A fiúk bizony nem sírnak. Brandon Teena főleg nem sír. Sosem.
Brandon Teena (1972. december 12. – 1993. december 31.), eredetileg Teena Reane Brandon néven született Lincoln megyében, Nebraska államban. A magát kétnemű személynek valló, nőként született, de férfiként élő, mindenki számára Brandon-ként ismert személy megerőszakolása és megölése az egyik leghírhedtebb, előítéletek motiválta bűncselekménynek számított Amerikában az 1990-es években. Brandon alakját idézi fel Oscar-díjjal jutalmazott, 1999-es film, a A fiúk nem sírnak (Boys don't cry), mely egy dokumentumfilmen, a Brandon Teena Storyn alapult.
Ez a film még azzal együtt is ütős, hogy Hilary Swanket sosem kedveltem, Kimberly Peirce egészen jót rendezett. Kár, hogy kihagyott a filmből egy-két kulcsfontosságú momentumot, pl. a mozgássérült fekete fickót.
1993-ban a férfiéletet élő Brandon egy helyi lánnyal, Lana Tisdellel randevúzgatott. Karácsony napján két ismerősük, John Lotter és Marvin Thomas Nissen felfedezték, hogy Brandon nőként született, s megerőszakolták őt Falls Cityben, Nebraska államban. Brandon jelentette az erőszakot a helyi seriffnek, Charles B. Lauxnak, aki az egyértelmű orvosi látleletek ellenére elutasította az intézkedést. Miután Lotter és Nissen rájött, hogy Brandon a rendőrségen járt, 1993. december 31-én megölték őt, Lisa Lambertet, Brandon szállásadóját, valamint egy barátjukat, egy mozgássérült fekete férfit, Philip DeVine-t.
Valahogy így volt a valós történet. A film kicsit mást mutat. Miss Swank megérdemelten kapott Oscart, kellő érzékenységgel formálta meg Brandon karaterét, a kemény, férfias vonások, amik hiteltelenné teszik a naivák megformálásában, és amik minden gyenge női szerepből kiütik, most csak előnyére voltak.
A film sallangoktól mentes, naturális, néhol azonban tényleg zavaróan hiányos. Chloe Sevigny kicsit vérszegény, sokkal bátrabb is lehetne, a többi szereplővel azonban nincs gondom. Valóban így festhet egy tuskófalva a világ végén, tömve jövőkép nélkül vergődő suttyókkal. Valóban ilyen nehéz lehet az elfogadás, főleg kellő IQ és EQ nélkül.
A neodokumentarista fényképezési stílus sokat dobott az egészen, de még így sem lett makulátlan az egész. Megpróbálta, de nem sikerült. A hiteles színészi játék, és az átélhetőség miatt
8.5/10
Ez a film még azzal együtt is ütős, hogy Hilary Swanket sosem kedveltem, Kimberly Peirce egészen jót rendezett. Kár, hogy kihagyott a filmből egy-két kulcsfontosságú momentumot, pl. a mozgássérült fekete fickót.
1993-ban a férfiéletet élő Brandon egy helyi lánnyal, Lana Tisdellel randevúzgatott. Karácsony napján két ismerősük, John Lotter és Marvin Thomas Nissen felfedezték, hogy Brandon nőként született, s megerőszakolták őt Falls Cityben, Nebraska államban. Brandon jelentette az erőszakot a helyi seriffnek, Charles B. Lauxnak, aki az egyértelmű orvosi látleletek ellenére elutasította az intézkedést. Miután Lotter és Nissen rájött, hogy Brandon a rendőrségen járt, 1993. december 31-én megölték őt, Lisa Lambertet, Brandon szállásadóját, valamint egy barátjukat, egy mozgássérült fekete férfit, Philip DeVine-t.
Valahogy így volt a valós történet. A film kicsit mást mutat. Miss Swank megérdemelten kapott Oscart, kellő érzékenységgel formálta meg Brandon karaterét, a kemény, férfias vonások, amik hiteltelenné teszik a naivák megformálásában, és amik minden gyenge női szerepből kiütik, most csak előnyére voltak.
A film sallangoktól mentes, naturális, néhol azonban tényleg zavaróan hiányos. Chloe Sevigny kicsit vérszegény, sokkal bátrabb is lehetne, a többi szereplővel azonban nincs gondom. Valóban így festhet egy tuskófalva a világ végén, tömve jövőkép nélkül vergődő suttyókkal. Valóban ilyen nehéz lehet az elfogadás, főleg kellő IQ és EQ nélkül.
A neodokumentarista fényképezési stílus sokat dobott az egészen, de még így sem lett makulátlan az egész. Megpróbálta, de nem sikerült. A hiteles színészi játék, és az átélhetőség miatt
8.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése