Hát itt rögtön a ponttal kezdenék, ha szabad, ez egy erős 8.5 a 10ből. De ha jobban megnézzük 9. Pont azt hozza, amit ígér, se többet, se kevesebbet, egy tóparti házat, ami lehetne a nyugalom szigete is akár, és egy család lelki újraegyesülésének színtere, ehelyett az amerikai filmek jó szokásához híven pokollá válik. Legutóbb az Eden Lake-nél már elmondtam, hogy ezekkel a tavakkal csak a baj van, már a Supernaturalnak is volt tavas része, benne kísértettel, szóval ideje lenne felfognia mindenkinek, hogy elhagyatott házba nem megyünk nyaralni, fekete vízbe nem ugrunk úszni, és ahol még a szellemek is félnek, oda meg főleg nem menekülünk. Persze, ha mindenki felfogná ezt, akkor a rendezők nem tudnának ilyen filmekkel borzongatni minket, és csak a darabolás menne vég nélkül, azért pedig annyira nem rajongok.
Az eleje kicsit sablonos, kicsit tipikus, és már a 3. percben sikerült is felszisszennem, hogy na jó, ezt hamarosan kikapcsolom, elég volt meglátnom a főszereplőt. Sara Paxton a tinivígjátékok királynője megrémített, és féltem attól, hogy vég nélküli ripacskodás fog kezdődni, de amikor arccal a sárban a bugyiját próbálta magára rángatni, akkor meggyőzött. A mód, ahogy keresztezik a szökött bűnözők útját, banális, de közben mégis kirázza az embert a hideg tőle, mert persze adott egy felelőtlen barátnő, egy teljesen elmebetegnek kinéző srác, egy világvégi motelszoba, és egy ütős spangli, na de könyörgöm, ki az aki mama pici kislánya létére ilyen helyzetben találja magát? Ehhez kellemesen hülyének is kell lenni, nem csak naivnak. A fiún elsőre látszik, hogy nem stimmel vele valami, mégis vele tartanak. Ettől most vonatkoztassunk el, és nézzük ami ez után jön.
Kellemes kis mellek. Riki Lindhome mellei. Hálisten a melleit többet látjuk a film során, mint az arcát, ez a nagy szerencséje, mert a fejével nem igen rúghat labdába, nem csak hogy Sara Paxton mellett nem, hanem úgy magában álldogálva az erdő közepén sem valami szívderítő látvány. De egy szökött fegyencnek végülis nem is jár jobb nő. A mellek lassan eltűnnek a képernyőről, és megkezdődik a kegyetlenkedés. Garret Dillahunt igyekszik megszabadulni az idióta fia által az útjukba sodort két lánytól, akik elárulhatják. Garret ideális választás a szerepre, hatalmas, brutális, tökéletes a teste, és még a tekintetében is van valami, ami azt sugározza, veszélyes vagyok, menekülj.
Aztán a család visszavág, hiszen a rossz bácsik bántották Mari-t. Toni Goldwyn és Monica Potter (jézusom de megöregedett) a szemünk előtt válnak kegyetlen gyilkosokká, és a jó doktor, aki órákkal korábban még Francis orrát varrta össze, úgy állítja a fejébe a csákányt, hogy öröm nézni. Amikor először olvastam a filmről, azt írták a mikró lesz a legrosszabb benne. Szerintem a tű volt. Alkoholba áztatva, gyertyafénynél szép lassan haladt az orr bőrében ide-oda... Nekem akkor kellett hánynom. Legalábbis megfogtam a saját orrom, hogy istenem, ezt ne, csak ezt ne.
A végkifejlet sejthető, de nem akarok ennél jobban spoilerezni. Mint már mondtam 8.5/10. Megnézős. Csákányt, késeket, boros üveget, konyhamalacot bekészíteni, ha bárkihez csengetnének, akkor minden legyen kéznél, csak a lelkierőt kelljen hirtelen összeszedni.
Az eleje kicsit sablonos, kicsit tipikus, és már a 3. percben sikerült is felszisszennem, hogy na jó, ezt hamarosan kikapcsolom, elég volt meglátnom a főszereplőt. Sara Paxton a tinivígjátékok királynője megrémített, és féltem attól, hogy vég nélküli ripacskodás fog kezdődni, de amikor arccal a sárban a bugyiját próbálta magára rángatni, akkor meggyőzött. A mód, ahogy keresztezik a szökött bűnözők útját, banális, de közben mégis kirázza az embert a hideg tőle, mert persze adott egy felelőtlen barátnő, egy teljesen elmebetegnek kinéző srác, egy világvégi motelszoba, és egy ütős spangli, na de könyörgöm, ki az aki mama pici kislánya létére ilyen helyzetben találja magát? Ehhez kellemesen hülyének is kell lenni, nem csak naivnak. A fiún elsőre látszik, hogy nem stimmel vele valami, mégis vele tartanak. Ettől most vonatkoztassunk el, és nézzük ami ez után jön.
Kellemes kis mellek. Riki Lindhome mellei. Hálisten a melleit többet látjuk a film során, mint az arcát, ez a nagy szerencséje, mert a fejével nem igen rúghat labdába, nem csak hogy Sara Paxton mellett nem, hanem úgy magában álldogálva az erdő közepén sem valami szívderítő látvány. De egy szökött fegyencnek végülis nem is jár jobb nő. A mellek lassan eltűnnek a képernyőről, és megkezdődik a kegyetlenkedés. Garret Dillahunt igyekszik megszabadulni az idióta fia által az útjukba sodort két lánytól, akik elárulhatják. Garret ideális választás a szerepre, hatalmas, brutális, tökéletes a teste, és még a tekintetében is van valami, ami azt sugározza, veszélyes vagyok, menekülj.
Aztán a család visszavág, hiszen a rossz bácsik bántották Mari-t. Toni Goldwyn és Monica Potter (jézusom de megöregedett) a szemünk előtt válnak kegyetlen gyilkosokká, és a jó doktor, aki órákkal korábban még Francis orrát varrta össze, úgy állítja a fejébe a csákányt, hogy öröm nézni. Amikor először olvastam a filmről, azt írták a mikró lesz a legrosszabb benne. Szerintem a tű volt. Alkoholba áztatva, gyertyafénynél szép lassan haladt az orr bőrében ide-oda... Nekem akkor kellett hánynom. Legalábbis megfogtam a saját orrom, hogy istenem, ezt ne, csak ezt ne.
A végkifejlet sejthető, de nem akarok ennél jobban spoilerezni. Mint már mondtam 8.5/10. Megnézős. Csákányt, késeket, boros üveget, konyhamalacot bekészíteni, ha bárkihez csengetnének, akkor minden legyen kéznél, csak a lelkierőt kelljen hirtelen összeszedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése