Wolf Creek - A haláltúra

Újabb horror, ezúttal az ausztrálok csapnak bele a lecsóba egy sorozatgyilkossal, és rengeteg hullával. Bár a csapnak itt erős kifejezés, mert Mick Taylor sorozatgyilkos a 40. percig elő sem kerül, és az 50-ben kezd csak gyanússá válni a 3 fős kis csapatnak. A film eleje tehát természetjárás, barangolás, fűben dohányzás, szexuális poénokat eregető helybéli sudribunkók felvonultatása, és egy kis természetvédelmi területen történő vizeletürítés. Tulajdonképpen annyira nem történik semmi, hogy a szerencsétlen néző is kifekszik szalmaszárat rágcsálni a déli napra, és köpi a saját nyálát vég nélkül, egészen addig, amíg a főhősnő megkötözve nem ébred egy sötét helyiségben, ahonnan hatalmas bravúrral kiszabadítja magát, majd abbéli igyekezetében, hogy barátnőjét megmentse, sikerül mindkettőjüket a biztos halálba terelnie. Persze ez a komplett eseménysor bő 30 perc terméke, szóval nem kell attól tartanunk, hogy a nagy fejkapkodásban elszédülnénk, vagy hogy végleg elveszítenénk a fonalat.

Van itt minden, vér, sötétség, belek, széttrancsírozott hulla, szétvágott gerinc, Krisztus a kereszten formában felszögelt és megkötözött helyi vagány csávó, szétlőtt fejű vidám öregúr, és életmentő svédek hippikére erősen hajazó járművel. Nem hiányzik a kocsival menekülés se, majd a kocsiban a hátsó ülésen felbukkanó gyilkos kliséje is előkerül. A film semmi újat nem ad, még a szokásos "igaz történet alapján" szöveg sem rúg a néző gyomrába, mert annyira nincs idő azonosulni a karakterekkel, hogy ember legyen a talpán, aki rettegni kezd. Akinek sikerül, annak komoly munkája lehet benne már előre, esetleg szimplán olyan pszichés problémája van, amit folyamatos félelem kísér.

Ha kimaradt volna az életemből, akkor se vesztettem volna semmit. Feszültségkeltésben még mindig a franciák állnak az élen, az ausztráloknak meg kellett volna maradniuk a családi filmeknél.

4/10