Ha egy mondatban kellene összefoglalnom mit érzek a Twilight saga 3. filmjével kapcsolatban, akkor azt mondanám harmadszor is vaktöltény durrant a moziban, nagyot szólt (hála a folyamatos hype-nak) volt egy kis füstje (köszönhetően a nedves bugyival/szemekkel visongó tinilányoknak), de vér most se volt. Élet se sok.
Robert Pattinson már tizedét se hozza annak az Edwardnak, aki C. Hardwicke óvó kezei alatt formálódott, nincs benne annyi félelem, annyi elfojtás, annyi harag, se annyi szenvedély. Még mindig jól játszik, szépen néz szerelmesen, de semmi különlegeset nem mutat. Nem látom azt a halhatatlan szerelmet, és azt a mindent elemésztő szenvedélyt, ami a könyvekben Bellához köti, nem látom a viselkedéséből, hogy képes lenni meghalni a lányért, vagy a lány helyett. Nem látok semmit. Egy fiatal felnőtt párocska ölelkezését látom, amiben a szerencsétlen fiú szembesülve azzal, hogy a korábban ajnározott és dédelgetett kedvese mekkora ribanc, visszavonulót fúj a szerelem terén. A második és a harmadik film legnagyobb hibájaként azt tudnám felhozni (sok más hiba mellett persze), hogy nem szedték ki Robert igencsak dús szemöldökét. Így az első film fiatal, édes, éteri angyalarcú vámpírja egy igencsak súlyos barkóval még keményebbé formált vonások terhét cipelő bozontos matrózzá lépett elő, akiről már részegen se lehet elhinni, hogy örök, romlatlan szépség. Főleg, hogy a filmben jelenetről jelenetre rondább.
Stewart... Stewart-ról semmi jót nem tudok mondani, mint ahogy korábban sem sikerült. Ha lehet (márpedig ezek szerint lehet) az első film óta csak redukálódott a színészi eszköztára (nem is volt neki olyan). A hajturkálásból, ziháló lélegzésből, a kérlek-edvárd-szexelj-velem tekintetből, valamint az ajakharapdálásból csak a tátott szájat tartotta meg, és fokozva a fokozhatatlant döbbenetesen rosszul játszik. Végig olyan arcot vág, mint aki szarba harapott, és most nem akarja ráhúzni az ajkait a fogára. Semmi nem érezhető abból, hogy ő bármelyik fiúhoz kötődne, pedig elvileg a "2 szerelme" harcol előtte az ő kegyeiért. Nem látni a kialakult barátságot Jacobbal, nem látni a szerelmet. Nem látni a szenvedélyt. Egy kiélt, de még mindig szexéhes nő tekintetével meredten bámul, és mérhetetlenül ostoba arccal létezik ott a történet középpontjában. A könyvvel ellentétben Bella itt semerre se mozdítja az eseményeket, mintha nem lenne önálló akarata, csak egy idióta marionettbábuként funkcionálna, akit akkor és az ránt magával, amikor és aki csak akarja. Nem tudom mennyiben a forgatókönyv hibája, és mennyiben Kristené, de az tény, hogy az a lány egyszerűen nincs jelen. Nincs ott. Ha tanácsolhatnék valamit a Summit-nek, azt mondanám sürgősen forgassa le a negyedik filmet, mert ez a szakadt szerencsétlen egyre jobban öregszik, és egyre kiéltebb lesz. Semmi nincs már benne a Twilight 17 éves hamvas ártatlanságából. Pattinson öregedése is ijesztő, de mégsem annyira feltűnő, mint Stewart tekintetének változása, arcvonásainak keményedése, és a szeme alatti karikák sötétedése.
Úgy tűnik Taylor Lautner továbbra is szintetikus szerekkel puffasztja magát, nagyon másnak nem lehet betudni a vasbeton átharapására is alkalmas állkapocs megjelenését a régi álla helyén. Igazi húsrágó-hídverő arcizmok és elég korlátozott mimika jellemzi a fiatalembert, és bár határozottan jobban néz ki rövid hajjal, a vakító fehérre polírozott fogsorát is otthon hagyhatta volna, az első rész idióta parókájával együtt. Lautner nehézkesen, és kevés kifejezőerővel játszik, bár a szóban forgó részre sokat javult, Kristen tehetségtelensége mellett pedig már majdhogynem tündököl. Pozitívumként írhatjuk fel a neve mellé, hogy magától értetődő magabiztossággal viselkedik a kamerák kereszttüzében. Hihetetlenül profin nyilatkozik, ahogy a szakma elvárja, remekül kezeli a nyilvánosságot. Közvetlen, illedelmes, tisztelettudó, gyakran tréfálkozik, még gyakrabban mosolyog, és minden alkotót, akivel valaha dolga volt, vagy dolga lehet "zseninek" vagy "briliánsnak" titulál, ahogy azt ilyen fiatalon és ennyire az út elején illik is. Az már csak hab a tortán, hogy minden múltbeli és jövőbeli projektjéről hatalmas lelkesedéssel beszél. Tehetséges vagy sem, nagy jövő vár rá a filmiparban, ideje megbarátkoznunk ezzel.
Az előzetesek és a szöveges beharangozók alapján azt vártam volna, hogy a mellékszereplők végre nagyobb teret kapnak, és végre kibontakozhat Anna Kendrick (aki zseniális színésznő) valamint Jackson Rathbone, akinek Johnny Deppre emlékeztető vonásai és rosszfiús szexepilje még a legvadabbul utálkozó antitvájlájtert is képest meggyőzni arról, hogy ez a film igenis nézhető. Sajnos nem így történt. Az igazi tehetségeket ismét a hátsó sorokba rejtették, és nyúlfarknyi monológok, valamint túl rövid, összefüggéstelen visszaemlékezések között kénytelenek lavírozni, és megcsillogtatni magukból valamit. Nem meglepő, hogy nem sikerül.
Abszolút imádom Peter Facinelli-t, ebből a részből sajnos szinte nem is emlékszem rá. Elhanyagolták, elnagyolták. És bár Ashley és Jackson kaptak egy bájos közös jelenetet, mégis hiányoltam őket is a történetből. Ez is hiba, újabb mínusz pont tehát a Napfogyatkozásnak.
Már az eddig felsorolt dolgok alapján is sejthető, hogy ismét egy majdhogynem nézhetetlen, szaggatott, itt-ott a végletekig leegyszerűsített tákolmányt kaptunk, de az utolsó pofont, ami ezt a filmet tragikusan rosszá teszi, önmagának adta a Summit.
Rachelle Lefevre recast.... Bryce Brünhilda Dallas Howard tehénkedett bele a légies, rugalmas, macskaszerű kanadai vörös bőrébe, és próbált bosszúálló vámpírlányt játszani. Próbált. Bár ne próbálta volna. Faarcú, nőietlen mozgású, szánalmas sebzett őzzé változtatta a dühtől forrongó Victoriát, mindent kiölt a karakterből, amit az örök sorozatszínész, Rachelle beletett. Minden szexualitást, minden erőt, minden dinamizmust. A halálos ellenségek már a saga első részében sem voltak túl rémisztőek, de Bryce-nak köszönhetően ez a szál önmaga paródiájává vált. Az első részben James rongybabaként hullott tűzre, a második részben nem láttuk Laurent halálát (talán jobb is), itt pedig a szánalmasság csúcsaként Victoria mint egy Zsolnay porcelán, úgy hullott alá, némi porral meghintve a műhavat.
A hangulatos első rész után (aminek nagyon okosan kicsit átírták a forgatókönyvét, és nem követték szóról szóra a regényt) egy istentelenül gyatra második rész következett, annál nincs lejjebb, se a történetet, se a rendezést, se a színvilágot tekintve, végre itt a felszállóág... Érdemes volt David Slade keze alá adni ezt a filmet, ő legalább látott már korábban közelről vámpírfilmet, sőt, mi több. Rendezett is egyet. Arról a filmről is sokat lehet vitatkozni, hogy jó vagy nem... Nem tisztem most megítélni, megtettem korábban. Egy biztos, látványvilágát tekintve az a 30 nap éjszaka pontosan olyan, amilyennek egy vámpírfilmet várunk. Sötét. Komor. Hideg. Beléd fagy a félelem is, nem csak a vér, ha nézed. A rendező itt is valami hasonló koncepciót akart megvalósítani, ez látható, hiszen szépen használta a hideg szűrőt, bőséggel szórta a műhegyre a műhavat, a vezénylete alatt majdnem hitelesnek tűnik például a műfa kidöntése, amelyen a korábban már említett vörös tehén kapaszkodik... Mégis kevés volt. Ekkora volumenű történetet változtatások és szükségszerű lefaragások nélkül nem lehet vászonra vinni 2 órában. Át kell írni. Forgatókönyvvé kell változtatni. Ezt Melissa Rosenberg nem tette meg. Nem lehet tudni, hogy az elvakult rajongók miatt-e, vagy szimplán lustaságból, de ebből a moziból nem lett kerek egész. Csodásan fényképezett, hihetetlenül látványos puzzle maradt, pocsék vágásokkal, és rengeteg félreértéssel.
Az egymás után tuszkolt jeleneteknek, és a rüfke Stewart-nak köszönhetően Bella a filmben egy ribanc, aki abszolút nem vívódik a két szerelme között, inkább csak azzal törődik, hogy vajon annyi minden után, amit láttak a másiktól, futnak-e még mindketten utána. Szexért könyörög Edwardnak, majd élvezi a napfényt Jacob nyelvével a szájában. Az átkötés szinte teljesen elveszett. Rosalie tragédiája másfél percben szinte teljesen felesleges intermezzo, a kifejtésre úgysincs idő, látványos bosszújelenetre szintén nincs, a személyiségének megértéséhez a múlt felvillantása kevés. Jasper emlékei szintén csökevényesek, kicsit olyan érzésem van, mintha minden egyes szál amputáltan került volna a filmbe, eredetileg ezeknek a jeleneteknek biztosan volt kezdete és vége, csak szorította őket az idő, és meg kellett vágni. Kár volt.
Voltak alapvető hibák, és most nem a pocsék CGI farkasokról beszélek, amik súlytalanul lebegnek a tervezőprogram háttere előtt, hanem olyan blődségekről, mint pl Jasper újraballagtatása... A Hale-ikrek közül tán ő a hülyébbik? Megbukott, hogy Alice társaságában még egyszer át kellett rágnia magát az utolsó évén? (Ha már itt tartunk ez például a Midnight Sun kapcsán is hiba, ahol Edward és Emett közös matematika órán vesznek részt, úgy, hogy Emmett másik évfolyamba jár). Esme új hajszíne, ami szinte felismerhetetlenné tette szintén óriási baki, ahogy az irreálisan nagy és ronda kontaktlencsék is. Erről már írtam bővebben a Vampires Suck kapcsán. A csillogás... Az a bizonyos gyémántos csillogás. Biztos komoly munka megoldani, és sok dologra oda kell figyelni hozzá, de ennél lehettek volna alaposabbak is. Több olyan jelenet is van, amikor napon vannak a vámpírszereplők, és nem csillognak. A legcsekélyebb mértékben sem. Számomra zavaró volt ez is.
Két hatalmas pluszpontot viszont jóvá kell írnom, mert két frenetikusan jó színész elérte a játékával... Egyikük Billy Burke, aki olyan természetességgel játssza a mókás, szótlan Charlie Swan-t, hogy néha hosszú pillanatokra eladnám a lelkem azért, ha ő lenne az apám, azzal a nagy puskával. A másikuk a mindig rideg Dakota Fanning. A jeges pillantása, és a méltóságteljes tartása láttán fenyegetettnek tudom érezni magam. Ezért külön dicséret jár.
Van azonban még egy tényező, ami levon az összpontszámból, a tökéletesen felesleges mellékszereplők idegölő túlhangsúlyozása... Riley-nak értelmetlen volt ennyi teret hagyni, Bree-nek pedig méginkább... Ők sem sokban mozdítják előre a fő szálat, elég lett volna pár kocka mindegyikőjükre. Vagy ha már ennyire újítani akartak, akkor logikusan végiggondolva elég lett volna a Riley-ra szánt idő felét hagyni Bree-nek, mert amíg Riley tevékenyen részt vett az akcióban, Bree nem csinált semmit. Csak volt. Értékes percek vesztek el a filmből a sipákolásával, amiknek a helyére be lehetett volna szuszakolni egy-két átkötő jelenetet két fontosabb esemény közé.
A filmet igazából enyhe öngúny is jellemzi, David Slade úgy látszik érezte, hogy legalább egyszer ki kell nevetniük magukat... Egyszer félóránként, mert ez egy katasztrófa ami itt történik... Ezért a felismerésért még 1 pontot írok jóvá.
Az értékből sokat von le, hogy egy pörgős, romantikus akció-fantasy helyett a hogyan NE veszítsük el a szüzességünket egy vámpírral (főleg ne házasság előtt) c. oktatókazettát adják 2 órán keresztül, de az igazán zavaró mégis az, hogy mint ezt már korábban említettem, ezt is olyan unottan teszik, hogy az ember szeretne felkiáltani: most már valaki b**** meg ezt a lányt, és menjünk tovább, mert itt alszom el! Persze nem lenne igazi tvájlájt, ha bárkit is megb**nának, nem lenne szeplőtlen a szerelem, és szeplőtlen a maflás is, amit Bella ken le Jacob-nak a kierőszakolt csók után.
A film megtekintése után unottan, morcosan, azonban Jacob elejtett gondolata alapján egy a későbbiekben bekövetkező jó kis gruppen reményével bújhatunk ágyba („Bella, te képes vagy arra, hogy egyszerre kettőt is szeress.” ), és talán reménykedhetünk abban, is hogy a Breaking Dawn első részében ezt a fehérmájú kis libát végre megd**ja valaki (a férje), és jóféle ellenségeskedés is kibontakozik majd a sátorban olyan békésen egymásra találó eldurranás határán álló riválisok között.
Twilight - Alkonyat 6/10
Twilight - Újhold 1/10
Twilight - Napfogyatkozás 4.5/10
Robert Pattinson már tizedét se hozza annak az Edwardnak, aki C. Hardwicke óvó kezei alatt formálódott, nincs benne annyi félelem, annyi elfojtás, annyi harag, se annyi szenvedély. Még mindig jól játszik, szépen néz szerelmesen, de semmi különlegeset nem mutat. Nem látom azt a halhatatlan szerelmet, és azt a mindent elemésztő szenvedélyt, ami a könyvekben Bellához köti, nem látom a viselkedéséből, hogy képes lenni meghalni a lányért, vagy a lány helyett. Nem látok semmit. Egy fiatal felnőtt párocska ölelkezését látom, amiben a szerencsétlen fiú szembesülve azzal, hogy a korábban ajnározott és dédelgetett kedvese mekkora ribanc, visszavonulót fúj a szerelem terén. A második és a harmadik film legnagyobb hibájaként azt tudnám felhozni (sok más hiba mellett persze), hogy nem szedték ki Robert igencsak dús szemöldökét. Így az első film fiatal, édes, éteri angyalarcú vámpírja egy igencsak súlyos barkóval még keményebbé formált vonások terhét cipelő bozontos matrózzá lépett elő, akiről már részegen se lehet elhinni, hogy örök, romlatlan szépség. Főleg, hogy a filmben jelenetről jelenetre rondább.
Stewart... Stewart-ról semmi jót nem tudok mondani, mint ahogy korábban sem sikerült. Ha lehet (márpedig ezek szerint lehet) az első film óta csak redukálódott a színészi eszköztára (nem is volt neki olyan). A hajturkálásból, ziháló lélegzésből, a kérlek-edvárd-szexelj-velem tekintetből, valamint az ajakharapdálásból csak a tátott szájat tartotta meg, és fokozva a fokozhatatlant döbbenetesen rosszul játszik. Végig olyan arcot vág, mint aki szarba harapott, és most nem akarja ráhúzni az ajkait a fogára. Semmi nem érezhető abból, hogy ő bármelyik fiúhoz kötődne, pedig elvileg a "2 szerelme" harcol előtte az ő kegyeiért. Nem látni a kialakult barátságot Jacobbal, nem látni a szerelmet. Nem látni a szenvedélyt. Egy kiélt, de még mindig szexéhes nő tekintetével meredten bámul, és mérhetetlenül ostoba arccal létezik ott a történet középpontjában. A könyvvel ellentétben Bella itt semerre se mozdítja az eseményeket, mintha nem lenne önálló akarata, csak egy idióta marionettbábuként funkcionálna, akit akkor és az ránt magával, amikor és aki csak akarja. Nem tudom mennyiben a forgatókönyv hibája, és mennyiben Kristené, de az tény, hogy az a lány egyszerűen nincs jelen. Nincs ott. Ha tanácsolhatnék valamit a Summit-nek, azt mondanám sürgősen forgassa le a negyedik filmet, mert ez a szakadt szerencsétlen egyre jobban öregszik, és egyre kiéltebb lesz. Semmi nincs már benne a Twilight 17 éves hamvas ártatlanságából. Pattinson öregedése is ijesztő, de mégsem annyira feltűnő, mint Stewart tekintetének változása, arcvonásainak keményedése, és a szeme alatti karikák sötétedése.
Úgy tűnik Taylor Lautner továbbra is szintetikus szerekkel puffasztja magát, nagyon másnak nem lehet betudni a vasbeton átharapására is alkalmas állkapocs megjelenését a régi álla helyén. Igazi húsrágó-hídverő arcizmok és elég korlátozott mimika jellemzi a fiatalembert, és bár határozottan jobban néz ki rövid hajjal, a vakító fehérre polírozott fogsorát is otthon hagyhatta volna, az első rész idióta parókájával együtt. Lautner nehézkesen, és kevés kifejezőerővel játszik, bár a szóban forgó részre sokat javult, Kristen tehetségtelensége mellett pedig már majdhogynem tündököl. Pozitívumként írhatjuk fel a neve mellé, hogy magától értetődő magabiztossággal viselkedik a kamerák kereszttüzében. Hihetetlenül profin nyilatkozik, ahogy a szakma elvárja, remekül kezeli a nyilvánosságot. Közvetlen, illedelmes, tisztelettudó, gyakran tréfálkozik, még gyakrabban mosolyog, és minden alkotót, akivel valaha dolga volt, vagy dolga lehet "zseninek" vagy "briliánsnak" titulál, ahogy azt ilyen fiatalon és ennyire az út elején illik is. Az már csak hab a tortán, hogy minden múltbeli és jövőbeli projektjéről hatalmas lelkesedéssel beszél. Tehetséges vagy sem, nagy jövő vár rá a filmiparban, ideje megbarátkoznunk ezzel.
Az előzetesek és a szöveges beharangozók alapján azt vártam volna, hogy a mellékszereplők végre nagyobb teret kapnak, és végre kibontakozhat Anna Kendrick (aki zseniális színésznő) valamint Jackson Rathbone, akinek Johnny Deppre emlékeztető vonásai és rosszfiús szexepilje még a legvadabbul utálkozó antitvájlájtert is képest meggyőzni arról, hogy ez a film igenis nézhető. Sajnos nem így történt. Az igazi tehetségeket ismét a hátsó sorokba rejtették, és nyúlfarknyi monológok, valamint túl rövid, összefüggéstelen visszaemlékezések között kénytelenek lavírozni, és megcsillogtatni magukból valamit. Nem meglepő, hogy nem sikerül.
Abszolút imádom Peter Facinelli-t, ebből a részből sajnos szinte nem is emlékszem rá. Elhanyagolták, elnagyolták. És bár Ashley és Jackson kaptak egy bájos közös jelenetet, mégis hiányoltam őket is a történetből. Ez is hiba, újabb mínusz pont tehát a Napfogyatkozásnak.
Már az eddig felsorolt dolgok alapján is sejthető, hogy ismét egy majdhogynem nézhetetlen, szaggatott, itt-ott a végletekig leegyszerűsített tákolmányt kaptunk, de az utolsó pofont, ami ezt a filmet tragikusan rosszá teszi, önmagának adta a Summit.
Rachelle Lefevre recast.... Bryce Brünhilda Dallas Howard tehénkedett bele a légies, rugalmas, macskaszerű kanadai vörös bőrébe, és próbált bosszúálló vámpírlányt játszani. Próbált. Bár ne próbálta volna. Faarcú, nőietlen mozgású, szánalmas sebzett őzzé változtatta a dühtől forrongó Victoriát, mindent kiölt a karakterből, amit az örök sorozatszínész, Rachelle beletett. Minden szexualitást, minden erőt, minden dinamizmust. A halálos ellenségek már a saga első részében sem voltak túl rémisztőek, de Bryce-nak köszönhetően ez a szál önmaga paródiájává vált. Az első részben James rongybabaként hullott tűzre, a második részben nem láttuk Laurent halálát (talán jobb is), itt pedig a szánalmasság csúcsaként Victoria mint egy Zsolnay porcelán, úgy hullott alá, némi porral meghintve a műhavat.
A hangulatos első rész után (aminek nagyon okosan kicsit átírták a forgatókönyvét, és nem követték szóról szóra a regényt) egy istentelenül gyatra második rész következett, annál nincs lejjebb, se a történetet, se a rendezést, se a színvilágot tekintve, végre itt a felszállóág... Érdemes volt David Slade keze alá adni ezt a filmet, ő legalább látott már korábban közelről vámpírfilmet, sőt, mi több. Rendezett is egyet. Arról a filmről is sokat lehet vitatkozni, hogy jó vagy nem... Nem tisztem most megítélni, megtettem korábban. Egy biztos, látványvilágát tekintve az a 30 nap éjszaka pontosan olyan, amilyennek egy vámpírfilmet várunk. Sötét. Komor. Hideg. Beléd fagy a félelem is, nem csak a vér, ha nézed. A rendező itt is valami hasonló koncepciót akart megvalósítani, ez látható, hiszen szépen használta a hideg szűrőt, bőséggel szórta a műhegyre a műhavat, a vezénylete alatt majdnem hitelesnek tűnik például a műfa kidöntése, amelyen a korábban már említett vörös tehén kapaszkodik... Mégis kevés volt. Ekkora volumenű történetet változtatások és szükségszerű lefaragások nélkül nem lehet vászonra vinni 2 órában. Át kell írni. Forgatókönyvvé kell változtatni. Ezt Melissa Rosenberg nem tette meg. Nem lehet tudni, hogy az elvakult rajongók miatt-e, vagy szimplán lustaságból, de ebből a moziból nem lett kerek egész. Csodásan fényképezett, hihetetlenül látványos puzzle maradt, pocsék vágásokkal, és rengeteg félreértéssel.
Az egymás után tuszkolt jeleneteknek, és a rüfke Stewart-nak köszönhetően Bella a filmben egy ribanc, aki abszolút nem vívódik a két szerelme között, inkább csak azzal törődik, hogy vajon annyi minden után, amit láttak a másiktól, futnak-e még mindketten utána. Szexért könyörög Edwardnak, majd élvezi a napfényt Jacob nyelvével a szájában. Az átkötés szinte teljesen elveszett. Rosalie tragédiája másfél percben szinte teljesen felesleges intermezzo, a kifejtésre úgysincs idő, látványos bosszújelenetre szintén nincs, a személyiségének megértéséhez a múlt felvillantása kevés. Jasper emlékei szintén csökevényesek, kicsit olyan érzésem van, mintha minden egyes szál amputáltan került volna a filmbe, eredetileg ezeknek a jeleneteknek biztosan volt kezdete és vége, csak szorította őket az idő, és meg kellett vágni. Kár volt.
Voltak alapvető hibák, és most nem a pocsék CGI farkasokról beszélek, amik súlytalanul lebegnek a tervezőprogram háttere előtt, hanem olyan blődségekről, mint pl Jasper újraballagtatása... A Hale-ikrek közül tán ő a hülyébbik? Megbukott, hogy Alice társaságában még egyszer át kellett rágnia magát az utolsó évén? (Ha már itt tartunk ez például a Midnight Sun kapcsán is hiba, ahol Edward és Emett közös matematika órán vesznek részt, úgy, hogy Emmett másik évfolyamba jár). Esme új hajszíne, ami szinte felismerhetetlenné tette szintén óriási baki, ahogy az irreálisan nagy és ronda kontaktlencsék is. Erről már írtam bővebben a Vampires Suck kapcsán. A csillogás... Az a bizonyos gyémántos csillogás. Biztos komoly munka megoldani, és sok dologra oda kell figyelni hozzá, de ennél lehettek volna alaposabbak is. Több olyan jelenet is van, amikor napon vannak a vámpírszereplők, és nem csillognak. A legcsekélyebb mértékben sem. Számomra zavaró volt ez is.
Két hatalmas pluszpontot viszont jóvá kell írnom, mert két frenetikusan jó színész elérte a játékával... Egyikük Billy Burke, aki olyan természetességgel játssza a mókás, szótlan Charlie Swan-t, hogy néha hosszú pillanatokra eladnám a lelkem azért, ha ő lenne az apám, azzal a nagy puskával. A másikuk a mindig rideg Dakota Fanning. A jeges pillantása, és a méltóságteljes tartása láttán fenyegetettnek tudom érezni magam. Ezért külön dicséret jár.
Van azonban még egy tényező, ami levon az összpontszámból, a tökéletesen felesleges mellékszereplők idegölő túlhangsúlyozása... Riley-nak értelmetlen volt ennyi teret hagyni, Bree-nek pedig méginkább... Ők sem sokban mozdítják előre a fő szálat, elég lett volna pár kocka mindegyikőjükre. Vagy ha már ennyire újítani akartak, akkor logikusan végiggondolva elég lett volna a Riley-ra szánt idő felét hagyni Bree-nek, mert amíg Riley tevékenyen részt vett az akcióban, Bree nem csinált semmit. Csak volt. Értékes percek vesztek el a filmből a sipákolásával, amiknek a helyére be lehetett volna szuszakolni egy-két átkötő jelenetet két fontosabb esemény közé.
A filmet igazából enyhe öngúny is jellemzi, David Slade úgy látszik érezte, hogy legalább egyszer ki kell nevetniük magukat... Egyszer félóránként, mert ez egy katasztrófa ami itt történik... Ezért a felismerésért még 1 pontot írok jóvá.
Az értékből sokat von le, hogy egy pörgős, romantikus akció-fantasy helyett a hogyan NE veszítsük el a szüzességünket egy vámpírral (főleg ne házasság előtt) c. oktatókazettát adják 2 órán keresztül, de az igazán zavaró mégis az, hogy mint ezt már korábban említettem, ezt is olyan unottan teszik, hogy az ember szeretne felkiáltani: most már valaki b**** meg ezt a lányt, és menjünk tovább, mert itt alszom el! Persze nem lenne igazi tvájlájt, ha bárkit is megb**nának, nem lenne szeplőtlen a szerelem, és szeplőtlen a maflás is, amit Bella ken le Jacob-nak a kierőszakolt csók után.
A film megtekintése után unottan, morcosan, azonban Jacob elejtett gondolata alapján egy a későbbiekben bekövetkező jó kis gruppen reményével bújhatunk ágyba („Bella, te képes vagy arra, hogy egyszerre kettőt is szeress.” ), és talán reménykedhetünk abban, is hogy a Breaking Dawn első részében ezt a fehérmájú kis libát végre megd**ja valaki (a férje), és jóféle ellenségeskedés is kibontakozik majd a sátorban olyan békésen egymásra találó eldurranás határán álló riválisok között.
Twilight - Alkonyat 6/10
Twilight - Újhold 1/10
Twilight - Napfogyatkozás 4.5/10
4 megjegyzés:
tervezem egy ideje én is az újabb kilométeresre nyúló kritikát - úgy látszik a kissé átírt mondás igaz rá: a twilightról vagy hosszan, vagy semmit -, de most, hogy olvastalak, rá kellett döbbennem, kurvára nem emlékszem belőle semmire! szóval lehet, hogy a szemünk láttára fog összedőlni a világ, és nem fogom véleményezni a legújabb kasszasikert.
akkor nem fog kiderülni, hogy hasonlóan gondolkozol-e mint én? :(((( ó :(
hát, drágám, ha csak erre vagy kíváncsi, akkor megsúgom, hogy az első betűtől az utolsóig egyetértek. félek is, ha nekiállnék, nem tudnék újat mutatni, másolni meg nem akarok. :)
Azért én várom a hosszú értékelést, drágám;) Reménykedem, hogy ráveszed magad egy kis összefoglalóra;)
Megjegyzés küldése