen magával ránt, és nem szabadulsz... Csodavilág van ebben a filmben. Csodálatos tragédia. Belefájdul a lelkem annyira szép. Persze nem tökéletes. Messze nem. De mi vagy ki az?
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése