August Rush 2007

A fiatal ír gitáros egy nap találkozik egy csellistával New Yorkban. A találkozásból egy gyermek fogan, August Rush, ám a fiú árvaként nő fel. A különleges zenei tehetséggel megáldott gyermek tehetségét arra használja fel, hogy megkeresse szüleit. Egy nap, egy idegen Wizard nevű férfiban lel segítségre, így együtt indulnak útjukra...

Mese. Kiszámítható, szirupos mozi. Hollywoodi cukorálom, aminek az elején épp csak annyi a tragédia, hogy az utána következő jó dolgokat enyhe ecetes ágyon csúsztassa a nézők felé. Kicsit olyan a hangulata, mintha a citromhoz nem martinit kérnél, vagy tequilát, hanem csináltatnál egy üveg extrém módon édesített limoncellot.

Az alapsztori remek, a nagy "hű ez mekkora film volt" érzés nincs meg, de az a báj, ami a szintén 2007-ben készült Enchanted-et is jellemezte, ebben a történetben is jelen van. Egy barátnőm szerint azért annyira jó nézni ezt a filmet, mert elhiheti az emberrel, hogy van remény. Szerintem ezt nem kell elhitetni. Mindannyian minden napunk minden percében pontosan tudjuk, hogy van remény, ez a remény tart vissza mindenkit attól, hogy kötelet csomózzon a nyakára, és egy elegáns mozdulattal kirúgja a széket. Ez a remény fogja le a kezünket, mikor a szokásosnál erősebben markoljuk a kést. Emiatt a remény miatt ébredünk fel minden reggel, és fekszünk le minden este. A film nem hitet el semmit. Egyszerűen emlékeztet arra, hogy álmodozó bolondok vagyunk, akiknek a napi mese bizony jár.

Keri Russell és Jonathan Rhys Meyers pedig elhozzák ezt a mesét, ahogy korábban Nicole Kidman tette Ewan McGregor társaságában a felejthetetlen és a végletekig giccses Moulin Rouge-ban. Elfogult vagyok, mert imádom Keri Russel-t, az első szerepei óta rajongok érte, gyönyörű nőnek és tehetséges színésznőnek tartom, így róla itt is csak ódákat tudnék zengeni. De nem teszem. Mindenki láthatja, hogy kimondottan szépen öregszik, elég csak összevetni a korábbi filmekből kivágott képeket pl. a port.hu-n, az August Rush-t megtekintve pedig az is egyértelmű lehet mindenki számára, hogy kellő érzékenységgel és kellő érzékiséggel játssza az anyát.

Meyers pedig szokásához híven zseniális, nem véletlenül jelölték Golden Globe-ra a Tudorok c. sorozatért. Eszméletlen kisugárzása van, nem lehet elmenekülni előle. Na persze melyik nő akarna? Első ránézésre nem tűnik különösebben jóképűnek, sem férfiasnak, túlságosan is telt ajkai pedig csak tovább lágyítanak a vonásain, de ha valaki 2 percig figyeli a mimikáját, a gesztusait, és hagyja, hogy elbűvölje az a nyers szexualitás, ami ebből a srácból sugárzik, akkor az illető garantáltan elveszik a tekintetében. El is hittem róla, hogy zenész. Egy perc alatt. Külön érdekesség, hogy Keri-vel már játszott együtt a Mission Impossible III-ban, talán ez a korábbi élmény segítette őket abban, hogy ennyire jól működjenek együtt itt is. Bár azon se csodálkoznék, ha szimpla kémia lett volna.

Freddie Highmore (a kisfiú) alakítása nekem néhol döcög, de lehet csak túl nagyok az igényeim. Tehetséges, ezt el kell ismernem, és a későbbiekben emblematikus figurává válhat Hollywood-ban, de most a "nagy öregek" kicsit elnyomták. Különösen Robin Williams, aki rossz ripacsként egyensúlyozott a gonoszság és a tisztelet mezsgyéjén,, mint valami rettentően elrontott méhkirálynő kerülgette a kis "dolgozóját", de ennek ellenére is zseniális tudott maradni. Persze lehet vele is csak elfogult vagyok. De azért az a "pár év" rutin meglátszik minden mozdulatán. Minden mondatán. Szeretni való gonosz, akármennyire utálod az általa alakított karaktert, még mindig magadhoz ölelnéd, és nyomnál egy barackot a fejére, hiszen ő Robin Williams. Mindegy mit csinál. Ő egy ikon. A film színvonalát pedig határozottan emelte.

Hogy mi volt a legjobb benne? A zene. A zene nélkül középszerű lenne az egész. Hallgatni kell. Élvezni.

9/10

Jack Ketchum's The girl next door

http://geekz.blog.hu/2009/10/24/jack_ketchum_s_the_girl_next_door

Kezdetnek egy kis ajánló.

Sajnos a könyvhöz nem volt szerencsém, de a fenti leírás nélkül csak a film nem is hozta volna meg a kedvem. Valahogy ebből nem jött át. Persze szörnyülködtem, kiborultam, igyekeztem belegondolni, meddig bírtam volna, ha velem történik, de ez a sokk kevés volt. A probléma vélhetően már Jack Ketchum-nál kialakult, a forgatókönyv csak tovább növelte, és a színészi játék tette gigantikussá.

Pedig a könyvről is jókat írtak. Itt is. Szinte már szuperlatívuszokban nyilatkoznak róla. http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2009-01-24/jack-ketchum-a-szomszed-lany

Akkor mi lehet a gond? Talán Blythe Auffarth modorossága, erőltetett könnyei, tehetségtelensége? Számomra egyáltalán nem volt hiteles az alakítása, nem éreztem belőle a fájdalmat, a szenvedést. A tekintete sem tűnt őszintének. Persze a film nagy részében bekötött szemmel látjuk, de a testbeszéde, a mozdulatai, a hangja lehetett volna más. Jobb. A gyerekek és kamaszok tényleg gonosznak tűnnek, a kisvárosi proli mindennapokat valóban folyamatos görénykedéssel teszik elviselhetővé maguk számára, mégsem nézem ki belőlük, hogy mindezt, ami megtörtént, képesek elkövetni. Nem volt meg bennük az a kegyetlenség, inkább tűntek tétovának, és elveszettnek, mint végletekig romlottnak. Persze a horrorokban bemutatott merikai kisvárosokra jellemző beteg lelkület megvan bennük is, de ez nem az a fokú torzulás, amiből az elkövetett tetteik egyenesen következnének. Vélhetően Ketchum finomításának következménye is mindez, nem csak a gyerekszínészek rossz kiválasztásáé.

Az alacsony költségvetés is rányomja a bélyegét a filmre, és hiába próbál Blanche Baker kegyetlennek tűnni, hiába tesz meg mindent, a dolgok nem igazán állnak össze. Az egyik percben David és Meg még a vidámparkban ülnek, a másikban Meg már kikötözve lóg a pincében, és minden lehetséges módon gyalázzák. Amiből nem látunk szinte semmit. Torture porn-on szocializálódott horror-rajongóként úgy érzem, hogy ez, amit megmutattak a vásznon egy herzig kis 16-os karikával simán beférne a Hallmark esti műsorsávjába is. Semmit se mutat meg abból a kínból, amit az igazi Sylvia-nak ki kellett állnia.

A rendőr irreális felbukkanása pedig szót se érdemel, ugyanúgy ahogy a keretet adó David-szál sem.

Egyszer nézhető, felkavaró filmnek tartom, de nem vág úgy gyomorszájon, ahogy vártam. Arra sokkal inkább alkalmas az An American Crime.

3/10

Case 39 - Védtelen gyermek

Adott egy horror-thriller, aminek igencsak kecsegtető a leírása:

Emily Jenkins (Renée Zellweger) egy fiatal agilis nő, aki a gyermekvédelmi hatóságnál dolgozik és nagyon lelkiismeretesen végzi a munkáját. Ennek az odaadásnak köszönhetően felfedezi a 39-es aktát, amiben egy ártatlan kislányt vélhetően bántalmaznak a szülei. Lelkiismeretes és kitartó munkájának köszönhetően megmenti a kislányt egy brutális gyilkosságtól amit a saját szülei akartak ellene elkövetni. Kényszermegoldásként magához veszi a kislányt, és hivatalosan is ő lesz az ideiglenes nevelő szülő. Viszont ahogy telnek a napok, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az ártatlan kislány nem teljesen az akinek mutatja magát.

És amiben már a szereplők nevének felsorolása garancia lehet a sikerre:

Renée Zellweger, Jodelle Ferland, Ian McShane, Kerry O'Malley, Bradley Cooper, Callum Keith Rennie,Adrian Lester,Georgia Craig

Valamiért ez a film mégis évekig készül, porosodik a polcon, Jodelle Ferland felnő, beáll a Tvájlájt nímandok sorába, és eljátssza Bree Tanner-t, díjátadókon vesz részt, "sztárrá" növi ki magát, a Case 39 pedig még mindig nem jut sehova. 2008-tól 2010ig altatják, majd hirtelen felindulásból most augusztusban megjelentetik DVDn, hátha valaki kíváncsi rá. Gyanítom elég kevesen kíváncsiak a húzónevek ellenére is. Elvakult Tvájlájterek és Röné Zellervég rajongók biztosan kosárba teszik majd, de másoktól ne nagyon várják a forgalmazók, ugyanis okkal porosodott két évig a film. Szerintem a készítők is érezték, hogy valami nem jó. Valami nagyon nem jó.

Ha fel kéne sorolnom, mi nem volt jó a filmben, arra rámenne a délelőttöm maradéka, ennyit meg az egész nem ér, így inkább lemondok a szőrszálhasogatásról. Csak az ordítóan szar dolgokat említeném.

Elsőként Röné Zellervéget. Mert ő aztán igazán szar volt. Fülsértő hangon sipítozta végig a filmet, a hideg kirázott tőle már a felénél, és legszívesebben lenyomtam volna a torkán valamit, csak fogja már be végre. Arról, hogy iszonyatos, súlytalan, sablonos, kidolgozatlan karaktert álmodtak meg neki, nem ő tehet, de abban, hogy a leírtakhoz a játékával semmit nem tett hozzá, igencsak hibás. A film nem igazán bővelkedik horror-elemekben, így talán mégis érthető Zellervég szerepeltetése, agyonbotoxozott totyakos arca, táskás szemei, szétszabott ráncai, és merev cserepes ajkai ugyanis közeli képeken legalább olyan rémisztőek, mint az Ördögűző méltán híres jelenetei. Bizonyos szögből szegény Renée egy kiöregedett kurtizánra hasonlít, profilból viszont inkább mosónőre hajaznak vonásai. Ha összeadjuk a külsejét és a minősíthetetlen alakítást, akkor nem nehéz rájönni, hogy amit szeretett volna, nem sikerült. Az Oscar után visszakapaszkodni a hálivúdi elitbe biztos nem ezzel a filmmel fog. Ha szerencsénk van, akkor semmilyen filmmel. Nem nagyon tudok elképzelni olyan szerepet, amit ezzel az arcberendezéssel elvállalhatna, esetleg további rémfilmeket, amikben már ő a rém.

Külleménél már csak az tragikusabb, hogy a felvételek készültekor kb. 13 éves Jodelle Ferland egyszerűen megsemmisíti a kockákon. Nem csak azért, mert ő a megtestesült gonosz, aki pokolra akarja juttatni az összes jó embert, akihez csak hozzáfér, hanem mert egyszerűen jó. 2 éves kora óta játszik, emlékezetes szerepek fűződnek a nevéhez (bár zömmel horrorfilmek), gondoljunk csak a Silent Hill-re, ahol 3 különböző személyt alakított hihetetlen profizmussal. Mindhárom szerepet sikerült megtöltenie gondolatokkal, érzésekkel, és mindhármat sikerült úgy formálnia, hogy el se hiszem, hogy ugyanaz a kislány.

A film elején kissé modoros, egyes vélemények szerint idegesítően túljátssza a bajba jutott védtelen gyermek szerepét, szerintem ez volt a koncepció. Egyszerűen teljesen tökéletesen idiótának akarták beállítani a gyámügyes nőt, olyan szerencsétlennek, aki még a szeme előtt levő nyilvánvalót se képes meglátni. Sikerült. Zellervég rajong a gyerekért, feltámad benne az anyatigris, magához veszi, a kis szörny pedig elveszi mindenét.

Ferland átváltozása nem is igazi átváltozás, hiszen már a film kezdetén is egyértelmű volt, hogy nem egy szeretnivaló kislány. Mindenki látta, kivéve a gyámügy dolgozóit. A Doug-gal (Cooper) való beszélgetése pedig egyértelműen a film csúcspontja. A két főhősnőn kívüli szereplők még Zellervéghez képest is elnagyoltak, semmi értelme annak, hogy ott legyenek, se a helyet nem töltik ki a filmen, se az idő nem múlik gyorsabban. A cselekményt szinte egyáltalán nem lendítik előre, szép csendben el is hullanak. One by one. Hogy egy kedvencemet, a Harper sziget gyűlölt kis taknyosát, Madisont idézzem.

A mélypont valahol a röhejesen mű számítógéppel kreált darazsak körül van, mind látványban, mint történetileg ott érjük el a gödör alját. Mintha 2 perc alatt Paint Shop Pro-ban "nyomdázták" volna ezeket a rovarokat, még örülhetünk, hogy egyáltalán van testük. Amikor Cooper szeméből előbújik a darázs, a kamera ráközelít, hát nagyon jóindulatúnak kell lenni hozzá, hogy azt mondhassuk, hasonlít egy igazi darázsra.

A trailer pedig, mintha teljesen más filmet mutatna be, egy alapjaiban eltérő történetről szól. A film gyatra vágásai után persze ezen már nem kéne meglepődnöm.

A DVD-t illetően az Intercom kitett magáért. Van ezen minden, mi szem szájnak ingere, kiváló lehet pl. nyelvtanuláshoz, ha az ember elég bátor, hogy pl cseh szinkronnal és litván felirattal egyszerre próbálkozzon. De a lengyel-arab kombináció sem tűnik rossznak. Aki jót akar magának, angolul csak 2 feles után nézze, mert Zellweger nyávogása egyszerűen tolerálhatatlan.

• Szinkron nyelv(ek): lengyel (DD 5.1), cseh (DD 5.1), angol (DD 5.1), magyar (DD 5.1)
• Felirat nyelv(ek): szlovén, szlovák, szerb, román, portugál, litván, lengyel, izlandi, horvát, hindi, héber, görög, észt, bolgár, arab, angol, magyar

Sokan hasonlították pl. Az árva című filmhez... Hát. Azok se normálisak, akik szerint ez a kettő egy napon/lapon említhető.

4/10

Rebecca, az első feleség

Hitchcock első Hollywoodban forgatott filmjének nyomán készült a gyönyörű kétrészes olasz film.

A néhány hónapja megözvegyült Max de Winter, angol földbirtokos egyik útja során egy szállodában megismerkedik egy vonzó hölggyel, akit azonnal feleségül vesz. Az új asszonynak azonban nem csak azzal kell szembenéznie, hogy a férfi még nem dolgozta fel imádott első felesége halálát, hanem azzal is, hogy új otthonának, a Manderley-kastélynak személyzete meg van győződve róla: Max de Winter ölte meg első feleségét, hogy új szerelmét a kastélyba hozhassa.

"A naive young woman moves into the mansion that belongs to her new husband, a rich widower. She soon realizes the memory of his deceased first wife maintains a grip on her husband, as well as the staff of servants."

Szerintem gyengébb, mint a Hitchcock-darab volt, persze egy modern olasz filmtől senki se várja, hogy hozza a mester szintjét. Meglepő módon azonban nem rontották el annyira, mint amennyire az imdb pontozása alapján féltem tőle. Van néhány igazán vicces jelenet, ez elsősorban a remekül megírt történetnek köszönhető, de a színészi játék bőven tesz még hozzá.

Sikerült egy tiszta arcú, csinos olasz színésznőt választani az ifjú Mrs. de Winter-nek. Öröm a lány arcát figyelni. Max kellően jóképű, titokzatos és félelmetes, persze a maga olasz módján. A Manderley-kastély pedig a Manderley-kastély. Erről talán nem is kell többet mondanom.

Riszpekt a Duna TV-nek, hogy ismét egy megtekintésre érdemes filmet hozott a hétvégére.

8/10

Aquamarine 2006

A tizenhárom éves Claire és legjobb barátnője, az ugyancsak tinédzser Hailey már előre siratják azt a napot, amikor talán örökre elválasztja őket egymástól a sors. Claire tenger-biológus anyukája ugyanis fontos állást kapott Ausztráliában, így néhány hét múlva az egész család elköltözik Tampából. Miközben a lányok azon törik a fejüket, hogyan akadályozhatnák meg az elkerülhetetlennek látszó elválást, hatalmas vihar kerekedik, és a tenger felkorbácsolt hullámai egy különös vízi lényt repítenek Hailey-ék úszómedencéjébe: egy Aquamarine névre hallgató hableányt, aki a barátnőkhöz hasonlóan szintén tini és szintén hatalmas lelki problémákkal küzd. Aqua édesapja - a víz alatti világ ura - ugyanis egy olyan hablegényhez szeretné feleségül adni lányát, akit a szépséges sellő egyáltalán nem szeret. Úgy tűnik, az uszonyos apuka tündérmesének tartja csupán a szerelmet, és ha lányának nem sikerül bizonyítania, hogy ez a bizonyos érzés nem csak légből kapott legenda, aligha úszhatja meg a kényszer-esküvőt. Aqua a lányok segítségét kéri, hogy megtalálhassa az igazit, ki is szúrja magának a jóképű vízimentőt, azonban a boldog befejezésig még sok kalandon kell átverekedniük magukat. Az Aquamarine bájos kis tanmese barátságról, szeretetről, őszinte érzelmekről. Megtanulhatjuk belőle, hányféleképpen csomózható egy átlagos hosszú ujjú vékony anyagú tunika csinos nyári ruhává, a stílusérzékünket kihajítva az első szembejövő kukába csináltathatunk akvamarin árnyalatú tincseket a hajunkba, láthatunk hangulatváltozásokat követő színváltós körmöket, és örökké a fülünkbe duruzsoló minket bókokkal elhalmozó tengeri csillagocskákat, amik jobban építik az önbizalmat, mint bármilyen átváltoztató show a kereskedelmi televíziókban. Sarah én nem értem miért tartják őt szexinek Paxton most kékesen csillámló uszonnyal hódít, a mindig csodálatos Arielle Kebbel pedig a főgonoszt alakítja, meglepően hitelesen keltve életre a hisztis fruskát. Az ausztrálok nagy kedvence Claudia Karvan anyaszerepben tündököl. Julia Roberts unokahúga Emma is korrekten sikoltozik, amikor vízbe akarják dobni, csillaga a film készültekor már felszállóágban volt, nem is érdemtelenül. Aranyos kislányból csinos nővé érett, és a mai igencsak híg felhozatalban üde színfoltként van jelen. Bizonyos mozdulatai, néhány pillantása a romantikus filmek egykori királynőjére, a csodálatos Juliára emlékeztetheti a nézőt. Ha másról nem, hát széles és telt ajkairól biztos a nagynénjére asszociálhatunk. A mindenki szívét megnyerő vízimentő figurája számomra kicsit nyálas, és kicsit esetlen, változnak az idők, változnak az igények, a 2006-os tinik biztosan az ilyen szőke szépfiúkat részesítették előnyben. Legalább nem emo, ez is valami. A mese története szép ívű, mindenkinek lehetőséget biztosít a forgatókönyv némi jellemfejlődésre. Még a gonosz Cecilia is elnyeri méltó büntetését. A víztől betegesen rettegő kislányt a barátság kigyógyítja félelméből, a sekélyes fiú megismeri az igazi, mély érzelmeket, Aqua papája megbocsát lányának, és az elválástól rettegő Claire is megbékél sorsával. Még a furcsa tekintetű öreg takarító is szerelemre gyúl az animátornővel. Így minden jó, ha a vége jó alapon, igazán gyerekbarát tündérmesét kapunk. Két nagyobb vihart leszámítva semmi ijesztő, és semmi negatív nincs a filmben, bátran ajánlható bármelyik korosztálynak. 6/10

Acacia 2003

Mivel is kezdjem... Koreai horrorfilmmel van dolgunk, mint az a kép alapján már egyértelmű. Mégse nevezném horrornak, legalábbis nem hagyományos horrornak. Ha kategorizálnom kellene, akkor valahová félútra helyezném Shyamalan és Hitchkock közé, horrorelem ugyanis igencsak kevés van benne, feszültség és borzongás viszont annál több. Már az első percektől egyértelmű, hogy ez a gyerek más, valami több, nem átlagember, ez a misztikusság a végsőkig körüllengi a filmet.

A történet elég hétköznapi, adott egy nő, és egy férfi, akiknek nem lehet gyerekük. Hosszas vívódás után, és nagyrészt az após nyomására rábólintanak az örökbefogadásra, és az árvaházban a hihetetlenül tehetségesen rajzoló, ám zárkózott, furcsa kisfiút Jin - seongot választják. Őt viszik haza. Nehezen válnak családdá, az összeszokás lassú, és göröngyös az út, amin haladnak, főképp a fiúcska furcsa szokásai miatt. Szereti az undorító döglött bogarakat, szeret életveszélyes magasságba mászva üldögélni az élettelen akácfán, és hihetetlenül tehetségesen rajzol, azonban mindig arc nélküli embereket. Mintha Munk Sikoly c. képe reprodukálódna újra és újra a fiú művészetében (persze képzőművészetben járatos olvasóim most biztos le fognak hurrogni, hogy teljesen más stílus, más ecsetkezelés, más színek, stb, nekem akkor is ez jutott eszembe róla, ugyanis kusza vonalak, torz alakok, félelem látszódnak a rajzain)

A további események is hétköznapiak, az anya megnyugodva, és nem hajszolva a gyermekáldást végre teherbe esik, és kislányt szül. A fiúcska akkor is nehezen barátkozna meg a dologgal, ha ő is édesgyermekük lenne, de mivel csak örökbe fogadták, még nehezebb neki. Egyre furcsábban viselkedik, az anya félni kezd tőle, a nagymama ki is mondja, hogy a fiú tekintetéből a gonosz néz vissza rá, egyedül az apa próbál némiképp a normalitás határain belül maradni, ám ő sem bírja sokáig. Egy nap úgy dönt kivágja az akácfát. A fiú rombolni kezd, amihez csak ér, mindent igyekszik tönkretenni, majd egy összetűzés során 6 éves létére borzasztó dolgokat vág az anyja fejéhez, és elszökik otthonról. Eltűnik. Az eltűnését bejelentik a rendőrségen, de hiába. Az akácfa viszont szárba szökken, a család hatalmas meglepetésére.

Az igazán furcsa és tragikus dolgok azonban csak ekkor kezdődnek, a film 50. perce körül. Innen már nem akarom lelőni a poént, nem akarok spoilerezni, de annyit elárulhatok, hogy igazán ütős befejezés vár arra, aki végignézi.

A képi világa, leszámítva a nem túl bőven adagolt művért, igen szép, szemnek jóleső színek, és megdöbbentően jó vágások jellemzik az Acaciát. Sikerült igazán szép szereplőket is találniuk. Ritkán mondom azt egy keleti arcra, hogy szép, de itt mind a férfi mind a nő vonásai szépek európai szem számára is. Sőt. Meg is tudom különböztetni őket más férfiaktól és nőktől, ami nálam rekord, ha koreai filmekről van szó. Igazán hálás vagyok tehát a castingoló embereknek, remek munkát végeztek. Azt nem tudom, Koreában minden gyerek ilyen pszichó-e, mint ez a két kicsi, akiket főhősnek sikerült választaniuk, de ők ketten valóban döbbenetesen ijesztően néznek a kis bandzsa szemükkel.

Vicces, könnyed jelenet talán 1 vagy 2 van a történet során összesen, és az egyikben, milyen fura az élet, pont arról magyaráz a kislány a kisfiúnak, hogy neki nincs elég vére, ő vámpír, majd a másikban arcon puszilja, és közli, hogy ezzel ő is vámpírrá vált. Ha nem lenne ez a beteges vámpírrajongásom, akkor nem is érezném ezt igazi Szamos marcipánnak, amit külön az én kedvemért rejtettek a filmbe, de mivel gyógyíthatatlanul szerelmes vagyok minden vérszívós történetbe, még azokban is, amik bűnrosszak, így ez az édes gyermeki poén számomra emeli a film színvonalát.

Letöltés:
http://duckload.com/download/782840/Acacia2.avi

Felirat:
http://www.4shared.com/document/gNuYbFjR/Acacia.html

Én innen néztem meg.

7/10

Asylum 2008

Átlagos B kategóriás horrorfilm a Végső állomás 2 rendezőjétől a legbelső félelmünkről, feldolgozatlan gyermekkori traumákról, és egy elmegyógyintézet teljesen őrült orvosáról. A klisékkel teli történet főhőse Madison McBride, aki 9 évesen vesztette el édesapját, és alig 17 volt, amikor a bátyja is öngyilkos lett. Apja elmebeteg volt, hangokat hallott, és valami olyat látott, aminél borzalmasabbat nehéz lenne elképzelni. Annyira szörnyű látomások gyötörték, hogy inkább főbe lőtte magát, minthogy tovább kelljen ezzel élnie. Azt remélte ezzel megkímélheti családját. Fia Brandon, Madison bátyja azonban az első éve során a főiskolán szintén hangokat kezdett hallani, és ugyanúgy látomások kínozták, mint az apját. Ő is önkezével vetett véget az életének. Madison pedig, bár megdöbbentően normálisnak látszik, egy hihetetlenül őrült dolgot talál ki. Hogy lezárhassa a múltat, ugyanarra a főiskolára megy tanulni, ahol bátyja öngyilkos lett. Az anyja, bár egy pillanatra átfut az arcán, hogy szerinte nem jó ötlet, támogatja ebben. Elég nehéz eldönteni melyikük a hülyébb, anya vagy lánya, de érdemes Madison-ra voksolni, aki az után is képes az újonnan átadott kollégiumi épületben maradni, miután kiderül, hogy korábban elmegyógyintézet volt, és annak romjait újították fel.

A lányt látomások gyötrik, mint egykor az apját, sorra tűnnek el a barátai, felbukkan Dr. Burke. Halvány másolata csak a valóban vért megfagyasztó B-kategóriás dilis dokinak, Dr. Vannacut-nak (House on the haunted hill), külleme erősen emlékeztet a Twilight vámpírokéra. Vérben forgó szeme, fehérre vakolt arca alapján akár "normális vámpír" is lehetne. A filmben két valamire való, nagyjából 16os karikát érdemlő trancsírozás van, az egyik a szőke fiú, a másik pedig a doktor kivégzése.

A művér csak mérsékelten csorog, a rémület hiteltelen, színészi játékról nem igazán érdemes beszélni, nem jellemző a film során. A fiatalok egyenkénti elhullása az első 2 esetben még érdekes, utána már kiszámítható, és unalmas. Ami feldobja kicsit, az a családi hátterük. Meglepően sokat tudunk meg ezekről a srácokról, annak ellenére, hogy alig 1.5 órás film az Asylum. Mindegyiküknek megvan a maga nyomora, a saját belső démonok odakint is üldözték őket, az elmegyógyintézet és a kegyetlen Burke doktor csak ráerősít ezekre a rossz élményekre, félelmekre. A magának való srác a hobbija által hal, a maga köré módszeresen falat építő lányt a bántalmazó volt barát segítségével öli meg a jó doktor, az elhízástól betegesen rettegő jelenleg tökéletes testű ám egykor pufók fiúcska Schobert Norbit megszégyenítően éles elmével (!) és erős akarattal küzd, de a doktort ő sem élheti túl. Az apja által molesztált és videózott lány pedig hiába könyörög, hogy nem akar többé játszani, Sade márkit megszégyenítő brutalitással hasítanak rajta új lyukakat.

Az egyetlen ami garantáltan nem meglepő a filmben, az az, hogy Madison túléli. Ez egy percig se legyen kétséges senki előtt. A takarító ugyan szintén alulmarad a küzdelemben, de Madison és frissen megtalált szerelme kijutnak. A horror egy napos, világos erdőben folytatódik, a folyamatosan villogó lámpák kereszttüzéből némi áramszüneten át ugyanis ide jutnak a főhőseink. A doktor köddé válik, majd súlyos száz méterekkel arrébb materializálódik ismét, és váltig állítja, hogy ő legyőzhetetlen. A mi Maddie-nk azonban kifog rajta. Saját fegyverét fordítja Burke ellen, ezzel felszabadítva a fogságba ejtett szenvedő lelkeket, akiknek fizikai testét Burke kínozta halálra.

Teljes a happy end, a doktor kimúlt, az elmegyógyintézetben 50 éve raboskodó kamaszok kék csillámlényekként lebegnek az ég felé, Maddie és Holt pedig kézenfogva sétálnak a napfényben. Hogy a férfiak se unják halálra magukat, Sarah Roemer megvillantja a teljes testét, hosszú perceken keresztül zuhanyzik, majd a vízzel megtelő zuhanyfülkében mindent megtesz azért, hogy csak előnyös szögből látszódjon, miközben vergődik. Igazán profi eyecandy. A másik két lány külsejére se lehet panasz, és a három fiúból kettő is igazán finom falat. A harmadik srácot pedig a sorozataddictok a Született Feleségekből ismerhetik, 52 epizódon keresztül játszotta Zach Young-ot. Az ő játékára itt sincs különösebb panasz, ahogy a sorozatban sem volt. A változatosság kedvéért ismét egy igazán freaky fiút formál meg. Úgy tűnik ez áll jól neki.

A leírtakból egyértelmű, hogy nem épp egy kiemelkedő alkotásról van szó, mégis megtekintésre érdemesnek tartom. Kliséi, amatőrsége, és tipikussága ellenére is érdekes, hogyan mossák egybe a srácok múltját, és a jelent. Klassz ötlet volt.

2/10

A grófnő 2008

Rengeteg filmrendezőt és szépírót ihletett a 17. században él titokzatos özvegy nemesasszony Báthory Erzsébet grófnő története. A csejtei úrnőé aki férje halála után a nádor házassági ajánlatát visszautasítva kemény kézzel uralkodott a csejtie vár környékén. Valószínűleg ennek köszönhetően alakult ki a néphit hogy 600 szüzet mészárolt le, hogy a vérükben megfürödhessen ezzel megőrizve fiatalságát. így nyerhette el a félelmetes neveket : Vámpírkirálynő, Vérgrófnő. A Julie Delpy rendezte film Báthory grófnő kétségbeesett küzdelmét állítja középpontba, amellyel megpróbálja visszaszerezni fiatal szerelmét Thurzó Istvánt, és felvenni a harcot az öregedéssel és saját démonaival. István apja, a nagyhatalmú Thurzó György mindent megtesz, hogy megakadályozza a szerelmesek boldogulását, a grófnőt lassan az őrületbe kergetve. A film valós történelmi eseményeket dolgoz fel, a vitatott személyiségű és legendák övezte Báthory Erzsébet grófnő életét.

A botrányosan rossz Báthory után mindenképpen szerettem volna írni erről a filmről is. A tényekről, és a mítoszról, ami körüllengi az alakját. Ami biztos, vagy legalábbis javarészt annak tűnik, az bizony igen kevés adat. Báthory Erzsébet (1560-1614) - akinek nagybátyja, Báthory István erdélyi fejedelem majd lengyel király lett - és a török elleni harcokban kegyetlensége és bátorsága okán "Fekete Bégként" elhíresült Nádasdy Ferenc 1575-ben házasodtak össze, s (öt gyerek után) 1604-ben az asszony megözvegyült.

Minden más valóban csak szóbeszéd, legenda, koholmány lenne? Ha semmi sem valós, amivel a grófnőt vádolták, akkor mi oka lehetett Thurzó-nak arra, amit tett? Báthory Erzsébetet 1610. december 29-én tartóztatta le Thurzó György nádor. Valóban az Erzsébet körül keringő pletykák miatt? Elég ennyi, hogy élete végéig fogságban tartsanak egy valójában ártatlan asszonyt? Szerepet játszott a nádor döntésében az, hogy a Báthory család rokonságba került a Zrínyi családdal, sőt magával a nádorral is? Talán sosem tudjuk meg biztosan. Ami azonban tény, az a vád, mely szerint a csejtei kastély udvarában több lány holttestét találták eltemetve. A lányokon súlyos sérülések nyomai voltak láthatóak. (Hogy valóban találtak-e ilyen testeket, vagy csapdába csalták a visszavonultan élő asszonyt, ezt a mai napig homály fedi. Kínvallatás hatására azonban szolgálói és komornái beismerő vallomást tettek. Sorsuk a lefejezés lett egy héttel később, testüket máglyán elégették. Nádasdy özvegyét élete végéig a csejtei várban tartották fogva (hogy befalazva-e, vagy csak a toronyba zárva, ez szintén kérdéses). Perre és ítéletre nem került sor. Erzsébet itt halt meg elborult elmével 1614. augusztus 21-én.

Erzsébet rossz időben volt rossz helyen, és olyan ellenségeket szerzett magának, akikkel szemben kevés volt a hatalma. Vélt vagy valós bűnei alapján koncepciós per áldozata lett, tárgyalás és ítélet nélkül szabtak ki rá büntetést. Nem ölték meg, nem akartak bonyolult örökösödési procedúrát, egyszerűen arrébb lökték. Érdemes elgondolkozni kire, kikre is jellemző ez a módszer? Tán csak nem a Habsburg-házra? Hiszen folyamatosan anyagi gondjaik voltak, a fényűzést és az úri villongások költségeit alig tudta kigazdálkodni a kamara. Csodával határos volt, hogy érte őket utol a fenyegető államcsőd. Szinte egyértelmű, hogy az első adandó alkalommal lecsaptak, és próbáltak némi vagyont szerezni.

Ennyi a történelmi vonatkozás. Azt hiszem sejthető, hogy szimpatikusabb számomra ez a film, mint a Báthory, különben nem írnék róla oldalakat. Azért teszem, mert érdemes. Persze ennek a filmnek is vannak hibái, nem is kevés, elsőként az, hogy még kevesebb valós történelmi adatot, és valósághűen ábrázolt karaktert tartalmaz, mint a szlovák filmes próbálkozás. Második hibaként azt említeném, hogy ez a film Julie Delphy-ről szól, nem Erzsébet grófnőről. A cím- és főszerepen túl a francia színésznő maga vállalta a forgatókönyvírás, a rendezés és a zeneszerzés (no meg a társ-produceri munka) feladatát. Hiányoltam az akciójeleneteket is, nem tudom, hogy Delphy tervei vagy a költségvetés miatt maradtak el.

A történetben nem a kegyetlen asszonyt látom, hanem a középkorú és önmagával és az öregedéssel harcoló elkeseredett nőt. Szerelmes, és fiatal akar maradni. Gazdag, és meg akarja tartani a pozícióját. De nincs benne elég tűz, elég vágy, elég lobogás. Álmos, és bágyatag, mint Julie Delphy maga, főként Daniel Brühl hamvas fiatalsága mellett. Borzasztóan öregnek, és kopottnak hat, a megtört fényű egykor gyönyörű nő, ahogy küszködik az ifjú Thurzó figyelmének felkeltéséért, megtartásáért. Korábbi csodálatosságának csak halvány visszfényét láthatja a tükörben, ez az, amibe képtelen beletörődni. Ez a motiváció.

Nem is történelmi filmet látunk, hanem drámát, csordultig töltve szerelemmel. Miért tartom mégis jobbnak, mint a Báthory címen futó alkotást? Mert röhejes hibái ellenére (a stáblistán Nádasdy Ferencet „Nadasky” néven tüntetik fel, Thurzó Györgyöt módszeresen „Giorgi”-nak”, Báthoryt „Erzébet”-nek ejtik, és a fő intrikusok egyike a Dominic Vizakna névre hallgat) mégis tanulsággal szolgál a 21. század minden szépséget és fiatalságot hajhászó lányának. A plasztiktündéreknek már nincs szükségük szüze vérére, ahhoz, hogy -majdnem- örökké fiatalok maradjanak, elég ha pénzük van. A grófnő innentől kezdve tanmese jóról és rosszról, és megpróbálja felnyitni a szemünket. Csak rajtunk múlik, sikerül-e neki.

7/10

H2O - The movie

Aki azt hiszi, hogy a sorozattól teljesen különálló filmről van szó, egyedi történettel, az nagyon meg fog lepődni. Ez a h2o mozi nem más, mint az első pár rész (nagyjából az évad fele) összegyúrva, főcímek és megszakítások nélkül, a zavaró tényezők kiiktatásával másfél órára szűkítve. Alig találkozunk benne Miriam-mel, teljesen kivágták Ms. Chatham-et, amit személy szerint én nem bánok, mert az idős hölgy módfelett irritáló szereplő volt (még akkor is, ha egyike volt az eredeti sellőknek). Mellékszálak nélkül csak a lányok legizgalmasabb korai kalandjainak esszenciáját élvezhetjük végig. Nem látható Emma családja, nincsenek komoly összetűzések Cleo és a húga között, ettől kicsit szirupossá, és túl könnyűvé válik az egész. Tündérmese marad, ami bármely csatornán, bármely idősávban leadható.

A feldolgozott részek: "Metamorphosis" - átváltozás, "Pool Party" - medencés buli, "Catch of the Day"- a nagy fogás, "Party Girls" - a pizsibuli, "Lovesick" - szerelmi bánat, "The Denman Affair" - a tudomány ára| és a "The Siren Effect" - a szirén éneke.

Nem ez volt az egyetlen próbálkozás, hogy a 20 perces szeletekre szabdalt történetet összefésüljék, egységesebbé tegyék, de kizárólag ebben a filmben játszottak a jelenetek sorrendjével, és magával a történettel. Az USA-ban a Metamorphosis és a Pool Party részeket egyben adták le, 60 percben, de semmit nem vágtak ki belőle. Változatlanul maradt a két rész. Majd az évad végén a Dr. Danger és az A twist in the tail című részeket szintén összevonták, és egy órás tévéfilmként adták le a finálét Exposed címmel.

A második évadban az amerikaiak nem tartottak szükségesnek ilyen változtatásokat, azonban a Jetix csatorna megpróbálkozott a dologgal, és a The Gracie Code part 1 - part 2, valamint az And then there were four részeket vonták össze, és adták le 70 perces tévéfilmként. Szintén változtatás nélkül hagyva meg az eredeti epizódokat. Közép- és Kelet-Európában vetítették le And There were four címen. Itthon szerintem ilyen formában nem volt látható.

H2O - 3. évad

A legkiforrottabb, legjobban sikerült évad szerintem.

Kim egy undorító szörnyeteggé fejlődött, gonosz kishúgból elviselhetetlen taknyossá nőtt, majdnem minden részben fel tudnám pofozni.

Bella megjelenése üdítőleg hatott a sztorira, bár az ügyetlenkedésük Will-el néhol inkább röhejes, mint szánni való. Ettől függetlenül mint új arc, új hang, igazi vérfrissítés.

Cleo élettel telibb lett, Emma uralmának megszűnte után végre kinyílt, képessé vált önálló döntéseket hozni. Lewis távolléte is csak jót tett neki, végre elkezdett gondolkozni.

Rikki továbbra is kilóg kicsit a lányok közül, még mindig magányos farkas, és még mindig ő a legvadabb. Érdekes, hogy Zane és ő ismét elveszítik egymást. Pedig annyira hasonlítanak.

A legjobb újítás, ami csak jöhetett, hogy végre nem az alap erőikkel oldják meg a problémáikat. Nem csak arról szólnak az egyes epizódok, hogy valaki fagyaszt, valaki vizet mozgat, valaki tüzet gyújt. Felnőttebb, profibb, összetettebb az egész. Van fő szál (a vízi szörny), ami végigvonul az egész évadon (bár egy halványabb fonál már a 2. évadban is megjelent Charlotte személyében), itt azonban több az izgalom, és több az akció. Több a szárazföldi jelenet is.

Will kisfiús bája, és ártatlansága viccesen hat Zane rafináltsága mellett, kidolgozott felsőteste viszont kárpótol mindenkit az esetlenségéért.

Ha van ember, aki jobban rühellek Kim-nél a szériában, az Sophie, Will nővére, de őt annyira utálom, hogy írni se vagyok hajlandó róla.

A nyilvánvaló bakik ellenére ezt az évadot szerettem a legjobban. Ha véletlenül lenne 4., akkor bizony nagyon magasra tették a mércét. Kíváncsian várom megugorják-e.

H2O első évad 5/10
H2O második évad 7/10
H2O harmadik évad 9.5/10