Mivel képtelen vagyok aludni belekezdtem ebbe a filmbe is, és már eltelt 6 perc, amiből 3ban Kristen is látható volt, de még nem hánytam. Ez határozott fejlődést jelent a művésznőhöz való hozzáállásomban. Ettől függetlenül már sikerült produkálnia egy ugyanolyan méla undorral átitatott pofát, amit mindig szokott. És most már, így a nyolcadik perc körül tökéletesen biztos vagyok benne, hogy ez a nő képtelen becsukni a száját. Ígérem megpróbálok elvonatkoztatni attól, mennyire utálom a kis hölgyet, és mennyire zavarnak a gesztusai, a mimikája, amennyire csak tőlem telik, objektíven fogom értékelni a történetet.
Azt hiszem ezzel a kijelentésemmel az utolsónak befutó lóra tettem, mert ennek a filmnek aztán mindene van, kivéve történetet. Ez kérem szépen, valami nagyon lélektani akarna lenni, ami ha úgy vesszük még sikerül is, az már más kérdés ki mennyire vevő az effajta portékára. Ebben a filmben mindenki rejteget valamit, talán pont önmagát, és mindenki sérült. A lány, Georgia, hát vele elbánt a természet, és a genetika, de kegyetlenül. A fiú, Beagle, ő talán csak menekül a felnőttlét felelőssége elől, és köp az egészre egy adag dohányt. A tékozló fiú, aki mint mindig, itt is hazatér, és aki annyi fájdalmat és csalódást okozott az apjának, hogy már átölelni is képtelenek egymást. Az apa, aki elsőre ránézésre teljesen normálisnak, átlagosnak látszik, aztán róla is kiderül, hogy neki is van takargatnivalója. Egy viszony.
Megdöbbentő módon Kristen egészen jól játssza a beteg lányt, csak itt-ott gyorsul be elképzelhetetlenül a korábbi jelenetekhez képest, mintha csodás gyógyulása szemtanúi lehetnénk 2 lépés erejéig, majd újra visszazökken a szerepbe, és tudja mi a dolga. Hála a genetikai betegségnek, itt egy határozottan debilnek tűnő lányt kell játszania, aki bár értelmes, mégsem képes normális, folyékony beszédre. Hát a debilség ábrázolása könnyen megy neki. Nem is kell nagyon játszania. Itt még a nyitott száj is belefér.
Az öregek borgőzös és viszkiben párolt románca groteszk, és majdhogynem ijesztő. Talán a fiatalságot képviselve nehezen tudok szembesülni az ilyen nyers idősebbkori románccal, talán csak maga a nő ijeszt meg, az a hangos, erélyes, ámbár erény terén kihívásokkal küzdő karakter, akit Easy párjául választott. Nem tudom. De valahogy máshogy képzelem a szerelmet két nyugdíjas között. Ettől függetlenül a beteg unokájával képességeihez mérten a legjobban törődő nagymamaként mégis tökéletes Elizabeth Ashley. Kemény, határozott, de kis hippi-utóérzetet áraszt magából. Talán még a viszonyt is megbocsátom neki. Talán.
Aztán valahol a 40. percnél, mikor már minden a szexről szól, és arról, ki hogyan veszítette el azt, amit csak egyszer lehet, megjelenik Miss Stewart egy olyan bubifrizurával, amitől kitört belőlem a vihogás, és azonnal át is adta a helyét a sikítófrásznak. Itt kicsit torzult minden, és megszegtem azt az ígéretem, mely szerint nem fogom a csajt utálni, és nem fogok ujjal mutogatni, hogy háhá. Nem tudtam megállni. De bocsánatos bűnként kezelem, mert Guy és Steph nagy romantikus újraegyesülésénél már teljes figyelemmel követtem az eseményeket, azt, ahogy a szerencsétlen nő ismét pofozni kezdi azt a méhkast, ahonnan már nem egyszer összecsípték a méhek. Kicsit még alá is gyújt a kis butuska, csak hogy szakirodalmat megszégyenítő rétestésztává nyútjsa önnön szenvedését.
Aztán a dráma eléri az első csúcspontot, a szent apa lebukik, hogy amíg kedves szerencsétlen fiacskája a székletet merte anyuci alól, ő bizony a szomszédban próbálta helyrebillenteni lelkivilágát. A testvéri verekedés inkább hat homoszexuális ölelkezésnek, mint igazi egymásra támadásnak, de egy független filmtől nem is vártam akciót.
A hentesbolt naturalista ábrázolása majdhogynem undorító, nekem legalábbis forgott a gyomrom a sok döglött állat, és a sok hús láttán. Szinte éreztem a szagukat. Ilyen lenne ennek a filmnek is a szaga, már ha lenne neki. És jönnének rá a legyek. Pont olyan nehezen emészhető, mint a hús, és pont annyira kívánja meg az embert, mint vegetáriánus a marhalábszárat. Összegzésként azonban azt kell mondanom, rosszabbat vártam. Főleg olvasva csillagvirág kritikáját. Az hittem valami elviselhetetlen, és rágós fog következni, ehelyett csak kicsit kérődzni kellett. 10/3. De csak azért, mert elég elvetélt helyzetnek tartom, hogy egy film, ami a párbeszédekre apellálva próbál hatást kiváltani a nézőből, pont a párbeszédekkel áll hadilábon. Művészfilm, nyitva kell hagynia kérdéseket, és nem adhat feloldozást, így van jól. De valamit mégis hiányoltam. Meg se tudnám mondani, hogy mit. Talán magát az életet.
Férfiaknak abszolút nem ajánlott a megtekintése, mert eyecandy egy darab sincs benne, még női szemmel mérve sem. Lányoknak esetleg szimpatikus lehet Guy csibészessége, de hogy Beagle-ön elsőre röhögni fognak az is biztos.
(Kristen későbbi filmjeihez pedig csak egy ötlet. Varrják be a száját. Vagy tegyenek rá lakatot.)
Azt hiszem ezzel a kijelentésemmel az utolsónak befutó lóra tettem, mert ennek a filmnek aztán mindene van, kivéve történetet. Ez kérem szépen, valami nagyon lélektani akarna lenni, ami ha úgy vesszük még sikerül is, az már más kérdés ki mennyire vevő az effajta portékára. Ebben a filmben mindenki rejteget valamit, talán pont önmagát, és mindenki sérült. A lány, Georgia, hát vele elbánt a természet, és a genetika, de kegyetlenül. A fiú, Beagle, ő talán csak menekül a felnőttlét felelőssége elől, és köp az egészre egy adag dohányt. A tékozló fiú, aki mint mindig, itt is hazatér, és aki annyi fájdalmat és csalódást okozott az apjának, hogy már átölelni is képtelenek egymást. Az apa, aki elsőre ránézésre teljesen normálisnak, átlagosnak látszik, aztán róla is kiderül, hogy neki is van takargatnivalója. Egy viszony.
Megdöbbentő módon Kristen egészen jól játssza a beteg lányt, csak itt-ott gyorsul be elképzelhetetlenül a korábbi jelenetekhez képest, mintha csodás gyógyulása szemtanúi lehetnénk 2 lépés erejéig, majd újra visszazökken a szerepbe, és tudja mi a dolga. Hála a genetikai betegségnek, itt egy határozottan debilnek tűnő lányt kell játszania, aki bár értelmes, mégsem képes normális, folyékony beszédre. Hát a debilség ábrázolása könnyen megy neki. Nem is kell nagyon játszania. Itt még a nyitott száj is belefér.
Az öregek borgőzös és viszkiben párolt románca groteszk, és majdhogynem ijesztő. Talán a fiatalságot képviselve nehezen tudok szembesülni az ilyen nyers idősebbkori románccal, talán csak maga a nő ijeszt meg, az a hangos, erélyes, ámbár erény terén kihívásokkal küzdő karakter, akit Easy párjául választott. Nem tudom. De valahogy máshogy képzelem a szerelmet két nyugdíjas között. Ettől függetlenül a beteg unokájával képességeihez mérten a legjobban törődő nagymamaként mégis tökéletes Elizabeth Ashley. Kemény, határozott, de kis hippi-utóérzetet áraszt magából. Talán még a viszonyt is megbocsátom neki. Talán.
Aztán valahol a 40. percnél, mikor már minden a szexről szól, és arról, ki hogyan veszítette el azt, amit csak egyszer lehet, megjelenik Miss Stewart egy olyan bubifrizurával, amitől kitört belőlem a vihogás, és azonnal át is adta a helyét a sikítófrásznak. Itt kicsit torzult minden, és megszegtem azt az ígéretem, mely szerint nem fogom a csajt utálni, és nem fogok ujjal mutogatni, hogy háhá. Nem tudtam megállni. De bocsánatos bűnként kezelem, mert Guy és Steph nagy romantikus újraegyesülésénél már teljes figyelemmel követtem az eseményeket, azt, ahogy a szerencsétlen nő ismét pofozni kezdi azt a méhkast, ahonnan már nem egyszer összecsípték a méhek. Kicsit még alá is gyújt a kis butuska, csak hogy szakirodalmat megszégyenítő rétestésztává nyútjsa önnön szenvedését.
Aztán a dráma eléri az első csúcspontot, a szent apa lebukik, hogy amíg kedves szerencsétlen fiacskája a székletet merte anyuci alól, ő bizony a szomszédban próbálta helyrebillenteni lelkivilágát. A testvéri verekedés inkább hat homoszexuális ölelkezésnek, mint igazi egymásra támadásnak, de egy független filmtől nem is vártam akciót.
A hentesbolt naturalista ábrázolása majdhogynem undorító, nekem legalábbis forgott a gyomrom a sok döglött állat, és a sok hús láttán. Szinte éreztem a szagukat. Ilyen lenne ennek a filmnek is a szaga, már ha lenne neki. És jönnének rá a legyek. Pont olyan nehezen emészhető, mint a hús, és pont annyira kívánja meg az embert, mint vegetáriánus a marhalábszárat. Összegzésként azonban azt kell mondanom, rosszabbat vártam. Főleg olvasva csillagvirág kritikáját. Az hittem valami elviselhetetlen, és rágós fog következni, ehelyett csak kicsit kérődzni kellett. 10/3. De csak azért, mert elég elvetélt helyzetnek tartom, hogy egy film, ami a párbeszédekre apellálva próbál hatást kiváltani a nézőből, pont a párbeszédekkel áll hadilábon. Művészfilm, nyitva kell hagynia kérdéseket, és nem adhat feloldozást, így van jól. De valamit mégis hiányoltam. Meg se tudnám mondani, hogy mit. Talán magát az életet.
Férfiaknak abszolút nem ajánlott a megtekintése, mert eyecandy egy darab sincs benne, még női szemmel mérve sem. Lányoknak esetleg szimpatikus lehet Guy csibészessége, de hogy Beagle-ön elsőre röhögni fognak az is biztos.
(Kristen későbbi filmjeihez pedig csak egy ötlet. Varrják be a száját. Vagy tegyenek rá lakatot.)
1 megjegyzés:
egyébként a cím egy tőrdöfés a szívembe, ezt elfelejtettem mondani odaát.
Megjegyzés küldése