Három magyar címmel is betámadták ezt a filmet, azt hihették, hogy a Gyilkos a nyomodban majd jobban eladja, mint a Baráti kör. Pedig véleményem szerint sokkal izgalmasabb, és sokkal több titkot rejtene az eredeti cím.
A történet nem nagy durranás, de a csodálatos Julie Benz mindenkit mindenért kárpótol
A négy barátnő egy újabb temetésen találkozik. Egykori osztálytársuk állítólag öngyilkos lett, ám a nőknek feltűnik, hogy milyen sok osztálytársuk halt már meg. Maggie (Julie Benz), Susan (Venus Terzo), Joan (Paula Costain) és Emily (Adrianne Richards) rájönnek, hogy már rájuk is vadásznak. A megoldás kulcsa egy fotó. Szinte mindenki halott, aki szerepel a képen. A kérdés már csak az, ki készítette a fényképet?
A leírás teljesen félrevezető, nem a 4 barátnő kezdi gyanítani a dolgokat, hanem csak Maggie... De egyebekkel nem akarok spoilerezni.
Könnyed esti krimi, szép szerelmi szállal, és mérsékelt izgalommal, melyben ízléses, romantikus egymásra találást élvezhet, aki véletlenül belefut a tévében.
Hosszabban nem érdemes írni róla, annyi újdonságot nem nyújt. Julie-t pedig hiába dicsérném, nem mindenki értene egyet velem. Sajnos. Pedig Julie egy tiszta arcú, csodaszép színésznő, aki egyszerre bájos és természetes, valamint dögös.
Alapvetően tetszett a film, még úgy is, hogy nem estem hanyatt tőle.
7/10
2013. április 28., vasárnap
2013. április 22., hétfő
Segítség, gyereket várok! - Baby on board 2009
A film, ahol kiszerettem Heather Graham-ből. Jerry O'Connell-t pedig az első lámpavasra tudnám felhúzni, a rendezővel együtt.
Az altesti poénok, a végletekig karikírozott szereplők, a semmiről sem szóló történet... Ez a film fenn van a legrosszabb vígjátékok ever toplistán nálam.
Még kritizálni se tudom, annyira gyenge.
Egy rendkívül sikeres házaspár élete fenekestül felfordul, amikor a feleség rádöbben, hogy babát vár. A férj lebukik egy másik nővel, és a házastársak között megkezdődik a háború. A főbb szerepekben olyan színészeket láthat, mint az elbűvölő Heather Graham, a sármos Jerry O'Connell, a Szex és New York Aidanje, John Corbett és a szexi Lara Flynn Boyle.
A 4 körüli imdb átlag indokolatlan.
-10/-10
Az altesti poénok, a végletekig karikírozott szereplők, a semmiről sem szóló történet... Ez a film fenn van a legrosszabb vígjátékok ever toplistán nálam.
Még kritizálni se tudom, annyira gyenge.
Egy rendkívül sikeres házaspár élete fenekestül felfordul, amikor a feleség rádöbben, hogy babát vár. A férj lebukik egy másik nővel, és a házastársak között megkezdődik a háború. A főbb szerepekben olyan színészeket láthat, mint az elbűvölő Heather Graham, a sármos Jerry O'Connell, a Szex és New York Aidanje, John Corbett és a szexi Lara Flynn Boyle.
A 4 körüli imdb átlag indokolatlan.
-10/-10
So undercover 2012
Molly Morris egy fiatal lány, aki a megkeseredett, volt zsaru apja mellett dolgozik, mint magánnyomozó. A kemény és fiús lányt megkeresi az FBI, hogy fedett ügynökként épüljön be egy főiskolai lánykollégiumba, és bújjon egy kifinomult, igényes főiskolás lány bőrébe, hogy megvédje az egykori gengszter lányát. A listán több gyanús személy van, és Molly - akire rátalál a szerelem is - rájön, hogy nem mindenki az, akinek mondja magát, önmagát is beleértve.
Aki azt hiszi, hogy egy újabb "Miley Cyrus-gyöngyszemmel" van dolga (lásd LOL) téved. A film inkább az elviselhetőbb Miley Cyrus-t mutatja meg (lásd még Az utolsó dal), a lány néhol pedig színészi kvalitásokat is villant. Én is meglepődtem.
A történet mintha a Beépített szépségbe oltott Dr. Szöszi (jelen esetben Dr. Vörös) lenne, a Kappa-ház minden sztereotípiát felvonultat, amit egy átlagos európai gondol a lányszövetségekről. Az akció halovány, de Miley tapló kemény csajként és tüncimünci főiskolásként is meglepően hiteles. A szerelmi szál semmilyen, a poénok laposak, egy-két jelenettől eltekintve mehetett volna az egész a Disney csatornán.
Miért néztem meg mégis? Mert a LOL után felüdülés volt színészkedni látni Cyrus-t, mert a LOL után felüdülés volt látni egy pár évvel idősebb és kicsit "normálisabb" generációt. Mert felüdülés volt látni Kelly Osbourne-t.
6.5/10
Bár bevallom röhej, hogy a plázacuncik gyülekezetét már NORMÁLISABB generációnak tekintem...
2013. április 7., vasárnap
Macskarisztokraták - Aristocats 1970
Széltől is óvott, tündéri macskacsalád él a századforduló Párizsának egyik fényűző otthonában. Boldogságuk azonban csak addig tart, amíg a ház úrnője közzé nem teszi végrendeletét, melyben halála esetén a cicákra hagyja vagyonát - ha ők már nem lennének, akkor viszont a komornyik örököl mindent. A sanda szolga azonnal kész az ármányra és a cicák csakhamar az utcán - jobban mondva, az egyik messzi réten találják magukat. A szerencse azonban segítségükre siet, és a Párizs utcáin, kertjeiben, háztetőin élő macskák, cicák, cicusok, macsekok, valamint Roquefort, a családhoz hű egér segítségével visszaküzdik magukat otthonukba - mindezt rengeteg bájos kaland, szívbemarkoló jelenet, gyönyörű betétdal kíséretében.
Gyermekkorom egyik legkedvesebb rajzfilmje, de még ma is meg tud nevettetni. Hihetetlen jó gegek vannak benne, remek karakterekre épít a történet. Edgar, az inas egyszerűen zseniális. Annyira hülye szerencsétlen, hogy az ember már sajnálja, hogy semmi se sikerül neki. VénKujon, az ügyvéd szavakkal leírhatatlan. :)))
A cicák gyönyörűen rajzoltak, és nagyon helyesek, különösen a kis vörös. Elképesztő a kis pofikájuk minden egyes kockán. Elképesztő! A két ostoba kutya telitalálat, a kisegér pedig már tényleg sok a jóból.
Merem állítani, hogy az egyik legjobb, ha nem A LEGJOBB eredeti Disney rajzfilm, amit anno készítettek.
Ami miatt különösen kedves a szívemnek, hogy nem erős, határozott, kemény körvonalakkal rajzolták meg a figurákat, hanem olyan hatást keltenek, mintha több vonallal húzva, folyamatosan tökéletesítették, pontosították volna őket. Ceruzarajz-hatású az egész. A kisegér füle és a kis haja pl legalább 3-4 vonalban "mozog", amikor az egérke forog a vásznon.
Hogy miért szeretem mindezeken felül? Mert van benne humor, romantika, jó zene, mert értéket közvetít, miszerint nem szabad a külső alapján ítélni, meg kell ismerni a másikat. Megtanít a felelősségvállalásra, a bizalom fontosságára, arra, hogy milyen az igaz barátság, és még az emberi kapcsolatok bonyolultságába is bepillantást enged, mindezt 76 perc alatt. Múlhatatlan érdemei vannak, és még hercegnő is van benne. Őt szerintem az össz-Disney konferencián a non-princess klub tagjai simogatják O'Pamacskával együtt.
Gyerekkori emlékeim alapján az út vissza Párizsba sokkal hosszabbnak tűnt, ma kicsit meg is lepődtem, hogy csak ennyit mentek a kiscicák, de abszolút nem vont le a film élvezeti értékéből. A butuska libáknál azonnal a Vuk részeg libáira asszociáltam, az egykerekű szénaboglyánál pedig már fájt a hasam a nevetéstől.
Kedvenc jelenet: Mikor Lafayette megkérdezi Napóleon-tól (aki előtte részletes leírást adott a nyikorgó cipőről) hogy milyen színű a cipő. Napóleon pedig azt feleli fekete. (és nagyrészt igaza lesz) Majd felháborodik, hogy honnan tudhatná ő a színt. Erről mindig a profilozókkal kapcsolatos poén jut eszembe, melyben ugye felállítottak egy profilt egy elkövetőről, és ilyesmik szerepeltek benne, hogy "kétsoros öltönyt visel" és még ez is stimmelt. Persze ez vicc, meg irónia, de Napóleon-t látva mindig arra gondolok, hogy őt is felvehetné a rendőrség. Szuperül nyomozna. Csak kéne mellé Lafayette. Meg valaki, akinek azért esze is van, nem csak füle. Meg orra.
10/10
Gyermekkorom egyik legkedvesebb rajzfilmje, de még ma is meg tud nevettetni. Hihetetlen jó gegek vannak benne, remek karakterekre épít a történet. Edgar, az inas egyszerűen zseniális. Annyira hülye szerencsétlen, hogy az ember már sajnálja, hogy semmi se sikerül neki. VénKujon, az ügyvéd szavakkal leírhatatlan. :)))
A cicák gyönyörűen rajzoltak, és nagyon helyesek, különösen a kis vörös. Elképesztő a kis pofikájuk minden egyes kockán. Elképesztő! A két ostoba kutya telitalálat, a kisegér pedig már tényleg sok a jóból.
Merem állítani, hogy az egyik legjobb, ha nem A LEGJOBB eredeti Disney rajzfilm, amit anno készítettek.
Ami miatt különösen kedves a szívemnek, hogy nem erős, határozott, kemény körvonalakkal rajzolták meg a figurákat, hanem olyan hatást keltenek, mintha több vonallal húzva, folyamatosan tökéletesítették, pontosították volna őket. Ceruzarajz-hatású az egész. A kisegér füle és a kis haja pl legalább 3-4 vonalban "mozog", amikor az egérke forog a vásznon.
Hogy miért szeretem mindezeken felül? Mert van benne humor, romantika, jó zene, mert értéket közvetít, miszerint nem szabad a külső alapján ítélni, meg kell ismerni a másikat. Megtanít a felelősségvállalásra, a bizalom fontosságára, arra, hogy milyen az igaz barátság, és még az emberi kapcsolatok bonyolultságába is bepillantást enged, mindezt 76 perc alatt. Múlhatatlan érdemei vannak, és még hercegnő is van benne. Őt szerintem az össz-Disney konferencián a non-princess klub tagjai simogatják O'Pamacskával együtt.
Gyerekkori emlékeim alapján az út vissza Párizsba sokkal hosszabbnak tűnt, ma kicsit meg is lepődtem, hogy csak ennyit mentek a kiscicák, de abszolút nem vont le a film élvezeti értékéből. A butuska libáknál azonnal a Vuk részeg libáira asszociáltam, az egykerekű szénaboglyánál pedig már fájt a hasam a nevetéstől.
Kedvenc jelenet: Mikor Lafayette megkérdezi Napóleon-tól (aki előtte részletes leírást adott a nyikorgó cipőről) hogy milyen színű a cipő. Napóleon pedig azt feleli fekete. (és nagyrészt igaza lesz) Majd felháborodik, hogy honnan tudhatná ő a színt. Erről mindig a profilozókkal kapcsolatos poén jut eszembe, melyben ugye felállítottak egy profilt egy elkövetőről, és ilyesmik szerepeltek benne, hogy "kétsoros öltönyt visel" és még ez is stimmelt. Persze ez vicc, meg irónia, de Napóleon-t látva mindig arra gondolok, hogy őt is felvehetné a rendőrség. Szuperül nyomozna. Csak kéne mellé Lafayette. Meg valaki, akinek azért esze is van, nem csak füle. Meg orra.
10/10
Amélia - Kalandok szárnyán - Amelia 2009
Ez a film is komoly hátránnyal indult nálam, mivel Hilary Swank sem tartozik a kedvenceim közé, sőt kimondottan irritál a játéka (ne kérdezzétek miért), és Amelia Earhart sem épp szimpatikus (sosem volt az). Kettejük bizarr találkozása pedig az egyik legunalmasabb film, amit életemben láttam.
Ugyanis úgy tesz, mintha nem szólna semmiről. A repülések nem izgalmasak, nem szépek, Amelia házasságtörése nem megbotránkoztató, nem felháborító, a média számára eszközzé válása nem elég egyértelmű, a konfliktusok liliomszínű függönyön át tekinthetőek csak meg, gondosan körbeparfümözve.
Történik itt sok minden, ami egyébként, ha ki lenne bontva rendesen, sokkal érdekesebb lenne, mint hogy melyik birkapásztorral fogott kezett ez a röpködő feminista, de a rettentően hosszú 111 perc játékidő ellenére sincs idő semminek a kibontására. Mindenbe csak belekap a rendező (ahogy a forgatókönyvíró is ezt tette) egy kis szerelem, egy kis szakmai féltékenység, egy kis házasság, egy kis ez, egy kis az. Olyan érzésem van, mintha egy rettentően béna kezdő cukrászt néznék, hogyan rontja el a süteményt. "Áhh tegyük bele ezt is, ártani nem árthat" felkiáltással kerülnek jelenetek, események a filmbe, iszonyú lassan haladunk, szinte már úgy érezzük, hogy semmi sem történik, miközben pár perc alatt túlrobogtunk a cselekmény háromnegyedén, csak azért, hogy az utolsó bő fél óra arról szólhasson, hogy Hilary Swank cserepes ajkakkal és könnyes szemekkel ül a repülőben, miközben az elvonási tünetekkel küzdő 80 kilós idióta remeg az utastérben/raktérben. Rendkívül izgalmas. Rendkívül érdekfeszítő.
Pedig a leírás egészen jókat ígért:
A kétszeres Oscar-díjas Hilary Swank felejthetetlen alakítást nyújt Amelia Earhart, a legendás amerikai pilótanő szerepében. Filmbeli partnere Richard Gere, a karizmatikus üzletembert és ellenállhatatlan férjet, George Putnamet kelti életre. Kettejük kapcsolata szerelmen és kitartáson alapult, és sem Amelia mindent felülmúló, a repülés iránti szenvedélye, sem Gene Vidalhoz fűződő viszonya nem tudta tönkretenni - egészen a nő rejtélyes eltűnéséig. Lebilincselő dráma, vérpezsdítő romantika, izgalmas kalandok: az Amelia magával ragadja a képzeletet, és csodás érzés vele szárnyalni.
Szóval én vártam a lebilincselő drámát, de mivel tudtam, hogy a végén el fog tűnni, mégiscsak Earhart-ról van szó, nagy meglepetés nem ért. Vártam a vérpezsdítő romantikát, de ahogy Ewan McGregor fogdosta az aszott kóró Swank hátát a liftben, az minden volt, csak romantikus nem. Bár lehet, hogy erotikusnak szánták. Nos annak se sikerült. Amelia nem hogy a képzeletem nem ragadta meg, de semmilyen érzékszervem nem kötötte le annyira, hogy ne kezdjek közben kismillió más dologgal foglalkozni. Ne keressek ÉRTELMES programot estére, stb. Szinte végig szenvedtem az unalomtól, és azt éreztem, kicsit a színészek is szenvednek. Mert persze, fontos, hogy valami művészi legyen, meg szép, meg jajj de elegáns, meg jajj, de finom, de néha talán hasznosabb lenne félretenni a pasztellszíneket, odacsapni az igazságot az asztalra... Nyersen, ridegen. Amelia egy nyers, de erős nő volt, akiben (ha ennyire vonzódott a repüléshez) buzgott a szenvedély. Hol van ez ebben a filmben? Sehol.
Amelia enervált, Richard Gere beletörődő unott kihasznált bolond. Senkit se lehet megkedvelni, mert mindenki annyira élettelen, annyira valószerűtlen. Sőt, ha mondhatok ilyet, most ennek a filmnek a megtekintése után még kevésbé szimpatikus Earhart, mint eddig volt. Mi értelme ilyen filmet gyártani? Ha Mira Nair elsőfilmes lenne, megérteném, hogy nem megy neki, hiszen most tanulja a szakmát. De nem az! Így csak az a kérdés merül fel bennem, hogy mi történt vele az elmúlt évek alatt?
A forgatókönyvön ketten is dolgoztak. Röhej. Az esküvő monszun idején forgatókönyv-írója ilyet álmából felébresztve öt perc alatt írt volna. Talán jobbat is.
3.5/10
Ugyanis úgy tesz, mintha nem szólna semmiről. A repülések nem izgalmasak, nem szépek, Amelia házasságtörése nem megbotránkoztató, nem felháborító, a média számára eszközzé válása nem elég egyértelmű, a konfliktusok liliomszínű függönyön át tekinthetőek csak meg, gondosan körbeparfümözve.
Történik itt sok minden, ami egyébként, ha ki lenne bontva rendesen, sokkal érdekesebb lenne, mint hogy melyik birkapásztorral fogott kezett ez a röpködő feminista, de a rettentően hosszú 111 perc játékidő ellenére sincs idő semminek a kibontására. Mindenbe csak belekap a rendező (ahogy a forgatókönyvíró is ezt tette) egy kis szerelem, egy kis szakmai féltékenység, egy kis házasság, egy kis ez, egy kis az. Olyan érzésem van, mintha egy rettentően béna kezdő cukrászt néznék, hogyan rontja el a süteményt. "Áhh tegyük bele ezt is, ártani nem árthat" felkiáltással kerülnek jelenetek, események a filmbe, iszonyú lassan haladunk, szinte már úgy érezzük, hogy semmi sem történik, miközben pár perc alatt túlrobogtunk a cselekmény háromnegyedén, csak azért, hogy az utolsó bő fél óra arról szólhasson, hogy Hilary Swank cserepes ajkakkal és könnyes szemekkel ül a repülőben, miközben az elvonási tünetekkel küzdő 80 kilós idióta remeg az utastérben/raktérben. Rendkívül izgalmas. Rendkívül érdekfeszítő.
Pedig a leírás egészen jókat ígért:
A kétszeres Oscar-díjas Hilary Swank felejthetetlen alakítást nyújt Amelia Earhart, a legendás amerikai pilótanő szerepében. Filmbeli partnere Richard Gere, a karizmatikus üzletembert és ellenállhatatlan férjet, George Putnamet kelti életre. Kettejük kapcsolata szerelmen és kitartáson alapult, és sem Amelia mindent felülmúló, a repülés iránti szenvedélye, sem Gene Vidalhoz fűződő viszonya nem tudta tönkretenni - egészen a nő rejtélyes eltűnéséig. Lebilincselő dráma, vérpezsdítő romantika, izgalmas kalandok: az Amelia magával ragadja a képzeletet, és csodás érzés vele szárnyalni.
Szóval én vártam a lebilincselő drámát, de mivel tudtam, hogy a végén el fog tűnni, mégiscsak Earhart-ról van szó, nagy meglepetés nem ért. Vártam a vérpezsdítő romantikát, de ahogy Ewan McGregor fogdosta az aszott kóró Swank hátát a liftben, az minden volt, csak romantikus nem. Bár lehet, hogy erotikusnak szánták. Nos annak se sikerült. Amelia nem hogy a képzeletem nem ragadta meg, de semmilyen érzékszervem nem kötötte le annyira, hogy ne kezdjek közben kismillió más dologgal foglalkozni. Ne keressek ÉRTELMES programot estére, stb. Szinte végig szenvedtem az unalomtól, és azt éreztem, kicsit a színészek is szenvednek. Mert persze, fontos, hogy valami művészi legyen, meg szép, meg jajj de elegáns, meg jajj, de finom, de néha talán hasznosabb lenne félretenni a pasztellszíneket, odacsapni az igazságot az asztalra... Nyersen, ridegen. Amelia egy nyers, de erős nő volt, akiben (ha ennyire vonzódott a repüléshez) buzgott a szenvedély. Hol van ez ebben a filmben? Sehol.
Amelia enervált, Richard Gere beletörődő unott kihasznált bolond. Senkit se lehet megkedvelni, mert mindenki annyira élettelen, annyira valószerűtlen. Sőt, ha mondhatok ilyet, most ennek a filmnek a megtekintése után még kevésbé szimpatikus Earhart, mint eddig volt. Mi értelme ilyen filmet gyártani? Ha Mira Nair elsőfilmes lenne, megérteném, hogy nem megy neki, hiszen most tanulja a szakmát. De nem az! Így csak az a kérdés merül fel bennem, hogy mi történt vele az elmúlt évek alatt?
A forgatókönyvön ketten is dolgoztak. Röhej. Az esküvő monszun idején forgatókönyv-írója ilyet álmából felébresztve öt perc alatt írt volna. Talán jobbat is.
3.5/10
2013. április 5., péntek
Halovány - Livide 2008
2013-ban megjelenik a Titanic filmfesztivál keretei között a magyar mozikban is.
Halovány(!) címmel.
Epic.
Az ember pedig azt hinné, hogy friss, vagy legalábbis jó filmeket adnak.
http://nemrolunkszol.blogspot.hu/2012/09/livide-2008.html
Halovány(!) címmel.
Epic.
Az ember pedig azt hinné, hogy friss, vagy legalábbis jó filmeket adnak.
http://nemrolunkszol.blogspot.hu/2012/09/livide-2008.html
2013. április 4., csütörtök
A bosszú jogán - Seeking justice 2011
A lelkes angoltanár, Will Gerard boldogan él zenész feleségével, Laurával. Nyugodt családi életüket koncertek, kerti sütögetések töltik ki, és Will kedvenc hobbija, sakkpartik főnökével, az iskolaigazgatóval. Egy éjjel azonban borzalmas dolog történik: a próbáról hazafelé tartó Laurát brutálisan megerőszakolják. Miközben Will a kórházban feldúltan várja az orvost, hogy beszámoljon felesége állapotáról, egy jól öltözött ember szólítja meg, és felajánlja neki az azonnali igazságszolgáltatás lehetőségét. Az összezavarodott Will elfogadja az ajánlatot, nem is sejtve, hogy ezzel egy önbíráskodó földalatti szervezet hálójába kerül. Ijesztő és veszélyes játszma veszi kezdetét.
Nicholas Cage az elmúlt 10 éve legjobb alakítását nyújtja, bár most is hozza azt a megszokott, búvalbélelt, alapvetően élettelen karaktert, de feltölti némi szerelemmel, és egy jó adag haraggal és rettegéssel is. A film végére szinte már embernek tűnik. Lassan talán visszatalál magához, vagy a rendezők növekvő bizalmát hálálja meg? Nem tudom, de mindenképpen örülök a pozitív változásnak. Az Ál/Arc Cage-ét szeretném újra vásznon látni!
January Jones gyönyörű, és bár sokkal fiatalabbnak tűnik Cage-nél (14 évnél többnek látszik az, ami őket elválasztja) mégis meglepően jól működtek együtt. Volt köztük valami kellemes melegség, valami biztonságot sugárzó harmónia. Izzás nem, de egy ilyen témájú filmbe nem is illett volna. Egy erőszak köré épített cselekményben teljesen abnormális lenne, ha vad szenvedélyeket ábrázolnának.
Nagy fájdalmam, hogy Jennifer Carpenter szinte csak dekoráció a filmben, nem hagyták kibontakozni.
Ennél már csak az nagyobb, hogy a történetben rejlő lehetőségeket se hagyták filmmé forrni. Az alapötlet ugyanis zseniális, egy ilyen szituációban mindenki vért kívánna, az önbíráskodó csoport léte pedig szükségszerű velejárója lehet egy züllött társadalomnak. Elég csak olvasni a büntetőtárgyalásokról írott online tudósítások kommentjeit. Hozzászólók százai követelik a halálbüntetés visszaállítását, vagy legalább azt, hogy a majdani cellatársak elintézzék "azt a szemetet". A népharag ereje mindenkire lesújtana. Lehet tagadni, vagy lehet szépíteni, de egy ilyen "igény" igenis van a társadalomban, amikor nem tudnak beletörődni a jogerős ítéletbe, vagy lassúnak találják az igazságszolgáltatást, akkor a saját kezükbe vennék a dolgokat. Normális társadalmakban normális emberek természetesen nem teszik ezt. De ebben a torzult jelenben, ebben az iszonyatos értékválságban, amikor a bűnözés úgy terjed mint a pestis, az elkeseredett emberek sok mindenre képesek. Akár az önbíráskodásra is.
Az éhes nyúl ugrik. Simon beszervez mindenkit, akit csak tud. Aztán kezd túllőni a célon. Az eredeti terv, hogy csak valóban súlyos bűnökért fizessenek meg, dugába dől, mert mindenkit el kell takarítani az útból, aki lebuktathatná őket. Egy napon megcsörren Will Gerard telefonja, kérnek tőle egy szívességet, ő viszont nem akar részt venni ebben a borzalomban. Innentől kellene igazán izgalmassá válnia a történetnek, Will menekülni kényszerül a rendőrség elől, jó kis üldözés kerekedhetne ki, mégis itt fullad unalomba minden.
A végkifejlet sablonos, ötlettelen, a nagy wow a végén (annak tudatában, hogy ebben tényleg mindenki benne van) nem igazán csattan. Ennél feszítettebbre is lehetett volna venni, ha Roger Donaldson rendező kicsit jobban összefogja a szálakat. Guy Pearce viszont menti a menthetőt, ezt még el kell mondanom.
6/10
Nicholas Cage az elmúlt 10 éve legjobb alakítását nyújtja, bár most is hozza azt a megszokott, búvalbélelt, alapvetően élettelen karaktert, de feltölti némi szerelemmel, és egy jó adag haraggal és rettegéssel is. A film végére szinte már embernek tűnik. Lassan talán visszatalál magához, vagy a rendezők növekvő bizalmát hálálja meg? Nem tudom, de mindenképpen örülök a pozitív változásnak. Az Ál/Arc Cage-ét szeretném újra vásznon látni!
January Jones gyönyörű, és bár sokkal fiatalabbnak tűnik Cage-nél (14 évnél többnek látszik az, ami őket elválasztja) mégis meglepően jól működtek együtt. Volt köztük valami kellemes melegség, valami biztonságot sugárzó harmónia. Izzás nem, de egy ilyen témájú filmbe nem is illett volna. Egy erőszak köré épített cselekményben teljesen abnormális lenne, ha vad szenvedélyeket ábrázolnának.
Nagy fájdalmam, hogy Jennifer Carpenter szinte csak dekoráció a filmben, nem hagyták kibontakozni.
Ennél már csak az nagyobb, hogy a történetben rejlő lehetőségeket se hagyták filmmé forrni. Az alapötlet ugyanis zseniális, egy ilyen szituációban mindenki vért kívánna, az önbíráskodó csoport léte pedig szükségszerű velejárója lehet egy züllött társadalomnak. Elég csak olvasni a büntetőtárgyalásokról írott online tudósítások kommentjeit. Hozzászólók százai követelik a halálbüntetés visszaállítását, vagy legalább azt, hogy a majdani cellatársak elintézzék "azt a szemetet". A népharag ereje mindenkire lesújtana. Lehet tagadni, vagy lehet szépíteni, de egy ilyen "igény" igenis van a társadalomban, amikor nem tudnak beletörődni a jogerős ítéletbe, vagy lassúnak találják az igazságszolgáltatást, akkor a saját kezükbe vennék a dolgokat. Normális társadalmakban normális emberek természetesen nem teszik ezt. De ebben a torzult jelenben, ebben az iszonyatos értékválságban, amikor a bűnözés úgy terjed mint a pestis, az elkeseredett emberek sok mindenre képesek. Akár az önbíráskodásra is.
Az éhes nyúl ugrik. Simon beszervez mindenkit, akit csak tud. Aztán kezd túllőni a célon. Az eredeti terv, hogy csak valóban súlyos bűnökért fizessenek meg, dugába dől, mert mindenkit el kell takarítani az útból, aki lebuktathatná őket. Egy napon megcsörren Will Gerard telefonja, kérnek tőle egy szívességet, ő viszont nem akar részt venni ebben a borzalomban. Innentől kellene igazán izgalmassá válnia a történetnek, Will menekülni kényszerül a rendőrség elől, jó kis üldözés kerekedhetne ki, mégis itt fullad unalomba minden.
A végkifejlet sablonos, ötlettelen, a nagy wow a végén (annak tudatában, hogy ebben tényleg mindenki benne van) nem igazán csattan. Ennél feszítettebbre is lehetett volna venni, ha Roger Donaldson rendező kicsit jobban összefogja a szálakat. Guy Pearce viszont menti a menthetőt, ezt még el kell mondanom.
6/10
2013. április 3., szerda
Herkules - Hercules 1997
Nagy az öröm az Olümposzon, Zeusznak és feleségének, Hérának gyermeke született. Csak a főisten fivére, Hadész nem örül az erős kis Herkules érkezésének, utód híján esélye sincs, hogy Zeusz örökébe lépjen. Az alvilág ura megbízza a két ügyefogyott szolgáját, Pechet és Pánikot, hogy tegyék el láb alól Herkulest. A dolog félig sikerül, a varázsitaltól Herkules elveszti halhatatlanságát, az ereje viszont megmarad. Más kérdés, hogy mindenáron be akarja bizonyítani az apjának, hogy hős a javából. A saját bőrén tanulja meg, hogy nem elég az erő, hanem szív is kell ahhoz, hogy valakiből igazi hős legyen.
Sokadik szakítás az addigi tradíciókkal, ötletes, újszerű, remek színekkel és remek hangokkal. A poénok a felnőtt korosztályt is elszórakoztatják, talán a legkisebbeknek nem is érthetőek, ezért csak nagyobbacska gyerekeknek ajánlott.
Megara a "non-princess club" oszlopos tagja, akiről mindig mindenki elfeledkezik, ha a Disney-hercegnőket sorolja. Méltatlan dolog.
Hádész zseniális, Phil elképesztő, Pegazus pedig a személyes favoritom.
Pain & Panic a két legszerencsétlenebb gonoszka a filmes univerzumban. :)
9/10
Sokadik szakítás az addigi tradíciókkal, ötletes, újszerű, remek színekkel és remek hangokkal. A poénok a felnőtt korosztályt is elszórakoztatják, talán a legkisebbeknek nem is érthetőek, ezért csak nagyobbacska gyerekeknek ajánlott.
Megara a "non-princess club" oszlopos tagja, akiről mindig mindenki elfeledkezik, ha a Disney-hercegnőket sorolja. Méltatlan dolog.
Hádész zseniális, Phil elképesztő, Pegazus pedig a személyes favoritom.
Pain & Panic a két legszerencsétlenebb gonoszka a filmes univerzumban. :)
9/10
Csipkerózsika - Sleeping Beauty 1959
A Grimm-testvérek meséjének főhőse a szépséges Auróra hercegnő, akit születésekor átokkal sújt egy gonosz boszorkány: az átok szerint mielőtt nagykorú lesz a lány, egy mérgezett tű szúrása végez majd vele! A mit sem sejtő hercegnő sorsát apja három jószívű tündérre bízza, akik mindent elkövetnek, hogy ne teljesedjék be az átok, de hiába. A végzetet elkerülni még ők sem tudják, csupán enyhíteni a gonosz boszorkány átkának hatását: amikor Auróra megszúrja magát, nem hal meg, csak hosszú álomba szenderül, amelyből csak egy herceg szerelmes csókja ébresztheti fel!
Szeretnivalóan balfék tündérek, csúnya gonosz, csodaszép hercegnő, és egy dallal szerelembe eső herceg, aki ezután a töviserdőn is képes átkelni a szerelméért? Hamisítatlan Disney mese, mely bár kissé kiforgatja az eredeti Grimm-történetet, de sebaj. A szépség, a báj, és a gyermekkor oltárán az feláldozható.
8/10
Szeretnivalóan balfék tündérek, csúnya gonosz, csodaszép hercegnő, és egy dallal szerelembe eső herceg, aki ezután a töviserdőn is képes átkelni a szerelméért? Hamisítatlan Disney mese, mely bár kissé kiforgatja az eredeti Grimm-történetet, de sebaj. A szépség, a báj, és a gyermekkor oltárán az feláldozható.
8/10
Hamupipőke 2 - Cinderella II: Dreams come true 2002
A boldogságtól ragyogó pár, Hamupipőke és a herceg hazatérnek nászútjukról palotájukba, ahol az egykoron lencsét válogató, mostoha körülmények között élő lánynak szokatlan szerepbe kell beletanulnia. El kell sajátítania minden csínját-bínját annak, hogyan viselkedik egy hercegnői fenség. A tündér dadus és a folyton rosszalkodó egérsereg hathatós segítsége mellett Hamupipőke rájön, egyetlen módja van megfelelni az elvárásoknak, mégpedig az, ha nem akar más lenni, mint amilyen.
A varázslatos mesében az álmok ismét valóra válnak...
Kiüresedett, ötlettelen, felesleges folytatás, amiben ugyan Hamupipőke kiáll magáért, és Jacques is rájön mennyivel jobb egérnek lenni, mégsem érte meg a befektetett időt és energiát.
Az egerek és a cicák (különösen Lucifer) dögönyöznivalóak, Hamupipőke pedig most is nagyon szép, bár kissé újrafazonírozták.
Anastasia jó útra tér, az öreg király habókos, mint mindig... A többiek pedig... Egyáltalán nem érdekesek.
4.5/10
A varázslatos mesében az álmok ismét valóra válnak...
Kiüresedett, ötlettelen, felesleges folytatás, amiben ugyan Hamupipőke kiáll magáért, és Jacques is rájön mennyivel jobb egérnek lenni, mégsem érte meg a befektetett időt és energiát.
Az egerek és a cicák (különösen Lucifer) dögönyöznivalóak, Hamupipőke pedig most is nagyon szép, bár kissé újrafazonírozták.
Anastasia jó útra tér, az öreg király habókos, mint mindig... A többiek pedig... Egyáltalán nem érdekesek.
4.5/10
